Falusi turizmusról rendelet , érdemes átnézni !

Dátum 2009.04.15. 21:33:04 | Téma: Európai Méhész hírei






110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelet
a magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról
A belkereskedelemről szóló 1978. évi I. törvény 40. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a Kormány a magánszállásadói tevékenység gyakorlásának feltételeit a következők szerint szabályozza:
1. § (1) A rendelet hatálya a lakást vagy üdülőt idegenforgalmi célból hasznosító magánszemélyre, valamint a lakását idegenforgalmi célból hasznosító gazdálkodó szervezetre (a továbbiakban együtt: szállásadó) és az így hasznosított szálláshelyet igénybe vevő vendégre terjed ki.
(2) A lakás vagy üdülő idegenforgalmi célú, üzletszerű hasznosítása a fizetővendéglátás, valamint a falusi szállásadás. Nem minősül a lakás (üdülő) idegenforgalmi célú hasznosításának a lakásbérlet, a házbérlet, az albérlet és az ágybérlet.
(3) E rendelet alkalmazása szempontjából fizetővendéglátás a városban, a kiemelt gyógyhelyen, a kiemelt üdülőhelyen, a gyógy- vagy üdülőhelyen folytatott szállásadói tevékenység. E rendelet alkalmazása szempontjából a kiemelt gyógyhelynek, a kiemelt üdülőhelynek, illetve a gyógy- és üdülőhelynek minősülő települések jegyzékét a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.
(4) E rendelet alkalmazásában falusi szállásadásnak minősül a (3) bekezdésben nem említett községben és a már kialakult tanyás térségben folytatott idegenforgalmi célú szállásadói tevékenység.
(5) A gazdálkodó szervezet az általa jogszerűen használt lakást az idegenforgalmi célú hasznosítás keretében - ha jogszabály másképp nem rendelkezik - a fizetővendéglátásra, illetve a falusi szállásadásra vonatkozó szabályok szerint hasznosíthatja.
(6) A tevékenység akkor minősül idegenforgalmi célú szállásadói tevékenységnek, ha a lakás, illetve az üdülő hasznosítása ugyanannak a vendégnek a részére egyhuzamban a 30 napot nem haladja meg.
(7) Magánszállásadói tevékenység a magánszemély lakásának vagy üdülőjének, valamint a gazdálkodó szervezet lakásának, illetve azok egy részének és a hozzájuk tartozó helyiségeknek és területeknek idegenforgalmi célú üzletszerű hasznosítása a vendég részére. E rendelet alkalmazása szempontjából üdülő az az egyedi lakó- vagy üdülőegység, amely család(ok) elszállásolására alkalmas, és a külön jogszabályban foglaltak szerint osztályba sorolható (minősíthető).
(8) Egy címen csak egy személy - közös háztartásban élő személyek közül az egyik - vehető nyilvántartásba, és végezhet szállásadói tevékenységet. Ugyanazon a címen magánszemély és gazdálkodó szervezet egyidejűleg nem folytathat idegenforgalmi célú szálláshely-hasznosító tevékenységet.
2. § (1) A szállásadó a szállásadói tevékenységet akkor folytathatja, ha - kérelmére - a szálláshely szerint illetékes település jegyzője (a továbbiakban: jegyző) az államigazgatási eljárás általános szabályai szerint közhitelű hatósági nyilvántartásba vette. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a szállásadó nevét (cégnevét), lakáscímét (székhelyét), a szálláshely címét, továbbá a szálláshely osztályba sorolását, illetve a falusi szálláshely minősítését. A közhitelű nyilvántartás mintáját a rendelet 5. számú melléklete tartalmazza.
(2) A jegyző a nyilvántartásba vételről igazolást ad ki a szállásadónak. Ebben fel kell tüntetni a szállásadó nevét (cégnevét), lakcímét (székhelyét), nyilvántartásba vételi számát, a hasznosított ingatlan címét és osztályba sorolását (minősítését).
(3) A szállásadó nyilvántartásba vétele egyben azt is jelenti, hogy a szállásadó a statisztikai adatszolgáltató kötelezettségét tudomásul vette.
(4) A jegyző által történt nyilvántartásba vétele nem mentesíti a szállásadót a más jogszabályban előírt bejelentési kötelezettsége, illetve egyéb olyan kötelezettsége alól, amely a szállásadói tevékenysége következtében keletkezik.
3. § A szállásadó köteles a bejáraton kívül jól látható módon jelezni, hogy ott magánszálláshely vehető igénybe, valamint a szálláshelyen belül - jól látható módon - feltüntetni a szállásadó nevét, hatósági nyilvántartásba vételi számát és a szálláshely árát. A fizetővendéglátó szálláshelyen - az említetteken túlmenően - fel kell tüntetni a szálláshely osztályba sorolását, falusi szálláshely esetén pedig a minősítését.
