Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Elfelejtett jelszó?

Regisztrálj most!
Európai Méhész hírei : Megtalált szökevény
Beküldte imcsi Beküldve 2007.05.16. 13:09:30 (815 olvas)





Még a nagy tapasztalatokkal rendelkező méhészek gyakorlatában is igen ritka események közé tartozik egy-egy méhcsalàd teljes szökése. A megfigyelések szerint àltalàban a nyàr végefelé fordul elő egy-egy szökés, minden előzetesen megfigyelhető jel nélkül. A helyszínen, a kaptàrban maradnak az elhagyott fiasitásos keretek, akárcsak a fölhalmozott méz és viràgpor készletek.
Harminchat évre visszanyúló méhészkedésem alatt két alkalommal tapasztaltam a huszonnégy csalàdos méhészetemben ilyen esetet. Őszintén bevallom, nem találtam meg egyik esetben sem e jelenség magyarázatát. Az elhagyott kaptárban semmi különös nyomra nem leltem. A fiasitásos kereteken néhány újszülött méhecske mászkált cél nélkül, tájékozódási képességétől megfosztva; a méztartalék szinte érintetlen volt. Sehol nyoma anyabölcsőknek. A család egyébként az évad folyamán jó egészségnek örvendhetett és tisztességes hozammal is dicsekedett. A szökés augusztus végén, szeptember első napjaiban történt, az 1980-as évek folyamán. Éppen a családok őszi-téli készleteit ellenőriztem. Az esetet jellemezhetnénk úgy is mint csendes, jelnélküli « angolos lelépés », mondja a francia. Szerencsére a szökés nem sokkal az észlelés előtt történhetett, hiszen a kutató méhek még nem fedezték föl a magàrahagyatott, könnyen megszerezhető készleteket. Sehol egy raj a környékbeli fákon.
A kaptár berendezése, amelyből a család elszökött ugyan olyan volt, mint a többi. Ugyanakkor a szomszédos kaptárakban rendre folyt az élet. Egyetlen lehetséges magyaràzattal vigasztaltam magam : valami láthatatlan betegség kényszeríthette a családot a távozásra. De mi lehetett az a betegség, hiszen az elhagyott fiasitást jó egészségben találtam? Valami allergia vagy « lelki betegség », depresszió lett volna az okozó? A méhész ismerettségi körömben többen voltak hasonló eset áldozatai, de senki nem tudott magyarázattal szolgálni. Magam is annyiban hagytam volna a dolgot, töprengéseimet, míg egy akalommal véletlenül, kint a szabadban találkoztam egy ilyen szökevény csalàddal. Az esemény rendkívül érdekes megfigyelésekre szolgáltatott ritka alkalmat.
1998 augusztus 28-àn jött hozzàm a falu (Jarnioux) polgàrmestere délutàn tizennégy órakor lélekszakadva. A kulturhàz ajtaja előtt álló fa egyik alsó ágán függeszkedik egy raj, és az bizony zavaró, mert az este folyamán egy ünnepség megrendezésére kerülne sor a kulturházban, jelentette sűrű lélegzetvételek közepette. Bevallom, nem akartam elhinni a hírt, hiszen augusztus végén, a méhészeti évad befejezése előtt álltunk, ebben az időszakban pedig köztudottan nincs már rajzás. Gondoltam magamban, bizonyára egy darázsfészket látott a polgármester úr. Máskor is előfordult már, hogy az ősz beállta előtt erősen elszaporodtak a darazsak és ilyenkor már több alkalommal is jöttek hozzám méhek ürügyén darazsak miatt.
Nagy volt a hőség, még nagyobb a hetek óta tartó szárazság, hordás nincs. Ezen a vidéken július közepén befejeződött a tömeges virágzások évszaka, de rég befejeződött a rajzás is.
Azért mégis megígértem a polgármester úrnak az azonnali közbelépésem. Így rögvest elszaladtam (300m) a helyszínre. Nagy meglepetésemre valóban egy kisebb méhrajt találtam. A méhek akkor még nyugodtan függeszkedtek, alig ember magasságban. Megnyugtattam a polgármestert, hogy azonnal visszatérek a szükséges kellékekkel. Közben persze máris morfondírozni kezdtem.
A talált rajt tehát minden bizonnyal nem a tavaszi évad gazdag körülményei késztethették a kiszállásra augusztus végén. Valójában tehát nem egy természetes rajzással « született » méhcsoportról van szó, amely egy kaptár megsokasodott népességének természetes megosztódásából keletkezett. Ezek a ténymegállapítások arra engedtek következtetni, hogy ezúttal itt minden bizonnyal szökevény családról, mindenesetre rendellenes rajról lehet szó.
