Valamikor New Yorkban, de még határozottan a századforduló előtt… 50 évvel

Ladd Russo elmebomlasztó vigyorával figyelte az áldozata – néhai random és a vele kekeckedő harcsabajuszos férfi – körül növekvő vértócsát. Na már most az a vértócsa nem tök véletlenül került oda, és nem is azért folydogált ott, mert megunta gazdáját. Nem! Ladd Russo-nak gyilkos kedve támadt, mikor kiderült, hogy ráléptek a fehér cipőjére. A fehérre. Ami nem fekete, amin egyébként nem látszana meg egy nagy sáros – vagy nem az volt? – folt. De ez fehér volt. Makulátlan, tiszta, akárcsak Ladd lelke, születése előtt. Illetve most kaptam az információt, hogy még kis ebihal korában is ő kényszerítette az apját, hogy… hívja a gólyát.

-          Aztaaa, Ladd tesó! Még ennyi idő elteltével is van mit tanulnom tőled! – ámuldozott Graham Spector, állandó csicskása, azaz, hű bajtársa, sokak szerint viszont más értelemben is társa volt, de azt is csak amiatt tartották így, mert ami Graham-et illeti, semmiben sem lehettek biztosak.

-          Azért – magyarázta neki Ladd foghegyről és tanító szeretettel, mint apa a hülye fiának, aki csodálkozik, hogy a puska zárt térben bizony bazi nagyot szól – mert én vagyok a mester, te meg a tanítvány.

-          Tényleg? Tényleg? Ez… ez nagyon-nagyon király, tesó!

-          Hát persze! Akit a nagy Ladd Russo tanít, az nagy tisztelettel nézhet magára! Ladd Russo nem ismer kegyelmet vagy szánalmat, Ladd Russo...

-          Nem ismeri az egyes szám első személyt – szólt közbe egy idegtépő hang megrovón.

-         Ki merte megzavarni Ladd Russo-t?! – üvöltötte Graham, és elindult a zajkeltő irányába, hogy odaüssön valamivel, ami kemény (és nagy). Jelen esetben éppen Ladd karja volt az, amit szorongatott, mert ha Ladd volt a közelben, mindig furcsa fixációi támadtak, például – hogy körülötte ugráljon, vörös szőnyeget terítsen elé, mindenféle szolgáltatásokat kínáljon neki, nem, olyanokat nem, lesse a kívánságait, ja és hogy fogdossa. A karját. Voltak esetek, hogy fejjel lefelé lógva egy fáról várta, hogy gazdája, akit időnként csak drágaszágnak nevezett, arrafelé sétáljon, etetésidő lévén. Ilyenkor felülről rávetette magát. Ladd persze példás szigorral leütötte, hogy aztán később 15 kilométerrel messzebb, egy állatkert oroszlánketrecében ébredjen fel a delikvens.

-          És most még maga is kezdi! – szólott a rejtélyes illető.

-          Na most már bújj elő, és szembesülj a haragommal! – kurjantott Ladd. – Alig várom, hogy felnyársaljalak, aztán elégesselek, aztán pedig… - itt a torkára akadt a szó, mert az árnyékba bújt illető most előbukkant.

-          Most bezzeg nem olyan nagy a szája, mi? Cöcö, Ladd Russo. – csóválta a fejét a… képződmény.

Ladd odavolt a gyönyörűségtől. Ezt a valamit nagy córesz lesz ám kikészíteni, ezt bizony előre tudta. A külsejét nem tudta mire vélni, illetve tudta, de azt csak az ügyvéde jelenlétében tudnám megmondani, hogy mégis miket gondolt, mikor először meglátta a különös élőlényt, ami egyébként embernek tűnt. Obszcén kifejezések tömkelege és rettentő fenyítések sokasága úszott be az elméjébe, miközben harcállásba helyezkedett.

Másfél órával, 4 kitört foggal, egy betört koponyával, egy elvágott torokkal és 26 „Hajrá Ladd!” sikoltással később…

-          Még hogy hokage, chö. – köpte Ladd, és lenézett fehér öltönye vadiúj, menő, piros pettyes mintázatára. Meg sem fordult a fejében, hogy ruhája színeztetését olcsóbban megoldhatja, ha eleve vörös cuccokat vesz. Ő szerette festeni a ruháit. Igaz, az eljárásainak voltak hátrányai, például, hogy a szín nem volt tartósnak mondható, és néha még a kutyákat illetve a bosszúálló családtagokat is vonzotta.

-          Hát ez kinyúlt – közölte a felesleges igazságot Graham Spector. – És most mihez kezdünk?

-          Kezdek – javította ki mogorván tanítója, aki máris elkezdte unni magát. – Asszem hazamegyek, és kezelésbe veszem Lua vudu babáit. Egy ideje kiderült, hogy működnek. – jókat mosolygott a szép emléken, mikor menyasszonya megformázta azt a senkiházi Placido Russo nagybátyját, és együtt döfködték bele a tűket. Hát igen, valakinek mindig meg kell halnia a nemesebb cél érdekében. – Bár vigyáznom kell, mert az asszony már a múltkor is rossz parókát varrt a babának, és így az útszéli ribanc helyett a szenátor feleségét sütöttük meg vasalóval. Hahaha, ne tudd meg hogy ez mit jelentett a valóságban – s fütyörészve, ugrándozva hagyta el a tett helyét.

Az utcán nem kis feltűnést keltett, de az emberek megszokták, hogy az a lüke Russo folyton leeszi magát spagettiszósszal.  Miközben vidáman szökdécselt, életén gondolkozott. Számot vetett lenyűgöző halállistájával, amit az évek során összehalmozott, s játékos kedvében számolgatni kezdte őket. Egy, kifolyott a szem, 2, eltalált a nyílvessző, három, szívedet kivájom…

Mikor már jócskán elszámolgatott, hirtelen rájött a hasmenés helyett a felismerés. Ez volt számszerint a 100-adik gyilkossága! Ez aztán az ünnepi alkalom! S magában el is határozta, ebből olyan bulit rendez, amire barátai-ellenségei is egyaránt eljönnek.

2 nap múlva, Manhattan

-          Ennis! – szólongatta az említettet Firo Prochainezo, délceg ifjú legény, néhány regény szereplője és elfoglalt maffiózó. – Ennis, hova lett Czeslaw?

-          Nem tudom. – mondta az a szokásos sztoikus arckifejezésével. – Legutoljára akkor láttam, mikor a furcsa fűnyíróember átment rajta.

-          Micsoda? – pánikolt a fiú.

-          A fűnyíróval – pontosította Ennis az előbbi felelőtlen és rágalmazó kijelentését.

-          Ja, már megijedtem hogy valami perverz rámászott. – nyugodott le Firo. – Na és Maiza hol van?

-          Dominózik. Most éppen egy hatalmas szerszámot akar építeni.

Firo félrenyelte az éppen ivott vizet.

-          Hogy micsodát?!

-          Egy kalapácsot. – toldotta meg a nő.

-          Huh, már azt hittem valami nemi gondja van. – fújta ki a levegőt az ifjú padavan. Illetve gengszter. – De ezek után meg sem merem kérdezni, hogy mi van Isaac-kal és Miriával.

-          Ahogy parancsolod. – mondta alázatosan barátnője. Firo néha elgondolkozott, hogy Szilárd igazán készíthetett volna egy kicsit belevalóbb homonculust, de hát, a szerelem vak volt, mikor ezt a bamba bombanőt jelölte ki neki. És végül is, még mindig ott van a fejében Szilárd összes tudása, meg úgy általában az élete. Talán ír is belőle valami jó kis ponyvaregényt, aminek egy véletlenszerű olasz címet ad. Igen, ez jól hangzik! Bár egy kis verekedés még ennél is jobb.

Miközben ilyetén gondolatok foglalkoztatták, szeme megakadt egy vakítóan fehér papírlapon. Furcsálkodva vette a kezébe, majd olvasni kezdte a rajta lévő írást.

Gyere el Ladd Russo születésnapi partijára. Ha nem jössz, úgyis megtalállak, és kitépem a beledet!!!!!! GYERE EL VAGY AZT IS MEGBÁNOD HOGY MEGSZÜLETTÉL, TE KIS DÖG! Jó buli lesz, szóval nem kell majrézni, mindenki túléli, aki számít!! Illetve akit akarom, hogy túlélje!!! HÁHÁ! De imádok ölni, szóval ezt megszívtátok!!!! Inkább örüljetek, hogy elhívtalak benneteket, mert életeteknek méltó befejezése lesz ez a buli!!!!

Alatta egy véres kéznyom, egy dátum és egy New York-i cím látszott. Firo megforgatta a lapot, hátra van rajta még valami, bár így is eleget olvasott. „A kevesebb több lett volna” – gondolta Firo. „És ha jól látom nem név szerinti a meghívó, szóval ha nem megyek el úgyse talál meg.” Ekkor a lábát karok ölelték át, és macskanyávogás és sikítás sajátos egyvelegét hallotta a térde irányából. Mikor lenézett, Czeslaw Meyert látta meg, amint magából kivetkőzve ordít. Mikor Firo jobban odafigyelt, még a szavak értelmét is ki tudta venni: „Ne menjünk el, mert az egy hasznavehetetlen barom!” Szigorúan hajolt le a kisfiúhoz.

-          Mit mondtam, mi lesz, ha csúnya szót hallok?

-          Odaadsz Claire Stanfield-nek?

-          Nem tudom miért félsz tőle, nagyon kedves srác szerintem! Igaz, hogy gyilkolásból él, de nem szabad amiatt rettegni tőle, mert éjjel-nappal csak az ölésen, no meg a csajozáson jár az esze. Végül is fiatal, vagy mi. És a barátunk, szóval ne félj tőle, Czes! – simogatta meg a kis oktondi fejét. Kedve lett volna eldobni neki a kis labdát, de lebeszélte magát erről, mert mindig olyan nyálas lett a laszti utána.

-          Sziasztok! – jelent meg Maiza Avaro az ajtóban, amit direkt az ilyen hirtelen látogatások miatt nyitva tartottak. Igaz a legtöbb hirtelen látogatás egy-egy betörőnek volt köszönhető leginkább. – Hogy mennek a dolgaid Firo?

-          Szevasz Maiza! Köszönöm, jól! – mosolygott szélesen.

-          Ó, te is kaptál meghívót? – csodálkozott a férfi.

-          Honnan tudod?

-          Látom. – Firo tűnődve nézte Maiza állandóan csukott szemeit.

-          Na és, te mész?

-          Azt mondják, Ladd Russo egy elmebeteg börtöntöltelék. – adott kitérő választ erre a szemüveges. – Ó, helló, Czes. Szerintem ne fogdosd a papír szélét, mert elvágja az ujjad. – figyelmeztette.

-          Hát te is csak bántani akarsz! – bömbölte a gyerek, és elrohant.

-          Szegényke. – sajnálta Maiza.

-          Á, ne törődj vele, ilyenkor kicsit kiüvöltözi magát, és lenyugszik. – nyugtatta Firo. – De az előbb nem válaszoltál rendesen.

-          Hát Firo, igazából csak azt tudom tanácsolni neked Ladd Russo-val kapcsolatban, hogy ne találkozz vele.

-          UTÁLOM A VILÁGOT!!

Ennis összerezzent.

-          Csak Czes az – emlékeztette Firo.

-          Tudom. Szerintem… sze… szerintem… én…. Szóval azt gondolom… hogy… szerintem… illetve…

Maiza kérdőn nézett rá.

-          Á, csak gondjai vannak az önálló gondolatokkal. – vont vállat Prochainezo (MEG AKAROK HALNIIII!!! – süvöltötte a kissrác közben). – Igen, Ennis? Szerinted?

-          Szerintem jó ötlet lehet egy ilyen buli. – nyökögte ki Ennis határozottan megközelítőleg öt perc múlva. – Menjünk el, Firo!

-          DE MÉG MEGDÖGLENI SE TUDOK!!!

-          Czeslaw Meyer! Nincs csúnyabeszéd!

-          Ha ti mentek, akkor viszont én is. – jelentette ki Maiza.

Ugyanezekben a percekben, kicsivel távolabb

-          Jacuzzi! Miért sírsz? – simogatta meg a fiú hátát Nice Holystone.

-          Jaj, Nice… jajj!

-          Na, mond el nekem szépen.

-          Niiiiceeee… - szipogta.

-          Tudni szeretném. Néma gyereknek az anyja se érti a szavát, tudod!

-          Jajj, Nice… becsíptem az ujjamat a szekrénybeee! – bömbölte Jacuzzi Splot.

-          Majd én kiszabadítom. – határozta el a nő. A szoba másik végébe ment, matatott valamit, majd visszatért egy gránáttal a kezében.

-          Megoldjuk a bajt! – vigasztalta sátáni mosollyal.

-          NEE! NICE, NE, ESKÜSZÖM, ÉN… ÁÁ NE ROBBANTSD FEL! – sikította Jacuzzi, és félrevetődött. Majd összegömbölyödött. Pár másodperc múlva egy gyors gondolat száguldott át a fején, s megkönnyebbülve konstatálta, hogy jobb érzés, mintha egy metró lett volna az.

-          Kiszabadult az ujjam – örült bambán. Nice bólintott.

-          Köszönöm Nice! – végigsimított az arcán lévő tetováláson, majd szeme fókuszt váltott.

-          Mi az a kezedben? Valami levél?

-          Ja, ez… ez semmi.

-          Nem, látni szeretném!

-          Jó, tessék – sóhajtotta Nice, miközben átadta a papírt. Tudta, hogy ebből keserves sírás-rívás lesz.

