Magyar lányok Afrikában.
Dátum 2009.02.6. 19:26:06 | Téma: Európai Méhész hírei
| 
Zakar Erika
Hogyan jutottam el Ghánába?
A történet 2006-ban kezdődött, amikor a Debreceni Egyetem által rendezett Tudományos Diákköri Konferencián részt vett Csontos Gábor, aki arról beszélt, hogy már Afrikában is megfigyelte a nappali lepkéket. Barátnőm, Bodorik Janka fülét azonnal megütötte az „Afrika” szó és úgy döntött felveszi a kapcsolatot a fiúval, majd megtudakolja, hogyan jutott el Afrikába. Megtudta, hogy a Butterfly Conservation of Ghana nevű non profit szervezet indította ezt az utat, melynek célja volt olyan élőhelyek vizsgálata, amelyek majd minden valószínűség szerint szerepelnek a fontos lepke élőhelyek listáján. Még nem sokat tudott a részletekről, amikor felhívott, hogy nem lenne-e kedvem Afrikába menni? Persze lelkesedtem az ötletért. Miden vágyam volt, hogy eljussak egyszer a trópusi esőerdőbe. Ezen beszélgetés alkalmával még fogalmam sem volt róla, hogy megvalósulhat a nagy álom. Hosszú ideig próbálta ki-ki a maga családjával elfogadtatni ezt a csodás tervet. Hozzá kell tennem, ez majdhogynem nehezebb volt, mint az úttal kapcsolatban bármi. Érthető módon a szülői aggódás néha felülkerekedett, mégis legyőzték azért, hogy nekem egy életre szóló élményben lehessen részem.
Miután úgy tűnt, mindketten biztosak vagyunk a dolgunkban, hosszú készülődés vette kezdetét. Szép lassan szedtem össze a szükségesnek vélt dolgokat. Gondolom sokakban először az merül fel, hogy egy trópusi országba készülő önkéntesnek kellenek oltások. Ez így van, nem kevesebb, mint 5 védőoltást kaptunk egyszerre a Budapesti Oltóközpontban. Ezek a következők: Tetanusz, Hepatitis A+B kombinált, gennyes agyhártyagyulladás ellen (Meningococcus meningitis), Hastífusz és a Sárgaláz. Ha a
Kókusztejet iszogatva
Sárgalázról szóló írás nincs benne a Nemzetközi Oltási Könyvben, akkor nem engednek be az országba. Mivel igyekeztem minden lehetséges veszélyre felkészülni, így Kolera elleni szuszpenziót is vásároltam, amit két részletben kellett meginni. Emellett a másik fő veszélyforrás a Malária, ami ellen a Lariam nevű igen erős gyógyszert szedtem már az út kezdete előtt, és a hazaérkezésünk után is. Fontos mozzanat a vízum és a repülőjegy előzetes beszerzése.
A felszerelés összeállítására nagy gondot fordítottam, de mégis kicsit elszámoltam magam a súlyt illetően. A kinn tartózkodás időtartama kérdéses volt, végül két hónap múlva érkeztünk haza. A hátizsák tetemes részét a terepi ruhák töltötték ki, valami kis élelem, ajándék a helyi gyerekeknek, gyógyszerek, rovargyűjtő felszerelés, könyv és még sokan mások. Mindezekkel együtt a két hátizsákom összesen 36 kilót nyomott, ami mint utólag kiderült, hegynek felfelé nem is annyira könnyű…
2007. szeptember 14-én, Ferihegy II-n szálltunk fel egy Agyiptair gépre, és ezzel elkezdődött életem legnagyobb kalandja!
Mi volt a feladatunk?
A Sáfián Szabolcs vezette szervezet elsődleges feladata a természetvédelem, a tudatformálás és kiemelten a nappali lepkefajok védelme, kutatása, vizsgálata. Emellett oktatási, kutatási programok beindítása és az ökoturizmus fejlesztése. A későbbiekben szeretnénk botanikai és egyéb zoológiai, ökológiai kutatásokkal kiegészíteni a programot. A csapatba érkeztek biológushallgatók Szegedről, a már említett Csontos Gábor és mi ketten Jankával. Feladatunk volt a lepkefajokról való adatgyűjtés elősegítése, de emellett e csodálatos ország látványosságait is megtekinthettük.
Pár gondolat Ghánáról…
Államformája köztársaság, fővárosa Accra. Népessége 22,4 millió fő. Az angolt szinte mindenki beszéli, emellett számtalan afrikai nyelv van használatban. A népesség nagy része keresztény. A hivatalos pénznem a cedi (ejtsd: szidi) (GHC)
Gyerekek a városban
Idézet:
Az időeltolódás +2 óra. Éghajlata egyenlítői. A közbiztonság a többi országhoz képest jónak mondható, a helyi lakosság barátságos. Az ország közepén lévő Volta-tó az ország legnagyobb tava.
Munka közben
A közlekedésről
A leginkább használatos közlekedési eszköz a tro-tro. Nagyon hangulatos egy zsúfolásig megtelt kisbuszban utazni, ahol nem meglepő, ha útitársaink között tyúkok is vannak, az utazásért járó összeget pedig az emberek kézről kézre adják, míg el nem jut a pénz összeszedésére hivatott személyhez. Az országban kevés a buszmegálló, ha valaki fel vagy le akar szállni, akkor jeleznie kell a sofőrnek. Vasút hálózat nincs, az utak nem túl jó állapotúak. A legfontosabb útvonalak a tengerparton futnak. Egy európai szintű autópálya található Accra és Tema között. A másik elfogadott közlekedési eszköz a taxi, itt nem számít luxusnak, de tény, hogy csak a jobb módúak tudják megfizetni.
