A véreső fundamentuma

Kettőszáznegyvennyolc napja hull véreső az égbolt hasáról,
Hangyabolyként bolydult fel a világ alant,
Kettőszáznegyvennyolc napja pislog a föld vörös aurától,
S gyűlik bolygónk fölé a frissen ásott hant,
Míg járja a kérdés az Egyenlítőt, mint töretlen utazó:
Mitől vöröslik oly régen az ég alja?
És miközben vérző vérben ázik homok, kő, erdő, tenger, hó,
Isten éber füle a kérdést meghallja,
Majd fejét csóválva lakkozott asztala mögé veszi útját,
A szőnyegen pedig tovább bomlik a holt,
Péter tarkón lőtt teteme ontja vérét felhők szivacsán át,
S Isten bal farzsebében ott pihen a Colt.