-          Gyere el… Ladd Russo… - Jacuzzinak elkerekedett a szeme. – Kitépem a… - most már kifejezetten szörnyülködő lett. – Megbánod, hogy megszülettél… - keze remegni kezdett. – Mindenki túléli aki… imádok ölni… életetek méltó befejezése… - hangos zokogásba tört ki. – M… mi ez…?

-          Nem kell elmennünk, Jacuzzi. Nem névre szól, nyugodj meg! Nem várják el hogy ott legyél, biztos rengetegen kaptak ilyet!

-          De… de mi van ha mégse? És… ha tudja hol lakom? Akkor idejön, és jaj istenem…

-          Azt mi nem hagyjuk! – lépett be Nick és Donny, utóbbi kicsit beszorult az ajtóba. – Ha kell, megleckéztetjük azt a fehérgúnyás fickót! (Fehérgúnyás? – csodálkozott Donny. – Igen, nem emlékszel? Ő volt fent azon a vonaton – válaszolta Nice) Ne aggódj főnök, egy percet se! Habár…

-          Igen? Mi… mi történt? – bugyborékolta Jacuzzi.

-          Azt hiszem, Chane megy. – vakarta a fejét Nick. – Legalábbis elolvasta a levelet, majd bólintott, és elment.

-          De hát… - hápogta a banda feje. – Ez… akkor… akkor… nekünk is mennünk kell!

-          Mindig nekünk kell megmentenünk? – fordította el a fejét Nice. – Szerintem nagylány már.

-          De nem érted, ő a barátunk!

-          Értem én, de…

-          Ez nem is kérdés. Megyünk!

-          Milyen furcsa… pont ma van a buli. – kuruttyolta Donny.

-          Akkor hát, el kell indulnunk New Yorkba!

Szinte ugyanekkor, majdnem ugyanott

-          Hé, hé Isaac!

-          Igen Miria?

-          Most jót tettünk az emberekkel ugye?

-          Persze, Miria! Az emberek nagyon szeretik az ilyesmit!

-          Tényleg… Isaac te olyan okos vagy!

-          Hát nem, Miria? És most… elmenekülünk!

-          Heh… de… nem azt mondtad… hogy szeretik az ilyesmit? – lihegte a lány.

-          De igen, Miria!

-          Akkor… miért futunk?

-          Lehet… hogy az emberek mégse szeretik, ha lenyírják a hajukat! – gyorsított be Isaac, kezében a zsákkal, amiben a lenyírt fürtök voltak.

-          De hát… oda kell őket adnunk a kisbabáknak! – értetlenkedett Miria. – Hiszen nekik alig van hajuk! Nem lehetnek ilyen irigyek, Isaac!

-          Az emberek irigyek tudnak lenni, Miria!

S ezt megbeszélve rohantak tovább titkos rejtekhelyükig. Ott lepihentek.

- Hé, Isaac!

- Igen, Miria?

- Szerintem nem a hajra voltak irigyek, hanem ránk, mert nekünk ez előbb jutott eszünkbe! – töprengett Miria.

- Óó, tényleg! Te is okos vagy, Miria!

- Isaac… és ha a saját hajunkat nyírtuk volna le inkább?

- Hmm… - a férfi elgondolkozni látszott. – Nem, Miria, hát nem emlékszel? Az én hajam túl rövid, a tiéd meg túl vékony ahhoz, hogy jó legyen a babáknak! Azon felül, a fejünk biztos fázott volna. Viszont a nők, akiknek lenyírtuk a haját, ducik voltak, és a ducik nem fázósak annyira, szóval, őnekik nem volt olyan fontos!

- Tényleg! Hálistennek a hajuk is elég sűrű volt. – higgadt le a nő.

Csöndben üldögéltek egy ideig. Isaac egy újságpapírral játszadozott, Miria meg vele. Mikor éppen rájöttek, hogy ha az újságot megfelelően behajtják, csákó lesz belőle, óriási robaj támadt.

-          Mi-mi-mi ez, Isaac?

-          Nem tudom, Miria! De nagyon fenyegetően hangzott! Szerintem nézzük meg!

-          Jó ötlet!

Kivonultak bungalójukból, és körülnéztek az utcán. Nagyon úgy tűnt, hogy éppen egy banda torolta meg a másikon valami becsületbeli ügyét.

-          Csak nem… karnevál? – tátotta el a száját Miria.

-          Nem is tudom… a karneválon szokott lövöldözős játék lenni, de akkor kacsákra lőnek!

-          Tényleg…

Bal felől egy csendőrtiszt tűnt fel.

-          Dejszen ezek mostan mitet csinálnak-e? A rossebes francba, Elric, há’ ezek itten lődöznek a jónépre!

-          Az áldóját neki! Az ott nem az a bár? – tűnt fel egy másik, akinek hejre kis bajusza volt.

-          Hinnye, bizony a’! Micsináljunk?

-          Asszem hívjuk a rendőrséget!

-          De mink vagyunk azok, Elric, hogy a kánya egye ki a beledet!

-          Télleg… no, de, láttam én már karón varnyút – bölcselkedett a felszólított – Sze’ntem mindjárt széjjellövik egymást, oszt elhordják magukat.

-          Igazad lehet! – bólogatott társa. – Nosza, menjünk akkor kávézni. – s szemlátomást megelégedve magukkal, a mondott cél irányába indultak. Volna, ha Isaac gáncsot nem vet rajtuk.

-          Mit csinálsz, Isaac? – rémüldözött Miria. – Ezek rendőrök!

-          Tudom én, Miria! Viszont alighanem, megszállta őket egy gonosz szellem, ami arra kényszeríti őket, hogy… - titokzatos arcot vágott. – Hogy koffeint igyanak! Tudod, mit okoz a koffein, Miria!

-          Úristen, Isaac! Mit csináljunk velük?

-          El kell végeznünk egy tisztító varázslatot! – kólintotta fejbe a bajszos rendőrt Isaac, mert az hirtelen mozdulatsorba kezdett, aminek végén valószínűleg kereket oldott volna. A másikat nem kellet fenyíteni, az magától is a helyén maradt. Lehet, hogy ez annak volt köszönhető, hogy pár másodperce nem lélegzett. Miria megbökdöste, majd megrémült.

-          Isaac! Ezt a férfit már ki is kezdte a koffein!! Jaj istenem!

-          Gyorsnak kell lennünk, Miria! Kell egy máglya! Hordj ide minden éghetőt, amit csak tudsz!

Miria beviharzott be nem jelentett lakhelyükre, és minden kis lapocskát, újságpapírt, sőt még egy nagy áldozati oltárt is kicipelt seperc alatt.

-          Ügyes vagy Miria! – dicsérte meg állandó bűntársa. – Na de, hogy gyújtjuk meg a papírokat? – jártatta az eszét. – Megvan! A varázsige, Miria!

Az nem válaszolt.

-          Hé, Miria! Te emlékszel a tűzgyújtó igére? Miria?

-          Isaac! Kaptunk egy szülinapi meghívót! – lelkendezett a szőke. – Ladd Russo születésnapi partijára vagyunk meghívva!

-          Jahú! De régen voltam szülinapon – ugrándozott Isaac. – Tényleg, nekem vajon mikor van, és hányadik?

-          Nem tudom, Isaac! De milyen ajándékot vigyünk?

-          Hát… - lohadt le a kérdezett jókedve. – Nos… Ladd Russo…  nem hangzik ismerősen. – töprengett. – Szóval, valami olyasmit kell vennünk neki, ami semleges ajándék!

-          Semleges… semleges… - hajtogatták maguk elé. A bajszos rendőr magához tért, s azt hitte, a páros által említett rituálé már el is kezdődött. Így hát nyugton maradt. Akárcsak a lövöldözők. De azok végső nyugalomra leltek…

New York, 18:00

Russo-ék egy igen nagy házban üldögéltek a babérjaikon. Ezt Jacuzzi rögtön konstatálta. Meg is ijedt; ilyen nagy épület, valami fenyegető ember… és Chane… Még jó, hogy az egész banda, még random képernyő szélén megjelenő kétcopfú szőke loli is itt van, hogy kisegítsék pártfogoltjukat a slamasztikából, amibe kétségkívül önmaga miatt keveredett. Közben azonban, mint már sokszor, megint csak elemi hibát követtek el… nem vették észre egy idegen jelenlétét soraik között.

A kocsik megálltak a Russo-birtok szélén. Nyíltak az ajtók, s Nice, Jacuzzi, Donny és Nick kiszálltak.

- Nem nyitották ki a kapukat? – csodálkozott rá a világra a bandafőnök, az az anyámasszony-katonája.

- Ezek szerint. – sóhajtott Nice. Nem nagyon volt kedve valami szociopata partiján múlatni az időt. – De nyithatok egy bejárót!

- Ne! Ne dühítsd föl előre! – kapott utána Jacuzzi.

- Jacuzzi? Nice? – hallatszott közelről a dinamikus duó kórusa.

- Isaac és Miria! – könnyebbült meg a fiú. – De jó, ti is erre a bulira jöttök? Ugye?

- Sziasztok! – köszönt vidáman Nice. - Szóval ti is kaptatok meghívót.

- Bizony-bizony! És még ajándékot is vettünk! – örültek maguknak.

- Jajj… - szívta meg a fogát Nick. – Főnök, mi elfelejtettük…

- ÚRISTEN – inhalált Jacuzzi, és úgy látszott, menten agyvérzést kap.

- Isaac? Miria?

- Firo? Ennis? Czeslaw? Maiza?

- Sziasztok! – kiáltotta a brancs.

- Jaj de jó, Firocska is eljött! – szteppelt Isaac, és örömében – vagy csak elbotlott? – rávetette magát az említettre. Miria se maradt a helyén, ő is utána vetette magát, s a földön kötöttek ki. A kialakult helyzet több volt, mint kompromittáló, és már villantak is volna a vakuk, hogy másnap félreérthető című cikkekben szerepeljen a kis hármas, ha lettek volna fényképészek ott. Így viszont maradt a kínos vigyorgás, gyors feltápászkodás és sutyiban elmormogott csúnyaszavak meg a csúsztatott kenőpénzek.

- Ez mi volt? – rázta a fejét Czes.

- Majd ha nagy leszel, elmagyarázom – felelte Firo.

- DE ÉN MINDIG ILYEN KICSI LESZEK! – kezdte tombolását a törpe. – VISZONT MÉG ÍGY IS SOKKAL IDŐSEBB VAGYOK NÁLAD!

- Akkor minek kérdezed? – flegmázott a zöldkalapos. – Ha pedig több szexuális perverziót ismersz, akkor ne kérkedj vele! – fordított durcásan hátat, közben elméjében megjegyezte, hogy van miről faggatnia az ártatlan lelkületűnek közelről sem nevezhető kisköpetet. Ennis csak nézett, de tőle nem sokan vártak el mást. Maiza derűsen somolygott. Senki nem értette miért, s rajta kívül egyedül az elszívott mariskás cigaretta volt a megmondhatója, hogy miért talált mindent olyan fenemód szórakoztatónak, hogy végül a mentők vitték el, mert kiakadt a rekeszizma.

- Szóval te vagy Firo Prochainezo? – kérdezte a félszemű nő. – Én Nice Holystone vagyok, ő pedig Jacuzzi Splot.

- Üdv – nyújtott kezet barátságosan Firo. – Ő itt Ennis, ez a kisfiú (DE NEM!!!)Czeslaw Meyer, az úr pedig Maiza Avaro.

- Őket pedig azt hiszem, mindenki ismeri. – vélte helyesen Nice, miközben az Isaac-Miria párosra mutatott, akik fontos megbeszélést tartottak éppen. Hogy miről, senki sem tudta. De inkább nem is akarták kitalálni, mert előfordulhat, hogy hajnalra egy szemeteskukában találják magukat, miközben kizsebeli őket egy félőrült overálos.

- Honnan jönnek ezek a kattant jövőképek? Remélem nem válnak valóra – nyugtalankodott Jacuzzi.

- Így van. Szóval Ladd Russo születésnapja, eh? – morogta Firo. – Valami azt súgja, hogy nagyon bedurvulós parti lesz!

- Igazad lehet.

- Ne… Nice, és Firo… ne mondjátok ezt – hörögte eltorzult arccal Jacuzzi. – Én félek!... És még ajándékunk sincs!

- Tényleg, mit vettek Isaac-ék? – ignorálta saját barátnője miközben Firo-hoz fordult..

- Nem törődsz velem – sírta erre a furcsa nevezetű, és elvonult az emo-sarokba, Czes-hez, akivel véd-, és dacszövetség helyett sapkát-sálat kötött.

- Nem tudom – válaszolta az ifjú Prochainezo. – Remélem, nem valami… furcsát.

- Háháháháháh! HÁHÁHÁHÁHÁ! – mániákus röhögés szelte át az éjszakát, akárcsak egy bárd a szárított húst (Russo-ék lefizettek „finom” metaforák használatára az ilyen esetekben – az író). Mindenki felfigyelt, valakiben megállt az ütő. A véres baseball-ütő… Néhányan úgy gondolták, hogy maga Ladd Russo közeledik a kerítés túloldaláról, ám tévedtek. Nem olyan súlyosat, mint az a pár bolond összeesküvéselmélet-gyártó, aki gyakorlati síkra akarta vinni azt az elméletet, miszerint minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár, [A dologban résztvevők többsége nyolc lábat növesztett vagy szárnyakat, a maradék meg elment szájfájós filmeket rendezni (tehát akkorára tátottad a szádat, hogy utána egy álló napig fájt). A jelenséget csak később, a nagyobb rejtély kedvéért nevezték át sci-fi-re.] de így is dobogós lett volna egy topten listán. Mert nem Ladd Russo közeledett hírhedten szőrszálhasogató kaccantásaival! De az illetőtől így is többeknek csúnyákat kellet köpniük.

