Dobban

Dobban. És dobban. És dobban.
Szívizomhúr csendben pattan,
Szívbillentyű nyílik, zárul,
Szívcsarnok kapuja tárul,
Húzódik, tágul az izom,
Rezdül minden parány atom,
S zubog, mint folyó, az élet;
Él, mint napnyugta és kelet,
Dolgozik, mint eleven gép,
S lesz a sok rész egész és ép.

Dobban... És dobban... És dobban...
És a legszebb pillanatban
Remegnek az élő falak,
Feltűnik egy zord árnyalak,
S a halál hűvös szele fúj,
Láncra verve mázsányi súly
Húzza le a szív csarnokát,
Terheli a mechanikát,
Elakadnak, megrekednek
Az élő fogaskerekek.

Dobban...... És dobban...... És dobban......
A halkabbnál is halkabban
Lassan lassúdik a mozgás,
Elhalkul a pezsgő zsongás,
Síri csendbe vonul a táj,
Megáll a szív, az izom fáj,
A holt földön megfagy a vér,
Jégvirágba hűl minden ér,
Talán egy utolsó sóhaj:
És nem lesz több sóvárgó jaj.

Dobban-dobban-dobban-dobban,
A szív, mint pokolgép robban,
Felizzik, mint acél, a vér,
A tüdő éhes: enni kér,
Lángba borul a szívcsarnok,
S tovább űz a tűz, mint zsarnok,
Az izom füstöl, a vér sír,
Lángol a szív, serceg a zsír,
És mint túlhajtott szerkezet,
Összeomlik minden élet.

Dobban......... És dobban......... És dobban.........
És aztán többet nem dobban.

2010. december 1.