Békakirály

Tündérmesék, bűvös regék...
Hol volt, hol van a csoda már?
Varázslények, varázsigék...
Üresen áll a csodavár.

Hol vagy, királylány? Mesémet nem találom,
A „Boldogan élt”-fejezet rébusz nekem,
És hogy mosollyal végzem majd be halálom:
Hol vagy? Hol vagy? Hol? – egyre csak ezt rebegem.

Hol vagy királylány? Válasz nincs, csak visszhang szól,
Mintha nevetne, s én varangykönnyet sírok,
Nincs reményem a holnapban, mert tudom jól:
Tán utolsó, utolsó sorokat írok.

Átkom ki töri meg? Átkom halhatatlan,
Sorsom békaéltű, és szívem halványul,
Ám remény nélkül, könyörgök lankadatlan:
Szeressen valaki! De csak az eső hull.

Csak egy szerelmes csókot, s nincs többé átok!
Tudom, illúziókat kergetek vakon;
Tán ezért nem mosolygok őszintén rátok,
Míg sötét-átkarol az élet: a vadon.

Kútmélyemben már nem zeng brekegő dalom,
Kiszáradt kövek növik fölém a kriptát,
Míg nem marad: csak tört kavics és földhalom,
S nem hallok több daloló rigót, pacsirtát.

Tündérmesék, hazug regék...
Hol volt, hol nem a csoda már,
Napnyugtában tüzel az ég:
Délibáb volt a csodavár.

2011. március 6.