Az én célom az, hogy ez a kék bolygó kék is maradjon. És az Önöké ?!!!

Dátum 2007.12.10. 19:58:56 | Téma: Európai Méhész hírei


Kötetlen beszélgetés formájában, jó hangulatot teremtve kezdjük el

A biogazdálkodás nem új dolog, hiszen nagyapáink, ükapáink „természetesen” így gazdálkodtak.

A ma emberének azonban ebben a „kemikáliával fertőzött világban” igenis meg kell tanulnia, de

ez nem az Ő hibája, hiszen még alkalma sem volt – az elmúlt 40-45 évben – arra, hogy az egészséges táplálékok megtermeléséhez hozzájáruló ismereteket szerezzen. No, de hagyjuk a múltat, nézzünk a jövőbe!

Az én elképzeléseim szerint, ezt csak és kizárólag úgy lehet megtanulni, ha valaki tevőlegesen is részt vesz

ebben a munkában. Higgyék el nekem, sok éves tapasztalat – oktatói is – van, e kijelentések mögött.

Ezért gondoltam úgy, hogy ez a „kis porta” talán így tenné a legjobb szolgálatot a környezetvédelemnek.



Rendelkezem: Bio módon kezelt vegyes gyümölcsfákkal, fóliával, bio permetanyag forgalmazással, oktatási célra alkalmas épülettel, írásos (6-8.000.oldal), audio, video, anyagokkal, telefon, számítógép, internet.... kapacitásokkal. A megújuló energiák szakosztály vezetőjeként (is), tervezek egy működés közben is megtekinthető modell értékű - szél, nap, biomassza hasznosító - berendezések készítését.



Ezek bemutatását, ill. oktatását is vállalnám, ha a Teremtőm erőt ad.


A végére „csupán” annyit: Aki nem tesz ellene, az részese a környezetünket és önmagunkat pusztító folyamatnak !
Szász Ferenc

Forrás :www.szaszbio.atw.hu

E-mail: bio-energiaferi@vipmail.hu , MSN: ua.,

Skype: bioferi



Ez a hír Európai Méhész Új oldalon folytatódik www.europamehesze.atw.hu -tól jött
http://users.atw.hu/europaimehesz

A sztori URL -je :
http://users.atw.hu/europaimehesz/article.php?storyid=159