A tavasz varázslója

Szívizomhúr pendül, mint megfeszült zongoraideg,
Tavasznak fellege von fel könnyed páravitorlát,
Az eső lassan langyossá lesz, habár ma még hideg,
S mint megduzzadt gát, átszakad az érzést kötő korlát.

Az áradt tavaszi folyó feléleszti a tájat:
A messzi torkolatnál egy alak áll – s az én vagyok;
Köröttem megveti az ég a virágmező ágyat,
S dobban a föld lábnyomom alatt, mit a fűben hagyok.

Még reszketek: félek, az erőtlen táj összetörik,
De erőre kap, tündöklő gyönyörűn virágzik még,
Míg világnak világa a világ, nincs többé homály,
Mert szívhúr pendül, és tiszta kék, örökké kék az ég.

2010. augusztus 15.