Visszatérve a helyszínre úgy tizenöt óra körül már nagy zsongás közepette oszladozott a raj. Ideges, szokatlanul ingerlékeny keringést észleltem. Repülés közben a méhek össze-összeütköztek, majd földre hullottak. A földre pillantva értettem meg valójában az ingerült keringés okát. A földön ugyanis akkor már ádáz háború dúlt a méhek között, hiszen egymásnak esve hemperegtek, öldökölték egymást a porban. Természetesen most már lemondtam arról, hogy a bomlásban lévő rajt befogjam. Szokatlan módon a függeszkedő rajmaradék fürt meglepően lassan bomladozott. Mintha nem is akart volna felrepülni. A fürt felszínére egyes elemek szinte lecsaptak, mint a sasok a prédára.
Az oszladozás órákat vett igénybe. Közben a délután is alaposan előrehaladt. A méhfelhőben dúlt az ádáz harc. A földön fetrengő harcosok száma egyre növekedett. Ezúttal már tetemek halmai borították a talajt. A fa alatt, amelynek ágán a raj csüngött, szinte lépni sem lehetett anélkül, hogy méhekre ne taposnánk.
Akkor vettem észre egy csoportosulást a kulturház bejárata fölötti tetőrész cserepei fölött, alig három méter távolságra a függeszkedő rajtól. Úgy látszott, valahová oda, a cserepek alá szándékozott menekülni a megtámadott raj. Ezúttal semmi kétség, a rajt külső támadás érte, menekülni akart valami védettebb helyre.
Akkor a csoportulás helyére, a cserepekre (ld. fénykép N°1) helyeztem egy üres kaptárt, keretfedővel, tetővel ellátva. Egyúttal alaposan befüstöltem a cserepek alá. Valóban, eljárásom tetszett a rajnak, mert igyekeztek az üres kaptárba behatolni. Kivűl, a kaptár körül ugyanakkor szakadatlanul folyt a kiméletlen öldöklés. A cserepek hajlataiban, akárcsak a tetőszélen lévő csatornában immár százával hevertek a halottak. (ld. 2.fénykép) Mi több, a harcmezőn megjelentek a « hullarablók» is, vagyis közönséges darazsak, akik kényelmesen kutattak a hullák között zsákmány után.
Jómagam tehetetlen tanúként szemléltem a tragikus eseményeket. Úgy vettem észre, hogy a raj egy részének mégis sikerült bemenekülni az üres kaptárba, mialatt kívül tovább folyt a halálos viadal. Végülis lassan beesteledett, és a sötétedéssel, legalábbis ideiglenesen, megszűnt a harc is. Másnap reggel a csata minden bizonyára újra kezdődött volna, amennyiben közbe nem lépek. A teljes sötétedés beálltával bezártam a kaptárt és levettem a tetőről, majd rögvest elszállítottam 12 km-re fekvő méhesembe.
Időközben ismét azon morfondíroztam magamban: vajon mi okozhatta a háborús viszályt, hiszen a családnak nincsenek fölhalmozott tartalékai a kereteken, nincsenek is keretek, de még csak otthona sincs. Első meglátásra tényleg nem láttam materiális okokat, de azt sem akartam elhinni, hogy találhatnék egyéb okot is. A kaptárok sűrűsége, túlzsúfoltsága a környéken nem jellemző.
Másnap délután egy gyenge családdal egyesítettem a megmaradt kis rajt, melynek súlya nem lehetett talán még egy fél kilogramm sem. Lekopaszodva, keretek, fiasitás, és tartalékok híjàn a raj maradványa kb. két maroknyi méh, egyedül minden bizonnyal nem élte volna túl a telet. Természetesen sokkal biztosabb és gyorsabb és tragikusabb halál várt volna rájuk, ha otthagyom a kaptárt a háztetőn. Másnap reggel a rabló harc kétségkivül újra kezdődött volna, és tartott volna mindaddig, míg az utolsó méhet is legyilkolják. Ennyit röviden a tényekről.
Hozzátenném még, hogy az események alatt szükségszerűen kapcsolatban voltam a szóban forgó kulturházzal egybeépült lakás bérlőivel. Engedélyükkel a lakás balkonjárol néha a lakókkal együtt figyeltük az események lefolyását, így tehát ők is tanúi voltak a fejleményeknek. Méhészeti ismeretek híján is élénken figyelemmel kisérték, (a fejleményeket – szo torolve!) várták a magyarázataimat.

