A szobrászmester álma

Ősz galamb, élete alkonyán
Vésőt vett kezébe,
A szobrászmester, hogy álmait
Sziklába építse.

Apró, finom, lágy vonásokkal,
Precízen dolgozott,
Napok-hetek árán a kőnek
Végső formát adott.

Az ősz mester könnyes szemekkel
A művét bámulta,
Soha meg nem talált szerelmét
Márványba álmodta.

Lassan lehanyatlott a földre,
Mosollyal az arcán,
Üres szeme örökre megállt
Halhatatlan szobrán.

Ekkor a márvány-hölgy szomorú
Fejét lehajtotta,
S eldőlt, hogy az ősz mester álmát
Örökké vigyázza.

2007. november 26.