- Nagyon jó estét kívánok, hölgyeim és uraim, én vagyok a Russo família komornyikja, remélem elégedettek lesznek a vendégszeretetünkkel, aminek úgymond mellékzöngéjeként néhányak hullazsákban fogják elhagyni a helyszínt. Ámde csüggedésre semmi ok, a bárban jeges és alkoholtartalmú italokkal várjuk önöket, valamint ha már így kérdezősködtek, lightos és kemény drogokkal is szolgálhatunk a repülésre vágyóknak. Ám azt leszögezném, hogy mi semmiért nem vállalunk felelősséget, de ha valaki össze mer törni valamilyen dísztárgyat, azt egészen biztosan elhívjuk egy orosz-rulett körre, egészen addig amíg nem veszít, persze azért meg is cinkeljük a dolgot, hadd hulljon csak a férgese! Na de eleget beszéltem, remélem mindenki tisztába jött a játékszabályokkal és magával, úgyhogy nyitnám is a kaput! – invitálta őket a bőbeszédű szolgáló.

Firo elbizonytalanodott. Valami nagyon nem volt rendben olyannyira, hogy úgy érezte, lelki egyensúlya mindjárt felbukik, akárcsak a Titanic. Tanácstalanul pillantott Ennis-re, de az ő tekintetében értelem helyett csak magát látta meg. „Mihez kezdjünk?” – járta át a jó kérdés. Igen, a helyzet problematikusnak, egyszersmind gordiuszi csomónak tűnt, már ha tudta volna, mi az, de hát nem tudta, mert a történelem nem tudta nagyon érdekelni, csak akkor, ha éppen ő írta. Ettől a gondolattól átjárva, mellét kidüllesztve, kiegyenesedve és lángoló tekintettel állt az elegáns komornyik elé, hogy aztán nagy komolyan, halált megvető bátorsággal megkérdezze, hogy:

-          Mondja, hol van a WC? – mások is rájöttek, hogy bizony, nem ártana egy esetleges fehérneműcsere, és ezek az elemek türelmetlenül várták, hogy beinvitálják őket. Bezzeg akkor nem lett volna nekik olyan sürgős, ha tudják, mi várja őket bent! Ez bizony komoly, dramaturgiailag is profin előkészített helyzet volt. Sokan várták, hogy felcsendüljön egy feszes hegedűszóló, vagy ritmikus dobjáték.

-          Kövessenek – utasította a sereget a lakáj, miközben gyors fejszámolást végzett. Hát ezek se fogják sokáig fenntartani a gazdám érdeklődését, a fenébe. Mégiscsak több meghívót kellett volna küldeni. Bár, ahogy elnézem a fejeket… lehet, hogy páran megmaradnak éjfélig, de akkor aztán könyörtelenül odakötözzük őket a tűzijátékokhoz, hehe… mondjuk az az értelmiségi fejű fiatal páros otthon hagyhatta volna a gyereket! Hát micsoda lelki meg testi töréseket okoz majd neki ez az éjszaka?!

-          NEM VAGYOK GYEREK! – üvöltötte Czes, mert megérezte a lebecsülő hullámokat az inas felől. – Idősebb vagyok itt, mint bárki más! – és elkezdte szopni a hüvelykujját. A körülötte lévők elnéző mosollyal gügyögtek a kisdednek, de azért a felé nyújtott csokoládékat nem fogadta el.

-          Valaki fegyelmezze meg a fiatalurat – nyekeregte a hátborzongató kísérőjük – mert Ladd úrfi nem tűri meg a nála hangosabban üvöltőket. Capishe?

-          Mi hiszünk abban, hogy a gyerek neveli magát – vakarta a tarkóját zavartan Firo. – Így hát, ha tehetjük, a TV előtt hagyjuk, hadd ferdüljön csak el a lelki világa a maga sajátos irányába. Végülis, mindenki egy kicsit őrült. – kezdett tikkelni a szeme.

-          Ebben egyetértek – mondta faarccal a komornyik. – Meglátja majd, Russo úr elméje egészen egyedi irányokba facsarodott. Megtorzult lelkivilága több festőt is megihletett.

-          Ő volt a Mona Lisa? – tette föl az ötmilliós kérdést Jacuzzi. Mindenki furcsán nézett rá, erre mentegetőzni kezdett: - Őőő, nem úgy értettem! Ez… ez dicséret volt, mert… ö… végül is a Mona Lisa egy világhírű alkotás, nem igaz? És… a művészet jó dolog! Ugye…? Jaj nekem! – óbégatta végül.

-          Gratulálok! Jelenleg azt hiszem, ön lett az első Ladd Russo mai halállistáján! – vihogta az inas.

-          Mi azt nem hagyjuk! – ugrottak főnökük elé egy emberként Nice, Nick és Donny, és még sokan mások, akik színes mellékszereplők voltak amúgy a sorozatban, de nevet nem kaptak a keresztségben, maximum olyat, hogy Jacuzzi bandatagja 1, Jacuzzi bandatagja 2 és így tovább.

-          Én nem hallottam a Mona Lisáról… eddig még – vallotta be röstelkedve Maiza.

-          És te, Miria? – fordult hozzá Isaac.

-          Én igen, Isaac! El is loptuk, nem emlékszel?

-          De-de, Miria! Hiszen a kerete kellett az asztalhoz, hát mit tehettünk volna? – sopánkodott a tolvajfajzat. – A vászon meg az álruhánkhoz, emlékszel? Szét is esett, meg el is ázott.

-          De később visszavittünk egy szép képet helyette. – vigasztalta Miria, visszaemlékezve a zsírkrétával alkotott, nem éppen reneszánsz arcképekre, amit visszacsempésztek a múzeumba.

Közben félúton voltak a ház felé, ahonnan fenyegető zajok hallatszottak.  Például: csitt!, csatt!, puff!, bumm!.

-          Mik ezek a hangok? – csodálkozott Jacuzzi, aki magához tért az előző incidensből.

-          Ladd úrfi gyakorol – tájékoztatta a szolga.

-          Mit? Esetleg… robbantgat? – reménykedett Nice, hogy…

-          Nem. – törte össze a nő vágyálmait a hórihorgas kalauz. – Azt hiszem, bokszol éppenséggel. - Jacuzzi ismét visszaesett előbbi deprimált hangulatába. Firo ellenben igencsak gondtalannak tűnt, mert ő már tudta, hogy ő megússza az egészet. Hiszen, nála van a gyerek! És amíg gyerek van nálad, íratlan szabály, hogy túlélsz minden vérengzést, katasztrófát, történelmi eseményt, eszeveszett történetcselekményt. Főleg ha halhatatlan is vagy egyúttal. Vidám hangulata Ennis-re is átragadt, ami abban látszódott, hogy a lány immár különösebb segítség nélkül is egymás után tudta rakni a lábait, szép sorrendben. S közben levegőt venni se felejtett el.

Hátuk mögött egy sötét árny követte őket, különösebb erőfeszítés nélkül elvegyült közöttük, a kisebb tömegben. Senki nem vette észre. Aki viszont észrevette, az élete végéig tartó sokkos állapotba esett, és megpróbálta megfojtani magát a cipőfűzőjével.

-          Mindjárt ott vagyunk! – kiáltott föl hirtelen az inas, s ettől persze újra morgolódás támadt a fehérneműcsere sürgőssé válta miatt. – Ha jobbra tekintenek, megláthatják a Russo család házőrző kutyusát. – Mindenki arra nézett, amerre mondta, és… az első sorban állók legyökereztek, amitől a mögöttük lévők szépen nekikütköztek, és így igen hamar egy kicsi a rakás helyzet alakult ki, amin Isaac és Miria csak azzal tudott segíteni, hogy jobb ötletük révén, ők is beugrottak, legalább nem maradtak ki a jóból. Ebből a mókás szituációból csak egy valaki nem került ki jól és élve sem: a komornyik, akit annak rendje és módja szerint agyontapostak. Védelmükre, nem ők akarták.

-          Vau, vau – csaholta a házőrző, akinek látványából még mindig nem sikerült felépülniük.

-          Ez itt… - nyögte Jacuzzi, de rosszul tette, hogy megszólalt, mert rögtön kiszorult a levegő a tüdejéből.

-          Nem… - folytatta Nice segítőkészen, ám majdnem ő is ott hagyta a fogát.

-          Graham… - tette hozzá Nick, mert még eszméleténél volt.

-          Hill? – toldotta meg egy random karakter, aki szenvedélyes formula 1 rajongó. Volt.

-          NEEM, SPECTOR! – krákogta ki Donny, mert neki elég nagy volt a légzőfelülete.

A halom fújtató hangot kiadva próbált szétesni, de közben furcsa gondolatok szálltak meg néhányakat. Pl. Firo-t, aki szerencsés pozícióban volt; igazából ki akarta deríteni, hogy Jacuzzi az-e, aminek mondja magát, s így hamar cselekvésbe kezdett.

- KI FOGDOOOS OTT LENT? – pityeregte erőtlenül Jacuzzi. Firo gyanúja alaptalan volt, így tovább evezett, ezúttal Ennishez. Muszáj volt meggyőződnie arról, hogy nője nem gyári hibás-e, mert eddig nem derült fény erre a titokra. Sajnos elhibázta.

- EGY PEDOFIL VAN KÖZTÜNK! – sipította Czes. – Ha megtudom, melyik az, feljelentést teszek!

S még egyebek is történtek volna, ha az a bizonyos felderítetlen személyazonosságú idegen nem dönt úgy, hogy elég volt a móka mára. De így történt: puskalövések dörrentek, és mindenki ugrott amerre látott, ennek következtében a nagy kupac szétvált, és eddigi részecskéi rejtekhelyeket kerestek maguknak. Nagy sokára bebizonyosodott, hogy vaklárma volt, akkor a csipet-csapat újra összegyűlt, s immár különösebb fennforgás nélkül tekintették meg Graham kutyust. Akiről természetesen nem hiányzott a kutyafül, és -farok (illetve egy hibás számítás miatt macskafülek és egérfarok volt rajta, de ez nem zavart senkit sem, csak azokat, akiknek rejtélyes kompatibilitási problémáik voltak; illetve mindenki mást, mert eléggé zavaró látványt nyújtott). Ruhája nem sok volt, csak egy alsógatya, meg egy nyakörv, amin „Ladd Russo a gazdim” biléta lógott, és amivel ki volt kötözve takaros kis házához.

- Vau, vau! – ugatta meg őket. Majd szimmantott párat feketére mázolt orrával, s orcája különös rángásba kezdett, amitől a ráfestett bajuszcsíkok fürge helyzetváltoztatásba kezdtek. – Vau! – ismételte meg, emlékeztetve őket, micsoda is ő itt.

- Hát ez perverz! – foglalta össze gondolatait Nice.

- De édes kutyus! Igaz, még nem láttam ilyet, hát te, Isaac?

- Nem Miria! De alighanem valami európai fajta lehet!

- Hú, lehet!

- Ez az állat szenved. – jelentette ki Maiza. – Le kell lőni, mert szerintem veszett is!

- De, ez Ladd kutyája – mondta Firo tanúbizonyságot téve gyors felfogóképességéről, amiért Ennis meg is éljenezte, mert nála hiánycikk volt az ilyesmi.

- Vau! – dühödött be az állat.

- Én félek tőle – remegett meg Jacuzzi.

Czes legyintett.

-          Majd meglátod a gazdáját! Hasonlítanak, bizony.

-          És… miben? – kérdezte a tetovált arcú, előre félve a választól.

-          Kegyetlenségben. Vérengzésben. Kínvallatási módszereikben. És hasznavehetetlenségükben.

-          Jajj mamám! – bújt nője mögé Jacuzzi. – Meghalunk! Ez a kutya meg fog minket ölni! Lehet, hogy már megette Chane-t!

A mögötte állók közül valaki köszörülni kezdte a torkát, majd hangosan köhögött, de mikor körülnéztek, nem láttak senkit, aki ilyesmire vetemedett volna.

- Ez olyan tüdőrákos köhögés volt, nem? Lehet hogy elbújt itt Luck? – nézelődött Maiza.

- Úristen! – sikoltott Jacuzzi. – Nézzétek, a kutya már megölte az inast!

- Jacuzzi…

- De tényleg! Itt fekszik, halott!!

- Jacuzzi, figyelj…

- MEGÖLTE!! TÁVOLRÓL IS KÉPES ÖLNI! JAJ, LADD RUSSO BE FOG PIPULNI TUTIRA, ÉS MINKET FOG FELKONCOLNI EMIATT!!

- JACUZZI…

- ISTENEM, HALLASZ? ÉN NEM AKAROK ÍGY MEGHALNI!

- Jacuzzi Splot, fogd be, mert őt mi nyomtuk agyon véletlenül, a kutya meg se moccant! – fegyelmezte meg Nice a gyáva fiút. Igaz, ez az opció még rosszabb eshetőségeket vetett föl a jövőre nézve.

- Így volt! – bizonygatta Nick.

- Bizony! – helyeselte Donny.

- Rendezzünk temetést! – javasolta valaki.

- Faljuk fel! – morogta éhesen egy oldalról jövő hang.

