TARTALOM (sorrendben): IRODALOM – Vágyakozás; A piros golyók |
„ Belső Út ” Ezoterikus Klub programjai; Megje-lent az ÉLET Magazin; A változások üzenetei ... |
EZOTÉRIA PLUSZ – Beavatás az Angyalok Bolygóján; EzoTaro számmisztika® – Októberre; A négy elem tana: A Vízelem; Az életfeladatról; Az angyalok 4. rész: Angyalok hierarchiája 3. |
IRODALOM: EGY VERS ÉS EGY TÖRTÉNET - SZÍVET MELENGETŐEK |
VÁGYAKOZÁS Vágyunk egymásra Hosszú sorban megvalósul Elgyengíthet ez az érzés Jön egy újabb erős érzet Engedd meg, hogy ne kívánjak L. Márki Szilvia (2013) |
A PIROS GOLYÓK A nagy depresszió évei alatt egy dél Idahoi falucskában laktam. - Hello Barry, hogy vagy? |
Miller asszony, aki a közelben állt odajött hozzám, hogy segítsen Egy mosollyal így szólt: - Van még két ilyen fiúcska ebben a faluban, mindhárman nagyon szegényes körülmények között élnek. Jim szeret velük üzletelni babért, almáért, paradicsomért vagy ami éppen van. Amikor visszajönnek a piros üveggolyóikkal - és mindig visszajönnek - Jim úgy dönt, hogy mégsem tetszik neki a piros, és hazaküldi őket egy zsák valamilyen zöldséggel, és azzal, hogy hozzanak valamilyen más színű üveggolyót, narancssárgát például. Mosolyogva jöttem el az árusbódétól, teljesen meghatódva Miller úr tettén. - Az a három fiatalember, akik épp ön előtt voltak, az a három kisfiú, akikről akkor meséltem. Épp most mondták el, hogy mennyire értékelték, ahogy Jim bánt velük. És most végre, hogy Jim már nem tudja meggondolni magát a színt vagy a méretet illetően, eljöttek, hogy kifizessék tartozásukat. Ekkor szerető gyengédséggel felemelte az élettelen ujjakat. A férje keze alatt három fényes piros üveggolyó pihent. (ismeretlen szerző) |
MIT TEHETÜNK MAGUNKÉRT? |
MÓCSÁNY BERTALAN: A SZERVEZET LÚGOSÍTÁSI FOLYAMATA, A TÚLSÚLY KIALAKULÁSA 3. rész Legelső feladat, annak a megállapítása, hogy valóban kialakult-e (ill. az milyen mértékben) a szervezetben a sejtek funkcionalitására, ill. a közérzetre is kiható, ill. azt befolyásoló pH eltolódás! |
folyamat (The Reconnection® folyamat) bioenergetikai kezeléssel-gyógymóddal hozható létre, melynek során az öngyógyító rendszer testi-lelki-szellemi téren aktivizálódik! Az egyén jelen állapotának megfelelően szükségszerű, és a mielőbbi gyógyulásához szükséges orvos-gyógyászati terápiát - kezelést nem helyettesítheti (nem helyettesíthető) és önhatalmúlag nem válthatja ki- ill. nem válthatja fel, egyik természetgyógyászati - alternatív medicinális gyógymód / alkalmazás sem, a kiegészítő term.gyógyászati gyógymódok - alkalmazások csak támogathatják, elősegíthetik és fokozhatják a fizikai és lelki közérzet - komfortérzet javulást, a gyógyulás folyamatát! Savas jellegű ételek vagy italok fogyasztása után még 2 óráig ne mosson fogat (a sav meggyengíti a fogzománcot, így ha mindjárt fogat mos a savas jellegű étel elfogyasztása után, fokozza a zománc réteg kopását)! Igyon kevés vizet és öblögessen az étkezés után, vagy rágjon cukormentes rágógumit. Savasodás esetén a megfelelő tápanyagok és természetes lúgosító gyógyhatású készítmények mellett nem természetes, bázikus kiegészítők is alkalmazhatóak: (Forrás: http://ph.bioenergetikus.hu/) |
ÉBREDÉS SZÓTÁR – Batta Éva Érzelmek 13. – SZERELEM Mi jut eszedbe róla? Kérdések: A „szerelmes” jelzőt nem csak férfi-nő viszonylatban használták régen, hanem ismert az a kifejezés is, hogy „szerelmetes gyermekem”. Ez azt sugallja, hogy a szerelem nem csak testi vonatkozásban lehetséges, hanem – amint édesanyanyelvünk is őrzi – egyfajta lélekállapotként írható le, ami a testiségen túlmutat. Vagyis a valódi szerelem az érzelmileg érett, felnőtt ember sajátja, és a testi vonatkozása csak egy szegmense a szerelemnek. Az elmúlt 30-40 évben sajnos erre helyeztük a hangsúlyt, így a szerelem csak halovány mása valódi önmagának, ugyanis éppen az igaz érzelmektől, a maradandó boldogság alapjától fosztottuk meg. |
OSHO A SZERELEMRŐL „Ezért nem az a fontos, hogy a másik ott lesz-e a következő pillanatban. A lényeg az, hogy ha itt és most elérhető számodra, akkor szeresd. Ne vesztegesd el ezt a percet azzal, hogy a jövőn rágódsz és aggodalmaskodsz, mert ezzel magadat emészted el. Egyetlen pillanatot se pazarolj a jövőre, hiszen nem tudod befolyásolni, csak az energiádat vesztegeted rá. Szeresd, aki melletted van, és élvezd a szeretetét. Batta Éva - számmisztikus - LélekRestaurátor |
November 17-én EzoTaro kártyakészítő tanfolyam indul, 10-18 óráig. A tanfolyam 2x1 napos, a második nap nov. 24-én lesz (a résztvevők egyeztetésével). Helye: "Belső Út" Ezoterikus klub. Ára: 18.000.-Ft, amiben benne van a jegyzet is. Jelentkezés e-mailben: ezotaro22@gmail.com és/vagy telefonon: 06-20/384-8888, Batta Évánál. |
ÉTKEZÉS VAGY TÁPLÁLKOZÁS? - Orosz Tünde A TEJ, MINT AZ EGYIK LEGVITATOTTABB FEHÉRJEFORRÁS A tej szót hallva legtöbbünknek ez a mondat csenghet a fülében(fejében) ismerősem, mára emlékként…. „ A tej élet….erő…egészség”. Nézzük meg mi szól ellene és mellette. Fontosnak tartom itt megjegyezni, hogy nem kívánom letenni a voksom sem a tejfogyasztás mellett, sem különösképpen ellene, kivéve azokat az eseteket, amikor tudom, hogy bizony ártalmas is lehet az emberi egészségre a tejfogyasztás. Felnőtt, felelősséget vállalni tudó emberek vagyunk, mindenki tájékozódjon, s döntse el maga, mivel táplálja (s a szó valódi értelmében táplálásra gondolok) szellemét, és testét. Egyébként meg, ahogy az ember életkora, életkörülményei, szokásai változnak, vele együtt változnak táplálkozási igényei is. Ezt soha ne feledjük el. Értem ezt úgy, hogy nincs jobb az anyatejnél – csecsemőkorban. De a kisgyermek, ahogy növekszik, járni kezd, felfedezi a világ dolgait, úgy szokik rá különféle élelmiszerekre. Egyre több és többfélére, mert a szervezetének is egyre több és változatosabb, másabb lesz a tápanyag igénye. Az állati eredetű tejet emberi fogyasztásban először i.e. 5000 körül használták, a másodlagos termékek forradalmával egyidőben. Feltételezések szerint a teheneket eredetileg húsuk miatt háziasították, később viszont a tejtermékek hatékonyabbnak bizonyultak a létfenntartás szempontjából: egy állat húsa meghatározott ideig képes ellátni a szükségleteket, a teje viszont évekig igénybe vehető, megfelelő napi mennyiségekben. A tej a csecsemők élelmiszere, a felnőttek pedig nem tudják kellőképpen megemészteni Sem evolúciós, sem táplálkozástudományi szempontból nem nehéz bizonyítani, hogy mindennemű tej az újszülöttek, illetve az állatkölykök eledele. Corina Zugravu táplálkozási szakember azt mondja, hogy a tej szerkezete kimondottan a kölykök számára alakult ki, tekintve hogy telített zsírsavakat és koleszterint tartalmaz, amelyek javasoltak az újszülöttek számára, viszont a felnőttek esetében nem. |
