A Sóhajok Hídján

"Gyilkos!" - kiáltotta a dühödt tömeg,
S lecsapott a zsandárok hada.
Nem volt menekvés, nem volt kiút, nem volt
A reménynek halvány sugara.
"Itt a gyilkos!"- kiáltotta egy koldus,
S elkapott a zsandárok hada.
Tudtam, esélyem itt már nincs, ennyi volt,
És vár rám a Sóhajok Hídja.
"Pusztuljon a gyilkos!" - kiáltották mind,
Míg kísért a zsandárok hada.
Egyetlen apró könnycseppembe veszett
Egy ártatlan végső sóhaja.
"Megölt egy lányt! Gyilkos!" - zúgta a tömeg,
S bólintott a zsandárok hada.
Nem érdekelte őket az igazság,
Vagy egy ártatlan szív fájdalma.
"Gyilkos! Gyilkos!" - zúgta, zúgta a tömeg,
És vonult a zsandárok hada.
Velencében nem élt már az igazság
Időtlen évszázadok óta.
"Szeretlek!" - súgta a lány nekem halkan,
S leszúrta titkos hódolója,
És most nem vele, a gyilkossal, velem
Menetelt a zsandárok hada.
"Bűnös!" - így szólt unottan a vén bíró,
És elvitt a zsandárok hada.
Néma lépteim alatt búsan kongott,
Zokogott a Sóhajok hídja.
"Itt a vége." - még egy utolsó sóhaj,
S távozott a zsandárok hada.
Sírom, koporsóm lesz a négy szürke fal,
És fejfám a Sóhajok Hídja.