4. § (1) A szállásadó köteles az e célra formanyomtatványként rendszeresített vendégkönyvet vezetni, amelyet a használatbavétel előtt a jegyző hitelesít. A vendégkönyvben - annak használatbavétele előtt - fel kell tüntetni a megnyitás időpontját. A vendégkönyvek beszerzéséről, a nyilvántartás folyamatos vezetéséről a szállásadó köteles gondoskodni. A vendégkönyv vezetésének mintáját a rendelet 4. számú melléklete tartalmazza.
(2) A vendégkönyvnek - a vendég saját kezű aláírásával - a következőket kell tartalmaznia:
a) a vendég vezeték- és utóneve, születési helye és ideje, külföldi vendég esetén a vezeték- és utóneve, születési ideje, az állampolgársága, illetve hontalan státusa,
b) a vendég lakcíme, személyi igazolványának száma, külföldi, illetve hontalan vendég esetén útlevelének száma, a vízum vagy a tartózkodási engedély száma,
c) a szálláshelyen való tartózkodás kezdő és befejező időpontja.
(3) A vendégkönyvet a szállásadó köteles a tárgyév végén lezárni és ezt a tárgyévet követő január hó 15. napjáig a jegyzővel záradékoltatni. A vendégkönyvben szereplő adatok alapján a szállásadó köteles évente a tárgyévet követő január hó 31. napjáig a jegyzőnek írásban jelenteni a tárgyévben fogadott vendégek és az általuk eltöltött vendégéjszakák összesített számát külföldi és belföldi bontásban. A jelentés személyes adatokat nem tartalmazhat. A jelentés mintáját a 3. számú melléklet tartalmazza.
(4) A vendégkönyvbe az állami és önkormányzati adóhatóság, valamint az idegenrendészeti hatóság, a bűnüldöző, igazságszolgáltatási és nemzetbiztonsági szervek tekinthetnek be, illetve igényelhetnek abból adatokat.
(5) A szállásadó a 30 napot meghaladó folyamatos tartózkodás esetén köteles a szállást igénybe vevő külföldi, illetve hontalan figyelmét a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvényben és a végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott szálláshely-bejelentési kötelezettség teljesítésére felhívni, vagy mint szállásadó a külföldit bejelenteni, továbbá a Magyar Köztársaság területén élő, az 1992. évi LXVI. törvény hatálya alá tartozó állampolgárok figyelmét e törvény 26. §-ában foglalt kötelezettség teljesítésére felhívni.
(6) Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 170/2001. (IX. 26.) Korm. rendeletben a vendégkönyvre előírtak az irányadók.
5. § A szállásadó köteles a szálláshelyet fizetővendéglátás esetén osztályba sorolni, falusi szállásadás esetén minősíteni, továbbá a közegészségügyi, tűzvédelmi előírások betartásáról, valamint a szálláshely rendeltetésszerű használhatóságáról, a berendezési és felszerelési tárgyak karbantartásáról folyamatosan gondoskodni.
6. § A szállásadó köteles a jegyző, a fogyasztóvédelmi ellenőrzésre feljogosított szervek és más szakhatóságok (pl. állami népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálat, idegenrendészeti szervek, adóhatóság) részére a szálláshelyre való belépést, valamint az ellenőrzés lebonyolítását biztosítani.
7. § (1) Törölni kell a hatósági nyilvántartásból azt a szállásadót,
a) aki a rendelet rendelkezéseinek a hatóság felszólítása ellenére ismételten nem tesz eleget,
b) aki a vendégkönyvet nem hitelesítteti,
c) aki a hatósági nyilvántartásból való törlését kéri.
(2) A törlést elrendelő határozat jogerőre emelkedésétől számított egy éven belül nem vehető ismételten nyilvántartásba az a szállásadó, akit a nyilvántartásból az (1) bekezdés a) vagy b) pontja alapján töröltek.
8. § A jegyző a magánszállásadás nyilvántartását, valamint a 4. § (3) bekezdésében foglalt jelentés adatait statisztikai célokra a Központi Statisztikai Hivatal, adónyilvántartási célokra a székhelye szerinti állami adóhatóság rendelkezésére bocsátja.
8/A. § A tevékenységének megszüntetését a szállásadó köteles 15 napon belül a jegyzőnek írásban bejelenteni. A jegyző ezt a körülményt a közhitelű nyilvántartásban feltünteti.
9. § (1) Ez a rendelet 1997. július hó 1. napján lép hatályba.
(2) A rendelet hatálybalépésekor fizetővendéglátó, illetve falusi szállásadó tevékenységet folytató szállásadók a rendelet hatálybalépését követő három hónapon belül kötelesek magukat a jegyzőnél nyilvántartásba vetetni. 1997. október 1-jétől fizetővendéglátó, illetve falusi szállásadó tevékenységet csak az folytathat, akit e rendelet előírásai szerint nyilvántartásba vettek.
