Kiss in the dark – Csók a sötétben
Én, ki a fényes vörös tengerben úszom Egy bohóc áll egy pompás, kegyetlen színpadon. Én, ki fényes, vörös ajkakkal nevetek Rejtsd el a könnyeimet egy sötét sátorba. Én, a névtelen virág, amelyik ott van minden sarokban, Beleszerettél egy illatos rózsába. Kinyújtom a kezeim a tiltott gyümölcsért, A sajnálat és az irigység nem tűnik el Azon gondolkodom, hogyha megölöm az érzéseim, az enyhülést hoz, Ma ismét teljesen egyedül játszom a bolondot Meg akarom érinteni a fényes, piros arcát. Olyan önző, arrogáns és kapzsi voltam. Egyetlen pohár abból a fénylő-vörös fennkölt álomból Egy mérges likőr, ami még a töviseknek is édes A névtelen virág, ami ott van minden sarokban Nem tudott eleget tenni a várakozásoknak és kiszaggatták. És most a tömeg egy ál-mosollyal, Nevetett rajta, aki nem tudott semmit erről. Leírni a súlytalanságot és a bűvigét, Holnap ismét csak várni fogok rá Játszani egy zenedobozzal, mint egy őrült, Ah, a könnyeim megszólalnak. Kinyújtom a kezeim a tiltott gyümölcsért, A sajnálat és az irigység nem tűnik el Azon gondolkodom, hogyha megölöm az érzéseim, az enyhülést hoz, Ma ismét én tettetem a bolondot Hogyha rendes körülmények között lennék… Szeretlek. A méreg mámorossá teszi a testem. Nézz meg jobban. Perzselj a reflektorfénnyel. Ha megengeded, hogy elmerüljek a tekintetedben, A szív, amit összevarrtam, nem lesz gonosz |
Kezdőlap • Lap tetejére • Oldaltérkép • Szerkesztő |