Kedves IGUfanok!
Egyéves szülinapunk alkalmából engedjétek meg nekem, hogy megosszak veletek néhány dolgot, gondolatot. :) ldalakon látottakból elég tapasztalatot tudok meríteni ahhoz, hogy a társaim hasznára lehessek. :)
Láttam, ahogy néhány banda rajongói miként ívelik át az országhatárokat és kötnek barátságot a közös zenei érdeklődés alapján. Sőt, annak is tanúja lehettem, hogy miként segítenek egymásnak a különböző országok fanjai, pusztán azért, mert a közös kedvencük mellett hatalmas szívük is van. Láttam, ahogy az adminok miként próbálják meg elhozni a legfrissebb információkat a bandával és annak tagjaival kapcsolatban a fanoknak, lehetőleg elsőként, és a leghamarabb. Láttam, ahogy az adminok miként próbálják meg egybegyűjteni és egyben tartani a fanokat, és bevallom nektek, számomra ezek nagyon tetszenek, mert ezek olyan szívmelengetőek. :3 És hiába van megadva egy ország neve a Street Team nevecske előtt, valójában mindenkit szívesen látnak. :D
Azonban sajnálattal tapasztaltam, hogy a lányok esetében, ez nem áll fenn. :( Az összetartás, amit más bandáknál láttam, itt teljesen hiányzott, ezért amikor tavaly novemberben úgy döntöttem, hogy csatlakozom a csapathoz, azzal a céllal tettem, hogy a többi admin példáját követve, mi is megpróbáljuk összetartani a rajongókat. :) Az oldalunkat elsősorban a magyar rajongóknak készítjük, azonban mindegy, hogy magyar vagy-e vagy dél-amerikai, esetleg a világ más tájáról származol; egy a fontos: szeresd a lányokat és a munkásságukat. :D
Magyarországon nem mi vagyunk az egyetlenek, akik oldalt készítettek a lányok számára, és nem is mi voltunk az elsők, akiknek eszébe jutott az, hogy a lányok ezt megérdemelnék, hivatalosak pedig pláne nem vagyunk, ugyanúgy, mint az összes többi fanoldal sem! Ám úgy gondoljuk, hogy mindezek nem is fontosak. :D Mindegy ki volt az első, ki a második, hiszen ez egy elhanyagolható apróság. A legfontosabb a lányok szeretete. Hiszen mi mindannyian mind az ötükért dolgozunk. Mindenkinek (vagy inkább, általában mindenkinek) van kedvenc tagja egy zenekaron belül (gondolom nem nehéz kitalálni, hogy az enyém Omi), azonban fontos szem előtt tartani, hogy ez az egyetlen tag a többiek segítsége nélkül nem tartana ott, ahol, mert mind az ötük munkája egyaránt fontos. Ezért láthattok tőlem Omitól a legtöbb fordítást, de iparkodom másokat is fordítani mellette, hiszen ők is ugyanúgy megérdemlik a figyelmet. Egy banda nem egy tagból áll, meg másik négyből, hanem ötből, akik mind egyenrangúak. Hogy miért van mégis két oldal? Íme, az én válaszom: sok különbség volt (és van) köztünk és a másik oldal főadminja között, ez pedig arra sarkalt minket, hogy saját oldalt hozzunk létre, ahol a magunk urai lehetünk. Nem voltak azonosak a célkitűzéseink, nem voltak azonosak az értékrendjeink, sok gondot okozott (és okoz mind a mai napig is) az irigység, így nem tudtunk együtt dolgozni. Jobbnak láttuk az elválást. Mi ezt önállósodásnak nevezzük, ő árulásnak. De az elválás számunkra mindenképpen hasznos lépésnek bizonyult.
