"Ki fia, borja" röviden, és milyen jogon okoskodik?

Dátum 2006.11.16. 19:08:37 | Téma: Európai Méhész hírei

"Ki fia, borja" röviden, és milyen jogon okoskodik?
Bencsik József, született Mezőkövesd en 1933 februàr 4.-én. Apai, anyai nagyszülei kisparasztok, katolikus hívők a faluban, apja anyja mezőgazdasàgi munkàs ként hàzasodtak össze. Öt gyermekuk született; Az elsőszülött kiskoràban meghalt, az ötödik gyermek szülésében halt meg az anyjuk, 1940 ben, majd rà néhàny hónapra a született kisfiu is elhunyt.
József a harmadik gyermek ekkor màr hat éves. A kishúga öt és féléves, a nővére pedig 12 éves. Kiskorú gyerekek anya nélkul nevelkednek, miközben az apa szàmos mesterségben dolgozot. A hàboru vége felé gazdasàgi gondnok Kisalag-Imrehàzàn (Budapest től északra 25 km). 1944 màjusàban az apàt elviszik Németorszàgba kényszermunkàra. Miutàn az orosz hadsereg elfoglalta Imrehàzàt, 1944 oktoberében, a gyerekek visszatérnek a nagyszülőkhöz Mezőkövesdre. Az apàt Németorszàgban szerencsére az amerikai katonàk szabadítottàk ki de nem engedték azonnal haza miutàn tudomàsukra jutott hogy az oroszok a hazatérők vonatszerelvényeket egyenesen Szibériàba irànyítjàk. Igy tehàt ő csak 1946 vége felé kerül vissza Mezőkövesdre, ahol a nagyszülőknél a csonka csalàd marad 1947 augusztusàig.
A gyermekek, köztük József mezítlàb jàrt az elemi iskola hatodik, hetedik osztàlyàba.
Mialatt az apa, sajàt kezüleg úgy ahogy helyreàllított, lakhatovà tett egy romlakàst, amely a munkaadó tulajdona volt Budapesten I ker Lovas ut 32 sz alatt, és beköltözöt oda a gyermekeivel.
József Budapesten elvégezte a 8 ik àltalànos iskolàt kitűnő eredménnyel majd beiratkozott az épitőipari technikumba ahol 1953 ban, ugyancsak kitűnő eredménnyel érettségizett. Ezen eredmények folytàn felvételi vizsgàk nélkül fölvették a Müszaki Egyetem Epítészmérnöki karàra. 1956 őszén màr negyedéves hallgató amikor is tevékenyen résztvesz a forradalmi események beinditàsàban, majd mint "Nemzetőr", október utolsó napjaitol a Főkapitànysàgon a Déàk téren kap beosztàst amelyet betöltött november 4 én reggel 8 ig. Az utolso pillanatig nem volt szàndékàban elhagyni az orszàgot.
1957 januàr 21 én azonban menekülni kényszerül. Jobb hijjàn Jugoszlàviàba, ahonnan augusztus 8. àn indul tovàbb egy Ford Alapitvàny ösztöndíjjal amely csak Franciàba vagy Belgiumba volt érvényes. Így kerűl ebbe az orszàgaba szàndékos akarata ellenére. Minden nyelvtudàs nélkül fölveszik a Strassbourg –i Mérnökképző iskola épitészmérnöki karàra amelyen hàrom év multàval épitészmérnoki diplomàt szerez 1960 ban. Majd közvetlenül Lyon ba érkezik, munkàt is kap a vàros leghiresebb " Első Rómadíjas" építészirodàban és ott dolgozik 11 évig. Résztvesz a vàros leghiresebb kozépületeinek megtervezésében.
1961 ben hàzassàgot köt egy magyar "Nemzetőr" szellemű ugyancsak menekűlt kislànnyal, Salàt Annàval aki egy különleges inteligenciàval, vagyis a sziv és az igazsàg inteligenciàjàval megàldott személy. Vele a jugoszlàv hatàrétlépés napjàn ismerkedett meg, majd hat hónapot együtt töltöttünk különböző Jugoszlàviai menekűlt tàborban.
A boldog hàzassàgukból született négy fiu és egy làny. Mindenkinek magànak kell tudnia mennyiben érdemes a sajàt önérzete szerint szaporitania (mint egyént és nem mint fajtàt!). Làm mind az öt gyerek màr ezidài is ugyancsak rendkivüli tehetséges pàlyàt futott be. Az elsőszülött fiu József önàllo épitésznérnoki irodàval rendelkezik ma Lyon ban, a màsodik ugyancsak fiu, Gàbor, "infographie" (virtuàlis képképzés) specialista Saint Brieux vàrosàban. A harmadik helyen született kislàny, Anna ma màr az agyvelo idegsejtek (science neurale) tudomànyànak nemzetkozileg elismert doktora, szàmos tudomànyos publikàco szerzője. Mig a negyedik