Dátum 2011.11.11. 21:03:27 | Téma: Európai Méhész hírei
Régebbi hír újra előtérbe hozva kiegészítve egy videóval .
Csuja László
Varroa destructor, leánykori nevén Varroa jacobsoni nevű atkafaj nagyon sikeres parazitája a méheknek. Mielőtt bárki abban reménykedne, hogy az Apis mellifera, tehát a mi szívünknek oly kedves mézelő méhünk valaha is meg fog szabadulni a varroa atkától, ki kell ábrándítanom, ez sajnos - emberi segítség nélkül - természetes úton már sohase fog megtörténni.
Ezt a nagyon sarkos kijelentésemet mire alapozom? Véleményem szerint valamikor az emberi történelmi idők előtt a mézelő méh Dél-kelet Ázsiában és az Indiai szubkontinensen is élt, tehát a nagy Eurázsiai Lánchegység ázsiai részének déli és keleti oldalán, de sajnos a varroa atka kipusztította ezekről a területekről. Miért merek ilyet állítani, amikor a mindennap forgatható magyar szakirodalom szerint az Indiai szubkontinensre és Dél-kelet Ázsiába a mézelő méhet az európai tengeri nagyhatalmak gyarmatosítással vitték be?
Az indokláshoz a biológia tudománya által felismert törvényszerűségeket használom. Közismert és elfogadott, sőt többszörösen bizonyított álláspont szerint a szárazföldi élővilág egy-egy csoportja földrajzilag jól körülhatárolható területről származik és ezen a területen van az adott állat vagy növénycsoportnak a legnagyobb fajgazdagsága. Az ilyen területet nevezik géncentrumnak. Pl. a mai tudásunk szerint Törökország területén van a búza és rokonainak géncentruma. Ott nagyon sok vad rokona él a ma termesztett gabonáinknak. A kukoricának pedig Közép Amerikában van a géncentruma. A nemesítők a géncentrumokból gyűjtik be az őseredeti génállományú nemesítési "alapanyagokat".
A mézelő méhek közvetlen rokonai alkotják az Apis nemzetséget. Az Apis melliferán kívül az Apis cerana (Apis indica) bír nagyobb gazdasági jelentőséggel, míg a többi három faj (A. dorsata, A. florea, A. andreniformis) szinte semmiféle gazdasági jelentőséggel nem bír. Ezek egyetlen lépen élnek a szabad ég alatt. Az említett fajok munkásainak együttműködése és családdá szerveződése nem olyan tökéletes, mint a mézelő méheké. Jellemző sajátosságuk ezen kívül, hogy diploid kromoszómaszámuk 16, szemben az Apis melliferára és Apis ceranara jellemző 32-es kromoszóma szerelvénnyel. Az India szubkontinensen és Dél-kelet Ázsiában az Apis mellifera-n kívételével az összes Apis faj ott él. Ugyanitt van az őshazája a Varroa jacobsoni atkának is. Miért nem találtak az európai felfedezők, tudósok Apis mellifera méhállományt Indiában és Dél-kelet Ázsiában?
Ha az Apis nemzetség az Indiai szubkontinensen alakult ki, tehát ott van a géncentrum, akkor a mi mézelő méhünk az Apis mellifera is ott élt. Márpedig a gyarmatosítók leírásából tudjuk, hogy csak mézelő méhhez nagyon hasonló Apis cerana-t, az Apis mellifera "szegény kistestvérét" találták és az őslakosok azzal méhészkedtek. Ha rátekintünk egy Apis cerana méhcsaládra és mellette egy Apis mellifera méhcsaládra, akkor az A. cerana valóban úgy néz ki, mint a szegény rokon a gazdag rokon mellett. Az Apis cerana életmódjára jellemző, hogy zárt helyen, több függőleges lépen él. A faj egyedei, maguk a lépek és a lépsejtek is kisebbek, mint a mézelő méheknél. Ma már Indiában a hazaihoz hasonló kaptárakban tartják az A. cerana-t, mert bár az európai mézelő méh többet gyűjt és más tulajdonságai is kedvezőbbek, de a méhellenségekkel szemben az A. cerana ellenállóbbnak bizonyult (tipikus példa erre a Varroa jacobsoni atka). Az A. cerana a mézelő méhekhez nagyon hasonló szociális életet él. Evolúciós fejlődési sajátosságaik miatt két külön fajnak kell tekintetnünk őket - számos hasonló tulajdonságuk ellenére is. Olyannyira hasonlók a tulajdonságok, hogy ha az Apis cerana méhcsaládba beteszik az Apis mellifera, tehát a mézelő méh fiasításos kereteit, akkor a cerana dolgozók felnevelik a kakukkfiókaként betett mellifera dolgozókat. De természetesen két külön fajról kell beszélnünk, mivel ez két faj nem képes egymással párzani és mesterségesen se sikeres a megtermékenyítés, tehát az termékeny utód létrehozás is kizárt.
