Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Elfelejtett jelszó?

Regisztrálj most!
Európai Méhész hírei : Kölyökcsaládok, természet-hű eljárásokkal.
Beküldte imcsi Beküldve 2010.04.2. 7:37:17 (3481 olvas)


Bencsik József



Kölyökcsaládok, természet-hű eljárásokkal.

A rajzos években, mert olyan is van, valóban sokat kell szaladgálni a kirepült rajok után, annak a méhésznek, aki hagyja a természetet menni a maga járásán. Ebbe a járásba azonban bele lehet szólni, irányítani is lehet bizonyos természetes határok között. Kell hozzá megfelelő alkalmazkodás, és ugyanannyi elővigyázatosság.

A kollégiumokban, az iskolákban tartott méhészeti előadásaim során mindig megemlítek a hallgatóság előtt egy gyakorlati igazságot. Ajánlatos a méheket szőrirányba simogatni, akkor biztos nem szúrnak. Előfordult amikor visszakérdeztek: honnan tudni mikor járunk el szőrirányban? Hát onnan, hogy amikor szúrnak akkor biztos nem szőrirányban simogatunk. Ilyen elvek alapján a természet járásába is bele lehet kontárkodni. Persze jobb tudni előre merre is van a szőrirány, a lehető legtermészetesebb irány.

Valahogy ilyen elvek is vezéreltek többek között, valamikor a régi szép időkben, amikor még a családjaim számát növelni kívántam. A kérdés: hogyan lehetne minél természetesebb rajokat nyerni, természetes rajzáson kívül.

Először is jegyezzük meg jól, hogy minden ilyen irányú kísérlet sikeréhez alapvető és elengedhetetlen feltétel a rajzási időszak. Se korábban se később nem érdemes erőltetni. Az eredmények nem fognak megfelelni annak amit elvárnánk. Törtetőhiányban szenvedő, gyenge, betegségekre hajlamos új családok létesítése a természetes szaporodás évszakán kívül komoly veszélyeket rejt magában. Jobb azokat elkerülni, minél kevesebb gondot a nyakunkba venni! A kezdő, a tapasztalatlan, a türelmetlen méhész gyakran esik ilyen csapdába. Ezen írás igyekezete, fölhívni a kezdő, a gyakorló méhészek figyelmét olyan módszerek alkalmazására, amelyek igyekeznek tiszteletben tartani a természet járását.

Már a nagyapáink is tudták, melyek azok a feltételek, amelyek szerint egy-egy fajtát szaporítani kívántak. Természetesen a legjobb egyedeket választották. Nos, lám a természetes méhészetre való törekedést is ilyen elgondolások alapján érdemes megvalósítani. Ki kell válogatni azokat a családokat, amelyeket érdemes szaporítani. Lehet az különleges ok, másoknál fogva, pl. aki virágport óhajt termelni, annak olyan családokat kell kiválasztani, amelyek az átlagnál jobb, több virágport hordanak haza. Vannak olyanok is, amelyek alaposan gyantáznak? Mert tudni érdemes, ilyenek is vannak. A határozatok tehát pontos megfigyeléseken alapuljanak.

A válogatás irányelvei külön fejezetet érdemelnének, amelyek jelen esetben tárgyon kívül esnek. Most tegyük föl, már tudjuk melyek azok a családok, amelyeket érdemes szaporítani. Általában egészséges, szelíd, de törekvő családokról van szó, akiket nem szükséges holmiféle mesterséges élelempótlókkal serkenteni, buzdítani.

Gyakorlatból már azt is tudjuk, hogyan kell eljárni ahhoz, hogy a család lehetőleg elkerülje a rajzási láz feltételeit. Vagyis, megfelelő fejlődési korszakban újabb térfogatok rendelkezésre álljanak, újabb keretek építtetése a költőtérben….megfelelő szellőztetés…. a főhordás ideje alatt….

