Kiemelkedő skolasztikus filozófus, tanár, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy Párizs az oktatás híres központjává váljon. Szülőföldjén, a Nantes közeli Le Pallet-ban lemondott öröklési jogairól és "visszavonult Mars udvarából, hogy Minerva lábához üljön". Az akkori legjobb mesterektől tanult, majd filozófiát tanított Melunben, Corbeilben, és Párizsban. Fulbert, a Notre Dame kanonokja őt választotta unokahúga, Héloise tanítójául. Ők ketten egymásba szerettek, és titokban megesküdtek. Fulbert bosszúból kasztráltatta Abélard-t, aki a megaláztatást követően a bencések párizsi Sain-Denis-kolostorába vonult vissza. A Szentháromság természetére vonatkozó tanításai miatt 1122-ben a soissons-i zsinaton eretneknek bélyegezték, könyveit elégették. 1140-ben a sens-i zsinaton nézetei miatt ismét elítélték. Vádlói között volt Clairvaux-i Bernát, aki az egyház ellenségét látta benne. Abélard azt vallotta, hogy az értelem megvilágíthatja a hit lényegét. Fő műve, a Sic et Non a skolasztikus dialektika fejlődését segítette elő, s felhívta a figyelmet a keresztény tanítás ellentmondásaira. Arisztotelész műveihez fűzött magyarázataival tekintélyt vívott ki magának, s részt vett az ún. univerzálok természetéről folyó vitában. Jelentős munkája a Theologica, Ethica, és önéletrajta, a Szerencsétlenségeim története. A clunyi apátságba vonult vissza, ott is halt meg.