A hitetlen evangéliuma

S Jézus föltámadott a harmadik napon,
S útját hirtelen döntötten idegen földre vette,
S immár érezte hitetlen bűzlő szagom,
Midőn saruját korhadt küszöböm fájára tette.

Nem hívtam vala, ámde mégis érkezett,
Szigorú szemét lelkemnek anyagába vájotta,
Hangja ám szelíd lejtésbe temetkezett,
S tanító mondandóját akképpen el is mondotta.

S én hallgattam, bár fülemnek böllérkés volt,
S lelkemnek frissiben rakott, égető kemencetűz,
Ámdebár mi dolog énbennem már rég holt,
Titkon remélte, a Gonoszt énbensőmből távolűz.

Csalódást éltem meg akkortájt általa,
Ájtatos szavai szépek, csodaszépek voltak bár,
Megnyugvást és békét nem adattak vala,
S tudni véltem: reám már csupán az elkárhozás vár.

„Messze van az Úr az istentelenektől;
Az igazaknak pedig könyörgését meghallgatja.”
Ezt mondta, és távozni tűnt életemből,
S elhagyott az önnön, hitetlen keresztemen lógva.

2010. május 2.