A Völgy

Látod, csodaszép, ezer szín kápráztat el,
Hallod, csak a szél súg, csak a szél énekel.
Lábad szűz pázsitot tapod, figyelj, érezd,
Ember nem járt még itt, hogy miért, ne kérdezd.
Titok e hely neve, s köntöse a hegység,
Ágya az álom, és álma a békesség.
Ez – a mi helyünk, itt nem bánt, nem ver senki,
Ijedt szívünk itt tud – kicsit megpihenni.
Itt nem ostorozhat az otromba idő,
Itt megszűnni látszik múlt, jelen és jövő.
Egymásnak vagyunk csak, én neked, te nekem,
Mindig veled leszek, s te is maradj velem.
Álom a völgy, e hely, e mélységes titok,
Ahol titkon, némán karjaidba hullok.
S ha felébrednénk, az ábránd veszni látszik,
Az egyre távolabbi ködfalba tűnik.
De megragadhatjuk, ébren is csak fogjuk,
Velünk van, akkor is, ha már nem is látjuk.
Ha farkasok tánca lesz a föld alattunk,
Nézzünk egymásra, s máris a Völgyben vagyunk.
Ha varjak vihara lesz az ég felettünk,
Csókoljuk egymást, s a Völgyben felébredünk.
Ha olybá tűnik, holttá lesz a mindenség,
Feltámad Völgyünkben az örök békesség.
Ne félj, hallgasd, még dobog csendben a világ,
S körötted óv, vigyáz, félt százezer virág.

2009. augusztus 7.