Néhány vélekedés, néhány okfejtés

Mint az események szemtanúja, természetesen számos kérdés merült föl bennem. Talán minden húsz évben lehet ilyen eseményről beszámolót hallani méhészeti körökben, szaklapokban. A kérdések annál is inkább indokoltak. Sajnos, a legfontosabb kérdésekre azóta sem találtam magyarázatot : miért a megszökés, miért a menekülés, miért otthagyni a fiasítást, a tartalékokat, az otthont?
E kérdéseken belül, hogyan történt ilyen eljárás, a folyamat beindulása a családon belül, hogyan jött létre a « határozat », miért hagyta el a népesség teljes egészében az otthont, és miért éppen az évad végén, a legrosszabb klimatikus körülmények között, hordástalan időben, nagy hőség idején ? A tények súlyosságárol talán arra lehet következtetni, hogy az okok is rendkívül súlyosak lehettek, hiszen ilyen halálosan veszélyes lépéssel szinte öngyilkosságra kényszerítették a családot. Márpedig a család tökéletesen tudatában kell, hogy legyen a helyi klimatikus körülményeknek, az évad előrehaladottságának, a készletek mennyiségének… hiszen az évad alatt ezek a tényezők határozzák meg a tennivalókat, az eljárásokat. Amennyiben mindezek tudatában a raj mégis úgy határozott, hogy feladja biztonságát és kirepül a biztos halálba, akkor emberi fogalmaink viszonylatában azt mondhatnánk, hogy megbolondult, elvesztette az « eszét » ! A méhészeti ismeretekkel nem rendelkezők többsége egy kézlegyintéssel ezt a feltételezést leállítaná: hiszen a méheknek nincs « eszük », tehát nem veszthették el azt, ami nincs. No de akkor elvesztették volna az ösztöneiket, amelyek alapján eljártak? Kérdezhetnék magukban más véleményen lévők, közöttük mi is, némi ismeretekkel rendelkező méhészek. Ez utóbbiak között vannak talán olyanok is, akik « fiziológiai » okokra hivatkoznának. Mások ellenvetése szerint márpedig a « fiziológiai » állapotoknak is legtöbbször vannak okai, tényezői, állapotkiváltói.
Egy tagadhatatlan jelenséget azonban mégis érdemes megemlíteni : ma már elismert jelenség, mely szerint bizonyos kémiai szennyeződések, rovarirtó kezelések hatására a méhek nem pusztulnak el azonnal, hanem eleinte csupán elveszítik térbeli tájékozódási képességeiket. Amennyiben ezen állítás igaznak bizonyulna, akkor feltételezhetően ilyen mérgeződések hatására a méhek elveszíthetik nem csak földrajzi, hanem egyéb tájékozódási, helyzetmegítélési képességeiket is. Ezen mintára elképzelhető, hogy fölborult az egyensúlyuk, vagyis valóban megzavarodtak. Természetesen ilyen feltételezéseket igen nehéz lenne igazolni laboratóriumi vizsgálatok nélkül. De melyik az a laboratórium, amely elfogadna ilyen ritkaságszámba menő jelenség okainak kivizsgálását, és ki fizetné annak költségeit?
Mint a szökevény család körül lezajlott tragikus események szemtanúja megállapíthattam tehát, hogy a « megbolondult » család útonálló rablók áldozata lett. « Fel a kezekkel ; pénzt (mézet) vagy életet !!! » E tényhez még hozzá kell fűzni: a támadók nem másfajta ragadozók, pókok, vagy darazsak serege, hanem a saját fajtájához tartozó rablók voltak. Következésképpen a méhek elsőszàmú ellensége tehát maga a méh. A méheknél úgy, mint a kétlábú emlősöknél, a fajtán belül esetenként háborúra kerülhet sor.
Ezen tagadhatatlan tény leszögezésével ismét fölmerül egy alapvető kérdés : vajon az állatok (a méhek) járnak-e el emberi módon vagy az emberek járnak-e el állati módon ?
Köztudott, hogy a méhek szoros szolidaritásban élnek a családon belül. Ugyanakkor a családok könyörtelen versenyben állnak egymással. Időnként ádáz, halálos harcot vívnak egymás között! Tesznek így azonban szinte kizárólag hordástalan időkben, amikoris az évad előrehaladott és semmi remény arra, hogy újabb mézelő időszak érkezzen. Ilyen eljárásra készteti a családokat különösen a kaptárok sűrűsége, egymáshoz való közelsége, és nem utolsó sorban kizsigereltsége. Ilyenkor a túlélés a fontos, a túléléshez szükséges tartalékok beszerzése. A méhek tehát nem ismernek könyörületet a gyengék iránt. Természetesen nektárbőség idején nem háborúznak, hiszen sokkal könnyebb élelemhez jutni harc és halálos veszély nélkül. Nem így az emberek, akik viszont háborúznak « nektárbőség » idején is. Tehát mégis csak találunk különbséget az ember és az állatok viselkedése között.