A pasztőrözött tejre áttérve, ez az a fajta, amelyet leggyakrabban látunk a polcokon. Az európai standardok szerint a pasztőrözés folyamata azt jelenti, hogy a tejet 15 másodpercig 71,7 Celsius-fokra melegítik, így csökkentve a baktériumok mennyiségét és növelve az elállási időt. Az UHT pedig a magas hőfokon való kezelést jelenti (ultra-high temperature/ultra heat treatment). A technológia jelenthet egyszeri vagy kétszeri kezelést, és legalább egy másodpercig minimum 135 fokra való felmelegítést feltételez. Az UHT-tej esetében minden élő szervezetet kipusztítanak belőle, a folyamat következtében pedig a tej hosszú ideig, hat és kilenc hónap közöttig tárolható a boltok polcain szobahőmérsékleten. A laktózérzékenység életveszélyes? Mint ahogyan az elején említettem, a tejfogyasztók egy kis része laktózérzékeny, amely ősidők óta létező bántalom. Újkőkori csontvázakból kivont DNS-minták azt mutatták, hogy i.e. 5500 körül az észak-európai emberek és mások akkoriban is laktózérzékenyek voltak. Ilyen esetben a laktáz enzim születés után magas értékben van jelen a vékonybélben, majd fokozatosan csökken az állandó tejfogyasztás hiányában. Kockázatok és viták A mítoszok mellett vitákban és elméletekben sem szenvedünk hiányt. Egy 2006-ban publikált könyv szerint az organikus tej egészségtelenebb, mint a pasztőrözött, az UHT-kezelt pedig a legegészségtelenebb. Ezt az elméletet sok oldal és blog is átvette. Mások szerint a nem pasztőrözött tej ételmérgezést okozó baktériumokat tartalmazhat, ez viszont a tárolási körülményektől is függ. Ha a tejfogyasztással összekötött betegségeket nézzük, nagyon sok oldal, forrás, tanulmány és vélemény áll a rendelkezésünkre. Az egészségre gyakorolt (állítólagos?) jótékony hatás Corina Zugravu (táplálkozáskutató) a következőket mondja: Tehát: összegezve…. Ha valaki kételkedik, nézzen utána számára hitelesnek tartott forrásokból, érdeklődjön tapasztalt szakembertől, s döntsön belátása szerint a tejfogyasztás vagy nem fogyasztás előnyéről, esetleges hátrányairól, de bármit tesz, VÁLJÉK EGÉSZSÉGÉRE! Orosz Tünde - Reformkonyha szakács |
GYAKORLATI JAVASLATOK MINDENNAPJAINKRA |
MASLOW ÉRETTSÉG KRITÉRIUMAI 1. A valóság hatékonyabb észlelése, kielégítőbb viszony a realitáshoz. Akárcsak a kaliforniai vizsgálatban, az „egészséges" emberek mind helyzeteket, mind más egyéneket pontosabban tudnak megítélni. Talán ez az oka annak, hogy „az ismeretlen egyetlen esetben sem fenyegeti vagy félemlíti meg őket". Eltérően az éretlen emberektől, nem észlelhető náluk „végzetes biztonság-, védettség-, meghatározot-tság- illetve rendszükséglet". 2. Elfogadás önmagunkkal, másokkal és a természettel szemben. Az érett emberek otthonosán mozognak a természetben, de jól tájékozódnak az emberi természet változatosságában is. A testi szükségleteket, a természeti folyamatokat undor vagy szégyenérzet nélkül fogadják el, de nagyra becsülik azokat a „magasabb rendű" minőségeket is, amelyek az emberi természet felépítéséhez hozzájárulnak. 3. Spontaneitás. Maslow nagyra értékeli azt a képességet, amely lehetővé teszi a művészet befogadását, a kellemes időtöltést, az élet élvezetét. Az érett személyt a konvencionalitás nem nyomja, el, szívesen vállalkozik arra, hogy az élet „csúcsélményeit" is meghódítsa. 4. Feladatközpontúság. Akárcsak a Kaliforniában vizsgált esetekben, az érett egyének hatékonyan dolgoznak, és kitartóan tudnak küzdeni tárgyszerű feladatok megoldásáért. Igazi problémákban tudnak elmerülni, anélkül, hogy folytonosan önmagukkal foglalkoznának. 5. Távolságtartás. Az önmegvalósításban sikeres személyeknek nagy szükségük van a magánélet sértetlenségére, valamint az önállóságra. Sem barátságaik, sem családon belüli kötődéseik nem kapaszkodó, beavatkozó, birtokló jellegűek. 6. Függetlenség a kultúrától és környezettől. Az előbb említettel szorosan összefügg az, a képesség, hogy a közcsodálat tárgyait saját elgondolásuk szerint fogadják vagy vessék el. Sem a hízelgés, sem a bírálat nem zavarja meg fejlődésük alapvető pályáját. 7. A befogadás állandó frissessége. Itt ismét csak a spontaneitás és az új tapasztalatokra való válaszadás képességének egy szempontját figyelhetjük meg. 8. Végtelen horizontok. Érdeklődnek a valóság legvégső természetének kérdései iránt. Maslow ezt a jellemvonást, mint „misztikus" vagy „oceanikus" érzést írja le. Ez az érettség vallásos összetevője. |
9. Szociális érzés. Futó harag vagy türelmetlenség ellenére az „azonosulás, az együttérzés és a gyöngédség" adják alapvető érzelmeiket. Az érettség igazi védjegyének tűnik, ha valaki képes együttérzéssel fordulni embertársai felé. 10. Mély, de szelektív társas kapcsolatok. A „távolságtartás" jellemvonásának kiegészítéseként az önmagukat sikerben megvalósító embereknél azt a képességet is megtaláljuk, hogy szokatlanul bensőséges személyi kapcsolatokat kössenek, amelyekben saját énjük többé-kevésbé feloldódik. A szoros kapcsolódások köre igen szűk lehet, de még azok a felületesebb viszonyok is, amelyek ezen a szférán kívül esnek, simábban, kisebb súrlódással működnek. 11. Demokratikus jellemszerkezet. Maslow kimutatja, hogy kísérleti sze¬mélyei legtöbbször tiszteletet éreztek és nyilvánítottak „bármely ember iránt, pusztán azért, mert emberi lény." Más vizsgálatok is igazolták, hogy az érettség más sajátosságaival együtt jár az etnikai és vallási türelem. 12. Etikai szilárdság. Egyetlen olyan kísérleti személy sem volt, aki mindennapi életében tétovázott volna a helyes és helytelen közti eltérés megítélésében. Más szóval nem tévesztették össze a célokat az eszközökkel, és szorosan azoknak a célkitűzéseknek a megvalósításához ragaszkodtak, amelyeket maguk igaznak tartottak. 13. Ellenségességtől mentes humorérzék. A szóviccgyártás, tréfálkozás, támadó elmeél" ritkábban bukkant fel az érett személyeknél, mint „az a meggondolt, filozofikus humor, amely gyakrabban késztet mosolyra, mint nevetésre; amely a szituációhoz bensőleg tartozik, nem pedig kívülről adódik hozzá; amely inkább spontán, mint megtervezett, és nagyon sokszor megismételhetetlen." 14. Alkotóképesség (kreativitás). Összegező jellemvonásként Maslow felhívja a figyelmet egy olyan sajátosságra, amely kísérleti személyeinél tévedhetetlenül jelentkezett. Életstílusuk - kivétel nélkül - olyan erőt és egyéni jelleget sugárzott, amely mindenen, amit csak tettek, nyomot hagyott, legyen az írás, zeneszerzés, cipőkészítés vagy házimunka. Érdemes elgondolkodni, vajon milyen értékeket képvisel ez a lista? |
PROGRAMOK: RENDEZVÉNY, TANFOLYAM, SZABADIDŐ, ÉLETMÓD |
