A kétlábú emlősöket is ritkítják a rovarirtók!
Írta: imcsi - Dátum: 2014. February 08. 16:18:00
Bencsik József
« Le Monde » világ –napilapban megjelent figyelemre méltó írás.
A “kétlábú emlősöket” is ritkítják a rovarirtók!
Fordítás ,röviden a lényeg :
1200 francia orvos felhívása a mezőgazdasági védő szerek okozta rákos betegségek számának emelkedése folytán.
Dr Pierre – Michel PERINAUD, kezelő orvos, Limogesban, valamint a megyében ( Haute- Vienne) működő orvosok, szerint már 2012 végén jelentős rákos betegség eset növekedést állapítottak meg. Majd az eset körülményei, és azok tudományos kivizsgálása folytán megállapították megbetegedések okait. Ekkor került sor az orvosi aláírások gyűjtésére. A beinduláskor (2012 végén) igen kicsi volt az érdekelt orvoscsoport. Ma 1200 aláírás, közöttük a tengeren túlról is. A célkitűzés közé tartozik, hitelesíteni a rákos betegségbe esettek szenvedéseit, panaszait, jaj-szavait.
Az országházi (Francia) tárgyalások alkalmával Madame Sylvaine Cordelier és Izabelle Baldi, kórokozati szakkutatok tanulmányai szerint, azok az egyének akik a mezőgazdaságban védőszereket, rovarirtókat alkalmazzák, idegrongálódás, (Parkinson, Alzheimer), prosztata, vérrák, és termékenységi zavarokba eshetnek.
Monsieur Philippe Martin ekológia miniszter jelezte, hogy az ekológusok ajánlata már elfogadott : 2020 -ban minden közterületen, és 2022 tol mindenütt tilos lesz bármiféle szerezés.
Személyes megjegyzéseim: bebizonyosodott : a “kétlábú emlősöket” is ritkítják a rovarirtók! Sajnos nem csak azokat akik a szerek alkalmazásával dolgoznak, hanem azokat is akik a szerekkel kezelt mezőgazdasági termékeket fogyasztanak! Valóban, meggondolatlan, “állati” vagy emberi az ilyen szerek használata? Tudjuk, ez nem gond se a VM, se a NAK. fő és tisztviselő seregeinek? Talán így a magyar méhészek szervezeteiben is? Legalábbis sehol nem olvashatok hivatalos nyilatkozatok se értesülések a szóban forgó mezőgazdasági védőszerek, rovarirtók alkalmazásának végleges korlátozásáról.
Ja kérem így eljárni drága, fárasztó mulatság! Olcsóbb megoldás a betegségveszély elfogadása, olcsóbb a kórház, olcsóbb a korai halál, van idő azt kivárni, nem sürgős sietni! Nem hallatszik a megbetegedettek jaj kiáltásai se. De Franciában legalább fölfigyeltek arra az orvosok!
Tessék, itt az alkalom az 1200 francia orvos mozgalmához csatlakozni! Mindenki megküldheti ezen üzenetet a saját kezelő orvosához, de megküldheti a tömeghírközlő szervekhez is. Tessék, ugyancsak meggondolni a korábbi írásaimban jelzett, IRET (igazságos , részarányos, ésszerű, törtető,) módszert! Lehet ilyen eljárást elmulasztani, avagy semmibe venni, ezzel egyben elfogadni a megbetegedési veszélyt, fájdalmakat, kórházi kezelést, a korai halált!
joseph.bencsik@free.fr Kelt Lyonban 2014 február 8-án
Teljes hír