Rablótámadás

A gyakorlott méhészek tudják, mivel tapasztalták, hogy a kiszállt raj erős illatokat áraszt magából. Ebben az illatcsomagban nagy szerepet játszik maga a nektár is. Tudjuk, hogy indulàs előtt a raj teleszívja magát nektárral már csak azért is, hiszen erre az üzemanyagra szüksége van a repüléshez. Márpedig az évad végén, hordástalan, forró időkben ezen illatok messze távolról észlelhetők a méhek kifinomult szaglószerveivel. Minden valoszínűség szerint így került sor a függeszkedő raj gyors felfedezésére is. Nem volt nehéz dolga a kutató méhek sokaságának, miután sehol máshol a természetben nem lebegtek nektárillatok. Tegyük hozzá, maga a méhész is besegített a kutató méhek ingerlésébe a családok kifosztasa folytàn révén. Az ilyen családoknál, ezzel az eljárásával kiváltódik egy súlyos stressz, életveszély, előre várható éhhalál-félelem áll be. Az életveszélyhelyzet olyannyira jelen van a méhek, a család tudatában, hogy ilyenkor képesek kétségbeesetten belekapaszkodni minden élelemszerzési lehetőségbe, legyen ára akár háború, akár rablótámadás. Ilyen esetben erős a kutatás a méhesen belül is, de itt védekezni lehet a kaptár bejáratánál. A jártas méhész ilyenkor leszűkiti a bejáratokat pontosan azért, hogy megkönnyítse családjai önvédelmét. De még ilyen védő körülmények között is előfordulhat az eset, mikor egy gyenge családot kirabolnak az erősebbek. Mennyivel csábítóbb, mennyivel könnyebb akkor megtámadni egy faágon csüngő rajt, melynek nincs otthona, még kevésbé védhető bejárata.
Az események idején a faágon függeszkedő raj kénytelen kelletlen várakozó állásponton tartózkodhatott, amikor a támadás érte. Kiküldöttei minden bizonnyal szállás után kutattak. Márpedig mint tudjuk, a méheknél a « székhelyválasztási » eljárások sok időt vesznek igénybe. Jelen esetben minden bizonnyal ezen eljárás megszakadt, legalábbis felborult, éppen a támadás miatt.
A függeszkedő raj azonban nem rendelkezik sejtekben felhalmozott nektárral, hiszen nincsenek keretei sem. A raj egyetlen tartaléka, kincse tehát csakis a méhek « erszényében », mézhólyagjában van. A támadó feleknek onnan kell kikényszeríteni az értéket. « Fel a kezekkel !Ide az erszényedet ! » Megfigyeléseim szerint ez utóbbi eljárás nem csak az ágon függeszkedő raj felszínén tartózkodó egy-egy egyénre irányult. Ez utóbbiak kénytelenek voltak fölrepülni, és ezúttal a levegőben folytatódott a harc. A verekedők előbb-utóbb földre esve hemperegtek a porban, keresték egymáson a fogást. A legyőzőtt fél pedig kinyújtotta nyelvét – rajta a nektárcseppel.
