Volt egyszer egy pasi, akit úgy hívtak, hogy Sweenie Todd. Õneki nagyon szép, zsíros fekete haja volt, hogy akár Piton is megirigyelhette volna (nyugi, ez nem HáPé és Sweenie crossover! Csakis DGM. De CG is lehet. Ki tudja?). Sweenie õrült volt. (Szótár: õrült – olyan ember, aki kalapokkal rejtett téglákat rejt el az utcán. Aztán egyszer úgyis belefutsz az utcájába…) Bár õ más módon: eutanáziapárti volt, mint azok, akik ha meglátnak egy hangyát az utcán, rögtön rálépnek, azzal a jelmondattal, hogy úgyis sok van belõle, meg hát milyen lehet már egy kis barna bogárnak lenni? (E mögött a kis félkarika mögött jegyezném meg, hogy nagyot tévedtek ezek a pökhendy emberek. Mer’ a hangyák rovarok. Mert minden bogár rovar, de minden rovár bogar. Vagy mi van??)

Szóval, Sweenie-nek borbélyüzelete volt. Annak a kevés olvasónak szólnék, akik még nem éltek a XVIII. században: a borbély egyenlõ a fodrásszal, csak akkoriban még nem tudtak csinálni ilyen ’fasza’ kis melírokat. Szóval borbély Sweenie, Sweenie borbély egész nap csak borotvált. Mert a borbélyok, de legfõképpen a Sweenie-k azt csinálták. De a Sweenie-k szerették a pitét is, bizony. Kiváltképp a húsosat. Ezért volt egy nagyon frankó kis borbélyszékük, amin ha megnyomtak egy piros gombot, meghúztak egy kart, beírtak egy titkos kódot, lekapcsoltak egy kapcsolót, elmondták az angol himnuszt, akkor az hátralendült, és a páciens egy igazán lakájos kis pincébe gurult lefele. Ámde! Sweenie, mivel tudta, hogy ez fájhat az illetõnek, kedvesen ennek elõtte elvágta az illetõ torkát. Aztán, hogy a megboldogult szelleme garantáltan visszatérjen (mert a borbély mellékállásban szellemûzõ is volt, és kellett bizony a munka), a delikvensbõl nyami-nyami pitét varázsolt… Mrs. Klozett. Aki meg takarítónõ volt másodállásban, de elõször is pitesütõ volt.