helyen született fiu, Màrton, a fizikai tudomànyok doktora és 34 éves koràban pàlyàzatot nyert (28 induló közül) Angliàban, a Nottingham-i főiskola fizikatanàri tanszékre. Ugyancsak tobb tudomànyos pulikàcio szerzője. Mig a legkissebb Antal, szàmitogép specialista, egy nemzetkozi cégnél (General Location) tudomànyos konferenciàk szàmitogépes felszereléseinek felelose ként 2001 és 2004 kozott bejàrta az egész vilàgot San Fracisco tol Tokioig. A gyermekek beszélnek irnak olvasnak magyarul, franciàul, angolul. Màr az unokàk is, (egyenlőre hatan!) ismernek és hasznàlnak kifejezéseket magyarul. Az igazsàg, az őszinteség tiszteletében, a hazugsàg megvetésének szellemében nevelkedtek Mindnyàjan többszor jàrtak Magyarorszàgon. Szeretnek a rokonsàg körében tartozkodni, annàl inkàbb zavarva érzik magukat az intézményes hazudozàs orszàgàban. Mint kitunik, az apjuk természetesen szivesen büszkélkedik a leszàrmazottaival.
Mint nyugdijjas 1993 tol szevedélyes méhészkedésre adja fejét, erejét, műkedvelő nivon (24 csalàddal) a vidéki hàza körűl méhészkedik kertészkedik. A méhészet gyakorlati, elméleti, élettani megfigyelései soràn szàmtalan iràsa jelenik meg kulonbozo europai szaklapban négy nyelven. Résztvesz mint kiàllitó az 1995 oz Lausanne –i Apimondia nemzetkozi vilàgkiàllitàson egy kaptàrkezelo szerszàmmal amelyet szabadalmaztat. Kidolgozza azt a méhészeti eljàràst amelynek segitségével a méhek egyenesen a fogyasztó üvegébe épitik a lépjeiket, valamint e lépesméz manipulàlàs nélküli leszürését, amelyet ugyancsak szabadalmaztat. Szerkeszt egy különleges méhkimélő tiszta viràgporelszedőt, amelynek segitségével a bejàro méhek elől hatolnak be a kaptàrba, de kizàrólag hàtul tàvoznak Az eljàràs és a szerkezet poszteron került bemutatàsra a Ljubjana-i Apimondia vilàgkiàllítàson…Egyes méhészeti íràsa Eszak és Dél-Amerikàban is megjelent. A 90 es évektől magyarul is rendszeresen publikàl elsősorban Méhész Ujsàgban valamint a Biokultura című szaklapban. Mialatt a Méhészet szaklap és a hivatalos és a monopolisztikus magyar a méhésszovetség OMME iràsaitol teljes mértékben elzàrkozik. Nem meglepő magatartàs miutàn azokban minduntalan fölmerülnek a kritikàt eleve megérdemlő eljàràsok; Ezek küzül megküldve Orszàghàz képviselőinek is. (Nyilt levél 2005/03/30). Ugyanakkor minduntalan kihagsulyozza, hogy méhszeti szövetségbol kettő is kellene, hiszen "kétség"ben van a demokràcia.
1990 óta rendszeresen hazalàtogat, haza is költözkodne ha gyermekei, unokài nem tartanàk vissza. Az egyre bővűlő kapcsolatain keresztul igyekszik a honfitàrsai érdekében a lehetősegeihez méltón közremüködni. Mint a Lyon-i Francia Magyar Baràti Tàrsasàg aktív tagja, a feleségével 10 éven keresztül vidàm zenés magyar vacsora estéket szervez sajàt erőből francia baràtok részére nagy sikerrel az immàr közismert Lyon- i Magyar hàzban. E hàzat egybéként ugyancsak, szívós, és személyes erőfeszitések segítségével sikerült kieszközölnie a Tàrsulat részére. Több alkalommal szerverzett és vezetett és szervez ma is tàrsulati turista utazàst Magyarorszàgra? Azon tul, francia méhészek részére két alkalommal méhészeti tanulmànyutat is szervezett és vezetett az orszàgban.
Az enternet és mél hirközlési lehetőség folytàn 2006 ban màr több szàz levelező tàrssal àll kapcsolatban, Közöttük méhészek, vàllalkozók , kutató intézetek, egyetemek, öko-bio szervezetek… Irtozik a hazugsàgtol de nyitva àll minden becsületes magyar kezdeményezés előtt, azokat a lehetosegeihez mérten tàmogat.

Lyon 2006 november.
joseph.bencsik@free.fr



Ez a hír Európai Méhész Új oldalon folytatódik www.europamehesze.atw.hu -tól jött
http://users.atw.hu/europaimehesz

A sztori URL -je :
http://users.atw.hu/europaimehesz/article.php?storyid=44