JÖVŐ – KÉP RENDEZVÉNY 20103. október 27-én vasárnap 9-20 óráig a CEU A rendezvény témája: |
A képekre kattintva, azok kinagyíthatók, és olvashatók az információk, valamint a műsor az előadókkal. |
A "BELSŐ ÚT" EZOTERIKUS KLUB PROGRAMJAI 2013. OKTÓBER 11 - NOVEMBER 20-IG Tanfolyamok: Okt. 11. péntek. 9-17-ig: REIKI I-es tanfolyam Okt. 12. szom. 10-18-ig: REIKI I-es tanfolyam Okt. 13. vas. 10-17-ig: REIKI II-es tanfolyam Okt. 19-20. szom-vas: 10-17-ig: Arcdiagnosztika tanfolyam Okt. 24. csütörtök 10-13-ig: Spirituális Önfejlesztő Tréning Új kezdő csoport indul! Okt. 26. szom. 10-16-ig: REIKI Mesteri tanfolyam és beavatás a 10 milliószoros napon! Nov. 2-3. szom-vas. 10-17-ig: Aktív Szellemgyógyászat I-II. tanfolyam Nov- 2-3 szom-vas. 10-17-ig: EzoTaro Számmisztika® tanfolyam I. |
Nov. 9-10. szom-vas. Angyali kapcsolatfelvétel tanfolyam Nov. 16. szom. Hangjóga, lélekdal - hangterápia tanfolyam 10-18-ig Nov. 17. vas. EzoTaro Kártyakészítő tanfolyam 10-18.ig Klub programok: Okt. 11. péntek 18 órától – Klubnapi előadás: Jövőkép, mit üzennek a számok? Okt. 18. péntek 18 órától – Klubnapi előadás: A Föld álma Okt. 25. péntek 18 órától – Klubnapi előadás: Arcdiagnosztikai érdekességek Nov. 1. péntek 18 órától – Klubnapi előadás: Halálélményeink feldolgozása Nov. 8. péntek 18 órától: Indiai akupresszúra Nov. 15. péntek 18 órától – Klubnapi előadás: Mire lehet használni a kártyákat? |
A változások üzenetei életünkben - Fájdalmas sorsfordulók, vágyott átalakulások
Müller Péter és Dr. Buda László a Nyitott Akadémia Pódiumon 2013. október 25. 19.00 - Budapest, Balassi Intézet Kevés félelmetesebb dolog van életünkben, mint a változás, ha az akaratunk, vágyaink ellenére történik, s úgy érezzük, megfoszt valami, számunkra értékes és fontos dologtól. Éppen ezért sokszor rettegünk a változástól, mindent megteszünk, hogy elkerüljük - ám ez általában nem sikerül, vagy ha mégis, akkor sokszor valami túlhaladottat igyekszünk őrizni, konzerválni, s végül ebből is csak szenvedés fakad. Máskor mindent megtennénk, hogy a dolgok megváltozzanak, jobbra forduljanak, ám úgy tűnik, újra meg újra ugyanazokat a köröket futjuk, minden ugyanazon forgatókönyv szerint halad, és lassan a reményt is elveszítjük, hogy életünk másként is alakulhat. Aztán valami mégis megváltozik - de nem a vágyott irányban. Miért...? A változás életünk elmaradhatatlan kísérője, hiába szeretnénk, nem tudjuk sem elkerülni, sem teljesen befolyásunk alá vonni - de jobban megérteni igen. Ha pedig jobban megértjük, jobban el is viseljük, és rugalmasabban, kevesebb szenvedéssel tudunk alkalmazkodni hozzá, vele együtt változni. Mit üzen hát nekünk a változás? Hogyan értelmezzünk helyesen, konstruktívan egy adott történést életünkben, vagy saját testünk üzeneteit - és miként érdemes ezekre reagálni? Hihetetlenül izgalmas kérdések - ha pedig nem az általánosság szintjén tesszük fel ezeket, hanem egy-egy konkrét élethelyzetünkhöz kapcsolódóan, és megtaláljuk az útját, hogy válaszokat kaphassunk, az a szituációt (de nemritkán egész életünket is) más perspektívába helyezi. Segít jobban, harmonikusabban, hitelesebben élni. Az október 25-i Nyitott Akadémia Pódiumon Müller Péter a Ji Kinget, a Jóskönyvet hívja segítségül a változások értelmezéséhez, Dr. Buda László pedig fizikai tüneteink, betegségeink jelentésének nyomába ered, azt kutatva, mit üzenhet testünk változásai által a lélek. (A rendezvényen már megvásárolható lesz Buda László új könyve, A mit üzen a tested? is. Az idei év egyik legjobb, legeredetibb, legizgalmasabb olvasmánya.) Úgy sejtjük, fantasztikus este lesz - szeretettel várunk az október 25-i Nyitott Akadémia Pódiumra! |
AKTUÁLIS |
MIRE JÓ EGY ÖNISMERETI TRÉNING?
Manapság nagyon divatosak lettek a tanfolyamok, elsősorban az ezotéria és az önismeret tárgykörében. Ezeken sok mindent meg lehet tanulni, mint pl. a jóga különböző irányzatait, intim tornát, vagy önismereti módszereket, mint a számmisztikát, asztrológiát – kívánság szerint még azt is, hogyan „kell” nőnek lenni. Nagy a választék, amit én jónak tartok, hiszen mi emberek is különbözőek vagyunk, tehát más és más módszer lehet segítségünkre. Azt, hogy ebből mi az, ami kevéssé hiteles, mindenki maga dönti el. Batta Éva: Hogyan jött az ötlet, hogy tanfolyamokat szervezz? BÉ: Mi a különbség a spirituális és a nem spirituális önismeret között? |
valóságot. A hegy lábánál csak a melletted állókat, no és persze a tolongást. NJ: Azt gondolom, hogy nem „több” lesz, hanem épp ellenkezőleg. Kevesebb. Mégpedig azokkal az illúziókkal és tanult játszmákkal lesz kevesebb, amik az élete során rárakódtak. Így, ha lehántjuk ezeket a „hagymahéjakat”, alattuk felragyog majd az Igazi Önvaló, az az Én, akiről nem is tudták, hogy létezik. Csodálatos gyógyulás kezdődik ekkor. Megérint a saját Szellemed, gyógyul a Lélek és gyógyul a Test. Öröm költözik a szívbe. BÉ: Ennek az alaptréningnek van egy haladó szintű folytatása is. Mit jelent az önismeret a különböző tudatossági szinteken? NJ: Amikor az 5 éves gyermeked felteszi a jól ismert kérdést, hogy „anyuci, hogy születik a gyerek?” - akkor próbálsz az Ő szintjén mondani valami okosat a mama hasáról, ami növekszik. Később aztán pár év múlva jönnek a virágok és a méhecskék, majd eljön az a pillanat, amikor elmondod neki a teljes igazságot. Ha rögtön ezzel kezdenéd, egyrészt a gyermek egy szót sem értene belőle, másrészt lehet, hogy károkat okoznál a kis lelkében. Tehát a bölcsesség jele az, hogy felismered mit képes valaki befogadni, és mi az, ami még „sok” lehet. Igyekszem én is szerető anyuciként vigyázni a hozzám érkezők érzékeny lelkére. BÉ: Szerinted milyenek lesznek a közeljövőben – mondjuk 20 év múlva – az ilyen tanfolyamok? Szükség lesz-e egyáltalán akkor még ilyen vagy hasonló tanfolyamokra? NJ: Az én álmom az, hogy ne legyen szükség rám és az ehhez hasonló tanfolyamokra. De jelenleg az emberek 90 %-ának jót tenne. Amíg az általános iskolákban csak értelmetlen lexikális adatokat magoltatnak be a gyerekekkel, és nem azt tanítják meg, hogyan legyél Érző Ember, addig csak az ilyen tanfolyamok segíthetnek. 20 év azért szerintem kevés lesz az emberiségnek, hogy kijavítsuk azt a sok-sok hibát, amit elkövettünk. De jó úton vagyunk, ez biztos! BÉ: Hol tartod a tanfolyamokat, és hogyan lehet rájuk jelentkezni? NJ: A tanfolyamokat a „Belső Út” Ezoterikus Klubban tartjuk, vannak délelőtti és esti csoportok, valamit hétvégi tanfolyamok is. Jelentkezni és érdeklődni telefonon lehet vagy látogassatok el a honlapunkra: http://www.belsoutklub.hupont.hu Remélem egyre többen találkozunk a „Belső Út”-on! Hozzatok szendvicset! |
MAGYAR SPIRITUS |
LÉLEKMELENGETŐ