(3) A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 80. § f) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, figyelemmel az Szja tv. 57/A. § (5) bekezdésére is, a tételes átalányadózás keretében folytatott fizetővendéglátó tevékenységre vonatkozó eljárási szabályokat, továbbá az említett tevékenységet folytatók tételes átalányadózás választásának feltételeit és áttérési szabályait a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.
(4)
(5)
(6) Az Szja tv. 1. számú mellékletének 4.12. pontja alkalmazásában e rendelet 1. számú melléklete 1998. január 1-jén lép hatályba.
1. számú melléklet a 110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelethez
Kiemelt gyógyhelynek, kiemelt üdülőhelynek, 
gyógy- vagy üdülőhelynek minősülő községek
A rendelet 1. §-a (3) bekezdésének alkalmazása tekintetében kiemelt gyógyhelynek, kiemelt üdülőhelynek, gyógy- vagy üdülőhelynek minősülő községek a következők:
Baranya megye:
Abaliget
Harkány
Orfű
Borsod-Abaúj-Zemplén megye:
Miskolc/Lillafüred
Fejér megye:
Velence
Győr-Moson-Sopron megye:
Balf
Heves megye:
Gyöngyös/Kékestető
Parád
Szilvásvárad
Pest megye:
Leányfalu
Visegrád
Somogy megye:
Balatonberény
Balatonfenyves
Balatonkeresztúr
Balatonmáriafürdő
Balatonszárszó
Balatonszemes
Balatonszentgyörgy
Balatonöszöd
Igal
Zamárdi
Tolna megye:
Fadd-Dombori
Vas megye:
Bükfürdő
Veszprém megye:
Alsóörs
Aszófő
Ábrahámhegy
Badacsonytomaj
Badacsonytördemic
Balatonakali
Balatonaliga
Balatonkenese
Balatonszepezd
Balatonudvari
Balatonvilágos
Csopak
Örvényes
Révfülöp
Szigliget
Tihany
Zánka
Zala megye:
Balatongyörök
Gyenesdiás
Vonyarcvashegy
2. számú melléklet a 110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelethez
A tételes átalányadózás szabályai
I.
1. Az 1. § (3)-(4) bekezdésében meghatározottak szerinti - lakásban vagy üdülőben folytatott - fizetővendéglátó, illetőleg a falusi szállást hasznosító szállásadó (a továbbiakban a tételes átalányadó szempontjából együtt: fizetővendéglátó) tevékenységet folytató magánszemély - kivéve, ha e tevékenységét egyéni vállalkozói igazolvány alapján végzi - a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 57/A. §-ában foglaltak szerint jogosult a tételes átalányadózás választására, ha a tevékenység céljára csak egy lakást (üdülőt) hasznosít. Ha a fizetővendéglátó tevékenységet folytató magánszemély több lakást (üdülőt) hasznosít, akkor az Szja tv. általános szabályai szerint adózik.
A falusi vendégfogadást folytató szállásadót az Szja tv.-ben meghatározott adómentesség akkor illeti meg, ha egy lakást hasznosít, és az abból származó árbevétele nem haladja meg az Szja tv. 1. számú mellékletében meghatározott adómentes mértéket. Ha a falusi szállásadó több lakást hasznosít, akkor az Szja tv. általános szabályai szerint adózik.
2. A tételes átalányadózás alkalmazása szempontjából az 1. § (2) bekezdése alkalmazásában lakásbérletnek, házbérletnek, albérletnek, ágybérletnek minősül a szálláshely vagy annak egy részének egybefüggően 30 napnál hosszabb idejű hasznosítása ugyanannak a vendégnek a részére.
II.
1. A fizetővendéglátást folytató magánszemély a rendelet 2. §-a szerinti közhitelű hatósági nyilvántartásba vételt követő 15 napon belül a lakóhelye szerint illetékes állami adóhatóságnál bejelentkezik, és azzal egyidejűleg az önkormányzati jegyző által kiállított igazolást bemutatja. A bejelentkezéskor a magánszemély köteles az adóhatóságot tájékoztatni arról, hogy a tevékenysége keretében hány lakást hasznosít. A bejelentkezéssel egyidejűleg - az I/1. pontban meghatározott feltétel fennállása esetén választható a tételes átalányadózás is, amely tényről az adóhatóság a magánszemélyt igazolással látja el a kifizető felé történő felhasználás céljából. A falusi szállásadónak ezt a választási lehetőséget akkor kell figyelembe vennie, ha egy lakást hasznosít és az abból várható évi bevétele az Szja tv. 1. számú mellékletében meghatározott adómentes összeghatárt meghaladja.
2. A rendelet 7. §-a szerinti eljárás nem érinti a tételes átalányadó adott évi összegére vonatkozó fizetési kötelezettséget.
3. számú melléklet a 110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelethez
A vendégforgalom összesített adataira vonatkozó jelentés
A magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról szóló 110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelet 4. §-ának (3) bekezdése alapján nyújtott adatszolgáltatás a szálláshelyen lebonyolított vendégforgalomról (magánszálláshely címe: ..............................):






