A haldokló solamniai
Dragonlance-krónikák nyomán

Ó, Dicsőség keze, borulj fölém lágyan,
Napfény és Holdsugár nézz le rám az égből,
Kortalan vén Idő, te őrizd az ágyam,
Szunnyadó istenek, keljetek a régből!

Utam végigjártam, hajóm révbe futott,
Kardom fényes maradt, jót és erényt védett,
Most már fáradt vagyok, így is elég jutott,
Hosszú, szép életem így érjen hát véget.

[refrén]
Solamnia! Solamnia!
Hol vagy, Sturm, és hol vagy, Huma?
Solamnia! Solamnia!
Hatalmas hősök, vigyetek haza!

Krynn ősi homokja, fogadj be magadba,
És zúgjon fölöttem a palanthas-i szél,
Meséljen rólam majd, korszakból korszakba,
Ismerje a nevem minden lélek, ki él!

Paladine, Habbakuk, nyújtsátok kezetek,
Kiri-Jolith, kérlek, tartsd felém a kardod,
Úgy vitt el a halál, suttogtam nevetek,
Nem éltem hiába, s megvívtam a harcot!

[refrén]
Solamnia! Solamnia!
Hol vagy, Sturm, és hol vagy, Huma?
Solamnia! Solamnia!
Hatalmas hősök, vigyetek haza!

[imádkozó lovagok suttogása]
„Menj békével, testvér, menj hát,
Az istenek vigyáznak,
S mi a földről adunk hálát
Hősi áldozatodnak,
Néked köszönhetjük, testvér,
Csakis néked jár hála,
Hogy nem folyik több ontott vér,
Hogy áll még Solamnia!
Bátor testvér, hát ég veled,
Eljött már az új tavasz.
Becsületed az életed:
Est Solarus Oth Mithas!”

Béke s tavasz köszönt Krynn ősi földjére,
Lelkem nyugodt, néma: ideje indulni,
Ég áldjon, lovagok, felszállok az égre,
Onnan fogok majdan csillagként ragyogni!

2010. március 24.