ÁRPÁD KOR ELŐTTI FOHÁSZ Őserő, ki istenné szellemtestesültél, MAGYAR ÚJJÁSZÜLETÉS – Ludányi Horváth Attila gyűjtése
ÉLETSZEMLÉLET, ÉLETMÓD, ÉLETÉRTELMEZÉS 15./ „Az adatok szerint az élet boldogságát adó, legdöntőbb tényezőknek semmi közük sincs a fogyasztáshoz: első közöttük a családi élet, különösen a házasság, azután a munkával való elégedettség, szórakozás, barátságok. A jómód és a boldogság összefüggéseit firtató kiterjedt vizsgálat alkalmával az elemző Jonathan Freedman megjegyzi, hogy 'a szegénységi szint fölött a boldogság és jövedelem közti összefüggés feltűnően csekély'. (…) |
16./ „A Szent Korona eszméjének és tanának, a mellérendeltségen és egyenlő méltóságon alapuló rendszerének a természetes gazdasági rend felel meg. A Szent Korona eszme szakrális alkotmányossága – amely a történelem során szervesen kifejlődött és tartósnak bizonyult tulajdoni és közjogi szabályokat is magába foglalja – Istentől eredő (vagy örök természeti törvényekből levezethető) értékrenden alapul. Isten egyedül az embert teremtette a maga képmására és ruházta fel az alkotó értelem isteni szikrájával. De úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a Világmindenség erői kölcsönhatása eredményeként az ember az eddig ismert egyetlen élőlény, amely kettős tudata révén egyszerre részese és alkotója is annak a világnak, amelyben él. Az Istentől vagy az állam felett is álló természeti törvényekből levezethető alkotmány számára az ember, közelebbről a Szent Korona szolgálatát vállaló ember a legfőbb érték. A Szent Korona eszme egyben a magyar nemzet transzcendens dimenziója is, amely ahhoz hasonlóan kapcsolja össze a magyar népet - a Szent Korona tagjait – a Mindenhatóval és a Világmindenséggel, ahogyan azt, például, a Biblia ószövetségi része teszi a zsidó néppel.” 17./ „Az emberi tevékenység kiindulópontja is, de célja is az ember. Ő ugyanis, amikor dolgozik, nemcsak a tárgyakat és a társadalmat alakítja át, hanem saját magát is tökéletesíti; sok mindent megtanul, fejleszti képességeit, kilép önmagából, sőt önmaga fölé emelkedik. Ez a gyarapodása, ha jól megfontoljuk, sokkal nagyobb érték, mint a maga körül felhalmozódó vagyon. Az ember az által értékes, ami ő maga, nem pedig az által, amije van.” 18./ „(...) Az emberiségnek ezentúl már egy és ugyanaz a sorsa; nem ágazik szét többé egymástól elhatároló történelmekre. Így tér át az emberiség a világ rendjének jobbára nyugalmi felfogásától arra, hogy a rendet mozgásában és fejlődésében szemlélje... A legtöbb kérdés tehát új összefüggésben merül fel és új elemzéseket, új szintéziseket kíván. (...)” 19./ „Sok kritikus úgy gondolja, hogy – elolvasván, meghallgatván, megszemlélvén az alkotó művét – majd ő kiállítja a művész, a mester bizonyítványát. Nem, kérem, ez nem így működik!!! |
NÉPI SZOKÁSOK, HIEDELMEK OKTÓBERBEN Azzal nem árulok el titkot, hogy ismét itt egy hónap, október. Vajon mit jelenthet? Neve a latin october ˝nyolcadik˝ hónapnévből ered. Régi római naptárban az évkezdő márciustól számolva, ez volt a nyolcadik hónap. Más néven mindszent havának, őszhónak is nevezik. Jöjjenek hát a régi jeles napok: Negyedike: Ferenc (Assisi Szent Ferenc) napja Tizenötödike: Teréz napja Húszadika: Vendel napja Huszonegyedike: Orsolya napja |
Huszonhatodika: Dömötör napja Huszonnyolcadika: Simon-Júdás napja Az októbert egy népi mondóka soraival zárom. Benne van minden, ami erre a hónapra jellemző: Leodegár, hogyha lombhullató Szertetettel: Amatara |
HÉTKÖZNAPI SPIRITUALITÁS |
Prof. Dr. Bagdy Emőke – TÚLÉLNI AZ ÉRZELMI ANALFABÉTÁK VILÁGÁBAN Okosnak, intelligensnek, felvilágosultnak, mondhatni mindentudónak gondoljuk magunkat, de tény: nincs olyan iskola jelenleg, ami nemcsak az értelmi tudásunkat biztosítja, hanem az érzelmit is. Belegondoltunk már abba, hogy tele vagyunk érzelmi analfabétákkal? Tudjuk vajon, hogy a ki nem mondott haragtól akár rákosak is lehetünk? Hogyan kell legyőzni a sértettséget és megbocsátani? Nemcsak a lélek, hanem a test is „ mérges " Bár már a Biblia is ír a megbocsátás fontosságáról, a téma valamiért elfelejtődött az idők során, és csak az ezredforduló környékén kapott újra nagy jelentőséget a sérelmek, harag nélküli élet és az ehhez vezető út. A tudomány 3 szegmense, a pszichiátria, az egészségpszichológia és a transzperszonális pszichológia összefogásával vált és válik napjainkban is egyre központibb témává maga a megbocsátás. De vajon mit okoz a ki nem mondott harag? Hogyan tudunk túllépni rajta? Miért fontos ez? Bagdy Emőke szerint a „ mérges " szóban már eleve megtaláljuk a dolog kulcsát, hiszen nemcsak átvitt, lelki értelemben kell tekintenünk e szóra, hanem szó szerint is. Mert aki mérges, annak nemcsak a lelke, hanem a teste is meg van „mérgezve". Ha én nem bocsátottam meg magamnak, vagy valaki másnak, esetleg tőlem nem kértek valamiért elnézést, akkor a testünkben destruktív folyamatok indulnak el. Ha hihetetlenül kifinomultan működő agyunk úgy „dönt" és úgy „érzi", hogy az adott sérelem nekem fontos és negatív, akkor arról bizony az egész testem értesülni fog, és döbbenetes, de egy negatív hormonkoktél áramlik ilyenkor a testembe, az összes sejtembe, és szó szerint lerakódik a méreg. Ha szorongok, ha szomorú vagyok, vagy megbántott valaki, akkor az egész lényem éli ezt meg, és nemcsak a testem vagy a lelkem egy kicsiny része. A sejtjeimre folyamatosan lerakódó stressz pedig egyszer csak elkezdi nem bírni a nyomást, és összeomlik a nagy egész. Ekkor lehet, hogy csak azt tapasztalom, hogy hullik a hajam, de legbelül tudom: valami nagyon nincs rendben. A dolog nem áll meg itt, és ha nem sikerül megtalálni a megoldást a mentális higiéniára, akár keringési panaszok, vagy rákos folyamatok is elindulhatnak bennem. A racionális bal, kontra az időtlen jobb agyfélteke Nos, hölgyek, urak, pánikra természetesen semmi ok, mert igaz, hogy nagyon el vagyunk rontva, viszont ha akarjuk, megtisztíthatjuk lényünket a méregtől. Általában két dolog tűnik elsőre nehéznek az előző mondatból: akarni és megtisztítani. Nem könnyítjük meg ugyanis saját dolgunkat, mert a racionális bal agyféltekénk sérelem esetén azt mondja: felejtsd már el! Ekkor azt hisszük, hogy ha nem gondolunk rá, nem beszélünk róla, akkor megoldottuk, elfelejtettük, jó munkát végeztünk, készen is volnánk. De valójában az történik, hogy egyrészt homokba dugjuk a fejünket, másrészt pedig - és ez a nagyobb probléma - , áttessékeljük sérelmeinket a jobb agyféltekébe, vagyis az érzelmi agyba. Ami sajnos időtlen, nem érzékel időt, így a sérelmek beszorulnak oda örök időre, és, bár nem tudunk róla, de testi problémákat okoz egészen addig, amíg ki nem mozdítjuk onnan valahogy. Adott tehát a feladat: fel kell szabadítani a traumákat, vissza kell vezetnünk őket az érzelmi tudatból a tudatos tudatba, hogy végül a beszédközponton keresztül a felszínre törhessenek és kiszakadjanak belőlünk. Ezt akár takarító folyamatnak is hívhatnánk. Bagdy Emőke szerint elsősorban emlékezési folyamatokkal segíthetjük elő a valódi ok tudatosítását, mivel a jobb agyfélteke, ahova a trauma beszorult, relaxált állapotban szeret működni, és képek formájában „gondolkodik", mint például az emlékképek. |