- Nem! – ugrott előre Maiza, mert érezte, eljött a beszéd ideje. – Gondoljatok az együtt töltött percek rejtett szépségeire, a kiváló fogalmazási érzékére, a szívélyességre, amivel fogadott, a segítséget nyújtó kezére, az oldalra fésült hajára, az isteni hirtelensültjére, egyszóval mindenre, amiről ő juthat eszetekbe. Merengjetek el azon, hogy milyen könnyen veszik el egy emberi élet véletlen balesetek során! S én arra kérem az Urat, fogadja be házába hív szolgáját (ez a szófordulat többeket felszisszenésre késztetett, de őket lepisszegték), hogy rátaláljon értelmetlen élete kicsúcsosodására, a maga mennyországára, ahol angyalok fürdetik meg napfényben és szeretetben! Imádkozzunk hát lelkéért, barátaim. Ámen.

- Ámen – hajtottak fejet. Egyesek sírtak, mások gratuláltak a rögtönzött és bensőséges búcsúztatásért, megint mások úgy érezték, megérintette őket Isten ujja, és megtértek. Szóval megható pillanatnak voltak szem-, és fültanúi. Ennis agykerekei hirtelen beindultak ettől a momentumtól, jobb keze felemelkedett, ujjai a mutatóujján kívül összeszorultak, s olyan mindentudó pozícióba merevedett, hogy mindenkinek elakadt a szava.

- Ladd Russo ki fogja verni. – közölte pár percnyi megfontolt csönd elteltével.

- MI VAN?! – a kijelentés sokkoló mivolta olyan katarzissal sújtotta a jelen levőket, hogy menten hátast dobtak. Ennis értetlenül és ártatlanul pislogott, majd visszaemlékezett egy korábbi beszélgetésére Firo-val. Ekkor láng gyúlt meg agyában, s a probléma élesen megjelent előtte, akárcsak az előbb a Maiza által vázolt Mennyország.

- A balhét.

A kedélyek lecsillapodtak, a nyugtatók megkezdték feloldódásukat a véráramokban. Firo óvatosan megközelítette a szobormerevséggel álló Ennis-t, és, egyrészt joggal dühösen az előbbi közjáték, másrészt tartózkodással a lány nehezen megfejthető beszédstílusa miatt, harmadrészt jól tudva a választ tudakolta meg, hogy mégis miért.

- A halálba segítettük az inasát – fogalmazott diplomatikusan a homonculus.

- Ugyan már! Véletlen volt – vontak vállat a felelősök.

- De ő hirtelenharagú! – hallottak egy idegen hangot. A kutya szólalt meg, s arcán groteszk kifejezés jelent meg. – Ladd Russo szeret ölni! – csóválta a farkát. Ezen megütköztek. – A helyetekben én bizony… - vonított egy keveset, majd kimerülten leheveredett.

- Micsoda? – vonta kérdőre Nice, miközben Jacuzzi úgy reszketett mellette, mint egy tál kocsonya az epilepsziás kezében, aki egy utolsókat rúgó mosógépen lovagol.

- Például bemehetnétek végre! – unszolta a kutya, aki veszettül vakarózott. – Legalább látnám, ahogy az utolsó ijedt kifejezés ráfagy az arcotokra.

- Ilyen ronda a gazdád? – lépett elő Firo, akinek megnőtt a szája, mert az előbb véletlenül beleléptek.

A kutyára rendkívüli hatással voltak a szavak. Először a szeme guvadt ki, majd a nyelve kezdett kifolyni a szájából, utána a rángógörcsök következtek, ezt követte az eszeveszett ugrándozás, s végül az egész előadás kicsúcsosodását egy eget-földet rengető, pszichotikus üvöltés jelentette.

- Hogy merészeled, mi, he? Ladd-ot, a nagytestvéremet sértegeted?

- Testvéred? Mik voltak a szüleitek, egy ember és egy németjuhász? Hö, höhöhöhöhö! – nevetett a saját szörnyületes viccén Maiza, de mint már mondottam volt, ő nem volt egészen magánál.

- Mindazonáltal, a kutya szerintem igazat mondott. – ráncolta a homlokát Nice. – Be kéne mennünk, és együttérzésünkről kell biztosítanunk Ladd-ot a szomorú haláleset miatt.

- Nem hiszem, hogy nagyon letörné. – lépett elő egy szmokingos személy, aki kísértetiesen hasonlított az elhunytra, csak éppen az entré-je nem volt annyira kedélyborzoló. – Direkt erre az esetre helyettesítő személyzetet vezettünk be. Tudniillik, a Russo-birtokon gyakoriak a halálesetek. Szóval kövessenek, és semmi hirtelen mozdulat!

Úgy tettek, ahogy mondta. Miközben végre megpillantották a korábban csak messziről szemlélt ház nagy ajtaját, amin egy levágott emberi fej hű utánzata volt a kopogó, vidáman beszélgettek egymással és magukkal. Bár utóbbi természetesen nem volt olyan érdekes, mert valamiért fenemód kiszámítható volt a diskurzus menete.

Ahogy egyre közelebb értek, mindenkin valamiféle izgatottság lett úrrá. A szívek a torkokban dobogtak, a vérnyomás emelkedett a pulzussal együtt, a tenyerek síkosak lettek, a zajok hangosabbak. Egyedül Czes tűnt rejtélyesen nyugodtnak. De róla mindenki tudta miért. Túl fiatal volt ahhoz, hogy felszálljon a mély érzelmek hajójára, és megjárja a félelem óceánját.

„Most persze mindenki azt hiszi, hogy egy szimpla hülyegyerek vagyok, aki egész nap betűkirakóst játszik és büfizik, ha hasba nyomják! De ők még nem szálltak fel a mély érzelmek hajójára, és nem járták meg a félelem óceánját, amin én 200 éve szívok!”

Maiza megérezte, hogy valaki a szívásra gondol. „Vajon mit szívhat és kicsoda? Nem tőlem veszi az anyagot, az biztos.”

Firo gyanakodva méregette a mellette álló szemüvegest. „Most persze megint az anyagon jár az esze! Nem szabad, hogy egyedül hagyjam Czes-szel, a végén még bepippantana szegénykém is, és egész végig azzal zaklatna, hogy nézzem már meg azt a sárkányt!”

Ennis-t gondolati szinten üresség vette körül. Nem úgy, mint Jacuzzi-t, akinek a fejében teljes káosz uralkodott, amit ha le lehetne írni, akkor körülbelül ez jönne ki:

„Menekülj már! Káosz! Fuss! Ne, mentsd meg Chane-t! Nem, kit érdekel? De nem, a barátod! Na és, én is a barátom vagyok, és én fontos vagyok nekem, mert mi lenne velem nélkülem? De itt van Nice és Nick és Donny és a bandatagjaim, ők megvédenek! De nem is, mert lehet, hogy ők addigra meghalnak! Jajj ne, meg fogunk halni! Sírj! FUSS! Menekülj! Káosz! Be ne kopogj!!” Nice nyugodtan meditált a robbantgatáson. Nick és Donny leginkább a kajára gondoltak.

„Domdorodomdorodomdom, gyere, Miria! Domdorodomdorodomdom, én vagyok az, Isaac ”

„Domdorodomdom, jövök, Isaac… vajon tetszik majd ennek a Ladd-nak az ajándék-dom?”

„Dunk!!”

Már közvetlenül a gigantikus nyílászárónál álltak. A pótinas ajka megvető mosolyra húzódott.

-          Nos, hölgyeim, uraim, üdvözlöm önöket a Russo rezidencián! – és ezzel lassan elkezdte kitárni az ajtót.

Nyikorgás. 2 cm haladás. Nyikorgás. 1,548 cm haladás. Nyikorgás. Nice felvonta a szemöldökét. Újabb 2 cm. Nyikorgás. Jacuzzi már nem fáradt annak leplezésével, hogy ő az, aki nyüszít. Megint 2 cm. Csikorgás. Firo türelmetlenül topogott, Ennis gondolatai újra elkezdtek éledezni. Rekordméretű, 3 cm-es haladás. Már látszott egy lépcső. Recsegés-ropogás. Isaac és Miria pirospacsizni kezdtek. 2 cm…

-          ELÉG VOLT MOST MÁR! – vetődött előre Czes, aki mégis csak idegesebb lehetett, mint gondolták, mert megmarkolta az inas grabancát, és beleverve annak fejét az ajtófélfába, az este második halottját kellett elsiratniuk.

-          Ez mire volt jó, Czes? – korholta Firo.

-          Ez az inasgyilkolás kezd már-már ragályos lenni! – említette meg csak úgy mellékesen a kutya, aki kíváncsian feszegette a láncát, hogy közelebb jöhessen megbámulni, ahogy gazdája elintézi a vendégeit.

-          SURVIVOR! – lelkesedett be egy random Jacuzzi-bandatag, és felkente a harci festéket és megkülönböztető jelzéseket az arcára. Őt egyébként később kiszavazták, majd kitoloncolták az államból, és átszállították az Amazonasnál lévő őserdőkbe. Ott egy ideig fának álcázta magát, de nagy meglepetésére kivágták. A figyelem a kirohanása után hamar elfordult tőle, mintha csak sejtenék tragikus sorsát. De egyébként nem azért volt. Hanem azért, mert Jacuzzi hirtelen nagy lelkierővel feltöltekezve előrelépett, s egy határozott mozdulattal belökte az ajtót egy elmormolt „Miatyánk ki a mennyekben vagy” után.

Odabent halottsápadt vámpírok, vérszomjas zombik, repkedő denevérek és borzalmas csapdák helyett, egy teljesen szokásos újgazdag előtér várta őket. Be is sereglettek, és elkezdtek körülnézegetni.

-          Nézd Miria, milyen aranyos pár! – emelt föl egy kis asztalkáról egy fényképet Isaac.

-          Tényleg milyen édesek, Isaac! Csak kicsit levertnek tűnnek.

-          Ne aggódj, Miria! Biztos bántotta a szemüket a vaku!

-          Igazad lehet, Isaac! – Firo a hátuk mögé osont, és belesett a válluk fölött a kérdéses képbe. Azon egy fejbelőtt nő és egy elvágott torkú férfi volt látható, akiket morbid pózba kényszerítve örökítettek meg, a kép oldalán pedig egy belógó, győzelmi jelet mutató kéz látszott (feltételezni lehetett, hogy Ladd Russoé). Kicsit sokáig tartott a regenerálódás a látványból, de mikor magához tért, Ennis állt mellette.

-          Dögös az a nő. – mélázott a lány tekintete a fotón.

-          Eléggé… - csóválta a fejét Firo. – Várjunk csak, hova tűnt Czes? Az előbb még ott álldogált.

-          Fáziskésésed van! Legutoljára a titkos átjárónál láttam. – válaszolta Nice.

-          Hogy mi??

-          Az a munkásruhás lány mondta, hogy van egy átjáró. – pályázott oda Jacuzzi, aki egész higgadtnak látszott.

-          Munkásruhás? Ilyenre nem emlékszek – furcsálkodott Firo, pedig látott ő már elég meghökkentő dolgot, ha mást nem, hát Ennis-t rejtvényt fejteni.

-          Az emberek olyan dolgokat se vesznek észre, ami előttük van. – véleményezte egy testetlen hang. Azaz nem volt testetlen, nagyon is ott volt, de nem látták meg, mert eddig is csak sunyított, mint a ravasz róka.

-          Ez ijesztő volt. – vélte Firo. – Hangokat hallok.

-          Egy ilyen vallomással én is tartozok. – ragadta meg Maiza az ifjú vállát. – Tudod… én halott embereket látok!!

-          Persze, persze, de azok halhatatlanok. Nem halnak meg! – vigasztalta Firo, magában meg átkozta azt a dílert, aki valamit belekevert barátja adagjába.

-          IGEN? AKKOR ERRE VARRJ GOMBOT! – egy majdnem állati ordítás hallatszott, majd egy vékonyabb hang, és hirtelen Czeslaw zuhant közéjük.

Nem kapták el.

Leesett.

A padlóra.

Fájt neki.

-          Ááá, ki volt ez az állat? – sikoltotta Firo, Jacuzzi meg összefélte magát.

-          Nem tudom – suttogta ijedten Nice. Ettől a hirtelen és erőszakos jelenettől már nem volt olyan hidegvérű, mint pár snittel ezelőtt.

Egy magas férfi jelent meg a lépcső tetején. Fehér öltönye, gatyája, cipője meg karórája, sőt kalapja volt, meg a foga is csillogott.

2 perccel ezelőtt, mikor még nem élte ki hörcsögén gyilkos vágyait, így most megint úgy nézett ki, mint akire rárobbant egy ketchup-os tartály.

Maga Ladd Russo jelent meg, mint egy látomás, ami hamar tovatűnik, hogy valami békésebbnek, mondjuk legelésző teheneknek adja át a helyét. A rettenet mindenki arcára kiült. A rettenet, hogy mit hoz a holnap. Hogy megérik-e azt a holnapot? Meglátják-e valaha a felkelő Napot? Megtudják-e valaha, hány éves a kapitány? És hogy a veréb biztosan nem lép-e az évben?

-          Üdvözlöm a kedves vendégeket! – lépegetett lejjebb a fokokon. – Érezzétek magatokat otthon! Érezzétek magatokat egy úgy, mint a kivégzésre váró rabok! Kis áldozataim… hehe! HEHE! Hát ez marha jó buli lesz! Szóval remélem, áldozati bárányaim, hogy utolsó perceitekben kiélvezitek az élet apró örömeit és a tényt, hogy általam kerültök a túlvilágra, de bizony ám!

