Szerettem volna véleményeket hallani, avagy írásokat olvasni.

Dátum 2011.09.4. 22:11:23 | Téma: Európai Méhész hírei


Bencsik József
Lyon


Sikerült egy kis időt szakítanom és belenéztem kétszer is az Európai Méhész honlapján a Bross Péter méhészszervezeti elnök Jászberényben elmondott beszámolójába. Sajnos, sem az előzményekről, se a hozzászólásokról, se a bekiabálásokból, semmit nem tudok, holott sok esetben többet jelentenek mint a hivatalos beszéd
Jó lett volna egy kis ízelítőt kapni a magyar méhészet helyzetéről nem csak az elnök úr szájából. Szerettem volna véleményeket hallani, avagy írásokat olvasni az Európai Méhész honlapján is, vagyis valami többszínű igazi képet kapni a méhészti ágazat helyzetéről .
Szabad e némi felületes benyomásról röviden beszámolni néhány megjegyzést fűzni, külföldi, Franciából kukucskáló szemszögből. Tudok arról, hogy a megnyilvánulásaim egyeseket eleve érdekel, többeket hidegen hagy, másokat egyenesen fölháborít. "Mindenkinek tudnia kell mit főz a fazekában" (Mikes Kelemen)!
Úgy találtam, hogy Jászberényben az idén a hangsúly a mézpiacon, a méz minőségén volt. Pillanatnyi helyzet kép amelyből teljesen kimaradt a méhegészségügyi, valamint a környezetváltozási, a méhlegelő, az abból származó veszélyes helyzetek elemzése, a méhészet jövője, és sok minden más méhészeti probléma. A tetemes hallgatóság nem hallott tervekről, elképzelésekről irányvonalakról, jövőképről se rövid se hosszú lejáraton. Nem hallottam a tömeges méhpusztulásról csak a Duna TV- ben meg a rádióban. Semmi hír a szakmát érintő tudományos kutatásokról mint ahogy semmi hír az EU parlamentben a méh egészsége érdekében összehívott gyűlésen történt fölszólalásokról (lásd www.europaimehesz.atw.hu honlapon) még kevésbé a hivatalos szervekkel ez ügyben történt követelésekről, avagy folyamatban lévő nézeteltérésekről, azok rendezéséről.
A méhészek többségének talán nem érdektelen (sokaknak igen) egy kis összehasonlítás, a francia méhészeti gondok, szervezeti megnyilvánulásai. Legyenek azok balgák. Legalábbis azok ismerete folytán Magyarországon elehetne kerülni sok hibát.
Jelezném máris, hogy azért itt Franciába se köpnek a méz minőségére de ez a probléma nem a méhészszervezeté, hanem minden egyes méhész becsületén, és a fogyasztóvédő társulaton múlik. Rendkívül ritka, eset, amikor a méhész felelőtlenül jár el. Talán 15 éve hallottam egy ilyen estről. A kisebb méhészek 80-100 kaptárral sok estben csak az új évad kezdetén fordulnak a mézkereskedő felé amikor is a megmaradt mézüket rajtuk keresztül értékesítik. Általában, év közben, a méhészeti évad végétől, Lyon és környékén több évtizedes gyakorlat szerint, összefognak a méhészek és mézvásárokat szerveznek az ilyen kisebb termelők. Így tudok évenként 8-10 rendszeresen megrendezett esetről is a környéken. Jó magam se piacra se vásárra nem járok ellenben, előszeretettel vállalok vetített képes méhészeti ismertető konferenciákat, baráti társulatoknál intézményeknél, iskolákban... Természetesen megfizettetem a konferenciát és esetenként 30- 40 kg mézet is eladok. A termelői kaptárállományom, a legjobb esetben se lépte túl a 30 családot,a kölyökcsaládokkal 45. Már csak azért is mert 30 termelő családállományon túl a mezőgazdasági, egészségi, egyben nyugdíj intézménynél tagdíjat kötelező fizetni. A legjobb termésem, állandó telephelyen 20 családtól 1 Tonna 160 kg volt 1992-ben. Míg legrosszabb, három évre rá, ugyan azon helyen alig 300 kg volt.
A méhészek nagyrészt (80-100 család) előszeretettel járnak piacolni. Az engedélyhez elegendő az őstermelői azonosítási szám, na és persze helypénz. Esetenként, a fogyasztó közönség, minőségi kifogást is tehet, habár ilyenről még nem hallottam. Mi több, a hatalmas fogyasztóvédő társulat pereskedhet is. De az ilyen ügyekkel nem foglalkoznak a méhészszervezetek. Azok nem tartoznak a méhészszervezetetek hatáskörébe.
A mézesüvegen elegendő a töltési dátum és a termelő neve címe, és persze az ár, szükség esetén a méz virágeredete. Persze a kereskedelemben kötelező az üvegre az áru eredetét, és a termelő azonosítását föltüntetni. Ha csak a kiszerelő szerepel azon és hiányosan, akkor a teljes felelősség az övé. Az AFSSA élelembiztosítási laborhálózat valamint a hatalmas fogyasztó társulat szervezete ügyel. A francia méhészszervezetek nem adnak ki zárszalagot, nem avatkoznak be a kereskedelmi mézhamisítási ügyekbe. ("nem az ügy d'iga, nem azért fizetik", emlegette gyakran, a 84 éves Rózsika néni, valamikor még 80-as évek közepén!)
Franciaföldön, a méhészet elsődleges nehézségei közé tartozik a környezet egyensúlyának fölborulása, a méh egészsége. Nem csak az országos szervezetek (két nagy két kicsi) de már a kisebb helyi szervezetek is mint a Lyon-a
szervezet, (közel 1000 tagdíjfizetővel) részéről is. Ezek is már azon versenyeznek ki mit, hogyan tud tenni a méhek védelmében, a méh egészsége érdekében? Lásd www.rhone-apiculture.fr.








