Az oldal tartalma:

Élet-Halál Tánc
Tűzvarázs
Tűzijáték
Elemek násztánca
Király, mondd meg…!

Levetkőzni minden ruhát, minden göncöt
minden fájdalmat és minden görcsöt.

Meztelenül állni hűs tavaszi szélben
csupasz lélekkel lemerülni az Élet vizében.

Szabadnak lenni tradícióktól, vágyaktól és álmoktól
elvárástól, s a szeretettől, mely ha visszatart, mindent megöl.

Lélegezni nagyokat, nem számolni a napokat
levetni az élet terhét, ideát s az összes eszmét.

Örökké táncolni, lebegni és nevetni
átlátszó lényként örökké élni.

Élet – Halál táncunk az örök körforgásban járjuk
eltáncoljuk halálunk és életünk – eltáncoljuk Öröklétünk.

*********
Anyag-testünk földben pihen
szellem-lelkünk szélben zizzen
az időtlen idő tovaszáll
szívünk végre Haza talál.

Szeretni, szeretni
szerelemben elveszni
elégni tűzcsóvaként
világítani parázsként.

Érzékek lángján
áldozatnak lenni
forró ölelésben elhamvadni
a Mindennel eggyé válni.

Tűz-liliom énekét zengeni
Arany-világ fényét ontani –
de szeretnék holdas éjen
testemből köddé válni.

Varázsharanggá válnék
nektár hangon szólnék
szétcsilingelném a szélnek
virágillatú létem.

S ha a mindenségből visszahullunk
mindketten – te meg én –
testünk csillaggá válik
s beteljesülést sugárzik.

Csillagzápor hullik
az éj napnak tűnik
fel-felszikrázik az ég.
folyóban fürdik a fény.

Sárga, zöld, piros és kék –
fények táncolnak, mint tűztörpék
lángot okádnak, lobbot vetnek
tűztől fénylő, ragyogó szemeknek.

Áhítat moraja száll a parton
csodálatát zúgja a nép
összeköti őt az élmény
e valóságos játékfény.

Egyet néz és egyet érez
egy az öröme
a fényvarázs sóhaja
egyszerre száll fel az égre.

Fehér liliom, piros rózsa
ezüst eső, zöld tűzcsóva
görögtűz a nemzetnek –
szórakoznak s hazamennek.

Az elemek vad, forró
ölelésben összeforrnak
szenvedélyes csókjukból
villámok cikáznak.

Az energia lángot okád
és mennydörög
a zuhogó eső aszfaltot
érve hömpölyög.

Kéjes táncuk az
erotika mámora
tüzes csókjuk fényt
varázsol arcomra.

Vérem felforrósodik
szívem kitárul
varázscsókjuk
ajkamra zárul.

Sophie (1998-2002)

Jaj, Király! Olyan jó lenne úszni az áramlattal
jó lenne haladni a Gondolattal
jó lenne tükörként élni az életet
kire ha ránézek, Rád tekinthetek.

Jaj, Király! Olyan jó lenne, ha érezném a lüktetést
jó lenne aratni már az új vetést
jó lenne, ha nem sürgetném végre az időt
jó lenne, ha nem falnám fel a hőt.

Jaj, Király! Olyan jó lenne, ha terhem még könnyebb lenne
jó lenne, ha fejem nem fájna sohasem
jó lenne görcsök nélkül, vígan élni
jó lenne országodban végre megpihenni.

Király!
Mondd meg igaz szívedre:
Tudnál Te engem szeretni örökre?

Küzdelem nyomát Őrzi még a testem
a görccsel harcoltam kín-keservesen
bevetettem ellene minden fegyverem
de nem használt semmi.
Végül szembenéztem vele.

Fölismertem és nevén neveztem:
„te vagy az Akarat” – mondtam
s üvegfal mögé dugtam.
Az üvegfal mögött megjelent
ikertestvére, ki őt legyőzte.

Néztem a legyőzőt, ki háttal állt nekem
nem láttam arcát, így fel nem ismerhettem
törtem a fejem: kinek lehet oly ereje
hogy akaratom felett győzhetett?

Erős volt a megboldogult
elég jól kijöttem vele.
Most azonban ellenem fordult
és nekem támadt orvul.

Le kellett győzni, mert visszatartott
fölfogta az áramlatot.
Nem volt könnyű megsemmisítése
kíváncsi voltam legyőzőjére.

Akkor szembenézett velem -
Ő volt az: a Szeretet.
Az Égi Király megszületett.

***
Néhány nap múlva a
két testvér kezet fogott
s Akarat a Királynak fölajánlotta
a Szolgálatot.

Repülj madár, szabad vagy!
Kötöttségeidtől megszabadítlak
a múlt már nem kényszerít többé
jövőd sem lesz, csak a most tart örökké.

Kötelezettségeid nincsenek, melyek
a múltban gyökereztek
ígéretet nem kell tenned
a jövőt úgy sem ismerheted.

Színes a világ, tarka a Szép
a pillanat hívogatón kér
földre borul, szirmát ontja
beterít fénylő zuhataga.

Felesleges ma új ígéretet tenned
hiszen azt már nem te tartod meg
arra, ki holnap leszel, ráerőlteted
s döntésétől őt fosztod meg.

Vágyaiddal sem mész sokra
csak szert teszel korlátokra
mert a vággyal irányt szabsz
kozmikus éned lesz a rab.