Az Apis cerana-ról számos helyen leírják, hogy kiválóan védekezik a Varroa jacobsoni atka ellen.
1. A leírások szerint az A. cerana a saját testéről könnyedén leszedi és átharapja a varroa atkát. 2. Az A. cerana évente viszonylag rövid ideig - 2 hónapig - nevel herét, szemben a mézelő méhvel, amelyik csak Szent Iván éj útán kezdi csökkenteni a herefiasítást és hordástalanság esetén űzi ki a fészekből a herét, de szinte egész petézési szezonban előfordul a méhcsaládban herefiasítás. Az A. cerana fészkében nagyon rövid ideig tud az atka intenzíven szaporodni. 3. A legújabb kutatások szerint a sejtméret nagyságával arányosan nő az atkafertőzöttség. Az A. cerana kisebb testű méh, mint az A. mellifera és a dolgozó sejtek átmérője 4.1-4.7 mm, míg az A. mellifera, tehát a mézelő méhcsaládban a természetes lépsejt átmérő 4.4-5.1-ig változik, tehát általában nagyobb. Sőt a ma használatos műlépek sejtmérete a természetes sejt átmérőnél is nagyobb 5.2-5.5 mm. 4. Az A. cerana nem szereti a megbetegedett lépeket takarítani és a bábingből kikelő méhecskének sem segít. Miért jó ez, hiszen első megközelítésben azt mondanánk, hogy az A. cerana rendetlen? Ha rátekintünk egy A. cerana lépre, akkor elhagyott gondozatlan lyukas részeket, sőt megzápult fedett fiasítást is látunk. Ugyanis az A. cerana a betegséggel sújtott léprészek gondozását felhagyja és a beteg méheknek sem segít a kikelésben, tehát nem rágja körbe a sejtfedelet. Ezért aztán az a here, amelyiket annyira legyengített a varroa atka, hogy nem tudja magát kirágnia a bábingből, a bábingben pusztul el a termékeny nőstény atkákkal együtt. Az ilyen atkafertőzött és méhhullával töltött lépdarabot az A. cerana dolgozók elhagyják, egyáltalán nem gondozzák. Az A. mellifera viszont segít a méhecskének a kikelésben, sőt állandóan takarítja a lépeket és a fertőzött, halott fiasítás fedelét lerágja a hullát kihúzgálja a lépsejtekből és kicipeli az odúból, kasból, kaptárból. 5. Ha a lépek fertőzöttsége és a sok felhagyott lépterület már zavarja az A. cerana méhcsaládot a fészek kiképzésében, akkor a család teljes fiasításos fészket otthagyja, elrajzik, és új helyen új életet kezd. Így megszabadulnak a fertőzések forrásától az öreg, beteg lépektől. A mi mézelő méhünk csak végső kétségbeesésben, éhező állapotban teszi ezt meg. Úgy is nevezzük az ilyen méhrajt, hogy éhraj. Ezek az éhrajok nem olyan sikeresek a túlélésben, mint a tavasz végi szaporodást jelentő rendes rajok, hiszen nincs feltöltve a raktárkészletük.