A vendégek egymásra néztek. Mindenki ijedt volt, 4 ember kivételével. Czes azzal volt elfoglalva, hogy gyorsan összekapja magát, a sötét árny unatkozott, Isaac és Miria pedig…

- BOLDOG SZÜLINAPOT, BOLDOG SZÜLINAPOT, BOLDOG SZÜLINAPOT LADD RUSSO, BOLDOG SZÜLINAPOT! – harsogták.

- Szülinap? – olyan képet vágott Ladd, mint mikor a tudatlan osztályfőnök rászól a diszlexiás gyerekre, hogy ugyan, tanulja már meg felolvasni a karácsonyról írt fogalmazását. – Milyen szülinap? Én nem öregszek!

Ha lehet, még jobban megzuhant mindenki.

-          Szóval… tök értelmetlenül vagyunk itt? – tapintott rá Firo a lényegre.

-          Dehogyis, te kis ostoba! – rötyögte az ősgonosz. - Pont a múltkor jöttem rá… hogy most volt a 100. gyilkosságom alkalma! HAHAH! Micsoda emlékezetes századik ellenfél, ohó, mint nem mondok, szánalmas kis ellenszegülő volt! – s lendületet véve lecsúszott a lépcső korlátján. Mindenki aki eddig a közelében volt, hátrahőkölt, mi több, páni menekülés vette kezdetét. A bejárati ajtó azonban, ami eddig tárva-nyitva volt, most furcsa módon becsapódott, és nagyon úgy tűnt, csapdába kerültek.

-          Mi ez a modortalanság? – förmedt rájuk házigazdájuk, s rögtön megviláglott, hogy az ő fogalmai a modorról homlokegyenest különböznek akárki másétól. – Hát így elmenekülni a nagy Ladd Russo-tól? Feldühítetek!... de látom, nagyon körbe nézegettek, szóval hadd kalauzoljalak titeket el szerény hajlékomban! – fütyörészve indult meg az épület jobb oldali szárnya felé, amihez egy folyosó vezetett, ahol szobrok álltak.

Firo volt az, aki elsőként indult utána, szorosan követve őt Ennis és a fortyogó Czeslaw, utánuk Maiza és Isaac-ék, majd kisvártatva Nice és az ő által vonszolt Jacuzzi, akit bandatagjai álltak körül védelmezően. A sort a sötét árnyék zárta, még mindig teljesen észrevétlenül.

-          Ez a szobor itt beszédes, nemde, kis barátaim? – intett Ladd. Valóban, mert a szobor egyértelműen egy néhai Russo-t ábrázolt, aki halottak tömegén fekszik, kezében egy levágott fej.

-          Szóval a devianciát és gyilkolási hajlamot volt kitől örökölnie! – sutyorogta Firo.

-          MIT HALLOTTAM?

-          Szóval az eleganciát és a gyilkolási hajlamot volt kitől örökölnie! – váltott hízelgőbbre a srác.

-          Úgy van! Na de térjünk a soron következőre! Ez egy kép ezúttal.

-          Jézusom… ez lelkibeteg! – fújta ki a levegőt Nice, amikor meglátta a festményt, amin egyetlenegy nyomatékos momentum volt észlelhető: vér fröccsenése.

-          Szerintem szép és metaforikus – kapott rá a seggnyalásra Firo.

-          KUSS! Nincs jogod hozzá, hogy élvezd a felsőbbrendű művészetet, te kis nyalizógép! – fortyant fel a fenséges Ladd. Jacuzzi hangosan felszipogott. – És most jöjjön egy igen kidolgozott, szép darab!

Nos ez volt az a pillanat, amikor páran kijöttek a béketűrésből.

A kőtalapzaton ugyanis Chane Laforet állt, nyílegyenesen, rezzenéstelen arccal, nyitott szemmel, kezében már-már védjegyévé vált késeivel.

- Ez egy igen friss darab, eddig nem láttam, mi több, mintha teljesen más lett volna itt – állította Ladd.

- Ez nem szobor… - mondta halálraváltan Nice.

- Ne hazudtolj meg, te rothadó fejű! – förmedt rá Ladd, akiről így kiderült, hogy nem csak hogy gonosz, vérengző és kegyetlen, de még gúnyolódó és szemét is. Jacuzzi erre felemelte a kezét.

- NE… ne… ne… sértegesse a barátnőmet… de… ööö… izé… ez tényleg nem…

- He, hö? Ha én mondom az! Ez egy szobor!

- De nem – erősködött most már Nick és Donny, no meg a többi gengtag is.

- Melyik kis kötekedőt nyírjam ki először? Tudjátok mit, bebizonyítom hogy ez egy szobor! – s a lány lába felé kapott.

Ekkor…

Mindenkit félrelökve…

Artikulálatlan hangokat kiadva…

Embertelen ábrázatot vágva…

A sötét árny Chane-re vetette magát, szabályosan becsomagolta hosszú, fekete köpenyébe, és arrébb vetődve, letette egy félreeső zugba a meglepetten pislogó, ám szokásához híven néma nőt.

- Hát te… velünk voltál? – döbbent meg Firo.

- A te hangodat hallottuk egyszer! – nyiszogta Jacuzzi.

- Te lődöztél a levegőbe mikor kicsi a rakást játszottunk! – jött rá Nice.

- Te köszörülted meg a torkod, és te köhögtél kátrányosan! – realizálta Maiza. – Pedig azt hittem, Luck pajti játszik megint bújócskásat!

- Te ültél velünk a kocsiban – bambult be Donny.

- Bizony, mindez egy személyben, alázatos szolgátok, Claire Stanfield, á la Rail Tracer, másnéven Vino – hajolt meg az említett vöröshajú egyén. Hirtelen megjelenése és rövid bemutatkozása mindenkiben furcsa reakciókat idézett elő… Czes lányosan sikoltozott, Jacuzzival kánonban, Firo megörült, Maiza csalódott volt, Isaac és Miria csodálkoztak, de a legintenzívebb érzelmek skáláját Ladd adta. Úgy tűnt, eddigi dühe és vérszomja integrálódott jobb öklébe, amivel irtózatosan nagyot húzott a falba.

- PUFF – sérelmezte az előbbi és Ladd tulajdon ujjpercei, amelyek most nagyon úgy tűnt, hogy eltörtek. De mivel senki sem mert odanézni, nem tudhatták biztosan, így későbbi beszámolóikban és végrendeleteikben ez is homályba burkolózó talány maradt.

- Te meg mi a frászkarikát keresel itt, ó hogy vinne el az ördög vagy az a fonalszövő rakott szoknyás nagyanyám! – káromkodott egy cifrát Ladd. Claire nem válaszolt, ellenben vigyorgott egy szellemeset, és úgy tűnt, hogy egy elmés replika készülődik éppen.

- Russo, te olyan sötét és korlátolt vagy, mint a tulajdon lépcsőházad. – vélte.

- Fogadjunk, nincs is meghívód, te szarházi! – ugrott előre a sérelmezett, hogy megtorolja az előbbi, egyébként rendkívül szórakoztató hasonlatot.

- Dehogynem – ütközött meg Claire, és benyúlt nadrágzsebébe. – Itt van! – s könnyedén elugorva a dühöngő útjából, a papirost elé csúsztatta.

- Mi a… - döbbent le Ladd. – Azt mondja, hogy… gy… gyere… él? Nem, el… Ladd Russo… parizer? Nem, partijára…

- Jól van Forest, majd holnapra megtanulod az ABC-t. – véleményezte Claire, aki immár a háziúr legfőbb kritikusává avanzsálódott. Bevallottan is.

- Hah, nem érdekes! – tépte szét cafatokra a lapot Ladd, és rosszindulatúan meredt nemezisére. – Gondolom, még mindig azt hiszed, hogy nem tudsz meghalni?

- Hát az életfilozófiám nem sokat változott, valóban. De ha most megbocsájtasz, elragadó menyasszonykámmal lelépnék a rókalyukadból, ha érted mire célzok.

- Nem – hörögte a férfi, aki tehetetlenségében, hogy Claire-rel nem tud mit kezdeni, kezdett megőrülni. Még jobban.

- Ne hagyj minket itt Claire! – szólott Firo. – Vagy pedig veled megyünk!

- Ja-ja! – bólogatott egy emberként a vendégsereg.

- Nono, senki nem megy sehova, maximum a pokolba – dörmögte Ladd. – ÁÁÁÁÁÁ most valaki meghaaaaaal!!! – kabátja alól egy shotgun került elő, és lövés dördült.

Reccs. Kraccs. Placcs. Sikoltások. Léptek hangja.

-          Ne halj meg! – sírta.

-          Sajnálom… de…

-          Könyörgök, maradj velünk!

-          Már látom a fényt…

-          NE LÉPJ BE! NE TEDD MEG! Maradj velem! Neee…!

-          Viszlát kedvesem…

-          Ne… ne… - bőgött. – Nem lehet… ezért… ezért… bosszúm üldözni fog, te szemét! Megölted őt!! – mondta, de aztán visszatért a munkájához.

Vajon ki halt meg? Vajon ki lett Ladd Russo születésnapi partijának első (igazi) áldozata? Esetleg Firo Prochainezo, a bátor és hősies fiatal fiú? Vagy párja, Ennis? És ha Jacuzzi Splot volt az, aki örökösen félelemben élte le nyomorúságos és rövid életét?  Mi van, ha Nice az, a robbantásfetisiszta? Vagy maga Claire Stanfield, exmasiniszta egyébként hírhedt orgyilkos? A néma Chane Laforet nem lehetett… vagy mégis? Jaj, csak nem Isaac Dian? Vagy Miria Harvent? A füstölő Maiza? Vagy a kis ártatlan Czes? Vagy egy random bandatag volna?

A tények a következők: Firo Prochainezo, Ennis, Isaac Dian és Miria Harvent valamint Maiza Avaro és Czeslaw Meyer halhatatlanok. Claire Stanfield a jelenlegi helyzet állása szerint megölhetetlen, Chane elbújt, Jacuzzi Nice mögött remeg, aki pedig a földön guggol. A random bandatagok ijedtek, de épségben maradtak. Lehet, hogy Ladd Russo öngyilkos lett volna? Megelégelte az állandó gyilkolást és magával végzett inkább, ezzel megtéve első jócselekedetét életében? Állítsuk meg a jelenetet, és merengjünk el…

És most, haladjunk tovább és derítsünk fényt a titokra!

-          Ladd Russo, te olyan kegyetlen és groteszk vagy, hogy ha levágnák a skalpod és rátennék egy fadarabra maszknak, a te arcoddal ijesztgetnének Halloweenkor. – közölte a maga profán módján Claire. Chane az árnyékba bújva engedelmesen bólogatott, e tulajdonsága megragadta Ennis-t, aki Firo kezébe kapaszkodott. Isaac és Miria egymásnak borulva sírtak a jelenet hatása alatt, Jacuzzi és Nice nemkülönben, velük együtt a galerijük. Czes és Maiza el voltak szállva, utóbbi az anyag előbbi Vino jelenléte miatt.

-          Most mé’ van kiborulva mindenki? – röhögött ördögien Ladd. – Szerintem egész életében egy gyufaszálat nem tett keresztbe, meg idegesítő is volt.

A vendégek sokkolva álltak.

- Szerintem jó ember volt! – vélte Jacuzzi.

- Egen? Ő tehet róla, hogy egy ilyen kis puhapöcs vagy! – érvelte a házigazda.

- De nem, mert azt anyu csinálta a sodrófával! – bömbölt Jacuzzi. Nice együttérzően cirógatta a küblifejét.

- Neki is voltak jogai! – mondta Firo, keményen kilépve. Ladd lebecsmérlően méregette, majd nekisuhintott a shotgun csövével, amitől mind a fiú feje mind a cső behorpadt, de abban is egyeztek ám, hogy kis toldozás-foldozás után nem lett semmelyiküknek kutyabaja sem.

További ellenállás nem akadt. Ha csak azt nem számítjuk, hogy Maiza előre lépett, és bosszúsan megjegyezte, egyik kezében a számológépével másikban a spanglival.

-          Tudd meg, hogy minden (valamirevaló) show-nak van forgatókönyvírója, aki kis pénzért gürizik a bolond rendezőnek! A miénket most te kiirtottad, hát mi lesz így a történettel? Nem beszélve arról, hogy a kameramant is kiakasztottad, így már vagy egy perce a csillagos eget veszi a tényleges események helyett!

-          Na és? – tette fel a költői kérdést a beteges Ladd. – Majd én írok egy jó forgatókönyvet! Reggelre mindenki meghal, én meg elhajózok, okés?

-          Nice boat! – lökte be a köztudatba a kifejezést Claire, s így mindjárt láthatjuk, hogy ez a kifejezés sokkal korábbra datálható, mintsemhogy hozzá lehessen kötni valami vacak sulis háremaniméhez.

Mindenesetre az események láncolata annyira összekuszálódott, hogy hirtelen mindenki egy fekete űrben találta magát, ahol bizonytalanul lebegtek. Körülöttük füzetlapok sodródtak, rajtuk licensszerződések és karaktervázlatok. Firo elkapott egyet.

-          Úristen, eredetileg rövid szőke hajam lett volna és kék szemem, meg női hangom! – szörnyülködött.

-          Szerintem ez most tök mindegy! Nincs forgatókönyv, nincs történet, ezért kerültünk ide! – pánikolt Jacuzzi.

-          Szerintem meg mind a pokolra kerültünk. – véleményezte Ladd. – Ami NAGYON KIRÁLY! Mert ez azt jelenti, hogy meghaltatok egyszer, és most kedvemre gyilkolászhatlak meg kegyetlenkedhetek veletek, muháháh!!!

-          Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. – vetett keresztet Claire.

