Faded hopes 2- A kellemetlen vendég

Antony korán kelt.Egy darabig még feküdt az ágyán elgondolkozva, majd felöltözött és lement a konyhába segédkezni. Amint eljött a hét óra felment Marion kisasszony szobájához, majd bekopogott és bement.
-Jó reggelt. -mondta kedvesen.
Marion minden szó nélkül átfordult a másik oldalára, jobban magára húzva a takarót.
Antony nagyot sóhajtott. Nem tudta, ilyenkor mi a teendője a lánnyal.
-Kisasszony a reggeli nemsokára kész.
-Csak még egy kicsit...
- Sajnos nem lehet, sok teendője lesz ma. - mondta Antony miközben elhúzta a sötétítőket.
- Felsorolnád?
- Renea jön üzleti megbeszélésre, aztán a nyelvtanára érkezik , majd elkell mennie a varrónőjéhez, hogy megbeszéljék az új ruhája részleteit.
- Jó, jó majd... Hogy micsoda?! - pattant egyből ki az ágyból.- Miért nem ezzel kezdted? -A szekrényéhez rohant és kikapott egy ruhát.
- Vedd ki az iratokat a dolgozószobám fiókjából és vidd a fogadóterembe. - Szólt a lány, miközben tolta kifelé Antonyt. Antony bement Marion irodájában, majd elkezdte keresni az iratokat. Amitn megtalálta levitte a fogadóterembe, majd a konyhába sietett.
Az asztalokon a kész ételek sorakoztak. Puck, a szakács észrevette Antonyt.
-Végre! Itt az ideje feltálalni az ételeket. -szólt miközben a süteményt vette ki a kemencéből.
-Hova kell vinnem..? -kérdezte Antony tanácstalanul.
- Suzette! -szólt Puck az egyik cselédnek.-Mutasd meg neki hol van a fogadóterem. -Igenis!- szaladt oda a cseléd.-Gyere, mert sok a dolgom. -Ezzel már fordult is és kisietett a konyhából. Antony futva követte a cselédet.Suzette a földszintre vezette őt, egy piros tapétás terembe, ahol teázó asztalok és fotelek voltak elhelyezve.
-Itt volnánk. Amint végeztél gyere vissza, mert mindjárt tálalunk. Antony letette a sütemény, majd visszarohant a konyhába egy újabb adagért. Miután készen voltak, Marion leült a megterített asztalhoz. Arcán kiült az idegesség. Antony Marion mellett állt.
-Valami ban van kisasszony? -félénken kérdezte.
- Nem, semmi... -Elkezdte tördelni a kezét.- Csak Renea gróf modora... Atyaúristen, ments meg! -fogta a fejét.
- Ennyire szörnyű lenne az uraság?
Az ajtón kopogás hallatszott, az egyik cseléd és egy magas, fekete hajú férfi lépett be. -Renea gróf megérkezett.- Szólt a lány és ezzel távozott. Antony illedelmesen meghajolt az uraság elött.
- Marion, jó napot! -hajolt meg kissé a gróf. -Jó napot, grófúr! -biccentett a bárónő. Szinte lehetett látni közöttük a villámokat átsüvíteni.
- Ha jól emlékszem, 10 órára beszéltük meg a találkozót -folytatta Marion.
- Valóban? Én 8-ra emlékeztem. Elnézését kérem.
- Semmi gond, ha már itt van, kezdjük el.
- Jól tudod miért jöttem, Marion. - a gróf bement, majd leült a tárgyalóasztalhoz.
- Tudom? -Marion a kis asztalkára csapott.- Akkort igazán tudhatná, hogy nem fogom oda adni önnek.
-Te is jól tudod, hogy az voltaképp engem illet. Viszont ha már ittvagyok jól esne egy tea. -mondta Renea  gúnyosan.
- Antony, kérlek hozz a legjobb feketéből a grófnak. Természetesen cserébe nem felejti el, hogy egy bárónővel hogy illik beszélni. -mondta ércesen a lány.
-Azonnal kisasszony. -hajolt meg Antony majd a konyha felé sietett.
- Ohh, elnézést az udvariatlanságomért Marion kisasszony. - mondta Renea gróf gyúnyos vigyorral a képén. Marion arca megfeszült az idegességtől.
-Megbocsátok önnek, grófúr, mivel megtévesztheti a korbeli különbség. Viszont ne hagyja magát becsapni, mert nem vagyok holmi buta liba. Az említett tárgy a családom tulajdonában állt és áll most is.
-Marion kisasszony.. ön úgy sem megy semmire azzal a jelentéktelen kis papírkával.. feleslegesen őrizgeti, de én nagyon sokat tudnék vele kezdeni. -mondta a gróf fejét támasztva.
-Nekem éppúgy nem jelentéktelen, mint ahogy magának sem. Erről nem nyitok vitát. Viszont, ha csak emiatt jött nyugodtan távozhat, mivel a véleményem nem fog változni.
Antony eközben megérkezett, egy tálcát tartva, amin két adag tea ült. Marion és Renea elé tette a teákat.
-Köszönöm, most elmehetsz. -intett az újdonsült szolgának.
-Sajnálattal hallom ezt .. ismét. - a gróf felállt az asztaltól. - Majd később visszatérünk rá, de most sajnos mennem kell -nézett a faliórára Renea.
- Szólok Antonynak, ő majd kikíséri.
- Magam is kitalálok - vetette oda Renea gúnyosan, majd kifelé vette az irányt.
-Ragaszkodom hozzá. Antony!
-Erre tessék Renea gróf. -mondta Antony a grófnak és elindult a bejárati ajtó felé.
- Viszont látásra, grófúr! Legyen szép napja! -tette még hozzá Marion. A gróf semmit sem felelt rá. Antony visszasietett Marionhoz. Marion a fejét fogva görnyedt a fotelben.
 -Megkérdezhetem kisasszony, mi a probléma? - kérdezte Antony kicsit hezitálva.
-Semmi lényeges, egyenlőre. De ez a tacskó iszonyatosan idegesített.
-Mit próbál ennyire megszerezni?
Marion jelentőségteljesen nézett Antonyra.
- A mit kevésbé érdekes, mint a miért. Egy birtok levelet akar, ami azt bizonyítja, hogy pár fontosabb tengerparti város felett a családom rendelkezik. Azért is alapította velem a kereskedelmi társaságot és nem mással, hogy legyen ürügye ide jönni. Persze, azért egyeztem bele, mert neki van meg a vagyona a hajók megrendeléséhez. Már csak emiatt sem adom oda neki azt a papírfecnit.
-De nem akarlak olyasmikkel fárasztani, amik egyébként sem számítanak.
- Megfogadtam, hoyg szolgálni fogom a kisasszonyt, ezért nekem minden szava nagy jelentőségű. -hajolt meg Antony Marion elött.
-Nagyon kedves tőled. -nevetett irónikusan Marion.