Ez esett meg a pszichiáter asszony egy pánciensével, akit kiskora óta pszichoszomatikus tünetek gyötörtek, és az okát nem sikerült kideríteni. A relaxációs, emlékképekkel dolgozó terápia során aztán a hölgynek váratlanul egy réges-régi emlék jutott eszébe: Még egészen kicsi gyermek volt, amikor születésnapjára kapott egy babát. Kistestvére elkérte tőle, de ő nem adta oda. Ekkor a testvére a házból kifutott az útra, elütötte egy autó és meghalt. Ő pedig - most már - emlékezett rá, hogy akkor zokogva mondta: „én öltem meg a testvérem, amiért nem adtam oda a babát!". Hirtelen előjöttek a régi érzések, újra feltépődtek a sebek, átélte a bűntudatot, elkezdett emlékezni a rég eltemetett (érzelmi agyba zárt) traumáira, és elképesztő, de megszűntek a testi tünetei. Fél óra kell a boldogsághoz? Ha a haragunk tudatos, de nem tudunk elbánni vele, akkor sem szabad a szemet szemért, fogat fogért elvben gondolkodni, mert ez egy olyan kóros folyamatot indít el, ami többet árt, mint használ. Ehelyett inkább rá kell vennünk magunkat arra, hogy a másik szemszögén keresztül vizsgáljuk az esetet (és így saját magunkat is), hátha találunk a másik álláspontjában olyat, amit egy kicsit el tudunk fogadni, és elindulhatunk a megbocsátás felé vezető úton. Ha belépünk a sértő fél helyébe, döbbenetes felismerések tanúi lehetünk. Nehéz az „ellenfél" objektívén keresztül kémlelni egy olyan helyzetet, amiben saját magunkat érezzük sértettnek, de akármennyire rossz ötletnek tűnik is, a végén rájövünk, hogy megérte. Meg kell, hogy értsük: a cél nem az, hogy jóban legyünk azzal, aki megbántott, hanem az, hogy felülemelkedjünk a sértettségünkön, hogy még véletlenül se indulhassanak el a fent leírt megbetegítő folyamatok a testünkben. Nem kell, hogy jogosnak találjuk a sértést, a lényeg az, hogy átéljük, megértsük annak valódi okát! Nem gondolnánk, de az is tökéletes megoldás lehet, ha a másik féllel leülünk beszélgetni, és mindketten fél-fél órát kapunk, amikor a másik hallgat, mi pedig elmondhatjuk neki, mi az, ami rosszul esett. Banális megoldás, gondolhatjuk, de ki az, aki ezt már kipróbálta? Tessék megtenni, és a végeredmény jobb lesz, mint vártuk. De tényleg csak fél-fél órát, mert ha tovább csináljuk, annyira begerjedünk, hogy abba sem tudjuk hagyni! - Mondta a nem kevés humorérzékkel megáldott professzor asszony. Ölelj át valakit, és egészségesek lesznek az ereid! Csak akkor vagyunk képesek örömre, ha először kitakarítunk valami negatívat! Ha a fent említett módszerekre nincs szükség, a takarítást megoldhatjuk a család, barátok szeretetével is. A szeretet, amellett, hogy jó érzés, olyan gyógyító erővel rendelkezik, hogy képes elindítani az öröm folyamatát. A szeretet jótékony hatással van a testünkre is, ugyanis tágítja az ereket, megakadályozza a mérgek lerakódását és harmóniát teremt. Ma, amikor tele vagyunk értelmi tudást biztosító iskolákkal, nincs lehetőségünk arra, hogy megtanítsák nekünk az érzelmi tudást. Rengeteg az érzelmi analfabéta, és mára elfelejtettük, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, miért vagyunk itt, ezen a földön, és mi a dolgunk egymással. Elfelejtettük, hogy kölcsönös egymásrautaltságban se élni, se halni nem tudunk mi emberek egymás nélkül. Elmegyünk egy földön fekvő ember mellett az utcán, és hagyjuk a földön megpusztulni. Mi történt velünk? És miért nem tudjuk észrevenni, hogy ha szeretetet adunk, akkor mi magunk is jól járunk? Aki felsegíti azt a földön fekvő embert, szól hozzá két jó szót, abban endorfin, hétköznapi nevén boldogsághormon termelődik, ettől az immunrendszeren át egy csomó minden más erősödik. Ez az evolúciós ajándékunk azért, hogy egymásra odafigyelve, szeretetben élünk. Illetve ez lenne... Az eredeti cikk itt olvasható: Vaskarika.hu |
GONDOLATOK A SZERVES TÁRSADALOMRÓL
A körkereszt A körkereszt az egyik legősibb szimbólum és szerintünk az egyik legkifejezőbb is a teremtett világ felépítésére és működésére vonatkozóan, ezért választottuk a „szerves társadalom” világkép jelképévé (vagy inkább nem is „választottuk”, hanem felismertük, hogy a körkereszt a szerves egységet jelképezi.) A mi értelmezésünk szerint ez a körkereszt jelentése: Ugyanakkor a kör középpontja nem csak azért döntő, mert onnan indul ki „az éppen aktuális méretű kör megrajzolása”, vagy spirituális értelemben a középpontban álló entitás pillanatnyi tudatossági szintjétől függő lehetőségek külső határa, hanem azért is, mert az egymást metsző, keresztet formázó vonalak is onnan indulnak ki, sőt, a metszéspontjuk egybeesik a kör középpontjával. |
A mi véleményünk szerint a körbe rajzolt kettős kereszt a teremtett világ felfedezését, megtapasztalását, vagyis a „belakását” szimbolizálja. Ahogyan egy tervrajz megrajzolója sem képes megtapasztalni, hogy pusztán a tervrajz alapján milyen lehet élni az általa megtervezett épületben, vagy azt, hogy az hogyan működik, ugyanúgy az entitások is csak „sejtik”, hogy milyen lehet az általuk elképzelt/megteremtett világ, ugyanis csak a pillanatnyi tudatossági szintjük szerinti lehetőségeket képesek a látókörükbe emelni. Pontosan ezért állítja minden spirituális tanítás azt, hogy a TAPASZTALÁS a legfontosabb, egyrészt a teremtésünk megismerése, másrészt a tapasztalások általi továbbfejlődésünk céljából. Azt is tudatosítanunk kell, hogy a legújabb kutatási eredmények szerint a Világmindenség holografikus felépítésű, ami igazolja azt a hermetikus tanítást, hogy „amilyen nagyban, olyan kicsiben; amilyen lent, olyan fent, stb”. Ez nem csak azt jelenti, hogy lényegileg ugyanúgy működik minden, hanem azt is, hogy a legkisebb rész is magában hordozza a legnagyobb részt, vagyis annak a jellemzőit is! Így tehát az „entitás” fogalom, amit a tudatossággal rendelkező létezőkre szokás használni, magában foglalja magát a Forrást is, hiszen a fenti jellemzők miatt az adott pillanatban ő is csak a saját tudatossági szintje szerinti Mindenséget tud „elképzelni”, de ő is fejlődik, és így a teremtése is állandóan tágul. A holografikus felépítés szerint pedig az ember is, akinek a tudatossága is és a fizikaisága is a Forrás szerves része, ugyanazokkal a képességekkel rendelkezik, mint a Forrás, a lehetőségei pedig neki is a pillanatnyi tudatosságával vannak összhangban. „Az Atya bennem van, és én az Atyában vagyok.” Ismerős? (Forrás: http://szervestarsadalom.info/) |
