Concubia nocte
(Éjféltájban)

Hűs sötétet lehel a Hold ajka reád,
Hallgasd, érezd a csendes éteri zenét!
Gondterhelt homlokodra hideg csókot ád,
S bensődben jeges vizű folyam árad szét.

Éjpalást ölel puha színű bársonyba,
Talpad alatt apró harmatcsepp csilingel,
Csillagfoltos koszorú fűz mély álomba
Engedd hát magad eggyé válni az éggel,

S az éj hangjai hajnali csendbe hunynak,
Tizenkettőt üt az álmos toronyóra,
A Földön az utolsó fények kihunynak,
Itt az idő:
Szállj az éjfélbe hívó égi hajóra...

...és ha majd felkel a Nap, és keresel tán,
Nem találsz, mert én ott vagyok, az éjszakán.