Faded hopes 1- Egy csepp remény

Marion kiszállt a hintóból. Az új komornyik szótlanul ült a kocsis mellett.
- Hé, te! Szállj le onnan és gyere ide.-szólt a bárónő.
A fiú leszállt, és Marion elé lépett. Egy hang sem jött ki a torkán.
-Mi a neved?
-Antony.
-Jól van...Akkor elmondom, mi lesz a dolgod.-Antony csak bólintott.
-A házban rajtad kívül dolgoznak cselédek, kertészek és szakácsok, így nagyon egyszerű lesz a dolgod. Ők majd eligazítanak téged. Értetted?
Antony ismét bólintott.
-Ahogy óhajtja.
Marion előtt a kocsis kinyitotta a kaput.
-Egyenlőre nem kérek tőled semmit. Holnaptól kezdve viszont szolgálatba állsz.-Ezzel bement a kapun és a ház bejárata felé vette az irányt.Antony csak egyhelyben állt, várva valami segítséget. Teljesen nyugodtnak tűnt.
- Gyere, körbe vezetlek.-mondta neki a kocsis. Antony magabiztosnak látszó léptekkel követte a őt.
-Szép birtok. -mondta halkan. A kocsis erre nevetett.
-Hát igen, az itteni szolgák sokat tesznek a birtokért. Látod azt a rózsakertet? A kertészek minden nap megigazgatják a rózsáit. –mondta vidáman, miközben a tőlük jobbra levő szép és gondozott kertre mutatott. Azonban Antony csak mereven nézett rájuk.
- A hölgy a szüleivel él itt? –váltott témát a komornyik.A kocsis hirtelen megállt.
-Figyelj! A kisasszony szülei sok éve meghaltak... Előtte ne említsd őket, ha kedves az életed! Nagy tragédia volt mindenkinek, ami történt.
-Pontosan mi is történt?
-Nem mindig nézett így ki a birtok, mint most. Régebben sokkal nagyobb és szebb volt. Az egész házban nyüzsögtek a szolgák és a vendégek. Ők –célzott a lány szüleire- nagyon befolyásos emberek voltak, személyesen ismerték a királyt. Aztán az egyik rivális család hamis vádat emelt ellenük és... ártatlanságukra nem találtak bizonyítékot. Így kegyvesztettek lettek. Ezek után a szülőket kivégezték az egész háznép szeme láttára és felperzseltek mindent a birtokon.
- Nehéz lehetett a kis hölgynek. Minden erőmmel azon leszek, hogy segítsem ezt házat. -kissé meghajolt, miközben beszélt. A kocsis megveregette Antony vállát.
- Lehet őrülten hangzik, de ezek az események jó hatással voltak a kisasszonyra. Teljesen megváltozott. A legtöbb alkalmazott úgy került ide, mint te. Azért olyan a birtok, mint amilyen. Hálásak vagyunk Marion kisasszonynak és ezt próbáljuk valahogy meghálálni. Na, de dologra! Megmutatom a helyiségeket! – nyitott be ezzel a házba. Az épületből ömlött a fényár, minden fényes és tiszta volt.

Antony kézségesen követte a kocsist kifejezéstelen arccal. A kocsis minden zegét, zugát megmutatta a háznak, aztán bevezette a konyhába, ahol a cselédek segítettek a szakácsnak.
- Lányok, ő az újfiú! Ismertessétek vele a házirendet.
Az ezüsthajú ifjú illedelmesen meghajolt.
-Üdv hölgyeim!-A cselédek összesúgtak ezekre a szavakra.”Milyen udvarias! De aranyos!” és az ehhez hasonló dícséretek hangoztak felőlük. Antony szája egy kicsit felfelé görbült.
-Köszönöm a szívéjes fogadtatásukat. –Mondta a fiú, miután a kocsis megköszörülte a torkát.
-Nade lányok! Kis odafigyelést, ha lehetne!?
-Máris! –húzták ki magukat a nőszemélyek. Antony némán nézte a körülötte lévőket. Az egyik cseléd részletezte neki a mindennapi teendőket.
- A kisasszonyt minden nap 7 órakkor keltjük és 8 órakkor tálaljuk fel neki a reggelit. Ezek után nyelvórákat vesz... –folytatta tovább a mondanivalóját a cseléd.
-És mi lesz az én dolgom? -kérdezte a végén Antony.
-Hát... ezentúl az ébresztés, és minden egyéb tevékenység ami a hölggyel kapcsolatos. Természetesen a főbb dolgokban mi is részt veszünk.
-Értettem.- biccentett a fejével Antony.
-Ha végeztünk, megmutatom a szobádat, mielőtt elrabolnak a cselédek.-szólt a kocsis kicsit türelmetlenül. Antony elmosolyodott.
-Ezek a kedves hölgyek nem tennének ilyesmit.
-Szerinted mi történt az előző komornyikkal?-kérdezte halkan az idősödő férfi.A lányok erre morgolódni kezdtek. -Jobb, ha megyünk!
Antony tágranyílt pupilákkal nyelt egyett, majd a kocsis után indult.
-Jó éjt hölgyeim!-köszönt el.
- Viszlát! –Integettek neki a lányok. A kocsis néhány lépcsősor és forduló után megállt egy ajtó előtt.
-Ez volna az. Viszonylag közel van a kisasszonyéhoz, hogy ha bármire szüksége van hamar ott legyél.-nyitott be a szobába, ahol egy ágy, egy kisebb szekrény, egy asztalka és egy szék kapott helyet.
- Köszönöm.- mondta Antony, miközben beljebb sétált a szobában.
-Akkor most magadra hagylak. Ha segítségre van szükséged szólj bármelyikőnknek.-És ezzel elhagyta a szobát a férfi. Hirtelen kinyílt az ajtó.
- Majd’ elfelejtettem! A szekrényben találsz ruhákat és az alagsorban találod a fürdőt, ha elfelejtetted volna!-szólt a kocsis, majd becsukta az ajtót és elment. Kis idő múlva Antony leült az ágyra és a gondolataiba mélyedt. „Ha ez a törékeny kislány nem engem választ, már valószínűleg nem élnék... Minden tőlem telhetőt meg kell tennem, hogy megvédjem.”