Az utolsó isten siráma az emberhez

Ne félj, ember, ha kihalt alkonyi szűk utcákon
Visszhangzó léptek követnek, akár szellem;
Ha elég erősen tartod szemed az árnyakon,
Tán körvonalat nyer gyönge sziluettem.

Rozsdaette, kopott nehézpáncél húzza vállam,
Legendás csatakalapácsom kicsorbult,
Sisakom alatt leszegem egykor büszke állam,
Fáradt szürke szememből nehéz könny csordult.

Thór vagyok. Voltam. Egykor ez volt ékes koronám,
Míg a Nagy Csarnokban örök vigasság szólt,
Ám Midgard falai lehulltak, s alkony köszönt rám,
Mikor hirtelen húnyt ki mindaz, ami volt.

Csalárd Loki, tisztalelkű Tyr, szépséges Freya,
Sírba hulltak, meghaltak mind, az istenek,
S Ódin hantja fölött is köröz a hollók raja,
Mióta elfeledtek ők, az emberek.

Az óriások elhagyták Jotunheim hűs völgyét,
Törpe-kalapács nem zeng a hegyek mélyén,
Nem őrzik valkűrök az elesett hősök lelkét,
Szenvedők dala sem jár Hel üres földjén.

Yggdraszil öröklétű világfája kiszáradt,
Elpusztult Niddhog, ki a gyökerét rágta,
Kihunyt a tűz, mely Muspelheim katlanjából áradt,
Aláomlott Bifröst, a Vanírok hídja.

Én maradtam. Thór. Viharok játszótársa voltam,
És most eső mossa le a bánatomat;
Hogy egyedül maradtam, és hogy még meg nem haltam,
Mint páncélt, nem vethetem le magányomat.

Az örök köd elhagyta Niflheim sűrű árnyait,
A bolygó lelkek eltűntek, mint emlékek,
S én, Thór, elhagytam Észak üressé lett síkjait;
Még derengnek bár, de hamarost elvesznek.

Ó, halandó emberek, erőtök lám ebben van;
Elég volt csupán elfelednetek minket,
És aztán ti tovább éltek, tudatlan-boldogan,
Míg minket elragad a múlt s az enyészet.

Már nem csábít a Ragnarök, a végső háború,
Hogy pörölyöm zúzza ketté a világot,
Egyedül maradtam, Thór, csak az árnyékom s a bú,
Hogy vívhatnám meg így az utolsó harcot?

Dicsőséges Valhalla nagy kapuja bezárult,
Lakatot vert rá hiteteknek halála,
Talán már rozsdás sarokvasáról is aláhullt,
Mióta nem fülelhet hősök dalára.

Ne félj, ember, csak én követlek, Thór, kíváncsian,
Próbálom komplex lelketek megérteni,
Utolsó istenként felejtve a világodban,
Mást talán már nem is vagyok képes tenni.

Riso raknar, az erők feltámadtak, még egyszer,
Felkél a szélben egy utolsó varázslat;
Sárkányhajóra szállok, vár rám az örök tenger,
S meggyújtom a hősi máglyát magam alatt.

2010. január 30.