Vendégek száma (fő)
Vendégéjszakák száma*

Belföldi



Külföldi



Összesen






* Vendégéjszaka: vendégek száma szorozva az általuk eltöltött éjszakák számával (pl. 2 fő 4 éjszakás tartózkodása esetén a vendégéjszakák száma: 8).
4. számú melléklet a 110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelethez

A vendég


Külföldi útl.

Szálláshelyre


vezeték
Külföldi

vízum vagy
Belépés
érkezés
távozás

Sor-
és utóneve,
(hontalan)

tart. eng.
(határállomás)

Vendég aláírása
szám
külföldinél + 
állampolgárság 
vagy hontalan 
státus
születési 
helye és ideje
Lakcím
száma 
Belföldi 
személyi ig. 
 száma
helye és ideje

időpontja































































































































5. számú melléklet a 110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelethez
Nyilvántartás a .................. önkormányzat területén működést kezdő, megszűnt, üzemeltetési kört módosított magánszálláshelyekről
A nyilvántartásba vétel
A szálláshely
A szálláshelyet üzemeltető szolgáltató
 időpontja     címe       címe 
 
indo- 
ka 
 
év 
 
hó 
 
nap 
 
sor- 
száma 
 
jele 
 
típu- 
sa 
 
megneve- 
zése 
irányí- 
tó- 
szám belterü- 
letnél 
út/utca/tér 
megne- 
vezése ház- 
szám, 
külte- 
rület- 
nél 
hrsz. 
nyil- 
ván- 
tartá- 
sa 
szoba- 
szám 
(db) 
férő- 
hely- 
száma 
(db) 
 
típu- 
sa sta- 
tisz- 
tikai 
szám- 
jele 
 
neve 
irányí- 
tó- 
szám 
 
település 
 
utca, 
házszám a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u        ..................  ..................       ..................  .................. ..................        ..................  ..................       ..................  .................. ..................        ..................  ..................       ..................  .................. ..................        ..................  ..................       ..................  .................. ..................        ..................  ..................       ..................  .................. ..................        ..................  ..................       ..................  .................. ..................        ..................  ..................       ..................  .................. ..................        ..................  ..................       ..................  .................. ..................        ..................  ..................       ..................  .................. ..................        ..................  ..................       ..................  .................. ..................        ..................  ..................       ..................  .................. ..................        ..................  ..................       ..................  .................. ..................        ..................  ..................       ..................  .................. ..................        ..................  ..................       ..................  .................. ..................        ..................  ..................       ..................  .................. ..................        ..................  ..................       ..................  .................. ..................





Ez a hír Európai Méhész Új oldalon folytatódik www.europamehesze.atw.hu -tól jött
http://users.atw.hu/europaimehesz

A sztori URL -je :
http://users.atw.hu/europaimehesz/article.php?storyid=374