EZOTÉRIA PLUSZ |
NAGY JUCUS – BEAVATÁS AZ ANGYALOK BOLYGÓJÁN Meggyújtottam egy mécsest, kivettem egy füstölőt a dobozból, és a láng fölé tartva engedtem, hogy a kis illatos pálcika lángra kapjon. „Namo Buddhaya, Namo Dharmaya, Namo Szanghaya, Namo Gurubey” - mormoltam automatikusan ahogy homlokomhoz, ajkaimhoz, majd szívemhez érintettem a füstölőt, imára emelt két kezem között. Végül belehelyeztem a kis pálcikát a tartóba, és leültem meditációs párnámra. Általában ilyenkor hagyom, hogy jöjjön a „feladat” vagy az „utasítás” fentről, hogy mi is lesz a mai meditációm célja. Most azonban szinte azonnal jelentkezett őrangyalom, és értésemre adta, hogy „mennünk kell”. A csend és a béke nyugalma azonnal szétáradt bennem, és hagytam, hogy őrangyalom mutassa az utat. Elém tárult a világűr képe, ahogy lassan haladtunk előre. Fokozatosan bontakozott ki előttem a már jól ismert bolygó képe. „Igen” - gondoltam - „az Angyalok Bolygójára megyünk”. Sokszor jártam már itt, első utunk óta, és szerettem újra felfedezni az ismerős tájakat, látni újra a mindig mosolygó angyalarcokat. A fehér márványkörön landoltunk, ahogy ez már lenni szokott. Ám ahogy elém tárult a fehér márvány út, mely a Megtisztulás Tavához vezet ámulva néztem, hogy az angyalok ragyogó díszes ruhákba öltözve izgatottan várták érkezésem. Úgy tűnt, valami nagy ünnepségre készülnek. Ezzel a tóhoz vezető márványútra mutatott és egy fehér leplet terített gyengéden a hátamra. A lepel azonnal fehér ruhaként simult a testemre, mintha rám öntötték volna. Eközben arany csillámport szórtak két oldalról rám, melynek egy része fehér ruhámra tapadt. |
Közben láttam, hogy az angyalok mind hallják belső gyermekem tiltakozását, és még jobban biztatni kezdtek: A következő pillanatban valahogy az Arany Angyal belsejébe kerültem, de oly módon, hogy kiláttam belőle, mégis éreztem testem körül Őt. Ekkor értettem meg, ez az Arany Angyal az Igazi formám, az Igazi Énem. Akkor láttam, hogy a hátam mögött, mintha még két karom lenne, és erőt éreztem bennük. Megpróbáltam megmozdítani, de a szárnyak hatalmasak voltak, és nagyon nehezek. Közben az angyalok folyamatos biztató szavai, már-már rituális kántálássá finomodtak és énekként zengték be egész lényemet. Könnypatakok áztatták arcomat, ahogy visszatértem csendtől övezett, félhomályos kicsiny szobámba. Hatalmas erőt éreztem egész testemben, és ahogy felálltam az ülőpárnáról úgy éreztem, hogy minden mozdulatomat egy különös aranyfény kíséri... (Első része az előző számban olvasható) Nagy Jucus – buddhista tanár, angyali közvetítő |
BATTA ÉVA – EZOTARO SZÁMMISZTIKA® OKTÓBERRE
A 10-es szám az Atlantiszi Számmisztikában: Átalakulás / átmenet / koncentrálás / átképzés / Akasha. A „ Belső Út ” Ezoterikus Klub 2013. szeptember 28-án ünnepelte 12. születésnapját. Ebből az alkalomból számmisztikai elemzés készült. A számok: „ BELSŐ ÚT ” EZOTERIKUS KLUB A „ Belső Út ” Ezoterikus Klub egyszerűen szólva, a Szeretet Klubja. Ugyanis bármilyen szempontból is vizsgáltam a klubot, mindenhol felbukkant a Szeretet teljes, támogató jellegű energia. Amikor a klubról, mint személyről beszélek, akkor ez alatt azt értem, hogy amit Jucus létrehozott – és azóta is nagy sikerrel működtet – igazából „önálló életet él”, az energia jellegét tekintve. Az itt megforduló emberek rezgésminősége „összeáll egy önálló életté”, ami hat és visszahat az itt lévő emberekre. BELSŐ ERŐ, DINAMIKA Nagy belső, összetartó ereje van a klubnak, toleráns, „megengedi” a különböző felfogásmódokat, az egyéniségeket. Ugyanakkor összefogja, összehangolja a tagokat, de az egyedi látogatók számára is vonzó. Sok információt közvetít, jó a kommunikációs energiája, magas a rezgésszáma. Erősen meghatározó a Szeretet, annak minden formájában: legerősebb a célszemély nélküli szeretet áradása, de kialakulnak barátságok, rövidebb-hosszabb kötődések, akár klubvezető és klubtag, akár a tagok között. Lehetőség van közös programokra, megmozdulásokra a közösségért, a közösség jólléte érdekében, ami nem csak feltétlenül a klub „belügye”, hanem akár a tagok összefogásával kifelé, a klubon kívüli emberek érdekében is történhet. |
SZEREPE KIFELÉ ÉS PROGRAMJA Meghatározó a tagok támogatása, amelynek nincs tolakodó jellege, hanem inkább olyan „hátulról megtámogató biztonság” nyújtása. Amikor azt érezzük, hogy ha problémánk van, akkor mindig van valaki, akinek a segítségére számíthatunk. A klub energiaminősége Élettel teli (ebben nagy szerepe van Jucus egyéniségének!), megnyilvánulhatnak a civilizált ösztönök, a kommunikáció és a különféle egyéniségek. KARAKTERE Változékonyság, változatosság jellemzi. Röviden és képletesen szólva „vezetőképző”. Mindenesetre nem csak befogadja az egyéniségeket, a különbözőségeket, az átlagtól eltérő egyedi jelleget, hanem ezt még bátorítja is. A tagok többsége „természetes vezető”. Ez alatt azt értem, hogy legtöbbjüknek egyéni stílusa, habitusa van, és valószínűleg a munka világában önállóak és/vagy vezető szerepet töltenek be. SZELLEMISÉGE Erősen motiválja a pozitív törekvéseket. A toleranciája nem azt jelenti, hogy mindenki azt csinál, amit akar, hanem inkább azt, hogy bizonyos keretek között „terelgeti a tagságot”. Ez a szellemi törekvés pedig éppen az elfogadó, kötődés nélküli szeretet, ÉRZELMI ENERGIÁJÁNAK JELLEGE Átfogó, határtalan szeretet, tolerancia, önzetlenség, nagyfokú segítőkészség jellemzi. FELADATA Az itt jelen lévő energia a teremtést, a megvalósítást biztosítja. Miután megvan a megfelelő Szeretet-érzelmi háttér, így elegendő – sőt, nagyon sok – motiváció, energia jut a megvalósításra. Az erőteljesen jelen lévő intuíció mellett most szerepet kap a „földies”, racionális tervezés, a kitartó türelem, amelyek által lehetővé válik, hogy a klub bármely előre mutató célt kitűzzön és azt a tagok, a klub létrehozója és működtetője vezetésével lépésről lépésre, megfontoltan megteremtse, megvalósítsa. Ehhez kívánok sok sikert: Bp. 2013. szeptember 21. (Korábbi EzoTaro Számmisztikai cikkek, írások az előző számokban, a 15.-ben, és a 27.-ben olvashatók) Batta Éva - számmisztikus - Lélekrestaurátor |
Különböző önmegismerési módszerek vannak, ki-ki
tehetsége, kedve, igénye szerint választhat közülük. Egyike a legobjektívebb segítőknek a számmisztika.
Ebben a rendszerben az is megkapja kérdéseire a választ, aki még kevéssé haladt előre az önmegismerés útján.
(Természetesen bizonyos fokú elfogadási készség ehhez is szükséges, mert ha valaki mindent elutasít, azon nem lehet segíteni.)
