A francia Méhészet Technikai Intézet újraalapítása.

Dátum 2010.01.16. 0:23:46 | Téma: Európai Méhész hírei



Bencsik Jozsef


A francia Méhészet Technikai Intézet újraalapítása.

A francia FVM évek óta hivatkozik a tájékozódási hiányokra az ágazatban. Nemrég (2005) a francia parlament egy « Méhészeti komisszió »-t nevezett ki M. Saddier parlamenti képviselő vezetése alatt a helyzet kivizsgálására. Az eredményekről 2008 -ban megtartott nemzeti kongresszuson a méhészek előtt is elhangzott egy beszámoló.

Nem véletlenül volt szűkség ilyen magas szintű lépésekre, hiszen a méhészszervezetek perbe fogták és pert nyertek több esetben a mérgeket gyártó cégek ellen. Ugyanakkor évek óta tiltakoznak az FVM -ben pl. és többek között a sorozatos és tömeges mérgezések miatt előállt méhpusztulások miatt. Az ügyben ugyanis az FVM is beavatott. Nem utolsó sorban felelős is, hiszen, végül is ő engedélyezte a vádolt mérgek forgalmazását.

Legutóbb (09/11/25) a francia FVM összehívta azokat a szervezeteket, társulatokat, akik érdekelve lennének az új, úgymond független Méhészeti Intézet ügyei felelősségében. (lásd Abeille de France, valamint Abeilles et Fleurs szaklap 2009/12 vezércikkeit)

Súlyos nézeteltérések adódtak azonban máris, miután az FVM a korábbi hasonló, de rosszul működő intézet alapszabályainak alkalmazását ajánlotta az új intézetet megalkotására. Ebben a régi intézményben azonban és többek között olyan tudományos vezetőségi tagok is döntő szerepet kaptak, akiknek szolgálatát a mérgeket gyártó cégek is fizették. Ezek természetesen minduntalan nem a méhészek, hanem a fizető alkalmazok érdekében foglaltak állást. Közöttük olyanok is, amelyek a szeres növényvédők érdekeit képviselték és nem utolsó sorban az intenzív agrárium, vagyis az elsőszámú növényvédő szerhasználók képviselői. Ilyen körülmények között, élénken és egyhangúlag tiltakoztak a méhészszervezetek és nem fogadták el az új intézmény megalkotására indított miniszteri ajánlatot.

Szerintük az új szervezet összetétele és alapszabálya kizár minden olyan módosító, építő ajánlatot, amelyet a méhészeti szervezetek indítványoznának. Ők olyan méhészet –technikai intézményt szeretnének, amelyben döntő szerephez jutnának. Mindenesetre sikerült ez ügyben időközben újabb megbeszélést kikövetelniük az FVM-ben. Várjuk az eredményekről a beszámolókat a szaklapokban.

Az új Intézet jogkörébe tartozna első sorban és többek között a méhészetágazati tudományos vizsgálatok « protokoll » szabályainak meghatározása, a módszerek kidolgozása, beszámolók megállapításainak, tárgyilagosságának szavatolása.

Az új Intézet magalakulása három év óta húzódik. Ez idő alatt a szergyártóknak sikerült forgalomba hozniuk újabb és újabb szereket, amelyek közel sem veszélytelenek a méhekre, de még az emberekre is. Lásd a « Cruiser » szer használatának újra engedélyezését.

Tudni érdemes, hogy a szerek forgalmazási engedélyének megindokolása kizárólag maga a gyártó által végzett kísérletekre támaszkodik. A gyártóknak persze nem érdeke olyan kimutatási eredményeket is felmutatnia, amelyek valamilyen módon káros, esetleg veszélyes hatással járnának, nem csak a méhekre hanem az emberekre is, legyen az kismértékben, avagy hosszú lejáraton.

Teljesen érthető tehát, amikor a méhészek olyan semleges önálló intézmény felállítását követelik, amelyben a szerek gyártóinak nincs képviselete és amelyben azoknak semmilyen formában nincs beleszólása.

