Bencsik József 
Állandó szorongásban?
A természet-hű szaporításra szentelt írásomban jelzett eljárásokat elsősorban olyan méhesekben lehet kényelmesen és hatásosan végrehajtani, amelyekben a kaptárak elhelyezése hézagos. Ilyen elrendezés azonban közel sem divatos, legalábbis Magyarországon, holott az, sokak véleménye szerint nagyon is ajánlatos. Nem csak természeti, hanem, több a gyakorlati hátránya is.
Például, az ilyen méhészetekben nem lehet hátrabillentős kaptáremelőt használni. Most, közel 80 évesen látom csak igazán, milyen előnyökkel jár annak alkalmazása. E szerszám nélkül ma már képtelen lennék méhészkedni.
További fotók itt
Mindhiába közölte le annak leírását, fényképpel szemléltetett alkalmazását valamikor a 90-es években a Méhészet. Bemutatásra került az a Lausanne-i Apimondián is 1996-ban, avagy legutóbb a www.europaimehesz.atw.hu honlapon. Ha valaki ragaszkodik a zsúfoltsághoz, az kénytelen fáradozni, egészségveszélyeket vállalni. Mit lehet akkor tenni ha ez így jó a magyar méhészek többségének?
A Méhészet szaklapban gyakran megjelenő fényképek is, olyan zsúfolt telephelyekről tanúskodnak, már a 2009/1, 5, 8, 10, címoldalakon is, de még a fali naptárakban is, mintha csak az ilyen elhelyezési megoldás lenne követendő példa.
Márpedig ilyen helyzetben állandó szorongásban, stressz állapotban élnek a családok. Így van ez sok esetben az emberi körülmények között is. Nos, nem mondható, hogy így élni jó. H. Laborit világhírű orvos tanár, a neuroleptiques gyógyszerek feltalálójának kísérletei szerint, számos, súlyos betegség okozója a stressz, az állatok esetében is. Így élni minden bizonnyal nem jó a méheknek sem. Például és többek között, és túl a szorongatott helyzeten, az egymásmellé szorított családok kijáró bogarai, eltájolódás, valamint kutatás folytán, ragályos betegségeket könnyen terjeszthetnek. E helyzetnek beláthatatlan káros következményei lehetnek.
A nyúlós költésrothadás betegség terjeszkedésében is jelentős szerepet játszik a zsúfoltság. Ez esetben az elővigyázatlan, a gondatlan méhész is elsőrendű terjesztő tényező. Ezen fertőző, halálos betegség elszaporodása néhány évvel ezelőtt még ismeretes volt a Méhészet-ben leközölt települések listája révén. Ma, ez már feltehetően olyan nagy, hogy azt nehéz lenne leközölni. Avagy, ilyen betegség már nincs az országban. Ilyen valószínűségre enged következtetni az a tény is, amely szerint nem olvashatók gyakori írások, hogyan eljárni e járvány elkerülésére érdekében. Szerencsés helyzet, amikor ilyen elővigyázatosságra nincs szükség. Vajon történnek így a dolgok véletlenül? Nem biztos, mivel a „ferde” értesüléseim szerint, a szaklap nem a magyar méhészek tulajdona. Márpedig a tulajdonos úgy tesz ahogy neki jó, és főleg, ahogy neki hasznos, különben bezárhatja boltját. Nem így pl. az „Abeilles et Fleurs” méhészeti szaklap esetében! Pontosan tudni ki a tulajdonos: az UNAF országos méhészszövetség már a címoldalon olvasható.
Van azonban túlzsúfoltság bőven. Előfordulhat az más esetben is, pl. akkor is, amikor a magyar méhészek egymás nyakára vándorolnak, vagy amikor a nektár és a virágpor gyűjtési lehetőség szűkös, például szárazság esetén.