Az új oldal kreálása nem az én ötletem volt. Én később csatlakoztam a csapathoz, de a mai napig nem bántam meg ezt a lépésemet! :D Nemcsak jól működő csapat vagyunk, hanem jól össze is kovácsolt minket a közös munka, mondhatom, hogy jó barátok lettünk. :) Én örömömet lelem abban, amit csinálok, miközben a szabadidőmmel is én rendelkezem, hiszen nincs felettem egyetlen főnök sem, aki megmondaná, hogy mikor, mit csináljak. Fordítok, amikor a kedvem tartja, és úgy érzem, hogy tiszta szívből tudok adni valamit az oldalunk fanjainak. :)
Gondolom néha észrevettétek, hogy hetekre eltűnök, és nem láttok tőlem semmit. Ez azért volt, mert a körülmények úgy hozták, hogy nem volt lehetőségem vagy kellő lelki állapotom ahhoz, hogy értékelhető dolgot tegyek le az asztalra, pocsék munkát viszont nem vagyok hajlandó kiadni a kezeim közül! Minden fordításomat iparkodom úgy elkészíteni, hogy ha úgy hozná az élet (itt szögezném le, hogy teljes mértékig tisztában vagyok avval, hogy ez sosem fog megtörténni!!!), hogy a lányok látnák és értenék a munkámat, akkor is büszkén állhassak meg előttük, vállalva, hogy: igen, ezt én csináltam, ezt én adtam ki a kezeim közül! :D Előfordul néha, hogy valamit félreértelmezek és hibát követek el, de iparkodom ezeket a hibákat, amilyen gyorsan csak lehet kijavítani. Én is csak ember vagyok, és nagyon messze állok a hibátlan tökéletességtől. Viszont szeretem ezt csinálni, és remélem, hogy még sokáig lehetőségem lesz rá, hogy ezt csinálhassam, hiszen ez nem munka, hanem szórakozás, ami elnyeri méltó jutalmát, hiszen TI honoráljátok a lájkjaitokkal a fáradozásaimat. :D
Köszönök szépen minden lájkot és kommentet, amit az írásaimra kaptam Tőletek! :D Nagyon hálás vagyok értük, és a jövőben is iparkodni fogok, hogy hasonló színvonalas munkát tudjak elétek tenni. Remélem kis közösségünk az idő múlásával gyarapodni fog, és az újonnan érkezettek is ugyanolyan jól fogják majd érezni magukat, mint a régebb óta itt lévők. :D Azt kívánom, hogy érezzétek továbbra is jól magatokat az oldalunkon!
Szeretlek Titeket! <3
~ Rima Team
Üdvözlet az IguHun-tól!
Elérhetősgek/forrásaink
Norce szavai
Rima szavai
A tagokról▼
Dalszövegfordítások▼
Anata
Antique Doll
be Naked
Cradle
Daybreak
Diamond
Endless
Feel
Futatsu no Koe
Ginger
Hai no Yuki
HONEY
I feel you
Imagination
Judea
Just One
Keiyaku
Kimi no Massihiro na Hane
Kiss in the Dark
Kuchibiru
Little Mary to utsukushiki nikushimi no donau
Lost in Helix
Mabushii Hodo no Kurayami no Naka de
Nagai Yume no Owari ni
Owari No Nai Sekai
Raze
Resonance
Shooting Star
Signal
Sora
Spiral Daisakusen
Tokoyami no Yoake
True
Twin Wings
Umi no Shizuku
Vanguard
Voice
Wonderland
World Maker
Wrath
Yume ni Kisu wo
Interjúk▼
Naoto ZEAL LINK
Omi ZEAL LINK
exist†trace interjú - 2014
Ünnepi különkiadás: Interjú és rajongói kérdezz-felelek
Feliratos videóink▼
Jyou blogbejegyzései▼
2015. 10. 25. - Igazán hosszú csend^_^;
2015. 02. 01. - A döntés a továbbiakról
2015. jan. 06 - Tavaszszerűség
2015. jan. 03. - Fiatalokkal
2015. 01. 01. - 2015
2014. 12. 31. - Ismét új év!
2014. dec. 27. - Ragyogó!
