A program összefoglalása
Ezen belül olyan komplex, innovatív hosszú távú szolgáltatásnyújtás, melynek során elsősorban a munkaerőpiacra a gyermekvállalás után visszatérni kívánó nők számára nyújtanak személyre szabott segítséget az elhelyezkedéshez, illetve később a munkahelyi és családi teendők összehangolásának könnyebb megvalósításához.
A fentiek mellett további cél a családi életre nevelés elősegítése, a házassággal, a hosszú távú párkapcsolati elköteleződéssel és a gyermekvállalással kapcsolatos pozitív attitűd közvetítése mind a párkapcsolattal még csak ismerkedő tizenéves korosztály, mind a már családalapításon gondolkodó fiatalok, mind pedig a már házasságban, tartós kapcsolatban élők körében. Ehhez kapcsolódik továbbá – mint célkitűzés – a gyermeknevelés, illetve a családi, házassági, párkapcsolati együttélés során felmerülő kérdések, problémák feloldásához való segítségnyújtás a projektben megvalósuló tevékenységeink által.
Konkrét célok:
- A családi életre nevelés, a munkavállalás megkönnyítése komplex családtámogató, családvédő, szolgáltatásokról tájékoztatás nyújtásával
- A helyi erőforrások megerősítése közösségi kezdeményezések létrejöttének motiválásával, önműködő helyi csoportok kialakulásának segítésével
- Fiatalok felelősség teljes családtervezése, tudatos szexuális viselkedési forma kialakulása
- A szabadidő hasznos eltöltése, generációk közötti együttműködés elősegítése, a gyermekek ideiglenes elhelyezésnek biztosítása a nyári napközis tábor működtetése által, az idősebb generáció aktív részvételével
- Információ nyújtás tanácsadások beindítása és működtetésével
- Munkaerőpiacra visszatérés elősegítése képzés és kiegészítő szolgáltatások biztosításával az egészséges és a fogyatékkal élők számára egyaránt
- A helyi társadalomban a családbarát attitűd megerősítése
- A tanyavilágban fogyatékkal élő fiatalok és gyerekek részére értékteremtés, életminőségük javítása a szabadidős foglalkozások biztosításával.
>> Vissza <<