Hogyan nemesítsük méheinket?
Írta: imcsi - Dátum: 2013. May 16. 20:31:56
Nehéz elhinni, de való igaz, minden méhész tehet egy-egy lépést a szívünknek kedves és sikeres exportunk zálogát képező őshonos krajnai méhfajta nemesítésében. Évezredeken keresztül a mezőgazdasággal foglalkozó emberek számára nem a kutatóintézetek és a tenyésztő cégek végezték a nemesítést, hanem a gazdálkodó maga. Ez a gazdálkodói öntudat az elmúlt 100 évben kiveszett, sőt talán tudatosan ki is ölték az emberekből, pedig milyen csodálatos eredményeket produkált. Nem a hivatásos méhtenyésztőknek kívánok tanácsot adni mostani cikkemben, hanem a mindennapi méhésznek adok ötletet a nemesítéshez.
A minap olvastam USA Mezőgadasági és Környezetvédelmi Minisztériumának álláspontját a méhek eltűnése (CCD) betegségről. „A kaptárelhagyást a varroa atka, többszörös vírus- és baktériumfertőzés, az élőhely változása, silány méhlegelő, neonicotinoid tartalmú permetezőszerek illetve a gyenge méh-génállomány kombinációja okozza.“ Elgondolkodtató, hogy a gyenge génállomány is kiemelt ok. Mi van emögött? USA-ban vannak a Földön a legnagyobb anyanevelő telepek, a méhész a pénzéért látszólag olyan nemesítésű méhanyát vagy rajt kap, amilyet csak akar. A méhészek többsége nem nevel anyát. A látszólagos változatosság mögött viszont nagyon is szűk génállományok vannak, hiszen minden anyanevelő behódol az uralkodó tudományos szemléletnek, miszerint valamely emberi szempont szerint legjobbnak ítélt méhcsaládok közül kell kiválogatni a tenyészcsaládokat, ezekből kell képezni anya és apavonalakat, majd ezeknek a párzási eredményét kell értékesíteni. Vagyis szinte klónozott példányok több tízezres populációi vándorolnak az óriási ország méhlegelőin. Mivel jár a génállomány beszűkülése? A tenyésztők által előnyösnek ítélt tulajdonságok valóban halmozottan jelennek meg, de ennek rovására csökken a méhcsalád alkalmazkodó képessége. Vagyis, ha jön egy új vírusvariáns vagy egy új kémiai ártalom, stb. akkor képtelen kivédeni a káros hatást és a méhcsalád kornyadozik vagy el is pusztul.
De lássuk kis hazánk őshonos méhét. Van egy áldott és átkozott tulajdonsága: rajzós hajlamú. Átkozza az, aki a többlet odafigyelésre sajnálja az időt. Áldja viszont mindenki, aki kihasználja a rajzási láz többlet energiáját az akácvirágzáskor, sőt egy füst alatt anyát nevel, kölyökcsaládokat indít. Pedig mindenkinek áldania kéne a krajnai rajzó hajlamát, hisz ettől stabil a génállomány, ezért alkalmazkodott olyan jól az elmúlt 500 év változó méhlegelőjéhez.
Ne sajnáljuk tehát a jó méhcsaládjainktól a herelépet, a here fiasítást. Tudják a méhek, hogy mikor kell herének lenni a méhcsaládban. Tartsunk, sőt télire tároljunk herelépeket. Ezeket adjuk be tavasszal a legjobban ítélt méhcsaládoknak akkor, amikor 6 lépen már táblásan fiasít az anya, hagyjuk, hogy a lehető leghamarabb bepetézze ezt is. Ezek a herék 2-3 héttel hamarabb kelnek ki, mint ahogy az első természetes rajbölcsők elindulnak, de nem baj. Az a jó, ha a herék második hulláma is ott sorakozik az elsők mögött, amikor a rajbölcsők kelnek. Sőt célszerű megszorítani néhány jó méhcsaládot és hagyjuk őket is hogy a természetesnél két héttel korában rajbölcsőket húzzon. Majd a fedett rajbölcsőkkel, mézes virágporos lépekkel és 2000 lehetőleg fias keretekről rázott fiatal méhből kölyökcsaládokat képezünk. A kikelő szűzanyáink nagy valószínűséggel az általunk legjobbnak ítélt apacsaládokból kirepülő herékkel fognak pározni, hiszen a többinél még nem lesz termékeny here. Sok sikert kívánok a saját nemesítéshez.