-          Most már te se oltogathatsz, na megállj most elkaplak! – ugrott oda Ladd, és lőn! Behúzott az elérhetetlen Claire Stanfield-nek!

-          Úristen! – lepődtek meg, akik ismerték Vino-t. – Ennek mekkora volt a valószínűsége?!

-          Ne lepődjetek meg. – sodródott melléjük lótuszülésben Maiza, aki hozzá volt szokva a szokatlan helyzetekhez, mint ez a mostani. – A nem létező történet kiszámíthatatlan fordulatokat vehet, ha nem kerítünk gyorsan egy forgatókönyvírót. Sok minden történhet, például…

-          Milyen szép kék szemed van neked, Ladd Russo! – ámuldozott Claire.

-          Hö? Jé… neked meg milyen szép vérpöttyös az arcod! – bókolt a másik.

-          Jaj ne! Melegem van! – panaszkodott Jacuzzi.

-          Rájötttem, hogy ehhez még tényleg kicsi vagyok! – takarta el a szemét Czes. Ám a rémálom még nem ért véget. Ladd Russo odahajolt Claire füléhez, és halkan, de mégis jól hallhatóan, belesuttogta:

-          Leszel a feleségem?

Chane köpni-nyelni nem tudott a meglepetéstől, amikor eddigi vőlegénye bólintott. Kinyitotta a száját és tátogni kezdett, de hang nem jött ki a torkán. Nem is volt baj, mert helyette mindenki más eleget mondott holmi cowboyok és pudingok vonatkoztatásában. Szörnyű hangzavar lett, ami kizökkentette Ladd-ot a szerelmi vallomásából, és a többiekre nézett.

-          Valami nagyon nincs itt rendben – merengett.

-          Mi az drágám? – vonta kérdőre Claire.

-          Megvaaaan! – derült fel Russo együgyű képe. – Nem hoztam gyűrűt!

Ez volt az utolsó csepp a pohárban, a korlátok és eddigi gátlások felszakadtak, és a tömeg egy része Ladd-ra, a másik Vino-ra szökellt. Jó 10 méterre elvonszolták őket egymástól.

-          NEM FOGTOK ITT HOMOKOZNI! – tiltakozott Firo, mert neki ellenszenves volt mindenféle ferdület.

-          Nemá’ hogy rák aszcendensűek vagytok! – siránkozott Czes, mert rájött, hogy ha ezek összefognak, tutibiztosan őt veszik célba együttesen, mert minimum egyszer megölték már őt per kopf.

A két homi-tomi tiltakozott ugyan, de a sokadalom figyelmét minden átmenet nélkül más ragadta meg.

- Jóó napot Amerikaaaa! – ugrott elő a semmiből Nicholas, a szennyújságíró.  – És kedves honfiak! Látom kis zŰRbe keveredtek, azért jöttem, hogy segítsek! Én leszek a maguk forgatókönyvírója ma este!

- Huh de jó – könnyebbültek meg egytől egyig, Ladd és Claire is kijöttek végre a Túl a barátságonból, és arcukat tekintve, nem voltak virágos jókedvükben. – Akkor írjon körénk végre valamit!

- Hmm, rendben. Hol játszódjon? Tengerpart? – hirtelen mindannyian egy mesés fehérhomokos parton álltak. Vagy feküdtek. Sirályok röpködtek meg strandlabdák, és nevetés meg pálmafák… - Nem ez túl giccses, legyen egy nyomornegyed kurvákkal. – így is lett. Nyomornegyed, csövesek, kurvák, meg drog. Maiza hümmögött. – ÁÁÁ ez túl durva, legyen inkább… - most egy vidámpark tűnt fel. Ringlispíl, hinták, hullámvasút meg óriáskerék valamint sült kolbász.

- Kiélhetem a gyerekkoromat! – örömködött Czes.

- Nézd kissrác, szellemvasút! – nyújotta a karját Claire. – Gyere veleeem!

- Neeeee, íróbácsi írjon mást gyorsan!

- Na jó – suhintott tollával Nicholas.

-          Jééé!

-          Húú!

-          Aztaa!

-          Hú de állat!

-          Jó, mi, Miria?

-          Igen, Isaac!

Egy hatalmas kastély előtt álltak, ami mellett egy tó és egy elvarázsoltnak tűnő erdő terpeszkedett el. Hintók görögtek tova taláros kisgyermekekkel, nagyszakállas emberek játszadoztak a pálcáikkal. A varázslatosakkal. Úgy látszott, hogy a tér-idő kontinuum megbolondult, ha eddig nem volt ugyan teljesen megkattanva, és J. K. Rowling képzeletbeli világába kerültek Nicholas segítségével, aki felettébb elégedettnek tűnt.

-          Varázslatos helyszín – kuncogta. A körülötte állók lemondóan sóhajtottak, senki nem ér már haza az esti mesére, az fix. Illetve az éjszakai horrorfilmre sem. Ám az úgy látszott, eljött értük: egy éjfekete, halottsápadt arcú férfiú tartott feléjük, kegyetlen arckifejezéssel.

-          Luck! Hát mégis eljöttél? – lejtett örömtáncot Maiza.

-          A fenéket Luck! Te aztán teljesen elganjáztad az agyad! És én egy ilyen emberre bíztam a halhatatlanság receptjét! – sopánkodott a rémalak.

-          Khöm… az előbb említettől lettem elmebajos! – javította ki a szemüveges. – De akkor ki vagy? Mert nagyon hasonlítasz ám arra a Gandorra!

-          Bizony sokan mondták már ezt, de én Ronny vagyok, he! Más néven meg a… Démon.  Megint másként, barátom, én vagyok…

-          Ne csak ezt ne! Már megint ez az „Én az apád vagyok”, igaz? – fintorgott Nicholas. – Ezt nem engedhetem!

-          Mit vágsz a szavamba, ember? Én azt akartam mondani, hogy: Én vagyok Voldemort! De tudod mit? Most leavadázlak! – így is történt, Nicholas összeesett.

-          NEEEE! – ordította mindenki egy tüdőből. – MOST KI LESZ A FORGATÓKÖNYVÍRÓ?

Újfent a feketeségben találták magukat.

-          Ezt nem hiszem el – siránkozott Jacuzzi.

-          Ilyen nincs! – kontrázta Nice.

-          Haza akarok menni – fanyalgott Firo.

-          A macimat akarom! – követelte Czes.

Voltak, akik nem vették észre, hogy az események megint kétségbeejtő fordulatot ejtettek, ilyen volt Ennis és Chane, akik nagy egyetértésben és csöndben bámulták egymást, valamint Ladd és Claire, mert ők meg szkanderoztak; Isaacnak és Miriának meg tök mindegy volt, mi történt, ők mindig jól érezték magukat.

-          Jó, egymás között fogjuk megszavazni a forgatókönyvírót! – döntötte el Firo.

-          Hogyan? – hangzott el a jó kérdés.

-          Hát… ebbe a kalapba itt, ami a fejemben van, fogunk papírokat gyűjteni, amikre mindenki ráírja kit akar írónak!

-          Ez nem lehetséges. Túl sok itt a nárcisztikus ember! – vélte – helyesen – Nice.

-          Akkor… - Prochainezo tekintete eljátszadozott Ladd és Claire párbaján. – Akkor az erő fog dönteni! – mindenki ugyanoda nézett.

-          Nemá, hogy valamelyikőjük lesz az író! – rémüldözött Czes.

-          Nem is, kisfiam, hanem egy gyorsan lefolyó döntőben a férfiak megküzdenek az írás jogáért. – veregette meg a vállát Firo.

-          És a nők? – méltatlankodott Nice.

-          Ezt most hagyjuk! – türelmetlenkedett Jacuzzi. – Hamarosan furcsa dolgok fognak történni, mi lesz, ha Russo és Vino befejezik, amit elkezdtek, és elhálják a nászt?

Ez mindenkire sürgetőleg hatott. A rugós kések kiugrottak, a fegyvereket kibiztosították, az öklök ropogtak. Isaac Miriára nézett.

-          Ha én győzök, Miria, akkor megírom, hogy sajtból legyen a Hold!

-          Zseniális ötlet!

-          ÁLLJ! – kiáltotta egy távoli hang. Mikor belehunyorogtak a hirtelen felcsapó vakító fénybe, Rachel alakját vélték kivenni. Tudjátok, a munkásruhás lány. – Mi lenne, ha a szimpla agresszió helyett felelnétek egy villámkérdésre? Aki elsőként tudja megadni a választ, azé lesz a forgatókönyvírás tisztsége!

Az adrenalin-hajtotta férfiak lassanként beleegyeztek.

-          Halljuk a kérdést! – rendelkezett Firo.

-          Egészen egyszerű. – Rachel megköszörülte a torkát. – Milyen eseményre jöttetek?

-          Szülinap! – vágta rá kórusban Miria és Isaac.

-          Nem, Ladd 500-adik gyilkosságának ünneplésére! – dörögte Firo.

-          Köszönöm a bizalmat! – rikkantotta Ladd, miközben módszeresen redukálta az oxigén mennyiségét az ex-Rail Tracer tüdejében.

-          100-adik gyilkosság – mondta csöndesen Czes.

-          És itt a nyertes a kisfiú képében! – ragyogott Rachel. – Tudtam, hogy te okosabb leszel mint a felnőttek! Tessék, itt a forgatókönyv! – nyújtotta át, majd pukk! eltűnt. Illetve kimászott egy hirtelen feltűnő ablakon.

-          Na, írj valamit! – biztatta Firo. Ennis bátorítóan bólogatott.

-          De… de… én nem tudok írni!! Kisgyerek voltam mikor halhatatlan lettem, és 200 év alatt egyre kitolódott hogy megtanuljak!

A tekintetek összevillantak.

- Akkor majd én! – vetődött Maiza. – Kicsit kajás lettem a fűtől, szóval… menjünk étterembe! – és belerótta a varázsszavakat a könyvbe. Körülöttük menten kinőtt egy elegáns étterem.

- Juhé! – vidultak a kajások, és lerohantak egy kellően nagy asztalt.

A pincérek meglepetten figyelték azt a hirtelen feltűnő társaságot, amely minden előzetes egyeztetés nélkül leült a Nagyasztalhoz. Az étteremvezető dühösen méregette az ajtóra szögezett táblát: BÉRGYILKOSOK, MAFFIA ÉS HALHATATLANOK SZÁMÁRA TILOS A BELÉPÉS! Úgy érezte, meggyalázták neves vendéglőjét. S a dühtől rekedten fordult az asztalfőnél ülő gyanús férfihoz.

- Már elnézést, de az én éttermemben tilos a magukfajtáknak enni! Itt csakis vén, gazdag hülyék és fiatal, bögyös csajaik ehetnek! – közölte.

- Jaj nemá’, főúr! Hát nem látja maga, hogy micsoda illusztris vendégek jelentek meg itt, a maga öö… izéjében?

- NEM!

- Hát akkor bemutatom magam: Maiza Avaro vagyok! – tekintett rá várakozásteljesen. – Dereng már?

- Nem.

- Akkor, az ott Firo Prochainezo!

- Semmi.

- És Ladd Russo?

- Negatív.

- Claire Stanfield?

- Zéró.

- Chane Laforet?

- Nuku.

- Áá magának hiába beszél az ember! Tudja mit, inkább hozza az étlapot!

- Csak a testemen keresztül szerezhetik meg! – állta el az utat az étteremvezető harciasan.

- ÖÖÖ, oké – vakarta a fejét az előbb Claire-nek nevezett egyén, és átnyúlva a főúr testén, magához vett egyet a fent említettből. A körülötte ülők belelestek az étlapba, és mindjárt hangos beszélgetés vette kezdetét.

- Nézzétek, barna sörben pácolt aszalt szilvás pulykacsíkok burgonyakrokettel, kevert rizzsel! – meresztgette szemét Jacuzzi.

- Azta, füstölt lazacszeletek tormás almával!

- Jé, brokkolirózsával, csirkemellel töltött palacsinta sajtmártással! – ámuldozott Nice.

- Én ezt akarom, ezt akarom! – mutogatott Czes.

- Burgonyafőzelék? – hőkölt vissza Firo. – Te tényleg nem tudsz olvasni sem!

- Rövidnek és finomnak tűnt – vallotta a kissrác.

- HÖÖÖÖ ÁLLJON MEG A HALOTTASMENET! – horkantott fel Ladd. – Azt hiszitek, hogy most akkor én fogok mindenkit meghívni?

Várakozásteljes csönd.

-          NEM.

-          Muszáj leszel! – fuvolázta Maiza, és szépen beírt valamit a forgatókönyvbe. Hirtelen egy nagy bőrönd pénz tűnt fel Ladd mellett. – A pénz nem gond most már, ugye?

-          Nekem nem is azzal volt bajom, hanem azzal, hogy itt mindenkit rettentően utálok, és ki akarok nyírni! – mondta Ladd. Maiza megint írni kezdett. – Illetve, itt mindenki a felebarátom és a Biblia szerint, felebarátaidat szeresd mint magadat!

-          Akkor jó, minek paráztatsz? – nyugtázták a többiek.

-          ÉN MAGAMAT RÜHELLEM! HÁHÁ!!... nem, vicc volt! Egyetek, amit akartok!... á miért kell ezt mondanom? NEM AKAROM! – Maiza belelendült a firkálgatásba.

-          Sziasztok! – tűntek fel a Gandor tesók.

-          Micsoda véletlen… - örült meg az önkényes író, aki szerepet írt nekik. – Luck, végre!

-          Leülhetünk mi is?

