A Bogár és a Jaguár
La Fontaine nyomán

A vén, kopott országút napfényben fürdött
Egy ragyogó nyári délután,
Nem is volt járgány, ki kerekét koptatta
Tűzforró aszfaltburkolatán.

Csupán egyetlen zaj törte meg az úton
A békésen szendergő csendet,
Egy rozzant, öreg Bogár vánszorgott lassan,
Míg lágyan zümmögött, berregett.

Hirtelen, mint félelmes mennydörgés, szinte
Kettévált az égboltnak kékje,
Aztán hangos morajlással megremegett
Az autóút szürke köve.

Mint prédára éhes dühödt ragadozó,
Úgy robogott vadul előre,
Porfelhőt keltve szilaj vágtája során
A Jaguár, az utak réme.

Beérve a halálra rémült Bogarat
Hirtelen eléje ugratott,
Aztán eltűntek a felvert, sűrű porban,
Miközben mindkét fék csikorgott.

A vad Jaguár ravaszul a reszkető,
Szegény kis Bogárra kacsintott,
Aztán csendesen pusmogva tett neki egy
Nagyon érdekes ajánlatot.

Kihívta egy versenyre a Jaguár a
Szerencsétlen, lassú Bogarat,
Majd kacagva nekivágott, hogy mielőbb
Elérhesse a célvonalat.

A Jaguár már aprócska pont volt csupán,
Mire a Bogár felocsúdott,
És lassacskán a neki túl hosszú távnak
Döcögve, némán nekivágott.

A Jaguár sorra hagyta maga mögött
A hosszú-hosszú mérföldeket,
És fogát csikorgatva villámként szelte
Keresztül a dühöngő szelet.

A Bogár eközben szép lassan cammogott,
Ráérve, méterről méterre,
Közben vígan fütyörészett egy dalocskát,
S nem gondolt a buta versenyre.

Míg a Jaguár egyre gyorsulva lassan
Már-már kétszázzal is száguldott,
A kis Bogár addig boldogan tartotta
A lassú, kényelmes iramot.

Hirtelen a Jaguár kátyúba lépett,
A többit a vad szél megtette,
A másodperc törtrésze alatt szállt ki az
Útról. Aztán pedig már vége.

Az úthiba feldobta a levegőbe,
A szél pedig tollként kapta fel,
És pörölyként vágta hozzá egy tölgyfához,
Élete pedig füstként szállt el.

A lemenő vörös nap lassan búcsút vett
A horizonton a hegyektől,
Az országút azonban még szinte izzott
A tomboló lángtengertől.

A Bogár lassan elhaladt a Jaguár
Füstölgő roncshalmaza mellett,
A gyászos, komor acéltetemre csupán
Egy szomorú pillantást vetett.

Aztán továbbhaladt, maga mögött hagyva
A nemes Jaguár roncsait,
Lassan kihunyó halotti máglyájáról
A szél égbe vitte hamvait.

Mert az élet egy hosszú-hosszú országút.
Bukkanókkal, kátyúkkal tele.
Fontos, hogy élvezni kell, nem elsietni,
Ezen függ életünk értelme.

2007. január 18.