A nyugat-európai méhészeti szaklapok szakértői szerint nem ajánlatos 30 családnál többet tartani egy-egy telephelyen, és 4 km-es körzetben. Ugyancsak nem ajánlatos azokat egy sorban, egy vonalban és szorosan egymásmellé, egy irányba telepíteni. Ellenben kívánatos a kaptárok mindkét oldalán legalább egy-egy kaptár szélességű helyet szabadon tartani, legyen az, az eltájolódás csökkentése érdekében. Ésszerű elrendezést a palettás méhészet kínál. Ebben az esetben, 4 kaptár négy különböző égtáj felé irányul. Ja kérem, akik így méhészkednek, tudják mi a jó a méheknek.
A ma ajánlott és alkalmazott szokások szerint tehát nincs hely egy kaptár helyébe kettőt tenni. Ilyen körülmények között ugyancsak nincs mód a megosztással történő természet-hű szaporítást a helyszínen tartással végrehajtani. Ebben az esetben nincs más választás, mint az este beálltával megosztani a családot, a megosztott részeket pedig 4 km távolon túl fekvő másik telepre szállítani.
Egyesek szerint elegendő a kölyök családokat lezárni, sötét pincébe tartani két három, több napig is, mielőtt azok a végleges helyükre kerülnének. Ez idő alatt ugyanis, a kijáró méhek elveszítik a betájolásukat, de elveszítik a gyűjtési idejüket is! Megfigyeléseim szerint az előbbi állítás sem valós.
A tél elején (december), a tartós hideg beálltával szoktam a kaptáraimat újra rendezni, szűkség esetén azokat széthúzni, vagy áthelyezni. Kora tavasszal előfordul, hogy egyes kijáró méh 2-3 hónap elteltével is visszatér a kaptár eredeti helyére. Mindenképpen igyekeznünk kell tehát elkerülni az ilyen eseteket. Amikor a leválasztott kölyökcsaládok kijáró méhek nélkül maradnak, akkor szomjaznak, éheznek is, ha nincs elég tartalék. Ilyenkor veszélyben a család, ugyanígy az egész méhes is! Márpedig a nélkülözés a betegségek melegágya!
Hogyan juthatnak el a kezdő, a gyakorlatlan méhészek többségéhez, ilyen és hasonló ajánlatok, tanácsok? Sehogy, legalábbis nem a Méhészet szaklapon keresztül. Talán egyedül a www.europaimehesz.atw.hu honlap által. Ezért ha egyetértünk az olvasottakkal, akkor terjesszük is!
Jó, jó, olvashat a kezdő méhész rég megírt kézikönyveket, több tízesével. Azok szerzői azonban közel sem gyakorolták mesterségüket a mára kialakult több mint kellemetlen, szigorú, körülmények között. Márpedig a bölcs ember azért is bölcs, mert mindig fölülvizsgálja mások véleményét, meggyőződéseit. Magam is így járok el. Lehet ugyanis, hogy azok hiányos, vagy ésszerűtlen alapokon, hiedelmeken, pontatlan, felületes megfigyeléseken alapulnak. Az enyémeket is eleve olyannak nyilvánítják az ellenszenvesek. Tessék tehát azokat megvizsgálni, kifogasolni!
Külföldi szaklapokat, internetes honlapokat olvasok, megannyi kritikával, több mint harminc éve. Mindegyikben található számos oldal, a kezdő, a gyakorlatlan méhészek részére szánt tanácsokkal. Az Abeille de France 2010/03 száma például 6 oldalas (13-19) fényképekkel szemléltető írást szentel a részükre. Így megy ez amióta a szaklap létezik. Máris tegyük hozzá, hogy a tíz-húsz évvel ezelőtti leközölt 6 – 6 oldal közel sem ugyanaz, mint a ma leközöltek. Bizonyíték arra, hogy a körülmények változásával időközben a tanácsok is változnak, a kialakult helyzethez idomulnak. Na persze tegyük hozzá a nyugat-európai méhészek, az egyesületeiken keresztül, valahányan rendelkeznek saját maguk által szerkesztett szaklappal. Ahol van választék, ott lehet igazi demokrácia is!