-          Persze! – az asztal mágikusan meghosszabbodott és plusz székek tűntek föl. Czes gyanakodni kezdett, hogy valami Maiza agyára ment. Valószínűleg a drog. Így hát gyorsan kovácsolt egy tervet! Egy vésztervet annak esetére, ha a dolgok nagyon eldurvulnának, bár a helyzet még így se volt rózsás!
Ladd képén hirtelen egy vigyor terült el (hát nem is az alföld).
 - Hát jó! Mivel úgyis én vagyok az ünnepelt, ezért ehettek, de azt eszitek, amit én mondok, hogy enni fogtok! Érthető?
 - És mi lesz az? – kérdezte Firo rosszat sejtve.
 - Ha nem tetszik, úgyis átírom… - morfondírozott Maiza halkan, de nem kevésbé őrült hangsúllyal, mint ahogy most Ladd kezdett el beszélni:
 - Hm, lássuk csak… mondjuk egy jó csípős, olasz spagetti! – jelentette ki.
 - Ó, hát az semmi az én gyomromnak! – paskolta meg a hasát Donny, aki már nagyon kajás volt.
 - Jó erős, magyar paprikával? – csapott az asztalra lelkesen Firo. Valamennyien furcsálkodva néztek rá (Ennis és Czes nem, mert ők épp annak örültek, hogy találtak egy kifestő oldalt az étlapban). Prochainezo zavarodottan nézett körül, aztán azt dörmögte. – A’sszem, ezt Szilárd mondatta velem.
 - Neki mindig is szilárd volt véleménye. – válaszolta erre Maiza, majd annyira megtetszett neki ez a mondat, hogy ez bele is írta a forgatókönyvbe, teljesen random, egy teljesen random mondathoz. A Gandorok nem örültek neki, hogy a pókerpartijukat megzavarták egy őrült vacsi erejéig, ezért a mihamarabbi szabadulás reményében Luck megszólalt.
 - Na, akkor rendelünk, vagy sem?
 - KUSS LEGYEN! Itt az én szavam dönt! Akkor tömitek a pofátokat, amikor én mondom! – kelt ki magából Ladd, aznap már sokadszorra, de most annyira ordított, hogy még Chane-nak is a torkára forrt a szó.
 - Hűha, Isaac! Szerintem Ladd lehetne operaénekes, olyan nagy a hangja! – csodálta Miria.
 - Bizony, Miria! Az is lehet, hogy most is előmelegít egy előadásra!
 - Egészen biztos, Isaac! – lelkendezett Miria.
Czes utálta az előadásokat. Általában, ha valaki előadott valamit az ő jelenlétében, annak a jelenetnek a csúcspontja mindig az ő halála volt. Jacuzzi sem érezte jól magát, s aznap este már sokadszorra akart Nice nem létező szoknyája mögé bújni.

Ennisnek megint akadt egy megosztani való gondolata. Fironak balsejtelmei támadtak arról, hogy Maizának bizony gyorsító szerei is lehettek.  
Szóval, Ennis nekiveselkedett a véleménykifejtés nehéz műfajának. Egy nagy levegőt vett, megigazította a gallérját, a haját, a gombjait, aztán fel is állt, mert a gondolat, mi elméje bölcsőjében most hirtelen kikelt, egészen nagy magasságokba emelkedett.
 - Nyögd már ki végre! – buzdította Nick. Ennis arca ekkor bizonytalan lett, majd visszaült a helyére.
 - Most elmúlt az isteni szikra! – panaszkodott Firo. – Miért szóltál bele?
 - Vécére kell mennem. – bukott ki ekkor Ennisből.
 - Mi? Jércét kell enned? – értetlenkedett Miria.
 - Lécet kell venned? – próbálta rekonstruálni az eredeti mondatot Isaac.
 - Festéket kell kenned? – próbálkozott Maiza is.
 - Férjhez kell menned? – tippelt Nice.
 - Kést kell fenned? – ijedezett Jacuzzi. Ladd végighúzta a körmét az asztalon, ami szinte felsikoltott (na meg a pincérek is).
 - Azt mondta, hogy vécére kell mennie! – közölte. Ennis bólintott.
 - Oh… ja! – fogta fel végre Firo. – Hát akkor menj csak.
Chane is felállt. Claire utána szólt.

-          Csak el ne kapjon a WC-manó! – mondta féltően. – Az is olyasmi, mint a Rail Tracer, azaz én, csak éppen vérengzőbb és ráadásul rasszista is, meg antiszemita. Például fekete WC-kagylós klotyókban nem hajlandó szolgálni a vendégeket.

Chane bólintott. Ladd ezt nem hagyhatta szó nélkül, ahogy sok minden mást sem.

-          Olyan, hogy retyó manó, nincs is! – fintorgott, mint aki már érzi az ammónia mindent felülmúló szagát.

-          Igenis van, együtt csináltattam vele munkavállalói engedélyt! – pöffeszkedett Claire. - De mondhatok más példát is. Például a vasorrú bába is létezik.

-          Na ne mond! – furcsálkodott Jacuzzi.

-          Pedig de, így van, halj kínhalált, ha nem így van! – vigyorgott Vino.

Jacuzzi védelmezően a feje fölé emelte a kezeit. Mikor nem csapott le a mennykő, kilélegezte a benntartott levegőt.

-          Rendelhetnénk már? Luck elaludt – mondta szemrehányóan Berga Gandor. – Hé tesó, ébredj már föl!

-          Mi, rendelünk végre?

-          Jó legyen ahogy akarjátok! Pincér! – füttyentett Maiza. Meghallva saját füttyhangját, nagyon megtetszett neki, és valóságos szólókoncertbe kezdett.

-          Mi ez a szörnyűség? – fogta be a füleit Firo. – Hallgass már el!

A pincér iziben ott termett.

- Igen, mit parancsolnak a kedves illetve nem annyira kedves – itt Laddra nézett becsmérlően. – vendégek? Egyébként is, hányan vannak?

Gyors számolgatás kezdődött.

-          21!

-          Akkor mit parancsolnak italnak?

-          Sör!

-          Bor!

-          Sörre bor, mindenkor, borra sör, meggyötör! – nyögte be Claire.

-          Ásványvíz!

-          Kóla!

-          Narancslé!

-          Pezsgő!

-          VÉÉÉÉÉÉÉÉÉR!

-          Na csönd legyen! – uraskodott Firo. – Én azt mondom, hogy legyen 21 darab rostos, szénsavmentes üdítőital, például barack, az egészséges élet miatt.

Lehurrogták volna, de Maiza sűrűn rótt betűivel bejegyezte a könyvébe, hogy mégse tegyék. Hiszen ilyenek a barátok.

-          Akkor 21 barackízű üdítőital, szénsavmentes. Az ételekről már döntöttek?

-          Hát, nem kimondottan. – vélték. – Néhány ételről azt sem tudjuk, micsoda, mert franciául van odaírva.

-          Alatta ott van angolul is – hallatszott az jeges válasz. – Akkor majd kicsivel később visszajövök. – és elment.

-          Na jó emberek, szerintem most már döntsük el, mi van. – határozta el Claire, s közben Chane és Ennis is visszatértek a klozettról.

-          Jó, akkor együnk mindannyian ugyanolyat! – lelkesedett Jacuzzi, de kijelentését több elhajított villa követte irányában. Még jó, hogy kompániájának tagjai résen voltak, és megvédték azoktól.

Fertályóra elteltével kiválasztották az ételeket. Volt, aki ínyencségeket próbált ki, mások hagyományos ételeket, megint mások pedig véletlenszerűen böktek rá címekre. Ezek programja később a „telefonálás a nagy fehér kagylóba” lett (volna, mert ahogy eddig sem, úgy ezután sem vett zökkenőmentes fordulatot a események sorozata). A pincér nem tartotta mókásnak, bezzeg azok a mocsok vendégek, hogy több menetben kellett kivinnie az italokat, mert azért 21 pohár nem fért el nála sem. A rendelés felvételénél előre sóhajtozott, és megbánta, hogy anno pincérnek ment, mikor lehetett volna nyugodt szívvel munkanélküli alkoholista is.

Isaac és Miria csodálkozott azon, hogy semmi háttérzene sincs. Maiza megneszelte eme problémájukat, és mindjárt orvosolta is. Egy melléjük teleportálódott pódiumon megjelent egy zenekar, és bőszen játszani kezdtek, csak úgy nyiszogtak a hegedűk, harsogtak a trombiták, recsegtek a dobok.

-          Ez melyik kultúrában számít zenének? – fanyalgott Claire.

-          Nekem tetszik! – rázta a lábát ritmusra Firo, majd Ennishez fordult. – Szabad a tánc? – a homonculus beleegyezőleg bólintott. Jacuzzi és Nice őket követve szintén ropni kezdte a táncot, utánuk pedig már Vino és Chane se maradhatott ki, igaz, ők a gyors ütemű zenére keringőztek. Isaac és Miria is kiugrált, hogy bemutassanak egy extravagáns bemutatót, aminek részletezésére nem pazarolnék egy szót sem, csak annyit mondanék róla, hogy a címe a „Béka és a kutya haláltánca” volt. Czes jobb híján beszélgetést kezdeményezett az enyhén illuminált Maizával, Gandor-ék üzletről traccsoltak, Ladd pedig feltűnően unta magát. Ez az éppen arra táncikáló Claire-ben felvetett egy kérdést.

-          Hát hova lett az a Lua Klein, vagy kicsoda? Nem jó látni, hogy unalmadban majd megrohadsz! – vihogta.

-          Mégis miből gondolod, hogy pont neked mondom el?

-          Csak kíváncsi voltam, de az, ahogy válaszoltál, mindent elárul! Csak nem lelépett mikor kiderült a plüssmackó-gyűjteményed?

-          Mi van? – értetlenkedett Russo. – Nem, éppen kórházban van.

A zene hirtelen megakadt, minden szem a szőke férfira tapadt, sőt köré sereglettek.

- Szegény! – sajnálkoztak. – Hát mi történt? Esetleg valami csúnya torokgyuszi? Eltörte a lábát miközben levonult a lépcsőn A csaj nem jár egyedül zenéjére? (Hát igen, ez a tér-idő kontinuum mindenkit nagyon megkavart)

- VICC VOLT! Egyik se. Vigyáz a gyerekre.

- Nektek van gyereketek? – csodálkozott el Jacuzzi. Ladd rávetette pokoli tekintetét. – Nem úgy értettem, hanem… szép pár vagytok nagyon, és… a gyerek mindig öröm a családban… nem? Nem akarok meghalni!!!

- A szomszéd gyerekre vigyáz! – torkollta le a pszichopata. – Illetve kiképezi. Komoly fenyítésekkel, és csak semmi jutalomfalatka. Én is így bántam a kutyámmal, és igen hűséges szolga lett belőle. Ami a halálodat illeti, nem ígérhetek semmit, csak azt hogy szoros határidőn belül bekövetkezik.

- A te keresztrefeszítésed se várat magára sokáig, képzeld, Jézus telefonált hogy annó tévedtek, és a pásztor helyett a parasztot kellett volna kivégezni. – szúrta oda Claire.

- Ne szóljál be! – hörögte Ladd. – Mert szétverem a fejedet, utána, sőt közben letépem, aztán kitömöm plüssel, és te leszel Mr. Vörös a szettből. Várható még Mr. Fekete – itt Czes-re sandított – majd Ms. Szőke – ez Nice-nek szólt.

- Hagyd békén a barátnőmet! – sipította harciasan Jacuzzi.

- Ne fenyegesd a fiamat! – kurjantotta Firo.

- Igen? Hát akkor most aláírtátok a végrendeleteteket!

- Nem, ebben a jelenetben nincsen brutalitás! – vetette közbe Maiza, és kezébe vette a mindenható tollat. Azonban a következő pillanatban egy kés pengéje villant, és a szorongatott íróeszköz felrepült a levegőbe, férfi két ujjával együtt. Ladd felugrott az asztalra, és elkapta a tollat, valamint a könyvet is magával ragadta.

- Na ne! – kiáltotta Czes, és keresztet vetett. Neki vége, tuti hogy beírja a nevét a Death Note-ba!

Várjunk, mi?

- Csönd lesz és az, amit én mondok! – öntörvényeskedett Ladd. – Most mindenki elbúcsúzik attól, ami fontos neki, aztán egyenként járuljatok a színem elé! Ja és ne feledjétek, a Nagy Testvér mindent lát!

Ez a nem várt fejlemény még a nagy Claire Stanfield-re is hatást gyakorolt.

-          Én amondó vagyok, hogy úgyse tud minket megölni, mert halhatatlanok vagyunk! Többségünkben. – legyintett Firo.

-          Ó igen? És ha egy formabontó csavar segítségével véletlenül rátok ömlik egy nagy vagon Anti-Halhatatlan lötty, és mind normálisak lesztek? Vagy egyszerűen kiírlak titeket a cselekményből, mint Nicolette Sheridant a Született Feleségekből (megint az a fránya kontinuum…)! Vagy mi lenne, ha olyan lenne mint a Dallas? Egy tökre másik ember fogja játszani a karaktereiteket! Mondjuk egy alacsony, dongalábú kockafejet fognak Firo Prochainezo-nak hívni!

Felhörrentek, mert ez szörnyen hangzott, mi több az is volt.

-          Az óra ketyeg – emlékeztette őket Ladd.

-          Akkor felhívom anyut – motyogták azok, akik szülőkomplexusban szenvedtek.

-          HÉ állj, állj, állj! – pattant fel Luck Gandor, aki eddig jókat mosolygott. – A vacsorával mi lesz? Csak azért álltam fel a pókerasztal mellől, hogy egy jót egyek, és most csak azért nem fogok meghalni, mert valami őrült azt mondta, amit.

