Bio öröklakás méheknek 2006 -ban jelent meg az oldalon .
Dátum 2009.01.22. 11:36:56 | Téma: Európai Méhész hírei
| 
Bencsik József
Gyakorta mérgelődnek a méhészek a kaptárjaik gyors elöregedése, gombásodása miatt. A hagyományos hétköznapi méhészeti gyakorlatban a kaptárok külső felületének kezelését, védelmét korszerű festékekkel, vegyszerekkel, olajokkal ajánlják a méhészeti kézikönyvek, folyóiratok.
Nemrég pl. a Méhészet (2006/05) is beszámolt ilyen eljárásokról. A bioméhésznek azonban figyelmesnek kell lennie mindennemű mesterséges (vegyszeres) szerekkel történő kezelés alkalmazására, legyen az a kaptár külső felülete. Gyakran mászkálnak ugyanis a méhek a kaptár külső falán is. Időnként nagy melegek, szárazság alkalmával még vastagon „szakállaznak” is. Ilyenkor a hagyományos kémiai szerekkel kezelt kaptárok felületén szinte olvadozik, izzad és illatozik az olaj, a festék a megforrósult kaptár falából. Fönnállhat tehát az a veszély, hogy ezekből a kémiai anyagokból, illatokból a kaptár belső terébe is kerül, mi több – talán a mézbe is!
Márpedig az igényes méhész, különösen a bioméhész figyelmet fordít a kaptár termékeinek minőségére, tisztaságára. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy végülis az ajánlott hagyományos kezelési mód mégsem tökéletes, hiszen például a kaptár falának gombásodása a festett réteg alatt is bekövetkezhet. E jelenség nem meglepő, hiszen a festékréteg vízmentesen zár, szigetel, alatta a kaptárfal nem tud „lélegezni”. Amikor ez a réteg már repedezik, akkor pedig magát a festést, a kezelést is újra kell kezdeni, mi több a régit le is kell kaparni vagy leégetni. Összefoglalva, közel sem elhanyagolható költségekről, munkáról, ráfordított időről, és nem utolsó sorban hatásosságról van szó.
Meglehet-e védeni a kaptárokat bio módon?
Nemcsak hogy lehet, de ráadásul jobban, sokkal hatásosabban lehet, mint hagyományos kémiai alapú szerekkel. Vajon mi lehet az a természetes anyag, amelynek segítségével a hagyományos védőszerek hátrányai elkerülhetők, és milyen lehet az alkalmazott módszer, amely jobb, olcsóbb és hatásosabb, mint a hagyományos módszer?
Szemléltetésére röviden két gyakorlati élmény, mint előzmény:
* Mintegy 30 évvel ezelőtt hívtak egy hosszú idő óta elhagyott méhes felszámolására. Sorban elhelyezett 14 rogyadozó kaptár közül kora tavasszal még négyben mozogtak méhek. Ezen családokat már a helyszínen át kellett telepítenem, különben a kaptárok nem bírták volna ki a szállítást. Kiderült ugyanis, hogy a rozoga kaptárokat már csak a kaptár belső falán vastagon található méhszurok tartotta össze .
* Másik alkalommal akkortájt egy ablakboltozat alá betelepedett családot kellett kilakoltatnom. Ez esetben az ablaknyílás alján egy denevér múmiát találtam. A szerencsétlen állat, méhgyantával bevonva szinte tökéletesen fölismerhető formában hevert a vastagon lehullott és már gyantával bevont hulladékokban. Meg is őriztem, még most is megvan és pontosan abban az állapotban, mint 30 évvel ezelőtt. Abban az időben olvastam az egyiptomi múmiákról is. Kiderült, hogy azok kezelésénél is több mint 3 ezer évvel ezelőtt már alkalmazták a méhgyantát a holtestek tartósítására.
Több sem kellett, vásároltam új kaptárokat és azonnal nekiláttam azok „múmiásításához”. Nem is bántam meg. A kaptáraim falai tökéletes állapotban tartósodtak oly annyira, hogy a deszka, amiből készült, most már az alkalmazott méhgyanta alatt ma is, 30 év múltán tökéletesen egészséges és fehér, mint új korában. Ezt már onnan is tudom, amikor – ritkán ugyan – a harkály a csőrével megtámad egy-egy kaptáromat. Legutóbb 2005 telén kettőt is. Persze magamfajta szerény méhésznek nincsenek olyan igényeim, hogy a kaptárjaim 3 ezer évig tökéletesen tartósított állapotban legyenek, megelégszem harminc évvel is, amely már közel meg is van!
Honnan vegyük az alapanyagot?
A használatban lévő kaptárjaim átlag 2-3 évenként visszakerülnek a műhelybe takarítás, karbantartás végett. Ilyenkor lekaparom a vastagabb gyantaréteget, amelyet előszeretettel alkalmaznak a méhek, pl. a keretek vállának leragasztására. E „gyantakaparékot” azután összegyűjtöm.