Ha a méhek rokonai vígan élnek az Indiai szubkontinensen és egész Dél-kelet Ázsiában, akkor miért nem találtak a Földnek ezen a virágokban gazdag táján a felfedezők és gyarmatosítók mézelő méhet? Feltételezem, hogy az emberi történelmi idők előtti történelemben a Himalájától délre is élt a többi Apis fajjal együtt az Apis mellifera is. A Varroa jacobsoni atkával éppen úgy találkozott a mézelő méh, mint a többi Apis faj, de már akkor se tudott szelektálódni olyan sikeres génállományú mézelő méh, ami képes lett volna a varroa atkával együtt élni. Így aztán a Varroa jacobsoni erről a vidékről végleg kipusztította a mézelő méhet, de a többi Apis faj pl. az Apis cerana megtanult együtt élni a varroa atkával és ezért ma is ott élnek Indiában és Dél-kelet Ázsiában. A mézelő méhet a gyarmatosítók, kereskedők valószínűleg a XVII-XVIII. században vitték be újra Indiába és az Indonéz szigetvilágba. És elég volt 2-300 év, hogy a Varroa jacobsoni újra megszeresse régi gazdájának a jó ízű vérét.
Meggyőződésem, hogy ha egyszer már képes volt a varroa atka kipusztítani a mézelő méhet, akkor ezt újra képes megtenni. Az emberi történelem előtti korban az Európában és Afrikában élő mézelő méhet megvédték a hegyek a tengerek, amiken az Apis cerana és a rajta levő varroa atka nem tudott átmenni. Az ember ezt a természetes korlátot átlépte és most már a természet nem védi a mézelő méhet a varroa atkától. A mézelő méhnek, Apis melliferának az élete és halála teljes mértékben az ember kezébe került. Most már mi vagyunk a teljes felelősei ennek az állatfajnak.
Ennyi kiábrándító tény és gondolat után van értelme beszélni a varroa toleráns mézelő méhről? Van is, nincs is. Álláspontom szerint, ha azt értjük a varroa tolerancián, hogy emberi segítség nélkül a mézelő méh képes lesz valaha védekezni a varroa atka ellen, akkor erre azt kell mondanom, hogy elérhetetlen, irreális cél. Azt javasolom, hogy ne annyira varroa toleráns méhről beszéljünk, hanem varroa toleranciát fokozó technológiákról, sőt az a leghelyesebb, ha varroa atka elleni biológiai védekezésről beszélünk.
Milyen eszközök vannak a kezünkben?
1. Szelekció. Olyan A. mellifera vérvonalak nemesítése, ami több szempontot egyesítve csökkenti a varroa fertőzöttséget. Pl. A méhcsalád herét csak két hónapig fiasítson, a saját testéről jobban le tudja szedni a varroát és el is pusztítsa azt, a varroa számára kedvezőtlen fészekhőmérsékletet tartson fenn. stb. 2. Herefiasítás rendszeres irtása. 3. A méhcsalád rendszeres rajállapotba helyezése. 4. Kutatók mérése és az afrikanizált méhrajokon gyűjtött tapasztalatok szerint a kisebb lépsejtméretű lépek alkalmazása akár 50 %-kal képes csökkenteni a varroa fertőzöttséget. 5. Olyan feromonok felfedezése és sikeres alkalmazása, ami becsapja, eltéríti a varroa atkát, de a mézelő méhcsalád életét nem zavarja.
A felsorolt 5 módszer közül a 2., 3., 4., módszer a legkönnyebben kivitelezhető. A herefias irtását és a rajosítást sokan alkalmazzák. A természetes sejtméretű műléphez közeli méretűt már gyártanak USA-ban és Nyugat-Európában is. Az eredmények biztatóak, a varroa fertőzöttség valóban kisebb a kisebb sejtes műlépeken.
A legtöbb eredmény a varroa atka elleni küzdelemben nem a 2., 3., 4., módszerrel és nem is a szelekcióval, hanem a feromonokkal érhető el. Ha sikerülne a varroa atka nőstényeket a fészken kívülre csalogatni valamilyen erős feromonnal egy olyan helyre, ahol nem talál méhlárvát, akkor a Varroa destructort Dél-kelet Ázsia kivételével maradéktalanul ki lehetne takarítani a Földről. De vajon érdeke lesz ez egy gyártócégnek, hogy 7 évig óriási profitot kaszál és utána a termék piaca szinte teljesen eltűnik?