-          Akkor kezdjük Luck Gandorral. – Ladd írni kezdett. „Luck ott, egy helyben összeesik.” Úgy is lett.

-          Tesó! – rémült meg a többi Gandor. – Ezért megfizetsz, te mocsadék!

„A többi Gandor is összeesik.”

-          Jaj ne titeket én hoztalak ide! – sírta Maiza. – A cimbijeimet megölték! – s összefüggéstelenül röhögni kezdett.

„Maizának kiakad a rekeszizma, és a mentők rögtön ott teremnek, majd később a kórházban szívrohamot kap, mert rájött, hogy belőve ellopta az Eiffel-tornyot.”

Firo elkeseredett kísérletet tett arra, hogy elcsaklizza a forgatókönyvet Ladd-tól, de terve befuccsolt.

„Prochainezo ugyanoda kerül, mint ahová a gyerekek által a Mikulásnak írt levelek.” Ennis begőzölt, és nekirontott volna a férfinak, de Nice visszafogta.

-          Nyugodj meg egy kicsit, mindjárt kitalálok valamit! – ígérte.

-          Isaac! Mit csinál Ladd?

-          Nem tudom, Miria! De néhány barátunkkal furcsa dolgok történtek, amikor Ladd ír abba a füzetbe!

-          Derítsük jobb kedvre! Adjuk oda az ajándékot! – javasolta Miria.

-          Oké!

Odaosontak Ladd-hoz, aki éppen azzal volt elfoglalva, hogy valami szemétséget agyaljon ki Jacuzzi számára. Isaac rákacsintott Miriára, majd elkezdett visszafelé számolni. A többiek reménykedve pillantottak rájuk, bizakodva, hogy éppen egy mentőakciót látnak végrehajtása közben.

-          3… 2… 1!

A félnótások ráugrottak Ladd-ra.

- NAGY ÖLELÉS!!! – kiáltották boldogan, miközben átkarolták őt.

Mindenki a kezébe temette a fejét. Még ha ez egy hadművelet fedőneve is lett volna, akkor sem maradt semmi remény.

-          Mert az embernek mindig kell egy ölelés, főleg a születése napján! – magyarázta Isaac.

-          Nem tudtunk mit kitalálni önnek, úgyhogy egy kedves gesztus mellett döntöttünk! – vigyorgott Miria. És tetézve a helyzetet, kezével össze-vissza dörzsölte Ladd haját.

A kiérkező pincér meglepődve látta, hogy a vendégek felszívódtak, csupán a spanyol takarítónő dörgölte a padlót a hűlt helyükön.

- Mi történt, Catalina?

A nő gyorsan beszélve magyarázott valamit.

- Hol a tolmács? ÉS  AZ ISTEN SZERELMÉRE, HOVA LETTEK A VENDÉGEINK? – dühöngött a kiszolgáló.

New York, hajnali 3:20

Firo Prochainezo kinyitotta a szemeit. Egy nagy szemeteskonténerben feküdt, körülötte kínai ételmaradék, megunt fegyverek és azonosíthatatlan hulladékok. Eltöprengett hogy hogyan került ide. Mikor hirtelen elsötétült előtte minden a vendéglőben, egy mézeskalács illatú házban találta magát. Fölötte kedves, zöld sapkás törpék álldogáltak.

-          Majdnem megfagyott odakint álldogálva! – aggodalmaskodtak. – Még jó, hogy megtaláltuk.

-          Hol vagyok?

-          Hát Lapföldön, a télapó házában. – láthatólag megütköztek a kérdésen.

-          De a Mikulás nem is létezik. – mondta Firo.

-          Az ő házában van, fiatalember! Ez se elég, hogy higgyen benne?

-          De lehetetlen, hát nem tudták, hogy a számítások szerint a Mikulásnak körülbelül 31 órája van arra, hogy minden gyerekhez elvigye az ajándékot, viszont a Földön körülbelül 378 milliárd gyerek van, akinek biztosan visz ajándékot, és hogy ez 3 gyereket jelent háztartásonként, amiből több mint 91 millió van? Ez másodpercenként 823 ház, tehát mindegyiknél majdnem pontosan 1/1000 másodperce van arra, hogy elvégezze a munkáját? Nem beszélve a légellenállásról a szánon, aminek a rengeteg ajándék miatt gigászi súlyt kell cipelnie plusz a kövér télapót, a nagy mennyiségű energiáról, aminek kifejtése közben a rénszarvasok a szánnal együtt elégnek, ami ráadásul egy gigászi hangrobbanással jár?!

-          Hú, ’meg! Akkor mi meg kinek dolgozunk? – néztek össze a törpék.

-          Valami fetisisztának. – csóválta a fejét Firo. – Engedélyükkel én most hazamennék, ha valaki kidobna New Yorkban, nagyon örülnék.

Miközben egy zsörtölődő manó vezette autóban ült, Firo nagyot ásított. A háta mögött vidáman égett a Mikulás fellegvára, amit szorgos lakói a benne lévő, rájuk nézve terhelő bizonyítékok miatt jobbnak láttak elpusztítani.

A sofőr New York-ban mogorván kilökte az utcára, majd tovahajtott. A fiú örült, hogy hazatért, ám ebben a pillanatban egy kukásautó állt meg előtte, amiből hogy, hogy nem, Graham Spector szállt ki.

- Na megállj te gyerek! Látom nincsen rajtad sapka. – kötekedett.

- Rólad meg hiányzik a kutyajelmez, te eszeveszett ember ebe! – replikázott ő.

- Most te is mész a többiek után! – hajította be a kocsiba az őrült, ahol egy időre elvesztette az emlékezetét, és különösöket álmodott, amelyekben hiába bizonygatta egy embernek, hogy bizony, puska kellett volna ehhez a melóhoz.

- Így kerültem ide! – döbbent fel visszaemlékezéséből Firo, majd várt egy ideig, hogy fekete-fehérből minden színesre váltson a flashback után. – De hol lehetnek a többiek?

- Mmmm. – jelzett egy hullazsák.

- Mmm? – hümmögött vissza Firo.

- Mmm, mmm mmmm!

- Mmm mm? – gyanakodott a srác.

- MMM!

- Á, értem! – letépte a zacskó tetejét, amiből Czes bukkant ki.

- Ú, azt hittem megfulladok! – könnyebbült meg a gyerek.

- Pedig megfulladtál, mert még eléggé szilvakék vagy. – válaszolta Firo.

- MINDIG A KISEBBET BÁNTANI, AZ MEGY!!!

- A többiek hol vannak?

- Szerintem ők is itt vannak valahol. – bökdöste meg a halmot Czes, amin feküdt. Valóban, véleménye igazolásképpen innen-onnan dühös, álmos illetve lelkes morgások hallatszottak. S kisvártatva előbukkant Claire, Ennis, Isaac és Miria.

- Hát ez se volt tömör gyönyör! – lehelte Vino.

- Ladd túláradt az örömtől, ugye, Isaac?

- Bizony Miria! Láttad, szikrák is jöttek a füléből!

Ennis csöndben maradt. Firo megijedt, hogy a sokktól nem tud beszélni.

-          Jaj, szívem, rendben vagy?

-          Hulla… jó élmény volt – fogalmazott a lány.

Kintről fékcsikorgás, szentségelés, ajtócsapkodás, majd a kuka fedele feltárult.

-          Következő szállítmány! – énekelte Graham, és Jacuzzi, Nice és hordájuk zúdult rájuk, kicsivel később Chane is.

-          Látom az előző adag felébredt! Még megbánjátok, hogy kikezdtetek Ladd Russo-val!

-          Már rég megbántam. – felelte Firo.

-          Kezdett ki vele a halál! Na meg én, de akkor éppen nem voltam magamnál – kukacoskodott Claire is.

-          Álmodban is őt szólongattad, miután leütött a forgatókönyvvel, akárcsak a többieket. – tájékoztatta Graham.

-          Nem vagyok rá kíváncsi!

-          Hehe! És most jön a kínhalál! – rötyögött az ebember.

-          Ne bántson, kiskorú vagyok! – hadakozott Czes.

-          Cö-cö.  Én meg nem vagyok emo.

-          Ne öljön meg minket, csak azért, mert rossz volt a gyerekkora! – rimánkodott Nice, mert magához tért. Na meg a keresztény hithez.

-          Van benne ráció! De nekem a mesterem mondta, hogy nyírjalak ki titeket, mert ő éppen nem ér rá. És most elmondanék egy szöveget. Ezekiel 25 17…

-          Ne, van pénzünk! – jutott eszükbe. Graham ráállt, hogy kegyesen megfossza őket ott lévő vagyontárgyaiktól úgy mint gyűrűk, készpénz és egy papirusztekercs Galileo Galilei 3. könyvéből.

-          Ez kevés! – tettetett sajnálkozást Graham, és elővett egy kézifúrót, amit a hatás kedvéért be is kapcsolt.

-          Tudja mit, úgyis halhatatlan vagyok, vigyen el engem, úgy kínozhat, ahogy akar, csak a többieket hagyja! – hősieskedett Firo.

-          Nincs üzlet. Mindenkinek konyec. – Czes és Jacuzzi rettegve átölelték egymást. Graham elvigyorodott. Nem csak hogy ocsmány egy látvány is volt, de még gusztustalanul folyt a nyála is hozzá.
 - Akkor kezdem pedó macival! – jelentette be a nyáladzó egyén.
 - Ammegki? – meredt bután Donny.
 - Hát ő! – azzal Graham elkezdett Jacuzzi felé nyúlni, és… kihúzott mellőle egy bazi nagy plüssmackót, nagy dülledő szemekkel és perverz mosollyal a lomok közül.
 - Mi? De hát nem is hozzánk tartozik! – rázta a fejét Nice. (NE TAGADJ LE! – hallatszott egy tompa hang.)
 - Jaj de aranyos és gyerekbarát maci, Isaac!
 - Szerintem is, Miria!
 - Nem-e? – csodálkozott Graham.- Pedig a múltkor egy visszautasíthatatlan ajánlatot akart tenni nekem a kutyaólban. Azóta le akarom tépni a fejét, VUFF!
 - Mindig is tudtam, hogy nem csak Ladd Russo ilyen elfajzott… és most meg is van a bizonyítékom hozzá. – morfondírozott félhangosan Claire.
 - Ne sértegesd folyton a gazdát!
 - Rájöttem valamire. A halhatatlanok olyanok, mint a gyíkok, nem? Visszanő a farkuk. – közölte Ennis.
 - He? – fejtette ki ellenző véleményét a társaság férfi része, kivéve Isaac-et, mert ő beleegyezően bólogatott.
 - Milyen jó ötletet adott a kedves értelmi fogyatékos nő! – örvendezett Graham.
 - Ő nem fogyatékos! Csak… lassított felvételre van állítva. – állította Firo.
 - Ne! – sikított Jacuzzi.- Kérem, csak azt ne, amire gondolok, hogy gondolsz!
 - Ja tényleg, ő nem is halhatatlan. – állapította meg Firo.
 - Ha egy ujjal is hozzáér… - fenyegetőzött Donny és Nick.
 - Ki mondta, hogy hozzáérek? – kérdezte ördögien Graham, s fenyegetően megpörgette a kézifúró motorját.

Ekkor valaki megkopogtatta a vállát a férfinak. Graham Spector hátrafordult.
 - Éttermi pókokat nem bántunk! – hangzott egy hang, majd Graham elrepült a picsbe. Rachel volt a hang tulajdonosa.
 - Rachel!!! – örült meg Claire, de nagyon.
 - Mi volt ez a mondat az előbb? És jut eszembe, kisfiúkat se bántunk – kérdezett rá Czes, mikor Rachel kisegítette a kukából őket.
 - Ja, csak felolvastam, ami a forgatókönyvbe volt írva. – mutatta fel a lány a könyvet. – Maiza ezt írta bele utoljára.
 - Téééényleg? – álmélkodott el mindenki.
 - Most már nem az utolsó mondat. Hozzáírtam, hogy Graham Spector elrepül a fenébe. – tette hozzá Rachel.
 - Éljen! – örültek meg a többiek.
 - De most már következhetne végre a ’The end’ felirat, nem? – érdeklődött Firo.
 - Jó ötlet – helyeselt Nice.
Rachel bólintott. Czes és Jacuzzi megkönnyebbültek. Claire elégedetten sóhajtott. Chane és Ennis egykedvűen álldogáltak, mint akiknek holt mindegy, hogy egy kukában, vagy egy happy endben éri őket a holnap.
 - Ácsi, mi van Laddal? Hiszen nála volt utoljára a forgatókönyv! Hogy szerezted meg tőle? – állította le a népet Firo.
 - Oh, az egy másik ponyvaregény…

És a történet megy tovább, anélkül, hogy valaha is véget érne ez a kezdet nélküli őrület…

Írói megjegyzések: Ad 1: a történet alatt egy állatot (ld. a történet első oldalain) sem bántottak! Ad 2: aki észreveszi az összes, nem éppen elrejtett utalást illetve paródiát más filmekről, animékről, az nagyon ügyes ember, és túl sok a szabadideje. Ad 3: a Mikulásos okfejtés nem az én agyam szüleménye!!! Ahogy egy-két poént is a Dokiknak köszönhetek, illetve a Heri Kóklerből (nem vicc!) tanult csavaros fogalmazásmódnak és idióta szófordulatoknak.

Nincs copyright. Az „őrült” bagázs Narita Ryogo tulajdonjoga alatt áll!