Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Elfelejtett jelszó?

Regisztrálj most!
Európai Méhész hírei : Kaptárazonosító rendszer, zárszalag és igazolvány.
Beküldte imcsi Beküldve 2007.10.27. 10:57:19 (2073 olvas)



Terjéki Ferenc
szaktanácsadó



Az Európai Unió társfinanszírozásában, a Magyar Méhészeti Nemzeti Program harmadik évében kidolgozásra került és a jövő év elejétől bevezetésre kerül a kaptár azonosítási rendszer. Ez persze összetettebb, mint első ránézésre gondolnánk már csak azért is, mert a szintén bevezetésre kerülő zárszalaggal együtt szoros egységet alkotnak. A zárszalagon ugyanis a méhész azonosítójaként jelenik meg az a hatjegyű szám, amelyen regisztrálták. Ebből az első két karakter a méhész lakóhelye szerint illetékes megye statisztikai kódja (Szabolcs-Szatmár-Bereg : 15 ) a további négy karakter véletlenszerű, vagy egyszerű sorszám. Az OMME tagok tehát saját megyéjük és a regisztrált sorszám alapján kialakult azonosító számot minden kaptáruk elülső oldalára besütő vassal beégetik, de természetesen minden eszközükre, felszerelésükre jogosultak felvinni, mivel a méhészeti ágazatban a központi nyilvántartáson keresztül ez a szám csak egy bizonyos méhészt azonosít, aki ezen regisztrálva lett. A kaptárra történő besütésre országosan egységes besütőket biztosít a rendszer gazdája az OMME. A besütési számjegyek kétféle nagyságban, méretben készülnek, egyik esetben a nagyobbik, amelyik a kaptárak elején lesz jól látható karakterekkel jelzi majd az azonosítót, a másik kisebbik méret úgy van megválasztva, hogy azzal a méhész által használt összes keret a felső keretlécen besütésre kerülhessen. Méretben kisebb mint a felső keretléc. Ezzel tehát a kaptárainkat és kereteinket is megjelöltük, alaposan megnehezítve ezzel a méh tolvajok dolgát. A méhészek tulajdonának védelmét tovább növeli az a másik eszköz, amelyet a méhész első alkalommal ingyen kap meg a 2007-es őszi méhcsaládjai darabszámának megfelelő számban. Ez a mikro chip egy a külső megjelenésében műanyag lapocska, amely a méhész azonosítóját és további a speciális számítógépes programmal rátelepített adatokat tartalmaz, amelyek az ellenőrzés, azonosítás lehetőségét teremtik meg. Ez a chip a kaptár deszkájában, furatban, résben elhelyezhető és arra alkalmas készülékkel adatai megjeleníthetők. Maga a chip inaktív állapotban van csak akkor „éled” ha a leolvasó a chip pici antennájára jeleket sugároz. Ezen chipek elhelyezése a méhészre lesz bízva, adott kisebb feltételek mellett oda rejti majd ahová akarja. A rendszer e két eleme nem lenne teljes a központi nyilvántartó nélkül, az országos rendszert egy nagy teljesítményű számítógép segíti majd és egy létszámban arra alkalmas ember végzi majd a nyilvántartással kapcsolatos feladatokat. Ez a számítógéppel támogatott rendszer működésének, sikere a pontos munkától nagymértékben függ. Képzeljék csak el a méhészbarátaink, ha egy adott időpontban minden méhésznek minden méhcsaládja ebben a rendszerben szerepel majd és le is lesz ellenőrizve. Majd ennek a családszámnak minden változását a rendszer elvárja és követi. A tulajdon változásokat szerződéssel kell igazolni. Minden eltérést, növekedést vagy csökkenést esetleg meg kell indokolni. Ez sok esetben csak a változás irányait egy-egy jogcímet jelent. Pl. növekedés: vásárlás, szaporítás,öröklés, ajándékozás stb. de ezt le kell írni, mondjuk úgy,igazolni kell. A lényeg az, hogy senkiben ne jelenjen meg kérdőjel a származás felől.
A rendszer komplexitását még egy un. méhész igazolvány teszi teljessé. Ez egy plasztik kártya, amely a méhészről minden fontos azonosító és egyéb személyes információkat tartalmaz elsődlegesen a méhészettel összefüggésben.