A mai szép napon Sweenie lement az alulsó sütödébe, ahol riba… azaz kedves segítõtársa sütött éppen. Mrs. Klozett ránézett.
- Lement a következõ adag?
- Meg hát!... ja az más.
- Mr. Todd, lenne olyan kedves,…
- NEM! Nem Mr. Todd! És nem is Benjamin Barker.
- Miért, az volt a neve?
- KUSS, ha én beszélek! Én nem Sweenie Todd vagyok. A mai naptól ugyanis… - jobb kezébe kapott egy csokis mártásos kanalat. – Sweetie Tooth vagyok!! – lenyalta a kanálról a csokis szószt. Rámeredt Mrs. Klozettra. – Ebben még nincsen Vitamill!
- Nem is lehet, mert az… - ekkor kopogtak. Mrs. Klozett kinyitotta az ajtót. Egy pasi állt ott virággal a kezében. - Nem veszünk semmit! – mordult rá a boltosnõ, és rácsapta az ajtót.
- Már megint ezek a porszívóügynökök… - sopánkodott.
- Mi az a porszívó? – kérdezte Sweetie. De ekkor újra kopogtak. Mrs. Klozett ment, és megint kinyitotta az ajtót. Ott egy csapat fekete kabátos, szedett-vedett alak állt. A legmagasabbnak hosszú fekete, a legtörpébbnek, aki az asztalig is alig ért el, rövid fehér… haja volt.
- Most se veszünk semmit. - Nem azért jöttünk. – szólalt meg egy vörös hajú, letakart szemû, eléggé buzis srác. Bár ha jobban megnézzük, mindannyian olyanok voltak.
– Az itt tapasztalt magas innocence-jelenségek miatt jöttünk. Még az is lehet, hogy akumák vannak a helyszínen, szóval gyors regisztrációs munkálatokat kell végeznünk, átkutatni mindent, felforgatni az egész dzsuvás kócerájt, hogy az egészségügyi ellenõrzés szállna ki itt, és foglalná le az átcímkézett sütiket! Mindenesetre itt vagyunk, tettre készen, és ha nem engednek be, akkor kénytelenek leszünk erõszakhoz folyamodni…hehe. – mondta ezt el, egymás után háromszor: angolul, japánul, majd végül a szolidaritás jegyében jelbeszéddel.
- Mikuma? – kérdezte Todd.
- Erõszak?
- He? – kérdezte egy süket, és vak ember.
- Akuma. És igen… erõszak, hehe. – heherészett a srác.
- Meg kés, meg padló, meg citromkarikás kókusszelet! – ugrott neki Sweetie, hogy jól lealázza a képét.
- Ne… hagyja békén a hajamat! Azt hiszi, eredetileg áll föl ennyire irreális szögben? – sikoltozta a másik. Majd azt kiáltotta: - Kis kalapács, nagy kalapács, nõj, nõj, hopp! – s ekkor a semmibõl elõtûnt egy hatalmas… KALAPÁCS! Bizony! - Nos, akkor most szögezzük le, hogy én vagyok a jobb, én, Lavi Fon Tossodj Meg! Megtanítalak én kesztyûbe furulyázni!
- Ne! Az ártatlan embereket nem szabad bántani! – ugrott közbe a fehérhajú. Erre meg egy lány sikoltott:
- Ne, ne, Allen Papucs de Uke!
- Meg kell mentenem a szerelmemet ettõl az õrülttõl! – mondta Allen habzó szájjal, mert a Mártír-o-meter már riasztó mértékben kilengett rajta.
- Hé! Azt hittem én vagyok a szerelmed! – szólt erre közbe a lány. A hosszú fekete hajó pasi erre meg azt mondta:
- Az nem lehet, mert Allen egy uke, te pedig ember vagy. Én pedig a világ SEME vagyok!
- A büdös ****** és a **** *********!!! Hiába próbáltam Univerrel! – dühöngött a pasi, aki az elébb becsöngetett.
- Mondtam, hogy nem veszünk semmit! – kiáltotta Mrs. Klozett. - De hát én az új szomszéd va… - kezdte el a pasi a szövegét, s be is fejezte volna, ha Timothy Spall (?)szét nem veri a fejét a botjával.
- Mi ez a balhé Itt? – kérdezte. - Féregfark! – rohant felé OCC Piton… de várjunk csak, de ez nem HP crossover még mindig!
- Mr. Todd? – kérdezte jelentõségteljesen Turpin bíró. Bah! Teljesítmény a köbön, hogy az elõbb még Pitonként rohangált, most pedig hirtelen parázna bíróvá vedlett!
- Hmm? – fordult felé Sweetie egy aranyos rózsaszín ruhácskában, amin aranyos kis szárnyak voltak.
- Maga tartozik nekem egy borotválással. – mondta jelentõségteljesen a bíró.
- Maga sérti a közerkölcsöt! – sipította Spall.
- Amennyiben? – kérdezte Tooth.
- Maga… jelentõsen alulöltözött, divatba még nem jött ruhában jelent meg a fanficben!
- A fogtündér? – rebegte azonban Allen.
- Én volnék! – mordult Tooth.

Ekkor egy piros karika jelenik meg a képernyõ alján. Allen kisgyerekkori félelmei a fogtündértõl, aki nagy kalapban, kalapban és csizmában elindul a kisgyermek felé… a képernyõ villogni kezd. Hangyák. Barátok közt. Hangyák. Egy cápa éppen egy nõi lábat rág. Sávok. Kattogás, sípolás, és a képernyõ elsötétedik.