Szerencsére a méhészszervezetek erősek, harcra készek, nem hagyják magukat. Nem ok nélkül nyertek többszörösen bírósági pert a mérgezők ellen. Együttműködnek számos állatvédő, természet- és környezetvédő, fogyasztóvédő társulatokkal, azok értesülésközvetítő szerveivel, kiadványaival. Ugyanakkor nem haboznak, gyakran felhívni a tömeghírközlő eszközök figyelmét a felmerült problémákra. A saját szaklapjaikban leközlik az FVM főtisztviselőihez intézett levelezésüket, kifogásaikat, követeléseiket. Esetenként szívesen leközlik a rokontársulatok megjegyzéseit, követeléseit.

Érdemes megjegyezni például, hogy ez utóbbiak között van olyan is, amely úgy nevezte meg magát mint « Az Eljövendő Nemzedék Érdekvédő Társulata ». Ez utóbbi társulat, magyarul « ferdesége » abból áll, hogy feltételezi, hogy a kémiai szerek egyre általánosított és nagyméretű alkalmazásával nem csak azonnali károsodás, betegségveszély áll be, hanem annak következményei később is, az eljövendő nemzedékre is veszélyt jelentenek. Elkerülhetetlenül rombolják a környezetet, megfertőzik a talajvizeket… Ezen károk többségét, nagyságát, a veszélyeket a ma élő nemzedék nem tudja bizonyítani. Amikor majd az unokáink váltanak fel bennünket, akkor már késő lesz. Az idő kerekét nem lehet visszafelé forgatni ! « Az óvatosság a biztonság anyja », állítja egy helyi « ferde » közmondás.

Természetesen lehetne még tovább ecsetelni a francia „ferde” helyzetet. De semmire se szolgál, ha azt Magyarországon figyelembe se veszik, mi több annak felfedését egyenesen akadályozzák, ha lehetne, hivatalosan is betiltanák.

Magyarországon ugyanis nem létezik « ferde » helyzet. Legalábbis nem olvashatunk ilyenekről a magántulajdonban lévő monopol méhészeti szaklapban. Úgy vélődik, amennyiben ilyesmiről nincs tudomás, akkor az nem is létezik. A természetben a strucc madár is így jár el.

Mindenesetre, sehol egy szó az országban a francia helyzethez hasonló igényekről. Nem tudunk semmiféle nézeteltérésről az FVM főtisztviselői és az egységes méhészszervezet ügyvezetése között. Minden rendben « egyenesben », az FVM-mel összhangban megy. Nincs semmi szükség holmiféle francia balga ferdeségeket emlegetni!

Az sem véletlen, ha az egyetlen méhészeti szaklapban, oldalszámra menő hirdetéseket, gyermekrajz és egyéb pályázatokról olvashat a magyar méhész, a méhmérgező cégek címere alatt. Nyilván érdemleges jövedelem származik abból nem csak a Méhészet szaklap tulajdonosainak, szerkesztőségének, hanem a szerek gyártóinak is. Ráadásul, a méhészek még fizetnek is a szaklapért. Így eljárni nem „ferdeség”. Megy ez kérem „egyenesben” remekül a magyar méhészek zsebére.

Az ilyen helyzeteket feltárni? Az aztán az igazi „ferdeség”!!! Be kell azt tiltani!!! Nem véletlen, ha a Dr. T Gy www.europaimehesz.atw.hu honlapon megjelent nyilvános tiltó felhívását szívesen aláírta a méhészszervezet ügyvezetési elnöke is. A lényeg a pénzben! A többi meg nem számít. Ki törődik ma, melyik szaklap, melyik méhészszervezet Magyarországon a méhek veszélyes helyzetével, megmérgezéssel, a környezet rombolásával, és nem utolsó sorban az eljövendő nemzedék sorsával?

2010. január

joseph.bencsik@free.fr





Ez a hír Európai Méhész Új oldalon folytatódik www.europamehesze.atw.hu -tól jött
http://users.atw.hu/europaimehesz

A sztori URL -je :
http://users.atw.hu/europaimehesz/article.php?storyid=414