Bezzeg nem így a magyar méhészek esetében. Nem véletlen, ha az új méhész nemzedék nem érdemel meg 6 oldal tanácsot, de még egyet sem, az egyetlen szaklapban. Megy ez így „egyenesben” ki tuja mióta. Jó, jó, a Méhészet-ben létezik ugyan egy szerencsétlen egy oldalra kiterjedő „Emlékeztető”, amely elsősorban a már gyakorlott, berendezkedett vándorló méhészek emlékeztetője. Feltehetően, ilyen szinten, sokan nem méhészkednek a kezdők. Különben is, nekik ezen egyetlen oldal, túl magas, ugyanakkor túl szűkös.
Igaz ugyan, mindenki szabadon járhat tanfolyamokra, méhész klubokba, mehet tanácsokért a már berendezkedett méhészek nyakára is. De ne számítson senki a saját szervezetére az OMME-re, sem az egyetlen szaklapra tanácsokért. A helyzet feltehetően nem véletlen. A szervezeti vezetőség, úgy mint a magántulajdon Méhészet érdekei, minden bizonnyal nem összeférhetők a kezdő méhészek érdekeivel. Így jó a kezdő méhészeknek is.
E megállapítás igazát szemlélteti az OMME alelnökének kijelentései is a Méhészet 2010/3 szám, 7. oldalán: „szakmai műhelyeket bárki kezdeményezhet…, de a vezetőség nem gondolkozik ilyesmin”…. a méhészszakképzés teljes egészében piaci alapon folyik….” A kezdőnek tehát ha nincs pénze, akkor ne tanuljon méhészetet. Igaz ugyan, vannak időnként szakmai előadások, (ugyanazon írás szerint) egy-egy helyi szervezeten belül. No de oda is tagdíjat kell fizetni. A kezdő méhész szakmai élete is szorongásban, aggodalmakkal kezdődik.
A természet-hű szaporításra szentelt írásom elsősorban olyan kezdő, gyakorló méhészeknek ajánlom, akik ilyen módszerek alkalmazására érzékenyek. Kezdetben, ha elővigyázatosak, akkor csak néhány családdal indulnak. Itt az alkalom tessék kipróbálni! Úgy tudom, a családok egymásmellé szorítása nem kötelező! Így csak a fáradságot, betegségveszélyt nem ismerők járnak el.
Míg a vemhes, „ferdének” nyilvánított kritikáim célja közel sem a rombolás, mint ahogyan azt a kialakult helyzet felelősei állítják. Már számos alkalommal rámutattam, kifejtettem: szerintem ideális és valóban demokratikus az lenne, ha az OMME-ből, a Méhészet-ből is, kettő is lenne. Amit az egyik nem mer megtenni, megmondani, azt megteheti a másik. Mire szolgál az „Egypárt rendszer” dübörgő demokráciája? Hát arra, hogy más véleményeket betiltson, elfojtson, „ferdének” nyilvánítson.
Tessék az ajánlataimat, elgondolásaimat megkérdőjelezni, kipróbálni! Amennyiben azok ésszerűségről, tárgyilagosságról tanúskodnak, akkor tessék azokat önzetlenül terjeszteni!
De „Mindenkinek tudnia kell, mit főz a fazekában” írt ilyen „ferdeséget” Mikes Kelemen száműzetésében, Rodostón valamikor régen. No persze, jó annak, akinek van mit tenni a fazekába, miután egy „nagy fazék” közelében ügyködik, avagy inkább ügyetlenkedik. Nem hiába ragaszkodnak egyesek tíz körömmel a helyzet adta jövedelmi forrásokhoz, legyenek azok kissé (alkalomadtán nagyon is) „ferdék”. Akinek nem inge, ne vegye magára!
Milyen jövőt várhat az, aki nem törődik az eljövendő nemzedékkel? Semmilyent „mert a vezetőség nem gondolkodik ilyesmin” jelentette ki az alelnök úr. Az Isten nyugosztalja, Tóth Rózsika Néni, Bátaszék-i tájszólással hangoztatott mondása: „nem az ü dúga! nem azé fizetik” igaznak tűnik.
joseph.bencsik@free.fr 2010. április
| küldő | Címek |
|---|