A méhészet ,mint általános közérdek.

Dátum 2006.12.8. 15:22:30 | Téma: Európai Méhész hírei




Feltehetően màr az elemi iskolàk alsó osztàlyàtól köztudomàsú, az a tény amely szerint a méhek rendkivüli szolgàlatot tesznek a természetben amikoris beporzàssal biztositjàk nagyszàmú növényfajtàk szaporulatàt, létfenntartàsàt. E vélemény az iskolàsokról csak derülàtó feltevés. A valósàg sok esetben sokkal közönségesebb. Vannak még hiànyossàgok!
Olyan hirek is jàrnak, amelyek szerint, a harmadik évezred hajnalàn a vàrosi gyerekek semmit, legalàbbis igen keveset tudnak vàros hatàrain túl élő növény és àllatvilàgàról.
Egy ilyen nagyvàrosi iskolàban a tanitónéni egyszer feladatot adott a gyerekeknek; "rajzoljatok egy halat"! Eredmény: hatan az osztàlyból egy hosszukàs négyszöget rajzoltak. Magyaràzat: "amikor halat eszunk délben az iskola ebédlőjében akkor mindig ilyen négyszöget tesznek a tànyérunkba" ! Ebből az esetből nem is alaptalanul következtetni lehet arra is, hogy a mai iskolàsok ismerete a méhekről sem lehet bőségesebb, mint a halakról.
A tànyérjainkban uszkàlo préselt téglahalak szerepe az ember és környezete szàmàra elenyészően jelentéktelennek bizonyul, a méhek szerepéhez képest. Minden esetre ez a szolgàlat nem merül ki abban, hogy a téglàra préselt halak mellet megtalàljuk asztalunknàl a finom édes, zamatos mézet is, amelyet a méhecskék gyujtöttek össze az illatos viràgokról. Mindenkinek tudni illene, hogy a méhek hasznossàga, jelentősége messzemenően tulhalad a tànyérunkra került élelmiszereken, legyen az méz. Sajnos, szàmos jel arra mutat hogy ezen aprocska rovar szolgàlatai bizony csak imitt amott és alig alig ismertesek, még a felnőttek tudatàban is. Amennyiben ez utobbi feltevés valós, akkor az, egyben a felnőttek hanyagsàgàra, felelőtlenségére is fényt vet. Minden bizonnyal ilyen hanyagsàgról tanuskodnak az iskolàban a gyerekek is amikor téglalap formàju halakat rajzolnak.

Emlékeztetőül
Màrpedig ezen csodàlatos, mesésen hasznos bogàrka, amely jelzők a héhecskére szerfelett illenek, minden bizonnyal megérdemlik azt, hogy méltó figyelmet szenteljunk ràjuk, védjuk, dédelgessuk őket méghozzà a sajàt érdekünkben.
Ha egy kicsit jobban odafigyelünk, akkor észrevesszük hogy a méhek nem csak beporozzàk a viràgokat, hanem kereszteződéssel megtermékenyitik, megerősitik, ellenàllókà teszik a növényeket, alfajtàkkal szélesitik ki a környezetünk növényzetének nagyszàmú fajtàit. Ezzel a sokrétü szolgàlattal szàmunkra izletes gyümölcs, zöldség termést, a környezetünknek pedig létfenntartàst, kibontakozàst, szaporulàst biztositanak. Ezen szolgàlat azonban nem csak az embereket, a növényeket illet, hanem az àllatvilàg mindazon tagjait is amelyek valamilyen módon összefüggésben àllnak a méhek àltal megtermékenyitett növényvilàggal. Vannak ugyanis àllatfajtàk, (emberek is!) nem is kis szàmban, amelyek a növények gyökerét, zöldjét,... gyümölcsét fogyasztjàk, màsok élősködők (rovarok) ismét màsok az elöbbieket faljàk föl.
Valamilyen módon tehàt a környezetünk növény-àllatvilàga egymàssal szoros összefüggésben él. Ebbe a szoros összefüggésbe minden bizonnyal szervesen beleszàmitodik az "ember-àllat" is. Mi is a természet ölén élünk tehàt, még akkor is ha erről a valósàgàról nem tudunk, vagy azzal nem törödünk, vagy akàr csak arról egy kicsit megfeledkezünk. Semmi jogon nem tarthatjuk magunkat természeten kivülinek, minél fogva és nyilvànvalóan, természetfölöttinek sem, még akkor sem ha téglàrapréselt halfoszlànyokkal tàplàlkozunk. Igaz ugyan, egyesek szerint, nem sokàig lesz szükség a környezetünk adta termékékre hiszen rövidesen mesterséges, steril tàptablettàkon fogunk élni. Mig e helyzet be nem kovetkezik remélhetoleg soha !addig is sosrközösségben kell élnünk a természettel a környezetünkkel.
Màrpedig amennyiben a környezetünk osszefüggési sorozatàban, egyensulyàban valamilyen oknàl fogva kiesik egy fontos és alapvető làncszem, abban a pillanatban romlàsnak indul a rendszer. Előbb fölborul a környezet természetének egyensulya és ezzel elindul egy sulyos bomlàsi folyamat, amely valosàgos katasztrófàba torkolhat.
Ilyen alapvető kikapcsolhatatlan, és nélkülönözhetetlen, làncszemet képez a természetben a méh. Ez a rovar, mint a növények egyik legfontosabb megtermékenyitő làncszeme tehàt oriàsi jelentoséggel bir a természet és azon belül az ember szàmàra. Nem tévedésen alapul tehàt az az àllitàs amely szerint a méhek legyengülése, kipusztulàsa környezeti-katasztofàba vezethet. A korunk szakértőinek becslései szerint, környezetünk több mint kétezer növény és àllatfajtàjànak kipusztulàsa lenne az első következménye. Mindazon erőfeszités, amely a méhek létfenntartàsàra irànyul tehàt a természet, a környezet, és ezen belül az ember érdeke is.

