Rövid beszámoló a Lyon i méhészeti szervezetek évi közgyűléséről .

Dátum 2009.02.4. 16:19:14 | Téma: Európai Méhész hírei




Bencsik József


Ezen a napon került sor mint szokásos az egészségügyi felügyelet szervezetének úgymint a cooperitiv méhészeti eszközlerakat társulatának közgyűlésére, ugyanakkor a helyi méhésszervezet közgyűlésére. A jelenlévők száma 163. A Lyon-I méhész egyesületnek összesen 526 fizető tagja van. Átlag 13,6 családdal rendelkeznek. A tagság túlnyomó része elérhető Interneten. A Szervezet honlapja nagy sikereknek örvend (az én megjelent írásaimat HYPERLINK "http://www.rhone-apiculture.fr" www.rhone-apiculture.fr is olvassák már Chilében is.) Naponta 60 rákapcsolás, 300 mail üzenet.
Valamennyi társulat elnöke beszámolt ki -ki a saját tevékenységéről, a pénzügyi mérlegről, amelyekről kinevezett ellenőrök számoltak be. Természetesen minden egyes alkalommal hozzászólás majd szavazat. Indulás 13 óra 30, befejezés 19 óra 30. Elismerem egy kicsit hosszú gyülekezeti napok ezek minden évben egyszer.



Idézet:

A helyi, vagyis a törzsszervezet elnöke és a titkárja beszámolt az évi eseményekről, főleg a szervezet által az idén rendezett XVII. országos méhészkongresszus hatalmas sikeréről. Az eseményeket 20 perces film bemutatón láthatta a közgyűlés . A részvételről már a korábbi írásaimban beszámoltam. Az központi országos szervezet (UNAF) elnöke H Clement is lelkesen könyvelte el a kongresszus sikerét és élénken köszönte meg mindazon helyi szervezeti tagot aki önkéntesen vett részt a szervezkedésben, az események levezetésében. Mi több a siker láttán felhívással fordult a közgyűlés jelenlevő tagjaihoz, jelentkezzenek önkéntes besegítőnek a Montpellierben, szeptemberben megrendezendő Apimondia szervezéséhez, lebonyolításához. Tudni érdemes hogy az UNAF és SNA szervezetek közösen vállalták az események megszervezését.
Majd február 1-jén díszebéden fogadta a szervezet elnöke az összes besegítő önkéntest, ahol szinte mindenkinek jutott, kinek milyen, tombolanyeremény. Természetesen tele dicsérettel köszönő szavakkal fogadta az elnök a résztvevőket. Előzőleg bejelentettem hogy magam is szeretnék szót kérni és természetesen elfogadták ajánlatomat.
Miről is volt ebben szó: bejelentettem hogy magyar méhészek szívesen fogadnának francia méhészkollégákat falusi turizmus keretein belül. Meglepetésemre élénk érdeklődés mutatkozott az elgondolás iránt. Voltak akik már címeket kértek; hol melyik országrészen, hogyan, milyen műsorokra számíthatnak. Sajnos még csak kész mintaprogramot sem tudtam fölmutatni ha bár egy ilyen szervezése már folyamatban van (magam vállaltam egy szerkesztés alatt álló honlap francia oldalainak fordítását. Innen az ötlet arról beszéltem a díszebéden.) Jelen voltunk kb. 70- en és ezek közül 11 fő emelte föl kezét, jelezve, hogy máris érdekelve lenne ilyen látogatást tenni Magyarországra
Az elgondolás sikere láttán mielőbb szükség mutatkozik olyan szavatolt becsületes magyar méhészek jelentkezésére az ország minden részéről akik fogadni tudnának francia méhészturistákat, családjaikat, azoknak emberhez méltó szállást, ellátást, több napos programot ajánlanának. Jelentkezni www.europaimehesz.atw.hu honlapon.

Február 8-án ül össze a Lyon-I Francia Magyar Baráti Társulat évi közgyűlése ahol ugyancsak szót kaptam a falusi turizmus beindításának mint elgondolásnak ismertetésére. Ez úttal újabb, sokkal tömegesebb jelentkezőre számítok.
Legalább olyannyira visszahatást szeretnék elérni magyar oldalon. A hangsúly a komolyságon, a becsületességen, a szavatosságon. Tartós sikerre, kibontakozásra csak ilyen feltételek mellett lehet számítani.
A kibontakozó fejleményekről természetesen időnkét ismét szeretnék beszámolni. Úgy hiszem, labdák pattognak máris a magyar pályán, kérdés, lesznek olyanok akik azokat le is kezelik? Legyünk becsületes alkalomvadászok mint a méheink, minden adódó mézelést kihasználnak. A szemfülesek kihasználják az adódó alkalmakat míg az ügyesebbek akár újabb jelentős többletjövedelemhez jutnak.
joseph.bencsik@free.fr .





Ez a hír Európai Méhész Új oldalon folytatódik www.europamehesze.atw.hu -tól jött
http://users.atw.hu/europaimehesz

A sztori URL -je :
http://users.atw.hu/europaimehesz/article.php?storyid=344