Nos az ilyen elővigyázatosságokat mellőzzük a szaporításra szánt családoknál. Nem is marad el annak eredménye. De ha mégis nem így lenne, akkor az a család nem törekvő, betegeskedő, tehát nem érdemli meg a szaporítást. Szerencsére amikor eljön annak az ideje, akkor sok esetben 4-5 kereten anyabölcsőt húznak, keretenként nem is egyet, a család állapota, egészsége, a népesség tömegétől függően. Természetesen élénk figyelemmel kell kísérni azok kialakulását, fejlődését.

Jegyezzük meg a tényt: ha nem teszünk semmit, az ilyen állapotba került család mindenképpen meg fog osztódni természetes rajzás folytán, mihelyst kikelt az első anya. A termelő méhész viszont pontosan szeretné elkerülni e helyzet kialakulását érthető okokból. Nem akar a kaptárjai előtt lesni mikor száll ki a természetes raj, majd az után szaladgálni, befogni, betelepíteni. Igyekszik tehát olyan eljárást keresni, amelynek segítségével elkerülheti a természetes raj kirepülését. Nem utolsó sorban pedig nem szeretné elveszíteni a kiszállni kívánkozó népességet, pontosan a távolléte miatt.

A szaporítás sikere nagy mértékben függ az első anyabölcső fedelezésétől. Ilyen irányú megfigyeléseinkre azért van szükség, mert egy új anya megszületésévél azonnal kirepülhet a raj. Ritkán előfordulhat, már korábban is, az öreg anyával.

Márpedig amikor az első anyabölcső befedelezve, alig néhány nappal később, 10 napon belül megszületik az első anya. Ebben az időben, vagyis a befedelezés 4. napjától kezdve érdemes elvégezni a család megosztását. A művelet elvégzésének körülményei ugyancsak egy igen fontos menet.

Előkészítünk 2-3 db, 5-6 keretes üres, teljes kis kaptárt, 2-3 fiasításra alkalmas kerettel. Lehetőleg az este beálltával, amikor már a kijáró méhek is hazatértek, kinyitjuk a fölosztandó kaptárt könnyű füstöléssel. Majd kivesszük az első három keretet a méhekkel együtt, és ugyanabban a sorrendben behelyezzük a kis kaptár közepébe. Feltétlen ügyeljünk arra, hogy ezen keretek valamelyikén anyabölcső legyen. Ugyan így járunk el a másik kettő kis kaptár esetében is, ugyancsak ügyelve arra, hogy mindegyikbe kerüljön anyabölcső. Szűkség esetén nagy elővigyázatossággal kivághatunk anyabölcsőt az olyan keretről, amelyen több is van, és azt helyezzük a már kis kaptárba található fásításos keretek fejlécei közé, lehetőleg függőleges, csüngő helyzetbe, úgy hogy az le ne essen. A méhek azután úgyis beragasztják. Járhatunk el így abban az esetben is pl. amikor csak két kereten találtunk anyabölcsőket.

Az így összeállított kis kaptárak közül, a leggyengébbet, a szétosztott kaptár helyére tesszük, míg a másik kettőt miután lezártuk, máris elszállíthatjuk egy másik telephelyre, ahol a végleges helyükre téve máris kinyithatjuk a kijáratot. Megindul bennük az önálló élet szinte azonnal. A két telephely közötti távolság legkevesebb 4 km legyen. Így a kijáró méhek képtelenek visszatérni az eredeti helyükre. Az öreg anya minden bizonnyal bekerült az egyik kölyökcsaládba, amely dönteni fog: megvédi az új anyabölcsőt, avagy rábízza sorsát az öreg anyára. Ők tudják mi jobb nekik, nem pedig a méhész, legyen az gyakorlott. Lásd „A mostoha anya” értekezésem www.europaimehesz.atw.hu

Miért is jó, ha egymáshoz közel (min. 4 km) fekvő két méhessel rendelkezünk? Mert ugyanazon szaporítási, egyesítési műveletek elvegezhetők két irányban is.