Méhészet mint közérdek
A méhész amikor a méhei körül szorgoskodik, akkor nem csak kaptàrtermékeket termel a sajàt megélhetése érdekében hanem egyben a környezetében élő növény és àllatvilàg, és benne az emberi tàrsadalom érdekében is tevékenykedik. Lehet azonban hogy nincs is tudatàban e valosàgos és tagadhatatlan ténynek. Nincs kizàrva hogy a méhészek többsége ebbe a csoportba sorolható. Ezért a tudatlan vagy tudat alatti a tevékenységéért az embertàrsaitol, a tàrsadalomtol nem kap se elismerést, se megbecsülést, még kevésbbé, segitséget, és még a tisztességes megélhetésre is alig futja. A gyakorlati életben megfigyelhető jelekből itélve a köztudatban a méhész fesorolt érdemeiből, az illatos méz megtermelésén kivül szinte semmi sem ismeretes. A jàmbor, a tudatlan nagyközönség talàn még annyit sem tud a méhészekről mint az islolàs gyerekek téglàrapréselt tengeri halak halàszairól. Egy ilyen helyzet kialakulàsa természetesen maguk a méhészek hanyagsàgàról is tanuskodik. Vajjon tettek e lépéseket, juttattak el követeléseket a mindenkori iskolàk minisztériuma felé annak érdekében, hogy a méhek szerepének fontossàga a környezetre bele kerüljön a tankonyvekbe ? Jobb későn mint soha !
A felelőtlen àllàspont sajnàlatosan a szakminisztériumok irànyadó felelőseire is jellemző. A hat iskolàs gyerek téglatestü hal rajza enged ilyen megàllapitàs igazànak alàtàmasztàsàra, legalàbbis ami az iskolaügyeket illeti. De màs minisztériumuk sem nyujtanak felelosségükről kielégitőbb képet. A harmadik évezred hajnalàn, a FVM ben alkalmazott gyakorlati eljàràsakbol is arra lehet kovetkeztetni, hogy a méhészeket sem illet több figyelem, megbecsülés mint, a libàk, vagy éppen tengeri herkentyüket tenyésztő àgazatot. Amikor tàmogatàs ürügyén méhészek valami morzsàt visszakérnének a rajtuk is behajtott fizetéskötelezettségekből, adókból, akkor nekik is egyformàn kéregető versenybe kell àllni, inkàbb hajlongani a "tàmogatàst" osztogató illetések előtt. A méhészek egyetlen èrvelése jöhet csak szàmitàsba : az àru amelyet termelnek, külföldön megbecsült terméknek közé tartozik. A méhek nélkülönözhetetlen szerepe a környezetben miutàn nem ismeretes igy szàmitàsba se jöhet.
A föntebb leirt érvelések alapjàn tehàt jogosan àllitható az a tény amely szerint a méhészet mint foglalkozàsi àgazat segitsége "tàmogatàsa" (mert a terhek alatt imbolyog) végeredményben nem kizàrolag a méhészek magànérdeke, hanem egyben közérdek is. De mikor fogja ezt a tagadhatatlan tényt a tàrsadalom, a közigazgatàs, a minisztérium a köztàrsasàg elismerni ha még a méhészek sem hangoztatjàk azt pontosan a fontossàgàval arànyos követelésekkel ? Valojàban az öntudatos és felvilàgosult méhésznek van mit tenni a sajàt és a köz érdekében a gyakorlati méhészeten, a kaptàrtemékek termelésén tul, pontosabban a felvilàgositàs terén. Ez utóbbi kiszélesitése valójàban a kézbentartott iràsnak is egyik fő célja. joseph.bencsik@free.fr



Ez a hír Európai Méhész Új oldalon folytatódik www.europamehesze.atw.hu -tól jött
http://users.atw.hu/europaimehesz

A sztori URL -je :
http://users.atw.hu/europaimehesz/article.php?storyid=50