Csuja László
Biológus
Az 1840-es és 50-es években szerkesztették az első kaptárokat. Meglepően egyszerre fedezték fel előnyeit az egész euro-atlanti civilizációban. Valószínűleg az ipari fafeldolgozás és asztalosipar fejlődése eredményeként. A kaptáraink sokáig megőrizték a kézműves jellegüket, sőt a ma magára valamit adó magyar méhész büszke a saját kaptárkészítésére, eszközfejlesztésére.
A XIX. századi méhészek között sok kutatók és fejlesztők hajlamú volt, ezért az első kaptárok sokkal inkább a méhek megfigyelését szolgálták, semmint a termelést. A mai ismereteinket, a méhek természetrajzát legnagyobbrészt annak köszönhetjük, hogy a kaptárokban a méhcsalád fészkének roncsolása nélkül megfigyelhető a méhek élete. Természetesen nemcsak a tudományos kutatók, de a méhészek is nagyon hamar felismerték a kaptárnak a termelésben jelentkező előnyeit. Nézzük sorba mik is ezek?
A kaptárban a méhcsalád állapota a fészeklépek szétroncsolása nélkül vizsgálható. Látható az anya teljesítménye, hibája, méz és virágporkészlet, rajzási hajlam, anyátlanság stb. A méhcsaládok közötti különbségek a lépek csereberéjével kiegyenlíthető. A méhek egészségügyi állapota könnyen vizsgálható. A méhészek számos mézeltetési módszert dolgoztak ki. A lépek a keretekben évekre megőrizhetők, így a méhész a méhcsaládnak üres lépet ad, amikor jelentős hordásra számít, hogy ne kelljen a méheknek a lépkészítéssel bajlódnia. A középkorban a méhészeti termékek szinte kincsszámba menő ritkaságok voltak, ezzel szemben ma minden ember asztalára jut méz, viaszgyertya, virágpor, mézbor, mézsör és ha igényli bármi más méhészeti termék, pénztárca kérdése. Ez mind a kaptárnak, mint találmánynak köszönhető.
De lássuk a kaptár hátrányait. Sokáig azt mondhatták a méhészek, hogy hátrányos tulajdonsága a kaptárnak nincs, hiszen mindenki olyanra formálja amilyen a termelési igénye vagy épp, ahogy a jókedve kívánja. Hihetetlen változatossága alakult ki a kaptároknak. És mégis vannak olyan közös hátrányos tulajdonságok, amikkel ma már számolni kell. Lássuk, hogy mik ezek?
Minden méhész tudja, hogy az anyák petézési hajlandóságát erősen befolyásolja a rendelkezésre álló fészek formája, mérete. A lépek határa ösztönösen korlátozza az anyát, ezért bár nagyon könnyen kezelhető a rakodókaptár és szinte az egész mézkészletet elvehetővé teszi, mégis folyamatosan emlegetett hátrány, hogy az anya nehezen lép át petézni egy másik fiókba. Ennek következménye, hogyha nem avatkozik be a méhész időben, akkor a család létszáma nem nő elég dinamikusan, sőt viszonylag kis létszám mellett is rajt ereszt. A keret és a lépméret növelésével ezek a veszélyek csökkennek ugyan, de az egyre nagyobb lépek alkalmazása miatt a lépek sérülékenysége nő és a mézelvétel se valósítható meg a fiasítás kisebb nagyobb sérelme nélkül, sőt a fajtaméz termelés is nehézkessé válik.
A legfontosabb hátrányról még nem szóltunk, ami a globalizált társadalmi életünk következménye. A természeti korlátok, hegységek, tengerek stb. tökéletes korlátot állított számos méhbetegség terjedésének, azonban ma a világkereskedelem, a felelőtlenség, a nagytávolságú vándorlások lehetővé teszik, hogy elszigetelten ismert betegségek a világ minden táján megjelenjenek és pusztítanak. A mai méhészeti termelési módszereink a méhcsaládoknak évmilliók alatt kialakult védekező rendszerének természetes működése ellen hat és a kórokozóknak a családon belüli elhatalmasodását, sőt méhállományról méhállományra való továbbjutását segíti elő. A gyógyszeripar követte az eseményeket, azonban egyre-másra kiderülnek gyógyszereinkről, hogy káros mellékhatásuk van és élelmiszerbe még nyomokban sem kerülhetnek. A hatékony gyógyszerek hiányában pedig a mostani termelési módszerek mellett óriási méhpusztulásra lehet számítani és egy-egy ország méztermelése időről időre összeomolhat.
Nyilvánvalóan látszik, hogy új termelési technológiákat kell kidolgozni, amik lehet, hogy kezdetben nem kecsegtetnek akkora termelési eredménnyel, sőt esetleg több munkát is jelentenek, de a termelés biztonságát növelik.
Geddekas
| küldő | Címek |
|---|