Következmények; valamennyi kölyökcsaládnak arányosan elosztódtak a kijáró egyedei, a fiasítása, gondozókkal, és nem utolsó sorban van legalább egy, ha nem több anyabölcsője. 10-15 nap múltán gyakorta már petézik is az új anya. A siker közel 100%-os. Nagy ritkán előfordulhat, hogy valamilyen oknál fogva az anyának nem sikerült visszatérni a bepárzás folyamán.

Miután az ilyen kölyökcsaládoknak kiegyensúlyozott a népessége, arányosan megmaradtak a tartalékaik, és miután az esemény a főhordás kezdetén játszódik le, így semmi szűkség etetésre. Talán a középső kereteket örökölt családnak a virágportartaléka hiányos. De semmi veszély, hiszen nincs új nyitott fiasítása, nem állhat be virágpor éhínség. A kezdeti virágporhiány hamar fölszámolódik.

Az így elnyert kölyökcsaládokat továbbra is illő meglátogatni legalább 10 naponként. Kedvező esetben ugyanis rövid idő alatt betöltik mind az 5 keretet nagyrészt fiasítással. Ekkor már jó lesz őket áttelepíteni a végleges kaptárba. Természetesen ezeket mindig lehet válogatni. Mindegyiknek megvan a maga természetes törtetése, avagy annak gyengesége. Nem minden esetben érdemes valamennyit véglegesen megtartani. Előfordul, hogy közülük egy-egy nem fejlődik a megfelelő ritmusban. A fiasításos keretek száma kisebb az átlagnál, mozaikosan hiányos, a kertek sejtjeinek felhasználása nem rendszeres…. Röviden meghatározva, ezek nem érik meg a rájuk fordítandó gondozás fáradságát, vagyis értéktelenek. Az ilyeneket alkalomadtán, minél előbb egyesíteni kell hasonszőrű társakkal, annál kevesebb lesz velük a gond. Miért éppen olyanokkal? A beteg családok csökkentése végett.

Hogyan kell eljárni, ha csak egy méhessel rendelkezünk?

A jó idő beálltával a főhordást megelőzően a szaporításra érdemes családomat rajzásra ösztökélem a föntebb leírt módon. Az egységes Dadant kaptárjaim kijáró nyílása a kaptár teljes szélességében (38 cm) nyitottak. Akkor egy csúsztatható 20 cm-es zárkával ketté osztom e bejáratot, középen lezárom úgy, hogy a méhek kb. egyformán közlekedjenek jobb és bal oldalon. Teszek így még a megosztás előtt 10-15 nappal. Amikor pedig eljön a megosztás napja, egy üres, de 5 fiasításra alkalmas kerettel fölszerelt szabványkaptárt (10 keretes) a megosztandó kaptár mellé helyezek. Majd amikor a fele-fele megosztást elvégeztem, a fiasításos kereteket középre helyezem. Lehet így eljárni ezúttal világos nappal. Majd a két kaptárt szorosan egymás mellé helyezve az eredeti kaptár helyének tengelyébe igazítom. Szűkség esetén elmozdítom úgy, hogy a bejáró méhek megosztódjanak, egyenlő módon a két kölyökcsalád között. Így azok népessége kiegyensúlyozott lesz, következésképpen nem áll be éhínség, se betegségveszély. Amikor pedig mindkét kaptárban beindult a petézés, apránként széthúzom egymástól. Miután a család létszáma a felére csökkent, és miután újabb térfogattal, 5 üres kerettel, avagy műlépes kerettel rendelkeznek, azért ezek általában, nem rajzanak ki. A család dönt, megtartja az öreg anyát vagy leváltja. A méhek bölcsessége általában nagyobb, mint a méhészé.

Sajnos ez utóbbi módon eljárni nem lehet, akkor amikor a kaptárak szorosan egymás mellé szorítva sorakoznak a méhesben. Ilyen helyzet igen sok hátránnyal jár. Azokra ezen írás folytatásaként fog sor kerülni.

joseph.bencsik@free.fr Lyon 2010. március

nyomtatóbarát verzió Hír elküldése a barátodnak
A hozzászólások a hozzászólok véleményét képezik. Nem vállalunk felelösséget a hozzászólások tartalmáért!
küldő Címek