Jászberényben egy kellemes augusztusi napon , véget ért a XX. Nemzetközi Mézvásár és Méhész találkozó , borús nappal kezdtünk meglepődve tapasztaltam a látogatók nem keltek korán .
Mint látható Dr.Szalay László reggeli előadásán nagyon kevesen vettek részt .
Ebben az esetben lenne jó ketté szakadni de ez sajnos nem lehetséges, irány a vásár 9 óra környékén a vásár területén is nagyon szelős látvány tárult az ember elé, mintha kevesebben lettek volna mint tavaly!? Konténer gyártók se tették tiszteletüket, a röpke mini konténerest pedig többen érdeklődve néztük volna meg .
Munkában az OMME elnöke kiváló alkalom egy ilyen rendezvény a következő szám megírásához .
Belső csarnokban kellemes idő volt Magyarországi méhész szerkesztői állták a sarat.
Több tekintet a forgófészkes kaptár videó film vetítésén akadt meg .
10 óra környékén lovas huszár kísérettel bevonult Konopás Noémi
Mézkirálynő beszéde után Inámban(Dolinka) megválasztott Szlovák mézkirálynő mondott beszédet ,egyben invitált mindenkit az augusztusi rendezvényükre megjegyzem határozott a hölgy ,irigylem aki ismeri közelebbről
Ezt követően felvonultak a mézkirálynő jelöltek .
Kívül ekkor már látványosan több ember forgatta a méhészeti eszközöket ,sok látogatót vonzott az NB kaptárban elhelyezett forgófészkes megoldás .
Sikeres napot könyvelhetnek el a műanyag mézes macikat árusítók , barátok, ismerősök, csoportosan beszélték meg a 2007 –es méhészeti eredményeiket ami sajnos lehangoló volt .
Dél környékén Karda Beáta szórakoztatta a közönséget többé kevésbé még táncra is perdített pár embert .
Néptánci forgatag ! Szép sikere lett .Gratulálok a rendezőknek jó választás volt.
Ezt követően mézkirálynő választásának eredményhirdetése következett
Közönség díjas lett Szulyák Erzsébet hiszen a tombolán megoldották a szavazási lehetőséget is egyben .
2007- ben mézkirálynő Szulyák Erzsébet Nyíradonyból gratulálok.
Egy kép az apáról , akinek nem kevés öröm ez hiszen gyermekét látja mint mézkirálynő.
Tombola sorsolást követően ki élményekben, ki csalódottan ,elindult haza ,hiszen a fődíjat egy ember vihette el .
Szakmai fórum részletei videó formában lentebb megtekinthető a fotók pedig a tárhelyen ,méhészeti rendezvényeknél .
Jászberény városának és rendezőinek köszönjük ezt a kellemes napot .
Imcsi
Mond el véleményed lentebb megteheted !
Idézet:
küldő | Címek |
---|---|
imcsi | elküldve:: 2007.08.8. 8:43 Feltöltve:: 2007.08.8. 8:43 |
Webmester Regisztrált: 2006.08.17. Lakhely: Hungary Nyírmártonfalva Hozzászolások: 238 |
Jászberény 2007
|
imcsi | elküldve:: 2007.08.6. 20:47 Feltöltve:: 2007.08.6. 20:47 |
Webmester Regisztrált: 2006.08.17. Lakhely: Hungary Nyírmártonfalva Hozzászolások: 238 |
Jászberény 2007
|
imcsi | elküldve:: 2007.08.6. 8:46 Feltöltve:: 2007.08.6. 8:46 |
Webmester Regisztrált: 2006.08.17. Lakhely: Hungary Nyírmártonfalva Hozzászolások: 238 |
Jászberény 2007
|
imcsi | elküldve:: 2007.08.6. 8:43 Feltöltve:: 2007.08.6. 8:43 |
Webmester Regisztrált: 2006.08.17. Lakhely: Hungary Nyírmártonfalva Hozzászolások: 238 |
Jászberény 2007
|
imcsi | elküldve:: 2007.08.6. 8:42 Feltöltve:: 2007.08.6. 8:42 |
Webmester Regisztrált: 2006.08.17. Lakhely: Hungary Nyírmártonfalva Hozzászolások: 238 |
Jászberény 2007
|
imcsi | elküldve:: 2007.08.6. 8:41 Feltöltve:: 2007.08.6. 8:41 |
Webmester Regisztrált: 2006.08.17. Lakhely: Hungary Nyírmártonfalva Hozzászolások: 238 |
Jászberény 2007
|
imcsi | elküldve:: 2007.08.6. 8:40 Feltöltve:: 2007.08.6. 8:40 |
Webmester Regisztrált: 2006.08.17. Lakhely: Hungary Nyírmártonfalva Hozzászolások: 238 |
Jászberény 2007
|
imcsi | elküldve:: 2007.08.6. 8:39 Feltöltve:: 2007.08.6. 8:39 |
Webmester Regisztrált: 2006.08.17. Lakhely: Hungary Nyírmártonfalva Hozzászolások: 238 |
Jászberény 2007
|
imcsi | elküldve:: 2007.08.6. 8:38 Feltöltve:: 2007.08.6. 8:38 |
Webmester Regisztrált: 2006.08.17. Lakhely: Hungary Nyírmártonfalva Hozzászolások: 238 |
Jászberény 2007
|
imcsi | elküldve:: 2007.08.6. 8:37 Feltöltve:: 2007.08.6. 8:37 |
Webmester Regisztrált: 2006.08.17. Lakhely: Hungary Nyírmártonfalva Hozzászolások: 238 |
Jászberény 2007
|