Miért kaptárazonosító rendszer? Ennek egyszerű oka van, először, mint oly sok más országban csak a kaptárak számozására gondoltunk, valamilyen rendszerben. A jelenlegi megoldás a közös gondolkodás és a bevont profi szakemberek közös munkája. Csak az ellendrukkerek próbálják más megvilágításba helyezni, de mivel a magyar méhész tisztán látja át a kidolgozott megoldást, már alig várja a rendszer bevezetését. A laikus kritizálók előbb-utóbb lepattannak a méhészközösségről, hisz tisztán látszik a megosztó szándék, a „jóakarat” mögötti ellenséges magatartás. A rendszer az OMME tagságára van építve és ezért természetesen a kívülálló méhészekre nem vonatkozik. A laikusok kedvéért kénytelen vagyok leírni, hogy természetesen az igazolvány nem az OMME ügyvezetésének kell, hanem egyszerű funkciója azt megmutatni, hogy a kaptárra beégetett szám kit takar. Tehát amikor a méhész szállítja a méheit (vándorol) akkor az igazoltató rendőrnek elég az igazolványát megmutatni ahhoz, hogy lássa a kaptárakra besütött szám és az igazolványon feltüntetett szám azonos, tehát a méhész nem jár ferde úton. Már ebből is látszik, hogy az igazolvány azért fontos, mert a méhész csak ezzel tudja demonstrálni a külvilágnak, hogy az azonosító szám az övé. Erre akár a piacon kínált és zárszalaggal ellátott mézesüvegei mellett is szüksége lehet, ha a vevő kíváncsi a zárszalagon szereplő szám gazdájára.
Az előbbiekből talán már látszik, hogy a kidolgozott rendszer egy komplex egység, melyben az egyes elemek jól illeszkednek egymáshoz, funkciókban kiegészítik egymást. Az igazolvány érvényessége tekintetében az látszik a legegyszerűbb megoldásnak, hogy az évenkénti anyajelző színnel összhangban kerüljön kiadásra az érvényes igazolvány. Talán könnyen belátható, hogy a plasztik kártyán utólagos módosítások nem egyszerűen eszközölhetők, ezért egyenlőre a kártyacsere látszik az érvényesítés egyszerű formájának. Biztosan azzal a követelménnyel is egyetértenek méhészbarátaink, hogy a rendszerben bekövetkezett mindenféle változást követni, adminisztrálni kell. Ha ez nem történik meg az egész rendszer egy fabatkát sem ér, csak a káosz uralkodna s ahogy érzékelem ennek a külső drukkerek talán még örülnének is. A követelmény tehát a rendszerrel szemben nagy és többek között azt is takarja, hogy a tagsági viszonyokat, a családszámot, a lakóhely és minden egyéb változást át kell vezetni a rendszeren. Csak fegyelmezetten vezetett precíz rendszer ad megfelelő biztonságot és szolgálja a méhészek érdekeit. A fantáziáló kritikusok legyenek nyugodtak meg van oldva az adás-vétel átvezetése a rendszeren közjegyző nélkül, a legegyszerűbb módon. Az „ügyvezetés” ahogy eddig is, a jövőben is teszi a dolgát.
Örömmel vettem a hírt, mely szerint a Magyar Méhészek V. Világtalálkozóján november 24.-én Gödöllőn, az OMME szervezésében, a világtalálkozó díszvendége lesz Henri Clement a Francia Méhészeti Únió képviseletében, aki a „ Francia méhészet szomorú valóságának okai, mi áll az elmúlt 10 év nagy méhelhullási mögött.” címmel előadást tart a francia méhészet helyzetéről.
Kíváncsian várjuk véleményét a magyar méhészetről, az OMME munkájáról, előadását minden méhésztársamnak figyelmébe ajánlom, én mindenképpen meghallgatom.
Kívánom érezze jól magát kis hazánkban, közöttünk!

Balkány,2007-10-27 Terjéki Ferenc
szaktanácsadó

nyomtatóbarát verzió Hír elküldése a barátodnak
A hozzászólások a hozzászólok véleményét képezik. Nem vállalunk felelösséget a hozzászólások tartalmáért!
küldő Címek