Az én francia nyelvű írásaim nagyrészt itt is megjelennek. Az újságjaik, a honlapjaik többek között tele vannak miniszterekhez, hivatalokhoz, illetékes szervezetekhez intézet tiltakozó levelekkel pl. a mérgező növényvédő szerek alkalmazásának engedélyezése körül, a környezet védelmében... Tiltakozásukra nemrég oszlattak föl egy méhészettel foglalkozó tudományos labor működését is, mert annak fönntartását, nagy nemzetközi méreggyártó cégek, pl. Bayer is pénzelte. Mindezek következtében nem hiába születtek ferde eredmények, nem hiába hallgattak a káros esetekről. Mert ugye bár amiről nem tudunk, az nem is létezik! Az újonnan alapított francia méhészágazati kutató, ellenőrző labor függetlenségét a francia méhészszevezetek is szigorúan figyelemmel kísérik. Nemrégiben, kiharcoltak egy jelentős felelősségrészt is annak rányitásában, politikájában! "Egy párt" méhészszövetség híján úgy tudom három országos szövetség tagja az új labornak. A francia méhészek a szervezeteiken keresztül igyekeznek nem követni, nem elszenvedni, hanem befolyásolni a politikát, a politikusokat, ha kell akkor az országgyűlésen keresztül!. Például, már 3 évvel ez előtt kiköveteltek egy parlamenti bizottság alakítását a méhészet helyzetének kivizsgálására. A beszámoló nagy port vert fel nem csak a szakmai körökben de a parlamentben de a tömeghírközlési körökben is. No lám náluk szabad és lehet s politizálni. Ja kérem, náluk nem az állami és EU- ós támogatás szétosztása a gond, ezt a gondot nem is követelik, egyenesen elutasítják. Az kérem, az illetékes minisztérium gondja.
Jászberényben 2011 úgy hallhattuk: "a méhészetben is minden a politikán múlik"! Akkor a kérdés tehát: kik "gyártják" ott a politikát? Az Országos Méhésszövetség nem politizál. Nincsenek kérelmei, még kevésbé követelései. Legalábbis ilyesmiről nem hallottunk az elnöki beszámolóban. A tömeges méhpusztulás következés képen nem a méhészek, hanem a politikusok gondja.
Magyarföldön, a méhészet és szervezetének főgondja az állami támogatás szétosztása és közel se a tömeges méhpusztulás. Ebben a tevékenységben a fontos, az "egység" ! De ahol nincsenek verseny felek, ott nem lehet versenyezni, mert nincs kivel. Ott nincs győzelem (de van sok veszteség!) Ott elegendő a régi, kipróbálta "egypártrendszer", mert ugyebár egységben az erő! No ez igaz! De akinek ez az igazság nem elég, mint magamnak is, az kérem egyenesen a magyar méhészek egységének, erejének, hatásosságának megbontója, vagyis ellensége. A régi rendszer ismert, agyoncsépelt vádjai. Az "egység" már régóta csődöt mondott és azóta is óriási hátránynak bizonyul ! Nincs mérce, nincs előre haladás, nincs törekvés! Az elnök úr megelégszik azzal, hogy fölhívja a választója figyelmét hol vannak még hibák, mire kell ügyelni a méz termelésében, mint valamikor a "Pártunk és kormánya" uralkodása idején is, történt az így.
A beszámolóban többek között arról is szó esett, hogy a nyugati kiszerelő cégek fölhasználják a magyar mézet a hitvány mézek följavítására. De hallgatott az elnök úr arról is milyen lépéseket tett a magyar méhészszervezet a nemzetközi illetékes szerveknél, hivataloknál az ilyen eljárások kifogásolására, annak beszüntetése, se arról, hogy milyen válaszokat kapott. Hol ott egyszeri virágporvizsgálatok segítségével azonosítani lehet a magyar mézet, amelyet esetleg belekevertek volna mondjuk egy dél amerikai mézbe. Márpedig ilyen lépést egy második önálló szervezet, verseny fél, esetleg meg tette volna.