November 2-3-án EzoTaro Számmisztika® tanfolyam indul, a kezdő, I-es modul. A tanfolyam 2 napos, 10-17 óráig tart. Ára: 18.000.-Ft, amiben benne van a jegyzet is. |
AMATARA – NÉGY ELEM TANA
A víz elem Megérkezett a második elem leírása: víz elemről lesz most szó. Nos, a víz az érzelmeket tudja megmutatni. Női minőség, vagyis a Hold szabályozza (apály, dagály). Itt az ember, ha túl sok van, túlfolyik, ha pedig kevés kiszárad. Jelentős, hogy milyen vizet iszunk. Lehet akár programozni is, hiszen ráhangolódik az adott energiára és az bele tud ragadni. Az információt pedig mi átvesszük, hisz mi is több részben vízből állunk. |
Most egy egyszerű pohár technikát javasolok. Talán sokaknak ismerős, érdemes alkalmazni, ha életünkben elakadtunk és nem tudjuk merre tovább: Most már tudjuk a víz miért jelentős életünkben. Foglalkozzunk vele, szeretgessük, annál finomabb lesz az íze. Ha fürdünk, tudatosan tegyük, főleg egy fárasztó nap után. Lemossa rólunk a negatív energia lenyomatokat. Tud tisztítani, tölteni, információt áramoltatni. Igen, ilyen sok mindent tud, ezért fontos az ember életében. Ezzel köszönök most el, legközelebb a levegő elemről lesz szó. Szeretet teljes boldog napokat kívánok: Amatara |
ZAMIRA – AZ ÉLETFELADATRÓL
Mikor ideérkeztél, választottál magadnak egy életfeladatot. Ha ezen az úton haladsz, béke és nyugalom van benned, bármilyen körülmények között élsz is. Ha figyelmen kívül hagyod, nyugtalanság és zűrzavar van benned, mert a lélek tiltakozik, üzen, hogy rossz úton jársz. Ha az életfeladatod megoldásán dolgozol, mindig lesznek segítőid itt a Földön, s az Univerzumban is. Az élet bármely ösvényén járjon is, minden ember ösztönösen késztetést érez arra, hogy értelmet, irányt és célt leljen magának. Hogy megtaláljuk-e, egyáltalán keressük-e életcélunkat, annak éppoly fontos szerepe van lelki fejlődésünkben, mint a táplálkozásnak a biológiai túlélésben. „Az életfeladatot nem úgy kell elképzelni, mint egy olyan munkát, vagy tevékenységet, amire majd életünk folyamán valamikor rátalálunk, és onnantól ezt végezzük. Születésünk előtt nem azt döntjük el, hogy pl. építészek leszünk, és majd egyszer mi fogjuk megtervezni, vagy megépíteni pl. a kölni dómot.” |
belső béke és biztonság megtalálása magunkban, stabilitás, önfegyelem, elfogadás (önmagunkat, és ezáltal mindent, ami van), önhatalom-hatalom gyakorlása, ismertség, sikeresség kezelése. Érdemes végig gondolni a következőket. Hogyan ismered fel az életfeladatot? A " varázs szó" pont az, hogy válj alkalmassá rá! Mert ez a tudati fejlődésnek egy folyamata, ami alatt közelebb kerülhetsz Önmagadhoz, így teljesedhetsz ki. Zamira |
ANGYALOK, HIERARCHIÁK, MŰKÖDÉSÜK 4. Rész AZ ANGYALOK HIERARCHIÁJA 3. III. Szféra Angyalai - Fejedelemségek / Hercegségek, Arkangyalok, Angyalok Fejedelemségek / Hercegségek Fejedelemségek vagy Hercegségek a hetedikek az angyali rangsorban és a nagyobb szervezetekre, csoportokra vigyáznak. Nemzetek, városok, sőt egyes vezetők felett is őrködnek. A hit szerint ebből a rendből származott az az Angyal is, aki Dávidnak segített legyőzni Góliátot. Az Arkangyalok az Angyalok hierarchiájában a nyolcadik helyen vannak. Vigyázzák, megvilágítják és irányítják az Angyalok csoportjait, és az emberiség minden részletét. Mivel minden Arkangyalnak és Angyalnak az a feladata, hogy segítsenek nekünk, Embereknek, így bármikor és bármilyen problémával kapcsolatban hívhatjuk őket, készséggel segítenek. Mások megsegítése céljából is hívhatjuk őket, ezért is jó, ha ismerjük nevükhöz tartozó feladatkörüket, mert így célirányos a cselekedet. ARIEL - „Isten oroszlánja" AZRAEL - „Akit Isten segít" CHAMUEL: „Aki látja Istent" - A Szeretet Angyala GÁBRIEL: „Isten az én erőm" - Az Útmutatás Angyala HANIEL - „Isten dicsősége" |
szívcsakra őrzője. Kérhetünk tőle: kegyelmet, békét, derűt, jó barátok társaságát, szépséget, harmóniát. Hívhatod egy állásinterjú vagy az első randi előtti alkalmakkor is, hogy segítsen. Színe: rózsaszín. JEREMIEL Isten kegyelme” JOPHIEL: „Isten szépsége" - A Megvilágosodás Angyala METATRON - „A Jelenlét Angyala" MIHÁLY (Mihael): „Aki olyan, mint Isten" - A Védelem Angyala RAGUEL - „Isten barátja" (Forrás: http://ezomisztika.hu; http://www.vegzet.eoldal.hu/ http://www.napkapu.hu/; http://www.lasdajovot.hu/ http://angyalokfoldjen.blogspot.hu/) (Következik: Az angyalok hierarchiája 4.) |
HUMOR |
Naplóbejegyzés egy Karib-tengeri hajókirándulásról Hétfő: beszálláskor feltűnt nekem, hogy a hajó kapitánya egy igen jó vágású férfi.
ANEKDOTÁK De Gaulle tábornok és államelnök végigsétál a párizsi utcán. Óriási tömeg veszi körül, tapsolják, éljenzik. Autogramgyűjtők százai rohanják meg. De Gaulle-nak egyszer csak feltűnik egy kisfiú, aki már harmadszor tolja elébe a füzetét. Nagyon meghatódik, és tréfásan kérdi a gyerektől: Egy alkimista felkereste X. Leó pápát, és átadta neki az aranycsinálásról írt könyvét abban a reményben, hogy szép jutalomban részesül. A pápa meghagyta neki, hogy menjen vissza másnap. Az alkimista már azt hitte, hogy reményei valóra válnak, de másnap csak egy nagy, de üres erszényt kapott a szent atyától a következő szavak kíséretében: Egy amerikai rockzenész mondta egyszer: |
Egy fiatal nemes tisztséget akart szerezni magának XI. Lajos udvarában. Az udvaroncok hónapról hónapra hitegették, hogy a hőn óhajtott állást meg fogja kapni. Mikor végre a király elé került kiderült, hogy semmi esélye sincs az állás elnyerésére. Az uralkodó határozottan elutasította a kérését. Nagy meglepetésére az ifjú megköszönte a határozatot, és örömmel indult kifelé a trón-teremből. A király azt gondolta, hogy a kérelmező rosszul értette, amit mondott, és ezért olyan vidám. Ezért visszahívta az ifjút, és megkérdezte, hogy miért mondott köszönetet. Egy híres angol írótól megkérdezték, mi volt a legnagyobb bók, amelyet neki életében mondtak. Az író habozás nélkül válaszolt: Egy ifjú poéta hosszú ideje várta, hogy a Hét című irodalmi hetilap szerkesztője, Kiss József költő megszólítsa. Ezt azonban csak egy különösen gyenge versével érte el. |
VICCEK
A számítógépek sohasem fogják az emberi hülyeséget pótolni. Kocogj - és halj meg egészségesebben. A graffiti azoknak való, akik nem tudnak könyvet írni. Minél öregebb a nagypapa, annál jobb tanuló volt kiskorában. Ne aggódj az egészséged miatt. Elmúlik. A profi rögbi olyan, mint az atomháború: nincsenek győztesek, csak túlélők. Isten szeretheti a hülyéket, ha ilyen sokat teremtett belőlük. Ha az ellenségeid lőtávolban vannak, akkor te is. Te is mosolyognál, ha tudnád, amit Mona Lisa is tudott. Mosakodjon az, aki lusta vakarózni! A borosta nem szúr, csak a megfelelő oldalára kell születni. Ha nem tetszik, ahogy vezetek, akkor tünés a járdáról! Ha az iskola az életre nevel, nem félek a haláltól. Ha jól érzed magad, ne aggódj! El fog múlni. Aki dohányzik, meghal. Aki nem, az is. Háromfajta ember van. Aki tud számolni és aki nem. A szamárfül az origami legegyszerűbb változata.
|
Igaz, hogy a kemény munka még nem ölt meg senkit, de hát miért kockáztasson az ember.