Ugyancsak nem tudni pontosan, kik voltak a legyőzőttek, hiszen feltehetően a védekező egyének is győzhettek esetenként. A támadók azonban valoszínűleg többségben, erő és « erkölcsi » fölényben érezhették magukat, miután a támadás a délután folyamán egyre fokozottaban, vakulásig folyt, míg a védekezők hősiesen ellenálltak. A támadók « erkölcsi » fölénye magyarázható azzal a ténnyel is, amely szerint a védekező szorult körülményeinél, védtelenségénél fogva válságos helyzetbe került. Mindezt « tudták », érezhették a támadók is. Becslésem szerint a tetemek mennyisége összsúlyát tekintve meghaladta az egy kilógrammot.

Újabb vélekedések

Emberi ésszel vélekedve a méhész úgy érzi, a szökevény család öngyilkossághoz hasonló cselekedetet vitt végbe, mikor az évad végén elhagyta biztos otthonát. De vajon lehet-e a dolgot a nagy Természet szemszögéből vizsgálva úgy megítélni, mintha normális esetről lenne szó. A gyengébbnek, a tehetetlenebbnek, a « megbolondultaknak » természetes sorsa a kipusztulás. Még csak véletlenül se szaporodjanak. A Természet az erősebb oldalán áll! Vajon Ö « tudja », mit cselekszik, mi az ésszerű eljárás?
Mennyiben mondható ésszerűnek egy szökevény raj befogása, kiépített mézes és virágporos keretekre való ömlesztése, etetése, kezelése… ? Lehet-e azt állítani, hogy a méhész ilyen szorgoskodásával természetellenesen jár el? Talán ő maga is megkergült, mint a szökevény család ? Amennyiben elfogadja a Természet ésszerűségével, logikájával, lendületével való együttműködést, úgy el kell fogadnia az « eltájolódott », beteg, gyenge családjainak kiselejtezését is. Vajon a korszerű méhészeti eljárások mennyiben becsülik meg, veszik figyelembe a Természet eljárásait ?


Joseph Bencsik 23, bd des Castors F-69005 Lyon




joseph.bencsik@free.fr

nyomtatóbarát verzió Hír elküldése a barátodnak
A hozzászólások a hozzászólok véleményét képezik. Nem vállalunk felelösséget a hozzászólások tartalmáért!
küldő Címek