Ugyanakkor mi történik a rádióban a TV -ben , újságokban az utóbbi időkben hangoztatott, a tömeges mézpusztulás körül? Feltehető, hogy az egységes méhészszervezethez is befutnak ilyen értesülések. Csak éppen arról nem hallottunk. Vajon milyen óriási erőfeszítéseket tett, és eredményeket érte el szervezet méhcsaládok egészségének megőrzése érdekében. Például milyen tiltakozást, követelést, tett az illetékes minisztériumban, a képviselőházban a politikában a törvényhozásban felelős képviselőknél, közérdekvédelmi társulatoknál... a méreggyártó cégeknél... Ilyen értesülésekről lett volna érdekes hallani Jászberényben is. Avagy, lehetséges lenne hogy nincs semmi tömeges méhpusztulás Magyarországon? A magam részéről már csak azért is kíváncsiskodok ezen az oldalon, mert olvastam Farkasné méhészasszony kétségbeesett levelét az évad elején amelyben beszámolt a méhészi tömeges pusztulásáról! lásd a www.europaimehesz.atw.hu honlapon. Azóta nincs tőle hír, sikerült e neki vádat indítani és pert nyerni a méhei gyilkosaival szemben ?
Végülis teljesen igaznak tűnik Tabajdi, EU- os képviselő, MSZP tömeg bízott "elvtárs"-úrnak az EU parlamenti gyűlésen Bruxellesben ez év júniusában elhangzott nyilvános kijelentése : "Minden méhész amatőr (legalábbis Magyarországon) és mint olyan halvány fogalma sincs a problémákról!" Feltehető , hogy ezen uniós kijelentés az országos méhésszervezetre is érvényes?
Márpedig a hagyományos méhlegelők, repce, napraforgó... táblák ma már mérgezettek. A GM növények is mérgezők, legalábbis a méhek egészségnek egyensúlyát megbontják, hogy betegségeket gerjesztenek. Úgy tűnik, ilyen gondok nem léteznek, legalábbis Magyarföldön. Különben is majd a méreg gyártok, találni fognak hatásos gyógyszereket! Az amatőr, öntudatlan méhészek segítségével, ezen gyógyszerek meg majd a mézbe kerülnek, onnan pedig a fogyasztó gyomrába. Ha pedig megbetegedés a következmény az kérem már nem a méreg gyártok gondja. Valójában és igazában ezek a gondok az egész emberiségé. Nyugaton, és pontosan a méhésszervezetek nyomására ma ezek a gondok kerülnek egyre inkább a felszínre. A francia méhésszervezetek elsődleges gondjai közé tartoznak. Alkalmadtán, méhmérgezések esetén, ők nem haboznak a bíróságon károsultak mögé állni, a győzelmekről beszámolót leközölni. Vajon lehetséges lenne, hogy Farkasné, méhészasszony azért hagyta abba, a panaszkodást, mert az országos méhésszervezet vette át a méhcsaládjai meggyilkolásának továbbviteli ügyét? Avagy a közöny irtózatos falaiba ütközve, a reménytelenségben lemondott minden további lépésről?
Tanuljunk a méheinktől, az ő törekvési eljárásaikból. Ők nem elégszenek meg azzal ami van, vagyis az "egységgel", a család egységével. Ok mindig keresik a hatásosabbat, a jobbat, a többet, már a gyűjtés korszakában is. A hordási lehetőségekről, a kiválasztott legjobb lelőhelyekről, értesüléseket vernek dobra, vibráló, rajzoló tánccal. Történik mindez versenyben, a legérdemlegesebb forrás kihasználása érdekében (K von Friche, Nobel díj 1973) . Magam is igyekszek így eljárni. Amikor találok érdemleges értesüléseket, azokat igyekszem a magyar méhésztársaimnak átadni. Ezúttal kérem a www.europaimehesz.atw.hu honlap olvasóit: járjanak el így! Valahányszor érdemleges értesülésekre bukkannak, terjesszék azokat ahol csak lehet. No persze nem vibráló tánccal, hanem a hír továbbadásával, terjesztésével. De honnan tudja a méhecske, (no meg a méhész is,), hogy ez a dolga, ez a kötelessége, hogy ezen eljáráson múlik a jövője, a család jövője? Legyünk legalább olyan értelmesek mint a méheink, tanuljunk tőlük! A mi jövőnk, a családunk, a nemzetünk jövője is ilyen eljáráson múlik.
joseph.bencsik@free.fr 2011 szeptember




Ez a hír Európai Méhész Új oldalon folytatódik www.europamehesze.atw.hu -tól jött
http://users.atw.hu/europaimehesz

A sztori URL -je :
http://users.atw.hu/europaimehesz/article.php?storyid=615