Álmából felriadva nem érezte igazán
jól magát. Minden tagja fájt, gyomrát másnaposnak érezte, feje zúgott. Azt nem
lehetne mondani, hogy hosszú és túl mozgalmas éjszakát élt át, mert otthon
volt, és korán lefeküdt az esti film után. Óráján a néma számok fél kilencet
mutattak, tehát nem volt már épp kora reggel.
Egyedül feküdt az ágyon, felesége már
fél hétkor elment. A nap sütött, a madarak csiripeltek, az utcákon elsuhanó
autók zaját alig hallotta. Átöltözött, közben azon gondolkodott, hogy sétál
egyet. Kilépve kis házuk oltalmából, összehúzott szemmel nézett körül, nem
tudta, merre is induljon, aztán lábai önkéntelenül is megmozdultak. Mélyeket
szippantott a levegőből. Itt faluhelyen még viszonylag friss. Közben azon
töprengett, hogy mitől fáj a feje? Nézte a kirakatokat, nem volt határozott úticélja.
* *
*
Elindult! Álljatok rá a hullámaira és
figyeljétek, irányítsátok úgy, ahogy kell, de vigyázzatok, mert nehéz a
felismerés! Most már elérte a megfelelő szintet az állapota, de óvatosnak kell
lenni, nehogy tönkremenjen az agya. Vigyázzatok és igyekezzetek! Ma már velünk
kell jönnie!
* *
*
Idegennek érezte magát. Ismert arcok
között, ismert utcákon bolyongott, de nem találta, amit keresett. Már tudta,
keres valamit, vagy valakit, de nem tudta, hol, mit, kit? Fejfájása
csillapodott, de kicsit furcsa volt így is. Kellemesen megborzongott, pedig
melegen sütött már a nap. Elindult kifelé a faluból. Kevesen járnak arra,
magányra vágyott.
* * *
Sikerült!
Arra megy, amerre akarjuk. Kapcsoljátok rá újra a programot!
* *
*
Ismét megjelent előtte álma. Furcsa
álom volt! Egy másik, földön kívüli lényből született meg itt a Földön, ember
alakban. Aztán felnőtt, és sohasem tudta, hogy ő nem ember, csak ezt a formát
viseli. Családot alapított, viszonylag jól élt. S aztán egyszer csak jött az
üzenet, vissza kell térnie, új feladat vár rá.
Megállt. Ekkor „megszólalt” az agyában
valaki: - Gamma! Emlékezz! Menj még néhány lépést, be az erdőbe, a rétre! Ott
várunk rád. Siess, kevés az időnk, sürgős a feladat!
Lábai megmerevedtek, teste rázkódott a
hidegtől, amit érzett, hátán mégis csorgott az izzadtság. Igen, a
rehabilitációs tünetek, amiket már annyiszor átélt az évezredek folyamán. Elindult
a rétre, nem tudott mást tenni, testét már nem ő irányította. Feleségére
gondolt, akit annyira szeretett. Gyereket akart tőle, de idáig nem sikerült,
talán nem is sikerülhetett? Gondolkodott. Ki vagyok hát? A válasz azonnal
érkezett: - Gamma. A Különleges Akciócsoport tagja, aki immár végrehajtotta
földi feladatát. Huszonkét évet töltött el az emberek között, megismerte
kultúrájukat, magukat az embereket is. Az információk közvetítését befejezheti,
küldetése tehát a végéhez ért. Beléhasított a felismerés: Feleségét itt kell
hagynia! A kis házat,
az
álmot gyermekükről...
A réten ott állt a hajó. Gyere, Gamma!
- szólt Alfa. Visszaalakítjuk már menet közben a tested, sürgős a munka.
Kihelyezünk a Térbe, meg kell találnod a Lényeget, a Tudást, s az Emlékeikből
össze kell raknunk a Múltat, s ki kell következtetnünk a Jövőt. Aki eddig próbálta,
azt baleset érte. Belezuhant egy fekete lyukba. Végső üzenete az volt, hogy
felismerte! És ebben a Naprendszerben volt! Hogy hol, azt már neked kell
kideríteni. A Feladat nagyon veszélyes!
* *
*
A végtelen, hideg Űrben bolyongva feleségére
gondolt, aki most biztosan gyászolja őt, s a közösen eltöltött időre emlékezik,
a szeretetben megélt pillanatokra, épp úgy, mint most ő. Túl gyorsan zajlott le
a felébresztés, agyából nem törlődtek az emlékek, és az érzelmei is élnek, nem
felejtett el semmit. De teste már nem alkalmas a földi életre. Ha belezuhan a
Föld légkörébe, elpusztul.
Tudta, ő már megtalálta, amit társai
keresnek. Még egyszer, utoljára látnia kell feleségét...