Üdv IguHunok!

Ugyebár amit az internet bugyraiban lelsz, nem mindig arany, hiába fénylik. Avagy nem mindig igaz, ha úgy is vélik. De nem is mind csúsztatás, ezért úgy gondoltuk ezeket a kis infómorzsákat is megosztjuk veletek, amiket lányok életéről találtunk, hátha valósak. Aki elhiszi, elhiszi; aki nem, annak meg esetleges fanfiction íráshoz tökéletes alapanyag. :) 

 

Naoto:

Naotonak eléggé kellemetlen és kirívó gyerekkora volt. Három lánytestvér mellé született, így ő volt a legkisebb, ráadásul még más is volt, mint a többiek. A testvérei magasabbak voltak és vékonyak, míg Naoto alacsony volt és kissé pufók. Emellett mindenkivel félénken viselkedett, kivéve a közvetlen családtagjaival. Ez a kettő összeadódott, és sok gondot okozott neki a társai körében, ahogy megkezdte az iskolát és ez öt éven keresztül így ment. Folyamatosan piszkálták a súlya miatt, pedig nem volt túlsúlyosnak mondható; kipécézték, amiért ő volt a fura gyerek, akinek nem voltak barátai. A szülei - egy üzletember és egy háziasszony - aggódtak a legkisebb gyerekükért, de úgy érezték, nem tudnak semmit sem tenni, így magára hagyták a kislányt a saját utacskáján...

Öt év folyamatos kínzás után a kis Naoto úgy döntött, eleget kapott és elkezd küzdeni azért, hogy véget vessen az egésznek. 
Túlzott diétákat tartott, volt, hogy napokig nem evett. Annyit futott, amennyit csak lehetett és még súlyt is emelt az iskolás évei alatt. Mindezt addig, amíg rá nem talált a basszusgitárra. 

Félidőben az iskolázása alatt, a régen pufók gyerkőc egy feltűnő személyiséggé vált. A külseje megváltozott, de a többiek a gúnyukat ekkor Naoto halk természete felé irányították. Szegény lány elhatározta, hogy ha mindenki úgy néz rá, mintha még mindig egy különc lenne, akkor beváltja az ehhez fűzött reményeiket és megnézi, hogy éri majd őket...

Naoto elkezdett Goth ruhákat viselni, meg mindent, amitől kívülállónak nézhették. Szegecsek, láncok, bőr, stb... Szokatlanul hordta a rövid haját és erős, fekete sminket viselt, amit kontaktlencsével koronázott meg. Megkedvelte a piercingeket is, csakhogy a szülei és az iskolai elvárások ellen forduljon; bármit megtett, hogy pénze legyen, aminek a szétlőtt fülei és ajkai lettek az eredménye. Ha nyilvánosság előtt volt, mindig  meggyőzödött arról, hogy a lehető legrémisztőbben néz ki, ami segített neki visszaszorítani a terrorizálást, és ebben az edzéssel szerzett ereje is közre játszott.

Küzdött, hogy elvégezze az utolsó évét az iskolában, és ahogy leérettségizett, elköltözött a kicsi, vidéki szülóvárosából a nagyvárosba, ahol kapott egy éjszakai munkát: kidobó volt olyan helyeknél, amiknek szükségük volt biztonságra, de nem voltak kapcsolatban a rendőrséggel. Az ő szemeiben  nem számít, mit teszel azért, hogy élj, mindaddig, amíg az segít kizárni a sorscsapásokat.

 

 

Omi:

Átlagos családban született, a legfiatalabb gyerekként, egyedüli lányként. Már kiskorától kezdve érdekelte a zene, és az egyik bátyja, aki a figyelmét felkeltette, adta neki az első gitárját, mikor Omi tíz volt. Azóta merészkedett minden stílust kipróbálni.
Mikor középiskolás volt, képtelen volt a lánytársaival maradni, akik hülyének és ostobának nézték őt, ezért gyorsan csatlakozott egy fiú-csoporthoz; összségében jobban kijött a fiúkkal, mint a lányokkal. Abban az időben alakult ki a stílusa, valami sötétebb, gothosabb és elkezdett érdeklődni a testékszerek iránt. Ekkoriban jött rá arra is, hogy mindkét nemhez vonzódik....

(Időközben, régen a blogján megosztotta az olvasókkal, hogy meleg)

 

Miko:

Miko az Exist Trace ritmusgitárosa és másod énekese. A dalok nagy részét ő írja. Gyerekkorában, Dallasban (Texas) élt. A Sixh nevű japán divatcégnél modellként is dolgozik.

 

Jyou:

Jyou az Exist Trace nevű csak lányokból álló banda énekese. Jyou sok dalban hörög és ordít, ezzel megmutatva a banda sötét hangulatát. Nagyon nem szeret a magánéletéről beszélni, kicsit visszahúzódó, 18 éves koráig a szüleivel élt együtt. Mindig is szeretett énekelni. Egy kis lakásban él Tokióban.

 

Mally:

Mally az Exist Trace dobosa. Nagyon fontos a szerepe, ugyanis a banda főként basszusra és a dobokra koncentrál. Mally kinézete ellenére egy kivirult, kedves és vicces ember.

Egy olyan családban nőtt fel, ahol nagyon fontos volt a zene, ezért őt is nagyon érdekelte. Gyerekkori barátjával, Naotoval elkezdtek egyszerű kis dallamokat kreálni, ami idővel igazi zenévé alakult.



Team
Üdvözlet az IguHun-tól!
Elérhetősgek/forrásaink
Norce szavai
Rima szavai
A tagokról
Dalszövegfordítások
Interjúk
Feliratos videóink
Jyou blogbejegyzései
Mally blogbejegyzései
miko blogbejegyzései
Naoto blogbejegyzései
Omi blogbejegyzései
miko tweetek
Mally tweetek
Rajzoltak!
Első bejegyzéseik