Egy kőtorony metaforája

Kopasz sziklaszirten magas kőtorony áll
oly távoli helyen, rá a szél se talál
otthonom e torony, otthonom a négy fal
békés csend honol, a zaj néma halált hal
rejtekem felfedezni – nem lesz oly ember
magányom duzzad, mint esőtől a tenger
a csend, akár kristály, oly makulat tiszta
otthonom e négy fal, otthonom e kripta
ablak nincs, ajtó nincs, csak szürkeszín falak
a falon málló festék, a padlón salak
önmagam falaztam be öntömlöcömbe
önmagam vettem téglafalakkal körbe
kiutat, bejáratot nem hagytam rajta
ekképpen lett áthatolhatatlan fajta
élelmem ám véges, s a levegő is fogy
de nem érdekel immár, mit, miért, és hogy
csak legyen vége - és tán vége lesz hamar
kolonc lelkem többé több vizet nem zavar
imát nem mond más, csak a pók a sarokban
ámen, s eltűnik a fölém szőtt hálóban.

2010. június 16.