2014. dec. 16. 18:32:50
A Blog témája: WOLD MAKER zárókoncert December 14. Shibuya TSUTAYA O-WEST Mindenkinek nagyon köszönöm, akik tegnap eljöttek. Akik először voltak a koncertünkön, most láthatták, hogyan vidítjuk fel az embereket a zenénkkel átölelve… azon gondolkodom, hogy milyen jó volt ismét önmagamnak lenni előttetek. Voltak olyanok is, akik messziről jöttek el, hogy láthassanak minket. Mindenki kedves, mosolygó arcáért igazán hálás vagyok. Tiszta szívemből köszönöm. És azoknak, akik a háttérből támogattak minket és a személyzetnek is hálásan köszönjük, amiért kiállhattunk a WEST színpadára. A sok helyszín közül, ahová a WORLD MAKER kapcsán eljutottunk, ez volt a legjobb. Köszönöm szépen. Még keresem a szívemben a szavakat, amelyekkel elmondhatnám, hogy mennyi mindent értünk el együtt zenekarként, amikre nem lettem volna képes egyedül. Ez bosszantó, akárcsak az, hogy nem tudtam levetkőzni a félénkségemet. Sajnálom, hogy nem tudom jobban megfogalmazni ezt, mert nem egyszerű… ezek sem a megfelelő szavak. Egyszerűen alkalmazkodj a többiekhez, légy erős és mosolyogj, hogy érdemes legyen élned és maradj hű a gondolataidhoz. Jövőre rendíthetetlenül folytatni fogjuk… Január 9-én Meguróban nyitjuk az évet. 『19'z Premium Party.06』 Az idei év utolsó koncertje holnap lesz. TSUTAYA O-WEST『WOMEN'S POWER SPECIAL 2014』 Teljes szívemből fogok örülni neki… Minden erőddel kiálts majd nekünk.Holnap találkozunk. Holnap találkozunk. ~Rima |
Kezdőlap • Lap tetejére • Oldaltérkép • Szerkesztő |