A bárd kudarca

A bárd elhatározta, hogy dalt ír
A világ legszebb virágáról,
Mesés-elbódító illatáról,
Álomszép, színes szirmairól.

Csak ült, nézte, nézte a virágot
Ősöreg lanttal a kezében,
Szebbnél szebb dallamok, rímek, jelzők,
Ötletek cikáztak fejében.

Szórakozottan vette elő az
Üres pergamen-papírokat,
De közben elmélázva, céltalan
Pengette a régi húrokat.

Azonban hiába volt a dallam
És hiába volt a szép ihlet,
A bárd képtelen volt dalba szőni
A benne zúgó érzelmeket.

Csalódottan dobta el a lantot,
És szórta szét az oldalakat,
De aztán szívében gyökeret vert
Egy különleges, új hangulat.

Ráébredt: a szépet élvezni kell,
Nem elég látni és megírni,
Leszakította a virágot, és
Nem hagyta végleg elhervadni.