Teljes hír
Nehéz elhinni, de való igaz, minden méhész tehet egy-egy lépést a szívünknek kedves és sikeres exportunk zálogát képező őshonos krajnai méhfajta nemesítésében. Évezredeken keresztül a mezőgazdasággal foglalkozó emberek számára nem a kutatóintézetek és a tenyésztő cégek végezték a nemesítést, hanem a gazdálkodó maga. Ez a gazdálkodói öntudat az elmúlt 100 évben kiveszett, sőt talán tudatosan ki is ölték az emberekből, pedig milyen csodálatos eredményeket produkált. Nem a hivatásos méhtenyésztőknek kívánok tanácsot adni mostani cikkemben, hanem a mindennapi méhésznek adok ötletet a nemesítéshez.
A minap olvastam USA Mezőgadasági és Környezetvédelmi Minisztériumának álláspontját a méhek eltűnése (CCD) betegségről. „A kaptárelhagyást a varroa atka, többszörös vírus- és baktériumfertőzés, az élőhely változása, silány méhlegelő, neonicotinoid tartalmú permetezőszerek illetve a gyenge méh-génállomány kombinációja okozza.“ Elgondolkodtató, hogy a gyenge génállomány is kiemelt ok. Mi van emögött? USA-ban vannak a Földön a legnagyobb anyanevelő telepek, a méhész a pénzéért látszólag olyan nemesítésű méhanyát vagy rajt kap, amilyet csak akar. A méhészek többsége nem nevel anyát. A látszólagos változatosság mögött viszont nagyon is szűk génállományok vannak, hiszen minden anyanevelő behódol az uralkodó tudományos szemléletnek, miszerint valamely emberi szempont szerint legjobbnak ítélt méhcsaládok közül kell kiválogatni a tenyészcsaládokat, ezekből kell képezni anya és apavonalakat, majd ezeknek a párzási eredményét kell értékesíteni. Vagyis szinte klónozott példányok több tízezres populációi vándorolnak az óriási ország méhlegelőin. Mivel jár a génállomány beszűkülése? A tenyésztők által előnyösnek ítélt tulajdonságok valóban halmozottan jelennek meg, de ennek rovására csökken a méhcsalád alkalmazkodó képessége. Vagyis, ha jön egy új vírusvariáns vagy egy új kémiai ártalom, stb. akkor képtelen kivédeni a káros hatást és a méhcsalád kornyadozik vagy el is pusztul.
De lássuk kis hazánk őshonos méhét. Van egy áldott és átkozott tulajdonsága: rajzós hajlamú. Átkozza az, aki a többlet odafigyelésre sajnálja az időt. Áldja viszont mindenki, aki kihasználja a rajzási láz többlet energiáját az akácvirágzáskor, sőt egy füst alatt anyát nevel, kölyökcsaládokat indít. Pedig mindenkinek áldania kéne a krajnai rajzó hajlamát, hisz ettől stabil a génállomány, ezért alkalmazkodott olyan jól az elmúlt 500 év változó méhlegelőjéhez.
Ne sajnáljuk tehát a jó méhcsaládjainktól a herelépet, a here fiasítást. Tudják a méhek, hogy mikor kell herének lenni a méhcsaládban. Tartsunk, sőt télire tároljunk herelépeket. Ezeket adjuk be tavasszal a legjobban ítélt méhcsaládoknak akkor, amikor 6 lépen már táblásan fiasít az anya, hagyjuk, hogy a lehető leghamarabb bepetézze ezt is. Ezek a herék 2-3 héttel hamarabb kelnek ki, mint ahogy az első természetes rajbölcsők elindulnak, de nem baj. Az a jó, ha a herék második hulláma is ott sorakozik az elsők mögött, amikor a rajbölcsők kelnek. Sőt célszerű megszorítani néhány jó méhcsaládot és hagyjuk őket is hogy a természetesnél két héttel korában rajbölcsőket húzzon. Majd a fedett rajbölcsőkkel, mézes virágporos lépekkel és 2000 lehetőleg fias keretekről rázott fiatal méhből kölyökcsaládokat képezünk. A kikelő szűzanyáink nagy valószínűséggel az általunk legjobbnak ítélt apacsaládokból kirepülő herékkel fognak pározni, hiszen a többinél még nem lesz termékeny here. Sok sikert kívánok a saját nemesítéshez.