Elárultál, Delila...

Szerettelek, óh, Delila, mint nap meleg fényét a virágrét,
Zamatos gyümölcs mézes nedveként ittam minden édes szavad,
Elbűvölő arcodhoz nem ismert foghatót világ, hetedhét,
Remegtem belé, ha csak rám csillant varázsos szemtükör-tavad,
Erőt adtál nekem, reményt, ott is, ahol hiába kerestem,
Te voltál Minden, fény az éjben, tűz a jégben, élet a holtban...
Te szúrtál aztán tőrt hátamba, s faragtad ki onnan keresztem,
Elárultál, könnyű mosollyal, s jajszavam visszhangzott a Holdban,
Lelkem farkastorokként üvöltött, és csendben üvölt mindenkor,
Ennyi volt, nincs már vezető fárosz vagy megváltó égő bokor:
Köszönöm. Megöltél, élj boldogan, s reám pedig vár a Pokol.

2010. június 13.