A gasztronómiáról
A húsfélékben főleg a marha, bárány, szárnyasok, kecske szerepel. A halat főleg rizzsel, kukoricával, maniókával, yammal és burgonyával fogyasztják. Mi főleg édes kenyeret ettünk, ami inkább az itthoni kalácsra emlékeztet. Nekem ízlett, de volt, aki gyorsan megunta. Rizsből, yamból, margarinból és édes kenyérből mindig volt készletünk, ezt pedig hús vagy halkonzervvel egészítettük ki. Emellett főleg banán, ananász és kókusz volt a fő táplálékunk. A hagyományos ételek közül többet megkóstoltunk, és némelyeket készítettük is. Ilyen például a Jollofreis, ami húsos pirított rizst jelent. A másik emlékezetes étel a fufu, amit úgy készítenek, hogy a jamot és a plentént (főzőbanán) összetörik, és tésztaszerű masszát készítenek belőle. Ez lesz a köret, majd erre jön a pörkölt. Itt kell megemlíteni, hogy az afrikai emberek általában kézzel esznek. Az étkezés előtt kihoznak egy kis tálban vizet és szappant, hogy mindenki megmoshassa a kezét.
Milyen hatással volt rám Afrika?
Vezetőnk ezekkel a szavakkal illette a ránk váró élményeket: „Felejtsetek el mindent, amit eddig megszoktatok és ne lepődjetek meg semmin.” Azt hiszem ez nagyon jellemző az egész útra.
Az igazi esőerdőben töltött idő csodálatos volt a maga állat és növényvilágával, változatosságával, hangulatával. Emellett a párás levegő próbára tette a testet, az elzártság érzése és az állandó félhomály pedig a lelket.
Az afrikai emberek mindenkivel nagyon kedvesek és már messziről üdvözlik a látogatót. A mentalitás össze sem hasonlítható az itthonival. A külső szemlélő úgy látja, hogy az emberek nem aggódnak a jövőn. Nyugodtak, és csak a mával törődnek. Sokakra jellemző az „édes semmittevés”. Az emberek többsége szegényes körülmények között él, de az ország még így is jobb helyzetben van, mint Afrika többi része. Sokan vándorolnak át Ghánába a jobb élet reményében. Úgy tűnik, egyesek nem is tudják, hogy létezik más élet is, így csendes belenyugvással élnek.
Az Afrikában töltött két hónap alatt úgy érzem sokat változtam. Átalakult az értékrendem. Rájöttem, hogy amit mi problémának tartunk, az igazából nem is probléma.
Félhomályban
Gondoljuk csak végig, hogy milyen mérgesek tudunk lenni, ha egy fél órára nincs áram. Ott a nagyvárosokat kivéve vidéken sehol sincs. Sokszor az is nagyon bosszantó, ha nincs meleg víz. Ott körülbelül egy órát gyalogoltunk az ivó és fürdővízért, ami természetesen hideg volt. Az egy egészen más élet, más értékekkel. Érdekes azon elgondolkodni, hogy néha felesleges dolgokon idegesítjük magunkat, és csak egy ilyen élmény után döbbentem rá, hogy mi az igazán fontos és mi kevésbé. Azt viszont nagyon szomorú volt látni, hogy az emberek mennyire nincsenek tisztában természeti értékeikkel. Pazarolják és szennyezik az erdőket, vizeket és mindent, amit a természet bőkezűen adott.
Piaci forgatag
Kultúra és oktatás
A függetlenség óta folyamatosan bővül a képzés, csökken az analfabéták száma. A 9 éves gyerekek már iskolakötelesek. Érdekes volt számomra, hogy az iskolákban kötelező az egyenruha, és a gyerekek elég jól beszélik az angolt. Az országban több egyetem is működik.
A helyi szövésű kelmékből készült ruhákat hordják a nők. Sikerült is beszereznem egy ilyen csodaszép anyagot, ami a batikolthoz hasonlít.
Fafaragások, fali díszek, karkötők és nyakláncok készítésével igyekeznek megcélozni a turistákat.
Az első megálló Egyiptom
Mivel nincs közvetlen repülőjárat Ghánába, így Cairoban át kellett szállnunk, de a gépünk csak másnap indult, így a légitársaság egy szállodában biztosította számunkra az elhelyezést éjszakára. Szerencsére jutott idő egy kis városnézésre is. Egyszerűen fogtunk egy taxit, és irány a Piramisok. Ha már ott vagyunk, nem hagyhatjuk ki. Meglepődve figyeltük, hogy az emberek a fék helyett a dudát használják, ha bármi történik a forgalomban. Ez nem olyan ellenszenves dolog, mint nálunk, inkább a figyelemfelhívás egyik formája. A szállodánk nagyon pazar volt, de mindannyian tudtuk, hogy utoljára vagyunk ilyen környezetben, így felkészülhettünk a ránk váró szerény körülményekre.
A piramisoknál
Számomra az is megdöbbentő volt, hogy a Piramisok közvetlenül Cairo város mögött találhatóak. Én mindig is úgy képzeltem el, hogy a sivatagban vannak, körös-körül pedig csak homok. A városi fejlődés utolérte ezeket a bámulatos történelmi sírokat, és megmentésük egyre nehezebb feladat a szakértőknek. Ennek fő oka, hogy Egyiptom legfőbb bevételi forrása a turizmus.
Legközelebb a Ghánában töltött idő helyszíneit szeretném bemutatni, az ott folyó munkával.
Zakar Erika
Ha bárkinek kérdése van, az alábbi címre küldheti, és szívesen válaszolok:
zakareri@freemail.hu
|
|