Ősz?
2014. aug.25
2013. okt. 15
Mally blogbejegyzései▼
2015. ápr. 20. - Köszönöm! Shimokitazawa MOSAiC!!
Nos, megyek Kyotoba! ~Első rész~
Boldog új évet kívánok!
Shibu Rick Girl
miko blogbejegyzései▼
2015. ápr. 30. - Napok
2015. ápr. 20. - Koncert
2015. ápr. 10 - Ez van
2015. ápr. 05.
2015. márc. 26. - Koncert
2015. márc. 22. - Winking Owl @ Takasaki club FLEEZ
2015. márc. 18.
Naoto blogbejegyzései▼
2015. nov. 18. - Szívünk tükröződése
2015. aug. 04 - Augusztus 2. Atsugi Thunder Snake
2015. júl. 30. - Ragaszkodás a megmaradt helyhez
2015. jún. 01 - Két fénysugár
2015. máj. 26. - Shimokitazawa SHELTER
2015. máj.10. Kichijoji CRESCENDO
2015. ápr. 20. - Reasons for the existence
2015. ápr. 10. - Vízfelület
2015. márc. 10. - Holdfényes éjszakán át utazó zenekarok
2014 utolsó pillanatai
2014. aug. 6. - Kötelek, mint ketrec
Omi blogbejegyzései▼
2015. júl. 22. - Reasons for the existence ―THE NEXT ATTACK―
2015 jÚl. 18 - Shout out
2015. júl.16. - Nagoya 2days
2015. júl. 08 - Takadanobaba
2015. jún. 30. - Shimokitazawa MOSAiC
2015. jún. 19. - PITFALL FEST 2015
2015. máj. 11. - Kichijoji CRESCENDO
2015. máj. 09. - GOLD RUSH 2015
2015. máj. 01. - Virágzás
2015. ápr. 20. - Reasons for the existence
2015. ápr. 16. -Ezen a héten, vasárnap
2015. ápr. 08. - A Föld alól vissza a Földre
2015. márc. 28. - Machida - The Play House
2015. 03. 23. - Takasaki Club FLEEZ
2015. márc. 20. - Születésnap
2015. márc. 06. - Holdfényes éjszakán át utazó zenekarok
2015. márc. 10. - Zárókoncert
2015. feb. 18. - Shibuya – Milkyway
2015. feb. 1. - WOMEN'S POWER SPECIAL
2015. jan. 30 - Koncert sorozat
2015. jan. 13. - 『19'z Premium Party.06』
2015. jan. 01. - 2015
2014.dec. 30 - Szinte biztos
2014. dec. 24. - West és Boldog Karácsonyt!
2014. dec. 16. - WOLD MAKER zárókoncert
2014. dec. 14 - O-WEST
2014. dec. 06. - NUKE†GAKE
2014. dec. 04. - Ragyogó
2014. aug 27.
2014. aug. 15.
2013. okt. 18
2013. okt.15.
2013. okt. 16.
miko tweetek▼
2015. ápr.13.
2015. márc. 29.
2015. márc. 30.
2015. ápr. 19.
2015. ápr. 19. (2.)
2015. ápr. 16.
2015. ápr. 18.
2015. máj. 22.
2015. máj. 20.
2015. ápr. 27.
Mally tweetek▼
Rajzoltak!▼
Első bejegyzéseik▼
Jyou első bejegyzése - exist-trace.com
Mally első bejegyzése - exist-trace.com
Jyou első bejegyzése - Ameba
miko első bejegyzése - exist-trace.com
miko első bejegyzése - Ameba
Naoto első bejegyzése - exist-trace.com
Naoto első bejegyzése - Ameba
Omi első bejegyzése - exist-trace.com
Omi első bejegyzése - ameba
|
Kezdőlap • Lap tetejére • Oldaltérkép • Szerkesztő © 2014-2016 exist†trace IguHun ST. Minden jog fenntartva! |