Eleven fáklya

Eleven fáklya testembe zárva,
Bordáim által lelakatolva,
Mint szívverés, lángja meg-megdobban,
Szikrát vetve minden hullámában.

Egykor hús volt ott, izom, ín és vér,
Koszorút font rá százezernyi ér,
A lét fogaskereke forgatta,
Tüzét sejtek kályhája táplálta.

Apró bűbáj, s megtörtént a csoda;
Kikelt benne a szeretet magja,
Lelkem olaja élteti tüzét,
S mindaz, amit bizton érzek feléd.