Ugyanakkor évenként lecserélem a vastagon, gyantával beragasztott keretfedő hálót is. Ezt az alapanyagot a továbbiakban leírt módszer szerint használom föl. Tehát megvan a természetes hatásos alapanyag, a méheim szolgáltatták, nem kellett vásárolnom, nem került semmibe. Nem így a festék, nem így az olaj, ami pénzbe kerül, ráadásul gyakran újra kell kezelni, közel sem hatásos, és azt sem nem tudni, hogy a méhek szívesen elviselik-e, vagy sem? Ugyanakkor – a tapasztalatok szerint – az olajfesték, a katalizált festékek alatt a deszka előbb-utóbb gombásodik, és azokból, a penészből esetleg még a keretekre is jut.
Gyakorlati feladatok
Az összegyűlt méhszurok-kaparékot most már kb. 5 mm vastagságban rászórhatjuk az oldalára fordított kaptár külső falára. Majd a forrasztó, gáz, vagy benzinlámpával következetesen szinte a lángrálobbanásig forrósítva beleolvasztjuk, beleégetjük a deszka „húsába”. Szükség esetén újabb méhszurok mennyiséget szórunk a lámpánk lángja alá.
Nem egészen így járunk el a keretfedő hálókra fölhordott gyantával. Azt ugyanis nem lehet lekaparni, de a forrasztólámpa lángjának hatására megfolyósodik, szinte leolvad. Megjegyzem, a keretfedő hálóim rozsdamentes fémből készültek és tökéletesen elviselik a többszörös forrósítást. Elegendő ilyenkor a forrósítás közben kezelésre szánt felület fölé tartani és időnként a felülethez koccintva a szurkot a kezelésre szánt felületre fröccsenteni. Az olvasztás, a beégetés alatt kellemes méhgyanta illatok szabadulnak föl, míg maga a keretfedő háló egyben tökéletesen kitisztul és fertőtlenítik.
Jegyezzük meg, hogy a kaptárok külső felületének „múmiásítása”, egyszeri gondos égetése 10-15 éves időtartamnál hosszabb időre is valós tartósítást biztosít . Szükség esetén a gyengébben kezelt felületekre újabb réteget lehet égetni.
Természetesen a külső felületek kezelése alatt egy pillanatra se kell habozni a kaptár belső falának égetésével sem. Itt nem szükséges méhgyantát szórni az égetendő felületekre, hiszen azokat a méhek már eredetileg bevonták egy réteggel. Ellenben a forrósítással itt is beégetjük a kaptár falának „húsába” a méhgyantát. De ezen beégetésnek van egy igen fontos, szinte nélkülözhetetlen egészségügyi hatása is. Az égetés folytán ugyanis tökéletes fertőtlenítést is kapunk, amelynek igen nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk. Újra betelepítéskor ugyanis egy tökéletesen fertőtlenített lakást biztosítunk a lakóknak. A magam gyakorlatában minden 2-3 év leteltével ilyen fertőtlenítés alá veszem a kaptárjaimat . Szükség esetén áttelepítem a kereteket egy frissen fertőtlenített kaptárba még a nyár folyamán.
Így eljárni, gázlánggal fertőtleníteni azonban nem lehet a műanyagokból készített kellékek esetében. Innen azok hátránya. Nem is alkalmazok ilyeneket a méhészetemben. Ellenben mindazon méhészeti felszerelést, amely érintkezésben van a méhekkel, mint pl. az anyarács, következetesen gázlánggal fertőtlenítek.
A korábbi írásaimban már jeleztem, hogy a kaptárjaim télen-nyáron teljes felületen hálózott aljzaton, úgynevezett „kéménykaptár” formában állnak. Nincs is azokban soha gombásodás, penészesedés, meszesedés. Kereteket ilyen okokból soha nem kell cserélnem. Módszeremmel a méheimet mentesítem a hatalmas erőfeszítéseket igénylő takarító munkától. Nem kell gyógyszereket vásárolnom, különösképp, ha ráadásul bioméhész vagyok, nem kell azok alkalmazására időt, energiát fordítanom. Lehet, hogy a téli élelemfogyasztás valamivel magasabb az agyon hőszigetelt kaptárokhoz képest, de az én szerény véleményem szerint ez a többletköltség jelentéktelen. Különben is, az egészséget nem lehet megfizetni, annak nincs ára!
Idézet:
Amikor pedig már fölösleges gyantával is rendelkezünk, akkor a keretfedő hálónk takarító olvasztását úgy is elvégezhetjük, hogy a gyantát most már nem a kaptár oldalfalára fröccsentjük, hanem hullámkartonra. Aztán azokat csíkokra vágva, tekercsbe csavarva előnyösen fölhasználhatjuk a füstölőnkbe. A gyantafüst illata nyugtató hatással lesz a családra, könnyebben boldogulunk a kezelések alkalmával. Végezetül jegyezzük meg, hogy a méheim az alsó aljzathálót soha nem gyantázzák, míg a fölsőt, a keretfedő hálót mindig. A méheink tudják legjobban hol, mire van szükségük!
Azt mondja a szólásmondás, hogy „az okos ember más kárán tanul”. A szerény véleményem szerint még okosabb az, aki más hasznából is tanul!
Bencsik József
Lyon, Franciaország
|
|