|
Tokoyami no yoake – A végtelen sötétség hajnala
Mélyre zárt hajnal A csendben visszhangzik az örökké lüktető sikoly Magányos éjszakában gyújtott ima Még nem... érem el Eldobni az elhagyatott létezés értékét Senkinek sem tűntek el a karcolások a testéről Az emlékek szilánkjai mocsokká válnak Zűrzavar a magányban, ez az ember sötétséggé válik A keserű sírás, az elutasítás, a félelem elnyomják a hallást A gyűlölet szemei... Hol vagyok? Mélyre zárt hajnal A csendben visszhangzik az örökké lüktető sikoly Magányos éjszakában gyújtott ima Még nem... Kerestem a meleg kezeket A szerelem úgy nőtt bennem, akár egy kisgyerekben Az összetört szív az a kín, amire szükség van a változáshoz Üres szemek... Hol vagyok? Mélyre zárt hajnal A csendben visszhangzik az örökké lüktető sikoly Magányos éjszakában gyújtott ima Miért nem érem el? Az esővel együtt áramlok Amíg a tisztátlanság és a mocsok egy napon el nem tűnik Csak a zokogás kellemes Amíg az élet kiszáll belőlem... ah! Mélyre zárt hajnal Hadd lássam az imáját... Még ha tilos is „Itt kellene lenned” Így hát kellemes a zokogás Széttép a fájdalom végtelen sikolya Ha egy nap ez az egész megbocsátható lesz De addig... |
|
Kezdőlap • Lap tetejére • Oldaltérkép • Szerkesztő |