2015-07-16 18:27:17
Blog témája: Nagoya 2days



11-én Nagoya RAD HALL
12-én HOLIDAY NEXT NAGOYA


Mindenkinek, aki eljött megnézni minket, köszönöm.
Tényleg a legkülönbözőbb zenekarok és művészek gyűltek össze erre a koncertre.
A legszórakoztatóbb az volt, hogy kihívást jelentett színpadra lépni a kedvenc zenekarom után, de a harci szellem segített.
És ez volt az első alkalom, hogy ennyi mosollyal találkoztam. Mindig szórakoztató nézni, ahogy a közönség szurkol nekünk a nézőtérről, engem ez nagyon boldoggá tett.

Köszönjük ezt a csodás két napot.


Szeptember 21-én Nagoya-ban az ell.SIZE-ben lépünk fel, és annak érdekében, hogy abszolút sikeres legyen a koncert, a jövő hónapban is visszatérünk ide koncertezni. Azt akarjuk, hogy minden pillanatot veletek együtt éljünk meg és, hogy egyre több szívet melegíthessünk fel.


Mindig nagyon nehéz felfedni és közvetíteni a szívből jövő érzéseket.
Félelmetes dolog mindig szembenézni a saját gyengeségeinkkel.


De most azt érzem, hogy szeretnék valamit elmondani.
A szenvedély, ami ezzel az életformával jár, megváltoztathatatlanul ott van a mellkasomban, és ez fog vezérelni 19-én Ebisu-ban a club aim-ban.


~Rima
Team
Üdvözlet az IguHun-tól!
Elérhetősgek/forrásaink
Norce szavai
Rima szavai
A tagokról
Dalszövegfordítások
Interjúk
Feliratos videóink
Jyou blogbejegyzései
Mally blogbejegyzései
miko blogbejegyzései
Naoto blogbejegyzései
Omi blogbejegyzései
miko tweetek
Mally tweetek
Rajzoltak!
Első bejegyzéseik