Miért nem tudják a nők felhajtani a WC-ülőkét maguk után? Sose vegyél semmit, aminek nyele van, mert azzal dolgozni kell! Aki utoljára nevet, annak lassú a felfogása. A dzsungelben minden ehető. Te is! KÁVÉS VICCEK Eszi, nem eszi Messziről érkezett Ön hogyan keveri a kávét? Zamatos kávé Kávémizéria |
HUMORESZKEK A sportrovatban nagy a nyüzsgés, itt az oldal leadásának ideje. Mindenki bent tartózkodik. Egyszer csak nyílik az ajtó, és belép egy kétajtós szekrény méretű fiatalember. |
Tudja mit kolléga úr, jöjjön legközelebb! A professzor büntetőjog-elméletből vizsgáztat. Felteszi az első kérdést: Tulajdonképpen mi a csalás? A csalás az lenne, ha ön engem megbuktatna! A professzor elképed. Hogyan? Mert a büntetőjog szerint csalást követ el az, aki egy másik ember tudatlanságát kihasználja, kiaknázza, s neki kárt okoz! A viharos óceánon léket kap egy utasszállító hajó, és elkezd süllyedni. Az utasokat valahogyan be kellene terelni a hánykolódó mentőcsónakokba, de ellenállnak a kérésnek. Erre a kapitány kitalálja, hogy nemzetiség szerint különböző módszerrel veszi rá őket. Az angoloknak azt mondja, hogy ez a legsportszerűbb dolog, amit tehetnek. A franciáknak azt, hogy ez a legokosabb. A németeknek azt, hogy ez az utasítás. A magyaroknak meg azt, hogy ez tilos. Kinyílik a rendelő ajtaja, kilép az orvos, és látja, hogy a váróban egy fiatal pár üldögél. A nő feláll, és elindul befelé. Jöjjön maga is! – mosolyog az orvos barátságosan a férfira. A rendelőben az orvos felszólítja a hölgyet, hogy vetkőzzön le, majd tetőtől talpig megvizsgálja. Végül a férfihoz fordul, és megkérdezi: Mindig ilyen zavartan viselkedik a hölgy? Gőzöm sincs róla – feleli a férfi. – Most látom először életemben. |
TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT |
UBORKA
Nem csak zöldség, mely alkalmas nyári saláták és könnyű ételek készítéséhez. Ez a növény csodálatos tulajdonságokkal bír, íme hogy lehet megszabadulni egy pár kínos helyzetből a mindennapi életben. Alább néhány érdekes dolog az uborkával. 1. Az uborka olyan zöldség, amelyben megvan a legtöbb vitamin, amire szükség van egy nap folyamán. Az uborka tartalmaz: B1-, B2-, B3-, B5-, B6-, folsav (B9), C-vitamint, kalciumot, vasat, magnéziumot, foszfort, és káliumot. 2. Fáradtságérzés délután? Felejtse el a kávét vagy más energia italokat és egyen egy uborkát. Az uborka gazdag forrása a B-vitaminoknak és a szénhidrátoknak, megadja a szükséges napi energiát. 3. Fáradt gőz a fürdőszobában a tükrön, amely akkor jelenik meg, amikor fogat mos? Amikor teheti, dörzsölje le a tükröt egy szelet uborkával. Ez nemcsak gyorsan távolítja el a gőzt, de a fürdőszobában egy új illatot ad. 4. Csigakörözés és feldúlt palánták a kertben? Tegyen egy alumínium lemezre néhány szelet uborkát és megszabadul a kertben a hívatlan vendégektől az egész szezonban. A vegyi anyagok az uborkából reagálnak az alumínium lemezzel és létrehoznak egy szagot mely észrevehetetlen az embereknek, de kellemetlen a kártevőknek, amely tisztítja a területet. 5. Szeretné megszüntetni a narancsbőrt a lehető leggyorsabban, mielőtt medencébe vagy a tengerpartra menne? Nos, az uborka megmenti: dörzsölje néhány szelettel be a problémás felületet, és perceken belül a bőr sokkal jobban fog kinézni. Az uborka anyagai pozitív hatást gyakorolnak (a bőr kollagénjére), és a bőr feszesebb lesz, összehúzódik. Ez csökkenti a narancsbőr látható jeleit, és még a ráncokat is. 6. Szeretné elkerülni a másnaposságot, vagy fejfájást? Egyen meg egy darab friss uborkát és fájdalom nélkül ébred. |
Az uborka elegendő mennyiségű cukrot és B-vitamint tartalmaz, ami pótolja a tápanyagokból a veszteséget a szervezetben, miután pillanatok alatt megszünteti az intenzív stresszt. Egy uborka megtartja az egyensúlyt a tápanyagokban, a szervezetben, és akkor elkerülhető mind a fejfájás, mind a másnaposság. 7. Evés után úgy érzi, az éhség kerülgeti? Egyen egy pár szelet uborkát. Ezt használják évszázadok óta, és a kis kockák, amelyekben megvannak, a szükséges tápanyagok megakadályozzák a súlygyarapodást is. 8. Van egy fontos találkozója, de azt veszi észre, hogy nincs idő, hogy megtisztítsa a cipőjét? Akkor dörzsölje be friss uborkaszelettel a cipőt. A zöldség vegyi anyagai meghozzák a cipő ragyogását, és távol tartják a vizet is. 9. Ha problémája van az ajtózsanérok nyikorgásával, használjon egy kis uborka szeletet a - probléma orvoslásához, akkor látni fogja, hogy a nyikorgás megszűnik. 10. Ideges? Nincs idő a kikapcsolódásra? Vágjon egy uborkából több szeletet, tegye egy fazék forró vízbe. Az uborka reagál a forró vízzel, és egy friss pihentető illatot ad ki. Tudományosan, kimutatták, hogy ez az aroma csökkenti a stresszt, főleg a kisgyermekes anyáknál és azoknál, akik vizsgákra készülnek. 11. Éppen ebédelt és nincs rágógumi, vagy menta szájspray a korrekcióra? Tartson egy szelet uborkát a szájában. A vegyi anyagok a zöldségből eltávolítják baktériumokat, amelyek felelősek a szagért. 12. Keresi a megoldást, hogy tiszta és rozsdamentes legyen a mosogató és a fémtárgyak? Dörzsölje be egy szelet uborkával, akkor tisztán ragyognak, és nem pusztítja a kezét-és körmeit mérgező anyagokkal. 13. Írt valamit tollal vagy ceruzával, és hibázott? Lassan húzva, az uborka törli az írást. Akkor használja ezt a módszert ha, ceruzát vagy markert használt. |
BÚZAFŰ A búzafű az egyik legelérhetőbb gyógynövény, ami számtalan jótékony hatással bír.
Búzalé Valójában nem újdonság ennek a fiatal búzából préselt édeskés, zöld lének az alkalmazása az egészség védelmére. Ismert volt Sumerben, Egyiptomban, a yogikus Óind – kultúrában és az Esszénus közösségekben. Jótékony hatásai: Hatóanyagai révén az egész szervezet működését pozitívan befolyásolja, a káros anyagokat lebontja a szervezetünkből. Ősz haj az öregedés árulkodó jele. Dr. G. H. Erp-Thomas kutató tudós és termőföld specialista több mint száz különböző alkotóelemet volt képes kimutatni a friss búzafűből. Véleménye szerint ez egy “tökéletes étel”. 3 kg búzafű értékes tápanyagtartalma megegyezik 70 kg tetszőlegesen választott nyers bio zöldségével. A klorofill kölcsönzi a növénynek a zöld színt. Ez teszi elérhetővé számukra a nap energiáját. A világon minden élet tőle függ. A gabonafűben levő anyagok az egészséges vér egyes alkotórészeinek felépítését és működését |
is segítik. A vérfesték (hemoglobin) és a klorofill nagyon hasonlítanak egymásra. Az emberi vér pigment képződése ugyanolyan módon zajlik, mint a levélzöld képződése a növényeknél. Sejtjeink a klorofill tartalmú ételeknek köszönhetően több oxigénhez jutnak, mivel a klorofill segíti az oxigént szállító hemoglobin képződését. A friss gabonafű többek között a következő enzimeket tartalmazza: A kontrollált körülmények között végzett klinikai vizsgálatok (randomizált, kettős-vak) eredményeivel csak az utóbbi néhány évben ismerkedhettünk meg. Ezek közül az egyikben például arra a következtetésre jutottak a kutatók, hogy a búzafű préslé önmagában vagy kiegészítőként egyaránt hatékony lehet a fekélyes bélgyulladás kezelésében. Egy másik tanulmányból pedig az derül ki, hogy az antioxidáns hatású anyagoknak köszönhetően a mozgáskorlátozottsággal és fájdalommal járó reumás artritisz kezelésében lehet szerepe. A csíráztatott búza és a búzafű lé fogyasztása a következő betegségek esetén ajánlott: Búzafűlé készítése házilag: Ne próbálkozz mixelővel vagy robotgéppel, mert a gyors darálás megöli az enzimeket! Átmenetileg, egy sima húsdarálóval is egészen jó eredménnyel oldhatod meg a lényerést. Részletesebben! A búzafüvet vágd 1-2 részre és lassan, kis csomónként daráld le. Nem árt védő kesztyűt használni, mert rendesen befogja a kezed. |
VIDEÓK |
BAGOLYLANDOLÁS (00:00:23)
|
PANTOMIM (ideje:00:05:02) |
Az oldalon saját fotók, képek mellett vannak az internetről is. Köszönöm kedves kreatív társaimnak a képeket! (EzoTaro) |
Az EzoTaro OdaFigyelő online újság azzal a céllal jött létre, hogy segítse az átalakulást, a felemelkedést választó emberi egyéniségeket. A cikkek, írások, linkek, weboldalak bemutatása mind a tudatosságot, az ébredést szolgálja. |
Batta Éva (EzoTaro alias Sophie) |