Légy hű önmagadhoz
légy hű az emberhez s
figyeld, mint édesedsz
az ÉLETHEZ.

MARS, kiharcol életen át
vívja énje ősi harcát
kardozik a külvilágban
sebzi mélyét maga által.

VÉNUSZ lénye megigézi
szépnek magát érte érzi
szépnek szép az ellenpárja
kitekint a Valóságba.

MERKÚR által érzi eszét
ész-párbajban ő nem veszít
hisz’ ez itt az ő világa
intelligenciája a valósága.

HOLD, ha feljő este égen
fátylat borít rá egészen
hangja intim suttogás
érzi érzelem mámorát.

NAP ragyog rá fényesedve
ettől lesz oly nagy a lelke
jóindulatán átmosolyog
oroszlánszíve felragyog.

JUPITER ontja a szerencsét
kinccsel teli nagy szelencét
szegény ember bontja álmát
lélek sóhajtja a vágyát.

SZATURNUSZ teljesíti sorsát
szövi hálóját: a karmát
egyengeti saját útját
földre rántja égi álmát.

Ősi bolygók keringenek
bolygó-táncban egyesülnek
ősforrásban keverednek…
- ám szubsztanciát nem lelnek.

Szeretlek, szeretlek, soha
még így nem szerettelek!
Magamhoz ölellek
átkarollak, becézgetlek.

Oly soká éltem nélküled
hogy szívem belesajdul
lényed oly sokáig nélkülöztem
hogy csak üres szerep lettem.

Nem voltál velem
így nem találtam helyem
téged kerestelek, mert
mindig téged szerettelek.

Elveszítettem kedves humorod
elveszítettem csendes mosolyod
elveszítettem a megértésedet
elveszítettem a szeretetedet.

Elveszítettem veled mindent -
majdnem el az életet
majdnem meghaltam nélküled
mert nem szerettelek.

De most, hogy újra megtaláltalak
soha többé el nem hagylak
hűtlen többé hozzád nem leszek
mert Te jelented nekem az ÉLETET!

1.
Hang cseppek hullanak a dallam patakba.
Vízcseppek hullanak a szivárványba.
Rózsaszirmon lebegek, fejem alá tett kezemen.

2.
Ébred a Lélek, az Élet
kinyújtózik a szélnek, a Szépnek.

3.
Manók járják táncukat az erdőben, mese-zöld fűben.
jókedvükben köddé perdülnek.

4.
Hang - Tündérek ruhája lebben
könnyű táncuk járják a szélcsendben.
Kottafej – Királyfik felhőn érkeznek
felhő – paripáikon tündérek lesznek.

5.
Forrásvíz ered a hegy gyomrából
párok lesznek a páragomolyokból.
Lüktető élettel összeölelkeznek
ahonnan indultak, visszaerednek.

6.
Sejtelmes, csöndes erdőn valami éled:
fény – tőr vág a fák zöldjében.
Vakító fényében a Természet ruhát vált
halkan újraöltözteti önmagát.

7.
Himnusz a lélekhez
Himnusz az emberhez

Himnusz Istenhez
Himnusz az igaz élethez.

8.
Fény
Aranyló fény
Simogató fény
Szerető fény
Magába ölelő fény.
Megérkeztünk

9.
A szférák zenéje
a múzsák kartánca
az egyé olvadás románca.
Az együtt-hullámzás öröme
a szeretet élete.
Fogadd el ajándékunk
fogadd el magunk.

10.
Egymás kezét fogva átkaroljuk Földünk
a Mindenségben lépegetünk.
Egymáshoz ér szívünk
a többiekkel együtt megyünk.

11.
Szerelem – Zene csilingel, szárnyán lebegünk
a Férfi és a Nő újra Egyé vegyül.
Lelkünk tűzre gyúl és egybeforr
násztáncot jár s a Mindenségbe hull.

12.
Simogat..
Cirógat...
Megnyugtat...
Elandalít...
Álmot sző...
Megszépít...
Megmerít.

Az ember néha számvetést készít,
hogy vágyai ne nyúljanak az égig
ám vágyaink mégis léteznek
joguk van az élethez:
a szerelemhez és a jóléthez.

A lélek éhes és hozzánk
a vágyait küldi követként
nem tudomást venni erről
kedvezőtlen következmény.

Az ember akaratát ésszel irányítja
de a felsőbb hatalom néha letaglózza
mert a felsőbb hatalom küldi a vágyat,
hogy érvényt szerezzen felsőbb akaratának.

Az ember megérzi ezt az üzenetet
s mivel választhat kétfélét tehet:
vágyait elnyomja, magát megnyomorítva
vagy vágyai szárnyán repül, a lélekhez igazodva.

Szidjuk, átkozzuk sorsunkat
hangosan siratjuk magunkat
miközben lelkünk szintén zokog,
mert nem találjuk a holnapot.

Pedig a holnap a lélek otthona
hisz’ boldogság az ö világa
e felé igyekszik a boldogtalan
s az ember ezt nyomja el minduntalan.

Érthetetlen, hogy mi hajt bennünket
boldogtalanná tenni életünket
érthetetlen, hogy miért gyilkoljuk
saját lelkünket.

A lélek az ő vágyaival elpusztíthatatlan
az ember örökké e vágyak falával szembesül
holott, ha végre lelkére figyelne
követné vágyát ésszel fegyelmezve
örömmel élné az életét
s elnyerné a sors kegyelmét.