2015-06-30 1/2
Blog témája: Shimokitazawa MOSAiC
25-én 3MAN koncertünk volt a LAST MAY JAGUAR-al és a my-Butterfly-al, köszönöm mindenkinek, aki eljött megnézni minket.
Hosszú ideje játszunk már a MOSAiC-ban, teljes erővel letaglózott a rengeteg érzés, ami összegyűlt bennem, szinte sír a lelkem.
Néhány ember most volt itt először, de ők is együtt szurkoltak a többiekkel jó hangosan… boldog voltam, hogy láthattam a sok mosolyt és, hogy együtt tölthettük ezt az időt.
A következő koncert 7/3-án lesz Takadanobaba-ban az AREA-ban.
És ott van még a 19-i club aim koncertünk is Ebisu-ban.
Várok rátok.
Aztán a minap elmentünk a két napos LUNATIC FEST-re.
Egy gyönyörű helyen volt megrendezve, olyan szép volt, mint egy álom.
Sok művésznek sajátos életmódja van, mégis amikor színpadra áll, olyan szenvedéllyel játszik, hogy az ember sokkot kap és teljesen felforrósodik a mellkasa, kivédeni pedig nem lehet.
És a zene képes tovább ragyogni, túl a közönségen és közben egyfajta kapcsolatot teremt az emberekkel, akik szeretik.
Ahhoz, hogy ez a csomó energia a hallgatót is lenyűgözze, szükség van (fontos) a látványra is.
Még lehetne folytatni a különböző szempontok felsorolását, de én azt akarom, hogy a színpadon állva egyre erőteljesebb legyen a jelenlétem.
Még sikoltozva küzdök a sötétséggel és talpnyalóival, de már látom a holnap fényeit.
Sokat fogok mosolyogni és szeretnék minél több időt tölteni ebben a ragyogó időben.
Ezt a kékséget magammal akarom vinni a koncertre is.
~Rima